Vasárnapi Ujság, 1924 (5. évfolyam, 1-50. szám)
1924-07-20 / 28. szám
20. szám. VASÁRNAPI ÚJSÁG Ady Endrét ünnepeljük. A népek és nemzetek sorsát irányító végzet különös kegyelme — hiába mondják az ellenkezőjét — országhatárok változtatásakor irányunkban volt a legbőkezűbb. Az egyetemes magyar kulturális kincsnek olyan hatalmas hányadát juttatta osztályrészünkül, hogy a kamataiból is elélhet ez a felemaroknyi erdélyi magyar újabb ezer esztendeig. Lám csak emlékekben — mennyit örököltünk ! Alig esztendeje is a mi földünkre, Segesvár alá zarándokolt az alkotó szellem hódolatára a magyar áhitat s az egész kulturvilág megkereste a pontot a térképen, ahol Petőfi Sándor meteorpályája a semmibe veszett. Ilyen sírja csak egy van a világ bármely részén élő magyarságnak s ez a sir a mienk, az erdélyieké. Van egy másik sírunk is, szelíden aláhajló füzek árnyéka alatt, Pusztakamaráson, ahol Kemény Zsigmond, a magyar regény mestere pihen és van egy harmadik, itt a kolozsvári gyönyörű temetőben, ahol Jósika Miklós hamvai birkóznak az örök enyészettel. És csak a legnagyobbjaink sírjai ezek, a fáklyáké, amelyek évszázadok útját világították be maguk előtt. De hányan vannak a viharlámpák és pislogó mécsesek, a Szenci-Molnár Albertek, az Apácai-Cseri Jánosnak, Bod Péterek s hányan a tudomány fároszai közül, hogy csak a két Bolyait emlegessük. A mi sirkantjaink ezek, amelyeket egyenlővé szánthatnak a termőtelevénnyel, de elvenni úgysem, sohasem tudnak tőlünk. S ha rájuk tapasztjuk füleinket, bizonyosan felhalljuk a nyelv zenéjét, melyen apáink beszéltek s amelyet, hogy unokáink se feledhessenek el, legbiztosabb zálogok rá éppen ők, e némáknak tetsző sírok lakói. Két kicsi bölcset is eldajkálhatunk újabb ezeresztendőn keresztül, két kis erecskét. Hatalmas hullámaik az Óceánt dagasztják ma már s az Óceán hullámverése is egykor épp olyan jó iskolamestere lesz a mi gyermekeinknek, mint a sírokat rejtő anyaföld szivének feldobogása. — Az egyik bölcső — mindenki sejtheti már — Nagyszalontán ringott az egyszerű földmivesházban, a másikat düledező kálomista nemesi kúria ringatta Mindszenten, a „furcsa árok“ partján. Arany Jánost is, Ady Endrét is ez a földdarab adta a létnek, mely velünk ide szakadt s amelyről mi le nem tudunk szakadni, mert ez a mi édesanyánk. Nagy álmok alusznak ebben a földben s nagyálmu fiúk ébredtek belőle, mikor úgy rendeltetett. Az egyiket, a legutóbb ébredtet, a „legbizarrabb fiút“ ünnepeljük mi is az Erdélyszerte ünneplőkkel, öreg szüleinek aranylakó Ady Endre és felesége Boncza Bertuka