Képes Folyóirat - A Vasárnapi Ujság füzetekben 19. kötet (Budapest,1896)
Földmivesek a színpadon. 793 él a nemzet lantosai között, ha nem is a legelsők sorában. Pályanyertes darabján kivűl legnépszerűbbé vált verse, az «Indul nagy útára az árva deák, Feszítik agyát karakán ideák, Jó bor, mibe gondja temetve leend, Szép lány, kit amúgy magyarán ölelend» kezdetű dal, mely a legáczióba menő diákok ajkán még ma is csakúgy megrendül, mint ötven évvel ezelőtt. Legszebb azonban valamennyi között «Hattyúdal»-a, mely a Kisfaludy-társaság akkori tagjait is könnyekre indította, s melyet a kínos betegséggel vívódó szegény ifjú költő élete utolsó napjaiban írt, megható kesergéssel dalolva: «Meghalok; jön eljegyző halálom, Es rideg honába eltemet. De szelíd lesz a közös nagy álom: Testvér tesz le sírba engemet. S míg lefordul szép korom világa, Földerül rám a hitnek világa.» A hit világán kívül földerűlt most a rég pihenő költőre az emberi emlékezés világa is, ünnepén az ezer év előtti honalapításnak, melynek nagy hősét ő apáink tapsai között énekelte meg. Csiky Kálmán: FÖLDMIVESEK A SZÍNPADON. Külföldön egyszerű falusiak sok helyen rendes szini előadásokat tartanak. Világhírű Bajorországban Oberammergau, hol bibliai jeleneteket, Krisztus életét és szenvedéseit nagy tökélylyel ábrázolják. Nálunk is fölléptettek többször színpadra falusi földmíveseket, a nem rég elhunyt Justh Zsigmond író békésmegyei birtokán klasszikus műveket játszatott el falusi néppel, de ezek tréfás vagy ötletszerű kísérletek voltak. Halason a múlt esztendőben műkedvelő előadásokat tartottak a földmívesek, de épen csak azzal a czélzattal, mint a művelt osztálybeliek akárhány más helyen is rendeznek műkedvelő előadásokat: szórakozásból. Legközelebb pedig a Dunántúl Csokonya és Visonta somogymegyei községek jobbmódú legényeiből és leányaiból alakult műkedvelő társulat, s ezzel Németh József tanító betanította Tóth Ede tősgyökeres magyar népszínművét «A falu rosszát», azt húsvét két ünnepén Barcson és Visontán elő is adták. Május 19-ikén pedig Budapesten a városligeti színkörben mutatták be magukat. Ugyanis Csokonya és Visonta lakosaiból sokan feljöttek a kiállítás megtekintésére, eljött az egész műkedvelő társulat, s el nem mulasztották volna megmutatni, hogy mit tudnak. A városligeti színkör szorongásig megtelt a «Falu rossza» előadására. Ott volt Dániel miniszter is, sok tagja a színész világnak, s ezek közt Blaha Lujza, kinek Finom Rózsi oly híres szerepe ebben a darabban. Ment is az előadás mint a karikacsapás. Súgó nélkül mondta mindenki a szerepét, lámpaláza senkinek sem volt. Csak az ének hangzott egy kicsit nyersen, míg a felvonások közt föllépett énekkar jól adta elő a Hymnuszt és a népdalokat. Az énekkarban élemedett gazdák is részt vettek. Szalóky Dániel ref. tanító dirigálta őket. 100 Weinwurm Antal fényképe. A «FALU ROSSZA» ELŐADÁSÁBÓL. Göndör Sándor és Finnin Eózsi, Képes Folyóirat, XII.