Képes Folyóirat - A Vasárnapi Ujság füzetekben 29. kötet (Budapest,1901)

JE­KE­LEA LUS­SY JÓZSEF. 1849—1901. Nagy gyásza van a magyar országos statisz-­­ kilencz év óta­— mint fáradhatatlan vezetője a tikai hivatalnak: vezetője és újjászervezője, statisztikai hivatalnak. Jekelfalussy József hosszas, súlyos betegség után február 12-én meghalt. Jekelfalussy több, mint harmincz év óta szol­gálta a magyar statisztika ügyét; kezdetben, mint tanítványa és buzgó munkatársa Keleti Károlynak, a magyarországi hivatalos statisz­tika tudós megteremtőjének, azután pedig — Azok a nagy reformok és alkotások, a­melyek hivatalos statisztikánk ügyét az utolsó évtized­ben nem remélt gyorsasággal és biztossággal előbbre vitték, Jekelfalussy nevéhez fűződnek. Ide kell számítanunk már az 1890. évi nép­­számlálást is, a­melynek munkálatai ugyan legnagyobb részben még Keleti Károly életében Erdélyi fényképe után. JEKELFALUSSY JÓZSEF, AZ ORSZ. MAGYAR KIR. STATISZTIKAI HIVATAL IGAZGATÓJA.

Next