Vasárnapi Ujság – 1854

1854-06-11 / 15. szám - Török rendetlen lovasok 15. szám / Fametszvények. (Magyarázó leirásokkal.) - Könyves Kálmán. Jókai 121. oldal / Történeti rajzok

122 hierarchia rendszabályai által, a breviárium helyett kardot von kezébe, a mennyei szent hit terjesztése helyett, a földiebb fo­galmak, becsület és politicai hit védelmére. A szent-kereszt hadak, apja holta után őt szólíták fel ve­zérül a hitlenek ellen megindulandó keresztyén táborhoz. Midőn egész Európában a koldustól a királyokig, s a go­nosztevőtől a szentekig, mindenki lelkesülve volt a szent sír miatt indítandó harcz dühétől, Kálmán volt az egyedül, ki e harczot nem helyeslé. A keresztes had, Európa egyéb országaira nézve, szük­séges légtisztító zivatar volt azon időben; azon örök harczok­nak, mik az apró birodalmacskákra eltördelt Németország her­czegei, az egyes olygarchák, a föllázadt népek és uralkodóik, a polgári és lovagi rendek között folytak, csaknem lehetetlen volt véget vetni; e czéltalan tusák alatt annyira elszaporodott minden­ rabló és gonosztevő fajzat, annyira erőt vett minden nemesebb érzelmen a ridegebb pusztítási vágy , hogy e minden orgánumaiban megromlott világrészt, csak egy általános világ­rázkódtatás hozható helyre örök zavarából. E világrázkódás volt a kereszteshad. Valami egyszerű remete megpendité az eszmét, a szikra lángot gyújtott s a tisztábban látó egyházi és királyi főnökök jónak látták azt szítani, csak igy adhatva az egymás ellen fegy­verzett népeknek egy közös irányt, melly ellen fegyvereiket for­dítsák, csak igy tisztíthatva ki országaikat egyszerre minden törvényrontó, gyilkos és rabló­ h­adtól. A pápa bűnbocsánatot hirdetett a szent föld harczosainak, a vétkeseknek nyitva volt az út a dicsőségre, az engesztelésre, a gazdag zsákmányra és a mennyországra. A tusakodó oligarchák előtt nyitva volt az út a legneme­sebb, a legszentebb vetélkedésre. Néhány század alatt Európa ez úton három millió ember­től szabadult meg, kik azalatt itthon egymást emésztették volna meg, s kik nagy részének romlottsága, érdemessé teendő e világrészt Oceania sorsára, az elsüllyedésre-E tünemény nem egyes emberek műve volt. A világszel­lem örökké következetes öszhangzó működése mig egyfelől útnak indítá keletről az ép romlatlan elemeket Európa felé, hogy itt új életet kezdjenek, addig másfelől egy ríj népvándor­lást készített előre, melly nyugotról keletre hordva a megrom­lott tömeget, ott életét bevégezze. Ez a világtörténet borzasztóan nagyszerű symmetriája. Ezért nem ragadta magával e roham a magyar népet, bárha ez mindenik átvonuló hadser­egnek közvetlenül útjába esett. Az első kereszteshad Walther vezér alatt minden akadály nélkül vonult keresztül az országon. Kálmánnak gondja volt rá , hogy a szent vitézek részesüljenek a magyar vendégszere­tetben, de egyúttal arra is , hogy azzal vissza ne éljenek. Csu­pán Zimonynál történt , hogy tizenhatan félrecsapva a főtábor­tól, a városba bementek s ott kicsapongásaik miatt megfosz­tatva fegyvereiktől, meretlenül bocsáttattak vissza. Walther nem állt értök boszul. Ezek után jött nyomban a másik had, negyvenezer harczos, számtalan kísérettel, magától Remete Pétertől vezérelve. Ez a szent férfiú, tüzlelkü szavaival, sajátságos hadsereget gyű­jte maga körül. Mindennemű, korú és állapotú emberek egy közös zászló alá gyülekezve, lovagok és mesteremberek, gyer­mekek és aggok, köztük hatezer barát teljes fegyverzetben, több mint ezer apácza, háromezer szekérrel fiatal nők, özvegyek és lelkesült szüzek, a szent harczosok mindennemű szükségei­ről gondoskodandók, fegyvert ragadott asceták és megtért örömleányok, vérrel terhelt gonosztevők és köztiszteletben álló férfiak, egymással szoros, szent szövetségben, ugy hogy, mint a velők együtt járó Fulbert püspök mondá : „azon a helyen együtt lehete találni az új Jerusalemet az új Sodomával." Ez a csapat is békében keresztül vonult az országon Zi­monyig, ott eszébe jutott a Walther katonáin elkövetett szé­gyent megtorolni, a