Képes Folyóirat - A Vasárnapi Ujság füzetekben 36. kötet (Budapest,1904)
476 Léggömb üldözése automobilon, legnagyobb gyorsasággal kövessék. A feladat akkor volt megoldottnak tekinthető, ha az üldöző a földreszállástól számított 15 másodperczen belül helyre érkezik. Délelőtt kilencz órakor készen állott a «Turul» az elutazásra, közelében az üldöző automobilok foglaltak állást. A 38. gyalogezred játéka közben megtörténtek a léghajós-posta előkészületei is : nem kevesebb, mint 2100 léghajós-képeslevelezőlapot írtak a vendégek s a léghajón elhelyezett postaszekrényekbe dobták. Az üldözésben résztvevő automobil-utasok, Sigray gróf, Born báró, Brüll, Jordán dr. voltak, részt vett továbbá a Spitz czég öt automobilja is. Mindezek a «Turul» felszállása után először körülszáguldták a lovaglóteret és azután megkezdték az üldözést. Az automobilok egyikén hölgyek is ültek, Szüts Andor miniszteri titkár neje és dr. Gosztony Mihály neje. A «Turul» lassan haladt délnyugati irányban 3—500 méter magasságban a város felett. 30 perccel az indulás után a kosárban ülők már A «TURUL» LÉGHAJÓ KOSARA AZ INDULÁSKOR. A «TURUL» FÖLSZÁLLÁSA (LENT AZ AUTOMOBILOK VÁRJÁK AZ INDULÁST).