Képes Folyóirat - A Vasárnapi Ujság füzetekben 17. kötet (Budapest,1895)

Egy Petőfi-religuia. 737 — Kemény napunk volt, — mondja Bohus. — Hja, hja! — feleli Wodianer. — Nehéz az élet. Széll Kálmán társtalanul jön ki egy mellék­ajtón és aztán eltűnik a künn csoportosuló tömegek közt. Tekintetén látszik, hogy el van mélyedve a saját gondolataiba. Néha szórako­zottan suhint egyet-egyet esernyőjével a levegő­ben, mintha valami előtolakodó árnyékot akarna maga elől elkergetni. Végre lejön a szürke lépcsőkön, mentésen, kardosan, az elnök is. Meg van elégedve magával. Lépte alatt alázatosan, tompán kopognak a már­ványkövek. Most már csakugyan vége az ülésnek. A reporterek egymást taszigálva rohannak lapjaikhoz, megrakodva színekkel, képekkel, megfigyelésekkel, mint a méhek. A kerítésen kívül a tarka-barka népcsopor­tok, mik egyrészt a notabilitásokat bámulják és mutogatják egymásnak, még egy darabig beszé­lik egymás közt, a­mi az ülés eseményeiből ki­­szivárgott. — Nagy baj az. Igazán nagy baj, — mondja sopánkodva egy csizmadia. — Tönkre vagyunk téve, atyafiak. Hogy azt mondják, az a határozat, nem térhetünk át zsidókká. Hát érdemes itt élni ? ... A gyerkőczök, az öreg­asszonyok és a tudá­­kos utczai proletárok még vihognak, nevetgél­nek egy darabig, aztán szétoszlanak, s újra síri csend ül a múzeum környékére, azaz, hogy egy kellemesebb, üdébb zaj költözik ide : a karikázó gyermekek napi lármája. M­th. EGY PETŐFI-RELIQUIA. Ismeretes dolog, hogy Petőfi, mielőtt utoljára Bemhez csatlakozott volna, néhány hetet Mező- Berényben töltött, családjával együtt, rokona és barátja Orlai Petrich Soma, voltakép ennek édes atyja, Petrich Sámuel házánál, s eltávozásakor holmiainak egy részét is ott hagyta megőrzés végett. Ezen holmiból Petőfinek 1849-ben hasz­nált kalendáriuma később az öreg házi­gazda tulajdonába ment át, ki azt holtáig híven meg­őrizte, s a több oldalról megcsirizelt ereklye most ennek fia, Petrich Pál úr, biztosító társasági hivatalnok (Soma testvére) tulajdona. A naptár nem valami előkelő rangú: Bucsánszky Alajos kis képes naptára, 1849-ik évre, de kétségtele­nül Petőfié volt. Valószinűleg tiszteletpéldányul kapta, miután két verse is van benne: «A ma­gyar nép» s «A faluban utczahosszat» czíműek. De volt a naptárba befűzve három levél tiszta papír, melyeket az öreg Petrich Sámuel (mindig így írja alá nevét) Petőfire vonatkozó följegyzé­sekkel töltött meg. Ezek adnak a kis könyvnek becset s ezeket közöljük szószerint, csupán az öreg úr helyesírásán és névelő-használatán (nem szereti a névelőket) módosítva valamit. A föl­jegyzés itt következik. 1849 július 5-én Petőfi Sándor, neje, Zoltán fia és annak szoptatós dajkája érkeztek meg Mezőberénybe, Petrich Sámuel házához, s ottan laktak. — Július 16-án Petőfi Sándor megfo­gadta Csipkár Pál szűcsmestert, az aradi útra, a­hova Petőfi, Soma fiammal akart menni. Pe­Képes Folyóirat. XVII.­tőfi Sándor Aradra Kossuthhoz akarván menni, Bonyhay Benjámin úr ígért nekik az aradi útra egy könnyű s kényelmes bőrös ekhós kocsit. — 17-én reggel korán, Csipkár lovaival ment el Bonyhay úrhoz kocsiért; a­mint a kapun kiér­tek a lovak, elragadták a kocsit. Csipkár Pál mit tudott tenni: a lovakat gyeplőnél fogva erősen húzta, és átellenben Minich Ádám magtárának húzta, annyira, hogy a kocsit egyenest falnak vitték, a­hol is a kocsi rúdja s egy lőcscse eltö­rött és egyik kocsioldal is. Akkor nap az Aradra menetel elmaradt. Petőfi meghagyta Csipkárnak, hogy minden legkisebb hibát a kocsin az­nap megcsináltasson, bármibe kerüljön is, ő kifizeti, úgy hogy más­nap öt órakor ottan legyen, hogy elmehessenek. A kocsi akkor nap tökéletesen el is készült és másnap reggel, azaz július 18-án, 5 órakor Csipkár Pál ottan is volt kocsijával, mindennel elkészülve. Petőfin volt az ok, hogy késtek a menéssel. Hat óra volt reggel. Soma fiam a piacz felőli ablaknál állott, Petőfi a végső kis szobában volt, a­melyben lakott. Soma fiam ezen szavakat kiáltotta Petőfinek: «Sándor te ! Egresi Gábor és Kis Sándor* jönnek ide!» — Petőfi erre : «Hol a pokolba’ járnának itten ?» — Petőfi az ablakhoz ment s így szólt: «Csakugyan azok.» A mint a szobába érkeztek, Petőfi azon­nal kezet fogott Egresivel s mentek a végső kis szobába. Én kisiettem az udvarra a kis szoba udvar felőli ajtajához, hallgatódzni, s ezen sza­vakat mondotta akkor Egresi Petőfinek: «Csak gondold el, Sándor barátom, még Kossuth Gör­g Bem karsegéde. A levelet vagy üzenetet ez hoz­hatta Bemtől. 93

Next