várost ostrommal bevevő, a lakosokat le­gyilkolá­s azután tova futva, a szomszéd Bolgárországban ha­sonló balfogások miatt húszezer embert és kétezer szekeret veszte. A megmaradottak csontjaiból később a török zultán ra­katott pyramist a nicaeai (nisszai) mezőn. Ezeket követte egy harmadik csapat, Gottschalk vezérlete alatt. Ez már csupán a nép söprőjéből volt összegyűjtve. Ezeknek is megengedte Kálmán a keresztül vonulhatást, de alig jöttek Mosonyig, ott elszéledeztek, szétmentek az or­szágba rabolni, az ellenállókat leöldösék, egy ifjút elevenen karóba húztak, egy szóval egészen Palaestinában érezték ma­gukat. De már ezek ellen fegyvert ragadott Kálmán, félretéve minden pietást a vállukon viselt kereszt iránt. A magyar sereg a szent hegy és a Duna között utólérte őket s ott úgy össze­törte , hogy alig szabadult meg háromezer ember az egész se­regből, melly nem volt méltó arra , hogy a megváltó sírjáért harczoljon. Alig szabadult meg ezektől az ország, midőn egy uj sereg jelenté magát a határokon. Kétszázezer gyalog és háromezer lovas. E gyülevész jöttét mindenütt megelőzte irtózatos kegyet­lenségeinek híre. Fővezérük, Enrico, egy hazug apostol, azt hi­tette el népeivel , hogy Isten neki megjelent s kijelenté , hogy legelső tetteül a zsidókat irtsa ki. Alvezérei, Feik Tamás, Van­deuil Clarembald, Charpentier Vilmos és Hermán gróf, mind­nyájan ismeretes gonosztevők voltak, kik a velük volt roppant népséggel Köln, Maincz, Trier és Wormsban több ezer izraeli­tát legyilkoltattak s a magyar határhoz érve, elvégezték ma­gukban, hogy a magyarok is csak ollyan pogányok, mint a zsi­dók. Már ezeknek Kálmán egyenesen megtagadta az országán átvonulást. Óvárnál Gyula nádor várta őket egy figyelő had­testtel, tudtukra adva a király és nemzet tilalmát.. Ez dühbe hozta a kereszteseket, Gyula nádort megölték, seregét elűzték s erővel törtek maguknak utat Mosonyig. Itt azonban maga a király állt előttük. Úgy fogadta őket, mint ellenséget. A túlnyomó tömeg os­trom alá vette a várost, a sánczárkokat faderekakkal hányták tele, a falakat hosszú hágcsókon kezdték megmászni, a faltörő kosok ütéseitől omlottak a bástyák; ekkor a király egy merész rohammal kiütve a roppant ostromló tömegre, azt neki szorítá a mocsárnak, a keresztes had támadóból támadottá válva, zavarba jött, a hadakat megfoghatlan rémület fogta el, elkezdtek szét­futni, s az előttük ismeretlen bánságok, erdőkkel fedett mocsá­rak veszélyes tömkelegeibe tévedve, az üldöző magyaroktól nagy részint kiírtattak, alig szabadult meg közü­lök egyéb, mint a lovasok, s a vezérek, kik seregeiket veszély idején cser­ben hagyva, maguk, ki Német­, ki Olaszország felé szétfutottak. E győzelmének köszönheti Kálmán király , hogy a vele egykorú históriai irók, utálatos púpos hátú, kancsal szemű, ser­tékkel benőtt testű szörnyetegnek írják le, a­kinek lelke sem volt szebb a testénél. Mi azonban e tényben is az Istennek, a történetek világ­szellemének kezeit látjuk. Szüksége volt, és szüksége van a vi­lágszellemnek itt Európa közepében egy magyar nemzetre, közvetítőre a keleti ős erkölcs és nyugati miveltség között, cso­dás anomalonjára a szabadság és hűség érzeteinek. Ezért kellett akkor a magyar nemzetnek, melly később századokig volt véd­fala a keresztyénségnek, akkor, midőn a keresztyén világ min­den nemzetei siettek keletre — meghalni, •— azoktól elmarad­nia s föntartania halhatatlan életét, örök tényezőül Europa tör­téneteiben. Ezért kelle Szent Lászlónak azon napon meghalnia, midőn a keresztes hadak vezérletét elvállalá, s utána a korát századok­kal megelőzött Kálmánnak következnie, ki, lett légyen bár tes­tileg kancsal, de lelkével annál tisztábban látott. De a világszellem számításai tökéletesek, csakhogy ő nem napokkal és emberekkel szokott számítani, hanem századokkal és nemzetekkel Azon vádat melylyel Kálmánt e fegyveres visszautasitásaért a kereszteshadnak terhelik, leveszi róla azon szives fogadás, mellyben az utánuk jövő Bouillon herczeg seregét részesité; e

Next