Képes Folyóirat - A Vasárnapi Ujság füzetekben 34. kötet (Budapest,1903)
«A regényesek.» 125 elődjük. Romeo mintájára, eskető barátot, — merül föl a kérdés. Egyik kalandos eszme a másikat kergeti lázas agyukban. Ezúttal azonban nem kerülhet döntésre a sor. Neszt hallanak. Megzavarják pásztorórájukat. Találkát adnak egymásnak estére a kertben. Ott majd kieszelik a mentő gondolatot. A holdvilágos est minden reményt túlhaladó váratlan eredménynyel koronázza az első légyottot. Alig jelenik meg a kőfal egyik oldalán sóvárogva Peremet s a másikon szívszorongva Sylvette, nyomban álarczos rablók rohanják meg a halálra rémült kis galambot s egy szálas férfi hatalmába ejti őt, hévvel czipelve a zsákmányt. Egy pillanat műve, hogy Percinet átveti magát a falon. Hőssé, óriássá teszi őt szerelmesének rémes helyzete. Kardot rántva közbe csap s mint szélvihar söpri el a tucat álarczést, a főtettest vágásokkal földre terítve. A zajra előkerülnek az apák. Az egyik a fia hősiességén hízik. A másik a leánya megmentőjét öleli. Gyűlölködésük elsimul. Kész a megoldás. Vőlegény és menyasszony lesz az ifjú pár s ami a fődolog: világra szóló hőstett révén eveznek a révbe. A darabnak ez az első felvonása életteljesen folyik, fokozza az érdeklődést és pompás humorral van teli. Mert hát a leányszöktetés, Percinet hősiessége és az apák viszálya tulajdonképen véve mind csak műdolog. Humora abban rejlik, hogy aranyértéknek veszik azt a szerelmes felek, akik pedig a teljes egyetértéssel közös czélra törő apáknak valójában csak bábjátékai. Régi tervük volt a fiatalok összeboronálása. A két szomszédos vagyon egybeolvasztása a kiindulási rugó. De ismerték a gyerekek kalandos, szertelenre hajló regényeskedő természetét. A szülők vágyas beegyezése ily esetben nem czélhoz vezető út. Akadály kell ahhoz. Kieszelték hát az ellenségeskedés cselét. Korholta mindegyik a maga gyerekét, a mint a kert falánál lelte őt s mikor végre meggyőződtek módszerük sikeréről, egy műszöktetést is rendeztek a regényeskedés rajongóinak, amelyből aztán nemcsak az ő vágyuk teljesedése került ki, hanem a fiatalok is mint elsőrangú regényhősök jutottak a czélhoz. Csakhogy a titok nem sokáig maradhatott titok s aztán keserves tapasztalatok forrása lett. Maguk az apák rántották le róla a leplet. A gyerekek a regényesség gyönyörében kéjelegve készülődtek az esküvőre. Az apák meg már eleve egyesítették a kertjeiket is. Lerombolták szabad érintkezésük egyetlen akadályát, a kőfalat. S mi lett belőle. Az egyetértő békéből zsörtölődő dörmögés, a közös udvaron élés apró tűszúrásaiból tűrhetetlen együttlét. Hozzá még rájönnek arra is, hogy a gyerekek magas vesszőparipáról, mosolylyal nézik le nyárspolgári életnézeteiket. Egy összekülönbözés rohama alatt aztán Bergamin egyszer csak kihökkenti a leánya előtt, hogy az ő nyárspolgári eszük túljárt légben kóválygásaikon; a leány révén megtudja Percinet is, hogy szerelmük az öregeknek bábjátéka volt s a boldog pár nyomban a világ legszerencsétlenebb két gyötrődője lesz. A fiú világgá megy, a leány meg hoppon marad. Ebben igen sok a lelki igazság, bár mennyire kételkedőn csóválja is fejét a józan számítás. Miért is szakítanának, hisz szeretik egymást. Az apák cselvetésével jutottak a boldogsághoz vagy a nélkül, teljesen közönyös, magán a tényen fordul meg a kérdés. A gondolkozás szerint : igen. Csakhogy ez a tizenhat éves lány és húsz éves ifjú nem gondolkozik. Lenézi a latolgatást. Koruk kiváltsága ez. Cselekvéseikre kedélyi impressziók, pillanatnyi hatások a döntők. Náluk az ébrenlét jogos álmodozásának kora járja. Az a boldog időszak, amikor egy álom szétfoszlása óriási csapásként nehezül a kedélyre, míg a való veszteségen úgyszólva átsiklik az ifjú csapongás. Ez a virágok illatától megkábult bájos két gyerek tulajdonképen véve azzal sincs tisztában, hogy miben is rejlik a boldogságuk. Az egymásért lángolás jelenti-e azt, vagy hogy az azzal egybefűzött titokzatosság s a képzelt akadályok ellen való rajongó küzködés édessége ragadja-e őket erősebb kötelékkel. Kétségtelenül az utóbbi. A szerelem rájuk nézve egy körül nem irható öntudatlan sejtés jellegével bír csupán — öntudatos az az ellenállhatatlan csab minden után, ami az élet mindennapi rendjén fölül áll. Világukat a föld fölé építik a talaj nélküli űrben s otthonuk magasából most lezuhannak a földre. Szárnyaikat lenyesik. Szerelmük kettészakításával egynek tekintett veszteségül sújtja őket a csapás. Ezzel a keserves csalódással végződik a második felvonás. A harmadikat a gyógyításnak szenteli a költő. A vőlegény kereket oldott, a házasság szétment s az apák egymással történt szakítása jeléül újra visszaépülőben van a kőkerítés is. De a költő nem engedi egészen fölépülni azt a válaszfalat. Odaállítja a fiatalok orvosául a kalandos élet egy kipróbált alakját: a kalandort, aki az apák terhére egy fizetetten számlát hord a zsebében. A leányrablást azok megrendeléséből ő rendezte, a műbajvívásnak ő volt a mestere, s mint hivatásos vívó, csak színleg esett el a fiatal Percinet lapos kardvágásai alatt. A színjátéknak azonban számla szerint kialkudott ára volt. Ezt a számlát a házasság tervezésében csalódott apák most nem akarják kiegyenlíteni. De az élettapasztalat számító lovagja ügyesen érvényesíti azt. A világgá ment vőlegény kiábrándulását biztosra veszi, a leányt meg majd alaposan kigyógyítja ő maga. «Az ifjú úr csak cserkészszen kalandra ! Jós nem vagyok, de tudom, abbahagyja. S míg hazagázol száz mocsáron át a zord valóság útvesztőiből s hínárba veszti ábrándsarúját, addig majd itthon szép kényelmesen, Sylvette kisasszony jár úgy tévemen.» Beáll pallérnak s ő építgeti most a kertnek lerombolt kőfalát — na-