Vasárnapi Ujság, 1924 (5. évfolyam, 1-50. szám)

1924-07-20 / 28. szám

20. szám. VASÁRNAPI ÚJSÁG Ady Endrét ünnepeljük. A népek és­ nemzetek sorsát irányító vég­zet különös kegyelme — hiába mondják az ellenkezőjét — országhatárok változtatásakor irányunkban volt a legbőkezűbb. Az egyetemes magyar kulturális kincsnek olyan hatalmas hánya­dát juttatta osztály­részünkül, hogy a ka­mataiból is elélhet ez a felemaroknyi erdélyi magyar újabb ezer esztendeig. Lám csak emlékek­ben — mennyit örö­költünk ! Alig eszten­deje is a mi földünkre, Segesvár alá zarán­dokolt az alkotó szel­lem hódolatára a ma­gyar áhitat s az egész kulturvilág megkeres­te a pontot a térké­pen, ahol Petőfi Sán­dor meteorpályája a semmibe veszett. Ilyen sírja csak egy van a világ bármely részén élő magyarságnak s ez a sir a mienk, az erdélyieké. Van egy másik sí­runk is, szelíden alá­­hajló füzek árnyéka alatt, Pusztakamará­son, ahol Kemény Zsigmond, a magyar regény mestere pihen és van egy harmadik, itt a kolozsvári gyönyörű temetőben, ahol Jósika Miklós hamvai birkóznak az örök enyészettel. És csak a legnagyobbjaink sírjai ezek, a fák­lyáké, amelyek évszázadok útját világították be maguk előtt. De hányan vannak a viharlámpák és pislogó mécsesek, a Szenci-Molnár Alber­­tek, az Apácai-Cseri Jánosnak, Bod Péterek s hányan a tudomány fároszai közül, hogy csak a két Bolyait emlegessük. A mi sirkantjaink ezek, amelyeket egyenlővé szánthatnak a termő­televénnyel, de elvenni úgysem, sohasem tud­nak tőlünk. S ha rájuk tapasztjuk füleinket, bizonyosan felhalljuk a nyelv zenéjét, melyen apáink beszéltek s amelyet, hogy uno­káink se feledhesse­nek el, legbiztosabb zálogok rá éppen ők, e némáknak tetsző sí­rok lakói. Két kicsi bölcset is eldajkálhatunk újabb ezeresztendőn keresz­tül, két kis erecskét. Hatalmas hullámaik az Óceánt dagasztják ma már s az Óceán hullámverése is egy­kor épp olyan jó is­kolamestere lesz a mi gyermekeinknek, mint a sírokat rejtő anya­­­­föld szivének feldo­bogása. — Az egyik bölcső — mindenki sejtheti már — Nagy­szalontán ringott az egyszerű földmives­­házban, a másikat dü­­ledező kálomista ne­mesi kúria ringatta Mindszenten, a „fur­csa árok“ partján. Arany Jánost is, Ady Endrét is ez a föld­darab adta a létnek, mely velünk ide szakadt s amelyről mi le nem tudunk szakadni, mert ez a mi édesanyánk. Nagy álmok alusznak ebben a földben s nagyálmu fiúk ébredtek belőle, mikor úgy ren­deltetett. Az egyiket, a legutóbb ébredtet, a „legbizarrabb fiút“ ünnepeljük mi is az Erdély­­szerte ünneplőkkel, öreg szüleinek aranylakó­ Ady Endre és felesége Boncza Bertuka

Next