Vasárnapi Ujság, 1924 (5. évfolyam, 1-50. szám)

1924-09-28 / 38. szám

4. 38. szám. VASÁRNAPI ÚJSÁG c . Az aranyholló Regény írta: Harsányi Zsolt (3) Laci villámló szemmel és táguló orrlyukkal felugrott. — De nem nappal! — Nem hát. A Lidó tele van magyarokkal, még az kéne, hogy meglássanak. Majd vacsora után. Laci támadásra kész karokkal, kigyuló arc­cal mondta : — Te ! . . .. Te ! . . . De a leány elhárította és felállt, hogy le­akassza a tükör vállára akasztott tengerészsapkát. — Most eredj, fiam, mert Németné rögtön visszajön. Majd örülhetsz odakinn. Na ne, a ka­rom fehérítés és a szám ki van festve. Na eredj. Na, komolyan, a parókám. Laci viharosan és szorosan magához ölelte. Ahogy az érzéki férfiak szoktak ölelni: félkézzel a nő karja felett, másikkal a nő karja alatt, fél­térddel belépve a nő két térde közé. De nem csókolta meg. Az a furcsa természete volt, hogy a csókot csak akkor szerette, ha szeretett valakit. Húszéves tomboló korában minden jött-ment nő­nek odaadta magát, de a száját szemérmesen őrizte. Még ki sem lépett az öltözőből, a művésznő már visszafordult a tükörhöz és a sapka alatt a paróka bodrait húzogatta. Laci, a hazug pillantá­sok virtuóza, szeretett volna még egy mély, roman­tikus búcsú-nézést váltani, míg a becsukódó ajtó a pillantást ketté nem vágja. De hiába készült a hosszas gyakorlatban kipróbált pillantást alkal­mazni. A háttal fordult nő még saját tükörképét is elfedte. Ahogy gyalog bandukolt a liget ájult és poros fái alatt, azon tűnődött, hogy fel tud-e magában fedezni a nyers kalandvágyon kívül valami érzést ez iránt a nő iránt. Nem is kellett sokáig tűnődnie. Ha a lelke zagyva zűrzavarában turkál, ott erről a nőről nem talál írva semmit, de semmit. Emlékezett életéből olyan nőkre, akik iránt szerelmet egyáltalában nem, hanem az erős vágy mellett őszinte pajtásságot és jóindulatot ér­zett. De ez iránt a Megyey Panni iránt — hogy is lehet ilyen neve valakinek — barátság sincs benne. Kíván neki sikert, boldogulást, a dicsőség boldog óráit? Dehogy is kíván. Sőt titokban el­lene érez, mert ez a nő olyan ridegen és erősza­kosan akar boldogulni, pedig nem is tehetséges. Őszintén szólva, gondolta magában, ő úgy néz erre a nőre, mint az útonálló az aranyórás járó­kelőre. A járókelő nem érdekli egy szemernyit sem,­­ csak az aranyóra, amelyet ravaszsággal, vagy go­romba rákiáltással el akar venni. Ahogy lehet. Ez alapjában véve utálatos dolog. Mindig ez az al­jas éhség, amely önmagát eszi és még éhesebben ugrik tovább az új nőhöz. Eszébe jutott a felesége. Annak mindegy. Nem törődik vele. Most ott ül Holáknéval a kony­hában, a lábán rongyos papucs és a cseléddel hármasban a házbeliek napi eseményeit beszéli meg. És örül annak, hogy az ura nincs otthon. Annak még jobban örül, ha az ura elutazik. És ő el fog utazni és a Lidón övé lesz Me­­gyey Panni, és másnap már azon fog tűnődni, hogyan szabadulhat meg ettől a nőtől. Milyen sivár és borzasztó dolog ez, milyen lélektelen, üres és hitvány élet, milyen jó volna valaki, igazi, édes, finom, akinek nem kell hazudni egy szót sem, csak odaborulni elébe véghetetlen és vak odaadással, a teljesség és a tisztaság forró fehér­ségének hullámaira vetve a behunyod szemű és remegő szívet. Ez már nem fog eljönni soha, soha. Le van kötve egy idegen nő mellé. Miért vette el ? Egy vállvonás a felelet. Hanyagságból. Abból az érzé­ketlen és fatális tunyaságból, amely a dolgokat addig halogatja másnapra, míg egy napon min­den késő. Milyen jó volna most egyedül lenni, szabadon várni a megváltó érzés eljövetelét és mikor megjön, teljes szívvel-testtel, egészen, mind­örökre beledőlni. De ez most már nem lehet. Pedig lehetett volna. És ahogy leült a néma nyári estén egy sápatag gázlámpa alá a lócára, egy verssor jutott eszébe. A legborzasztóbb, legmegrendítőbb sornak érezte most, amit valaha írtak: — Look in my face, my name is Might- Have-Been . . . Mozdulatlanul könyökölve nézte a gázfény­ben fehérlő kavicsokat. A szeme nedves lett. Nagyon szerette Litteráti Lászlót és nagyon saj­nálta.♦ in. Aznap éjjel Laci négy órakor ment haza. Tudniillik az otthonba ment hideget vacsorázni, aztán egy darabig tétlenül járt-kelt a szobákon keresztül és éppen azon gondolkozott, mit kellene kitalálni lefekvés ellen, mikor Steinrück jött fel­felé a lépcsőn, a matematikus. Furcsa tudós volt ez, gnómtestén kopasz óriáskoponya ült, amelyre két félgömbnek tetsző, erős dioptriájú szemüveg volt illesztve. Akárkivel akármiről kezdett beszélni Steinrück, az ötödik mondatnál a szemüveg el­kezdett reszketni és másfél óráig reszketett, mert a matematikus- szenvedélyes és rendkívül folyó- X Kolozsvári Takarékpénztár és Hitelbank Részvénytársaság 5 ♦ KOLOZSVÁR. PIATA UNIRII 7. SZÁM. ♦ Saját tőkéi 39 millió L. Átutal bárhová. Engedélyezett devizahely. Minden bankügyletet előnyösen végez ♦ ♦ AJÁNLJA SAFE REKESZEIT. ♦ ■♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ «i

Next