Képes Folyóirat - A Vasárnapi Ujság füzetekben 28. kötet (Budapest,1900)
A főispán vendégei, nembeli érdemes lakosságát, déli pihenés idején és uzsonnakor táncz tartatik. Ha eső nem leszen, a szüret meglészen ; ha készen nem lészen, — holnaputánra halasztatik. Uczu lelkem teremtette, lett erre nyüzsgés, mozgolódás a faluban s minthogy reggelre fölséges derült időre ébredtek Szlatyina lakosai, a Csipuszék beállottak a krumplis földbe s elkezdték húzni a legszebb nótáikat, de volt is foganatja, mert a ki csak épkézláb ember, az mind megmozdúlt, jöttek, kivált a fiatal népek, mint a hangyák, még a szomszéd falvakat is beszárnyalta éjjel a nevezetes eseteire s onnan is sereglének fürge munkások. Soha még a világ nem látott ilyen bohóságot. Az útonjárók megálltak s értesülvén a dolgok mibenlétéről, félbeszakíták útjukat, beállván a víg munkába, már csak azért is, hogy holtig emlegethessék a szlatyinai krumpli-szüretet, melyről nemzedékek fognak regélni mosolygással, hogy a ravasz Borcsánszky sehogy sem kapván munkásokat pénzért, mikép végeztette el egy nap alatt minden munkáját ingyen. Természetes, hogy a nagy macska nem lévén otthon (pláne egy nagy macska se), ez alatt nálunk is fölbomlott minden rend. Blahunka Jani intrikálni kezdett a főispán szakácsa ellen. — Hagyjuk itt ezt a sok beatsteaket és mindenféle steaket, tortát, parfait-t és pépet, nem emberi gyomorba valók ezek! Pokolba ezzel a rátarti szakácscsal, hadd menjen tormát ásni a kertbe! Bízzuk magunkat az én szakácsnémra, aki fölséges tyúklevest főz csipetkével, vagy bablevest disznókörmivel, a halat csinálja paprikásán, a juhot köleskásával, a lencsében disznóoldalasok meredeznek, a kapros káposztában dagadó úszik, a ludaskásában hatalmas pörczök piroslanak. Oly kívánatosan tudta rajzolni konyháját, hogy csakhamar engedtünk a csáboknak, s azontúl a papnál volt a tanya, csak aludni jártunk a megyeházba. Mayer Kristóf barátom különben nem lakott sehol. Őt annyira elővette a madarászat szenvedélye, hogy egész napokat künn töltött a mezőn, lesve a madárelvonulásokat és figyelve a vizi madarak életét. Volt a határban a Formint-hegy alatt vagy száz holdnyi terület, mely a telekkönyvben hasznavehetetlennek jegyeztetett, de a helybeli Nimródok sokra becsülték. Közönségesen nádasnak nevezték ezt a mocsarat, ámbár némely években alig termett rajta nád, igaz, hogy némely években mocsár sem volt. Attól függött, esős vagy száraz volt-e az időjárás. Ez alkalommal sűrű nád borította az egész területet, de csak a nyugati vége állt vízben, tele vízi madarakkal. Ez a kis darab volt a legérdekesebb , csodálatos rejtélyes világ, benépesítve élőlényekkel s ezeknek a titkaival. A víz úgy látszik van olyan édes anya, mint a föld. Utánozza ezt. Még virágokat is hoz, hogy a tápláltjai elbújhassanak az indáik közt. Hogy a hajlongó liliom legyezgesse az úszó ruczát. A szittyó oldalt hozza kis virágait, nem a szára csúcsán, ahol meg sem láthatnák a mocsár állatjai, holott nekik virágzik. A peszére szép fehér virágait a vízi csibe szereti a csőrével csipkedni, a guvat a sás és káka közé rakja fészkét és jól esik neki, ha a csidik, meg a tavi rózsa őrt állanak mellette. A nádas másik része ki volt száradva az idén, hogy szinte porzott. Kristóf barátom tehát egész kényelmesen eljuthatott a nádas közepéig, ahol a tanyáját felütötte. Mert ősidők óta e nádas fölött szoktak elvonulni a költöző madarak is. Egy múlt századbeli istenes polgár, Bagla József, gondoskodott róla, hogy a professzornak jó helye legyen itt, egy kápolnát építvén czölöpökre a mocsár közepén a fiacskája emlékére, a ki a hagyomány szerint pióczákat jött a tóba fogdosni s belefúlt azon a helyen. Itt az elhagyott romladozó kápolnában hangubált puskájával, teleskopjával, plaidjével, vagy a teleskopját kapva fel, ha fekete pontokat vett észre magasan a levegőben, vagy a puskát, ha a nád megrezzent. Ilyenre is csak egy német képes, hogy négy-öt sorral többet írhasson valamely tudományos folyóiratba. Mindent összevéve nem is volt épen rosz mulatság. Néha kijött pipaszóval a plébános is. Délben pedig a Hanka hozott ebédet. Tudott egy kicsit tratyogni németül, mert kis leány korában Körmöczön szolgált mint pesztonka. Míg a tanár ebédelt, leült a sások közé, megvárta az edényeket, hogy hazavigye, valamint magával vitte az elejtett madarakat, a szebbeket majd kitömi otthon a tisztelendő úr. Nehezen indult némi beszélgetés, mert a Hanka csak röstelkedve ejtette ki a pogány szavakat, de hát a szükség jó tanító. Eleinte csak ártatlan dolgokról volt szó, de végre is egy nádas közepén, ahol senki se látja, csak az ég kékje mosolyog le s egy-egy leskelődő gyík