Képes Folyóirat - A Vasárnapi Ujság füzetekben 22. kötet (Budapest,1897)
632 Képek Baranyából, belőle ! Aztán, nem tudom én, ha ezt látta volna meg a német császár, volna-e most szótirálatok Németországban ? Ezt az ormánsági lányt pedig még jobban is megnézzétek! Ennek ugyan nincs könyvecskéje, de nincs is rá szüksége, mert a fejében van mind a százötven zsoltár, és torkában mind a kétszázharmincznyolcz dicséret. Ha elkezd énekelni, egymaga túltesz a bodonyi búcsún. Hogy pedig megvigasztalódjatok, és ne panaszkodhassatok, hogy a sokacz szépségeket tizével zsúfolták egy tenyérnyi papirosra, nézzétek ezt a másik képet, a luzsoki gyülekezetet. Meg sem tudjátok számlálni a hány alak itten festve van. Pedig az mind magyar, és van legalább is olyan csinos, mint ti. Azt ne gondoljátok ám, hogy ezek most kólóra készülnek, mint ti szoktatok, mikor a templomból kiszabadultok. Most szentelték föl az új templomot. Ha a ti fületek egyébre is való volna, mint, hogy az arany függőtöket rázzátok vele, meghallhatnátok az ének utóhangjait, amit odabent énekeltek : Itt megpihen a madár is, Fészket rak a fecske-pár is : Ó Zebaóth, ó én királyom! Mely szépek a te oltárid, Boldog, ki nyugtot talál itt, Hogy tégedet szívvel szolgáljon ! Boldog hajlék, boldog élet, Egy hajlékban lakni véled. Boldog, a ki ide juthat, Kiknek uta a te utad! Mert járjanak bár kietlenben, De nyomukban fonás fakad, Megárad nékik a patak. Újult erővel, nagy örömben Mennek a Sionra kelve. Víg zengéssel énekelve: «Gondviselő édes atyám, Kegyelemmel tekints reám; Atyai szódat várom én is. Jobb egy napot élni veled, Mint tőled távol ezeret; A te házadnak küszöbén is Jobb, mint a kik vigadoznak Hajlékában a gonosznak». Mikor ezt odabennt nagy könnyhullatások között elzengedették, kijönnek és szép sorba állanak, nem kólózni ám, hanem hogy szép harmonizálással elhangicsálják a hymnuszt. Isten áldd meg a magyart. . . (meg a sokaczot is, meg a sztárai horvátokat is, meg a hiricsieket is, meg a szent-dienesi katholikusokat is, meg a vaiszlóiakait is, meg a kis- és nagycsányi atyafiakat is, meg a zalátai nazarénikusokat is, meg a kontyos zsidót is, a Herslit, meg a tekenő vájó cigányokat is, még az urasági erdőkerülőt is ! Áldd meg mind.) Jó kedvvel, bőséggel. . . Maricza! gyere közelebb, mondok neked valamit ! Némely más tartományban, ha egy rongyos iskolát nagy kínnal összetákolnak, úgy nyögnek bele, mint a tigéretok dudája, mikor fogytán van benne a szusz; ha pedig valahogy új templomra tesznek szert, amihez száz esztendeig készülgettek, azt úgy szentelik fel, hogy minden ember megátkozza a maga lábát, hogy t. i. törjön el mind a kettő négy darabba, ha valaha átlépi annak a templomnak a küszöbét, s hozzá azt ordítozza, hogy az unokája is arrul kódul. — Ez a templom pedig, akit itt látsz, tizenöt ezer forintba került, és ezt építette az a háromszáz ember, aki Lúzsokon lakik. Még a a csecsszopóra is 50 forint esik belőle. Patrónusuk csak egy volt, akihez folyamodhattak, de az azt mondta nekik: Fiaim, én pénzt nem szoktam osztogatni, hanem elég nektek az én kegyelmem. Kölcsönpénzhez sem nyúltak, kéregetni se jártak ország ellen, hanem azzal a kegyelemmel, mit a patrónusuk ígért nekik, rendbeszedték a dolgaikat, megkezdték az építést, hordta az egész falu a téglát, a meszet, a fát, a vakolatanyagot, hordta az a leány is, akit itten irigyelsz, hordta fejtetőn, két karon, heteken hónapokon keresztül, pedig az apja kifizethetne egypár városi purgert, de hordta, hogy az ő templomukban ne legyen jussa se samaritánusnak, se ascodeusnak, se sováknak, se papáknak . . . Hát nem érdemli meg az ilyen lány, hogy egész árkosra írják a képét? Maricza! ha én azt megtudom, hogy te a dályogi templomhoz vagy iskolához a magad jó szántából és napszám nélkül csak egy marék meszet viszesz is: én a templom ablakára gráféroztatom le a piros orczádat, de még a két kezedet is. Hadd lássa egész vályog sok számos esztendőkön keresztül. A luzsokiak, míg a szép templomuk meg nem épült, régi fatemplomukba jártak. Ebben a fatemplomban szolgálta az Istent ezelőtt ötven esztendővel egy öreg pap, és az öreg pap szárnyai alatt egy fiatal papnövendék is meg-megjelent a luzsoki katedrában, kit az öreg pap káplánjának, a luzsokiak pedig az öreg úr utódjának szántak eleve. De mielőtt ez bekövetkezhetett volna, meghalt az öreg szolga, az ifjú pedig még nem emelkedett kápláni rangra. Vége lett a szép álomnak. Talán jobb is, ki tudja, építhetett volna-e úgy, mint a mostani. Az öreg papnak szép könyvtára volt, tudós ember volt, de csak a deákban, ami azonban maholnap megszűnik «csak» lenni. Egy vadszőllővel gazdagon befutott terebélyes mogyoró bokor alatt volt neki egy gunyhója a rétje gyepűjében, ott idézgette a deák verseket, kivált a Georgikonból, melyekhez maga is komponált, míg az ifjú figyelemmel hallgatta, és a vadszőllő mennyezet alatt feledni kezdte Pestet, és zaját... se fia, se leánya, se házastársa az öregnek; egyedül éldegélt egy nőrokona gondozgatása alatt. Egész évi pénzkiadása 15—20 váltó forint volt, ebben egy pár csizma ára is belefoglalva. Nem volt fösvény, tisztesen élt, de jövedelmét megtakargatta, s belőle szép alapítványt is tett egy főiskolánál. Alapítványa részben elkallódott. Fekete márvány oszlopa még ott van a luzsoki temetőben, s rajta a neve : Bódis István, Baksay Sándor.