Képes Folyóirat - A Vasárnapi Ujság füzetekben 17. kötet (Budapest,1895)
Egy Petőfi-religuia. 737 — Kemény napunk volt, — mondja Bohus. — Hja, hja! — feleli Wodianer. — Nehéz az élet. Széll Kálmán társtalanul jön ki egy mellékajtón és aztán eltűnik a künn csoportosuló tömegek közt. Tekintetén látszik, hogy el van mélyedve a saját gondolataiba. Néha szórakozottan suhint egyet-egyet esernyőjével a levegőben, mintha valami előtolakodó árnyékot akarna maga elől elkergetni. Végre lejön a szürke lépcsőkön, mentésen, kardosan, az elnök is. Meg van elégedve magával. Lépte alatt alázatosan, tompán kopognak a márványkövek. Most már csakugyan vége az ülésnek. A reporterek egymást taszigálva rohannak lapjaikhoz, megrakodva színekkel, képekkel, megfigyelésekkel, mint a méhek. A kerítésen kívül a tarka-barka népcsoportok, mik egyrészt a notabilitásokat bámulják és mutogatják egymásnak, még egy darabig beszélik egymás közt, ami az ülés eseményeiből kiszivárgott. — Nagy baj az. Igazán nagy baj, — mondja sopánkodva egy csizmadia. — Tönkre vagyunk téve, atyafiak. Hogy azt mondják, az a határozat, nem térhetünk át zsidókká. Hát érdemes itt élni ? ... A gyerkőczök, az öregasszonyok és a tudákos utczai proletárok még vihognak, nevetgélnek egy darabig, aztán szétoszlanak, s újra síri csend ül a múzeum környékére, azaz, hogy egy kellemesebb, üdébb zaj költözik ide : a karikázó gyermekek napi lármája. Mth. EGY PETŐFI-RELIQUIA. Ismeretes dolog, hogy Petőfi, mielőtt utoljára Bemhez csatlakozott volna, néhány hetet Mező- Berényben töltött, családjával együtt, rokona és barátja Orlai Petrich Soma, voltakép ennek édes atyja, Petrich Sámuel házánál, s eltávozásakor holmiainak egy részét is ott hagyta megőrzés végett. Ezen holmiból Petőfinek 1849-ben használt kalendáriuma később az öreg házigazda tulajdonába ment át, ki azt holtáig híven megőrizte, s a több oldalról megcsirizelt ereklye most ennek fia, Petrich Pál úr, biztosító társasági hivatalnok (Soma testvére) tulajdona. A naptár nem valami előkelő rangú: Bucsánszky Alajos kis képes naptára, 1849-ik évre, de kétségtelenül Petőfié volt. Valószinűleg tiszteletpéldányul kapta, miután két verse is van benne: «A magyar nép» s «A faluban utczahosszat» czíműek. De volt a naptárba befűzve három levél tiszta papír, melyeket az öreg Petrich Sámuel (mindig így írja alá nevét) Petőfire vonatkozó följegyzésekkel töltött meg. Ezek adnak a kis könyvnek becset s ezeket közöljük szószerint, csupán az öreg úr helyesírásán és névelő-használatán (nem szereti a névelőket) módosítva valamit. A följegyzés itt következik. 1849 július 5-én Petőfi Sándor, neje, Zoltán fia és annak szoptatós dajkája érkeztek meg Mezőberénybe, Petrich Sámuel házához, s ottan laktak. — Július 16-án Petőfi Sándor megfogadta Csipkár Pál szűcsmestert, az aradi útra, ahova Petőfi, Soma fiammal akart menni. PeKépes Folyóirat. XVII.tőfi Sándor Aradra Kossuthhoz akarván menni, Bonyhay Benjámin úr ígért nekik az aradi útra egy könnyű s kényelmes bőrös ekhós kocsit. — 17-én reggel korán, Csipkár lovaival ment el Bonyhay úrhoz kocsiért; amint a kapun kiértek a lovak, elragadták a kocsit. Csipkár Pál mit tudott tenni: a lovakat gyeplőnél fogva erősen húzta, és átellenben Minich Ádám magtárának húzta, annyira, hogy a kocsit egyenest falnak vitték, ahol is a kocsi rúdja s egy lőcscse eltörött és egyik kocsioldal is. Akkor nap az Aradra menetel elmaradt. Petőfi meghagyta Csipkárnak, hogy minden legkisebb hibát a kocsin aznap megcsináltasson, bármibe kerüljön is, ő kifizeti, úgy hogy másnap öt órakor ottan legyen, hogy elmehessenek. A kocsi akkor nap tökéletesen el is készült és másnap reggel, azaz július 18-án, 5 órakor Csipkár Pál ottan is volt kocsijával, mindennel elkészülve. Petőfin volt az ok, hogy késtek a menéssel. Hat óra volt reggel. Soma fiam a piacz felőli ablaknál állott, Petőfi a végső kis szobában volt, amelyben lakott. Soma fiam ezen szavakat kiáltotta Petőfinek: «Sándor te ! Egresi Gábor és Kis Sándor* jönnek ide!» — Petőfi erre : «Hol a pokolba’ járnának itten ?» — Petőfi az ablakhoz ment s így szólt: «Csakugyan azok.» A mint a szobába érkeztek, Petőfi azonnal kezet fogott Egresivel s mentek a végső kis szobába. Én kisiettem az udvarra a kis szoba udvar felőli ajtajához, hallgatódzni, s ezen szavakat mondotta akkor Egresi Petőfinek: «Csak gondold el, Sándor barátom, még Kossuth Görg Bem karsegéde. A levelet vagy üzenetet ez hozhatta Bemtől. 93