Vasárnapi Ujság – 1854

1854-07-16 / 20. szám - Napier Károly 165. oldal / Életirások; jellemrajzok - Napier Károly 20. szám / Fametszvények. (Magyarázó leirásokkal.) - A köszén eredete s bányászata. Dr. Hegedüs 165. oldal / Ipar-; müvészet-; gazdászat-; természettudomány

166 bet­a mint gyakorlatilag s népszerűen, de nem póriasságban, adattak elő. A pesti ipartanoda termeiben vasárnapokon tartatni szo­kott népszerű, természettani előadásokon vegyületes hallgatóság gyűlt össze; jogász és katona,orvos és kézműves, egyforma figye­lemmel kisérte a mester előadásait, ki népszerű de kellemesen vonzó előadásával a legújabb felfedezéseket, számos tudós fára­dalmainak diját, bámulatos könnyűséggel közérdekessé s hallga­tóinak sajátjává tenni érte. Meg lévén győződve, hogy szives olvasóim a tudományt kedvelő osztályba tartoznak, s ennek felfedezései s haladása iránt szeretettel viseltetnek, — reménylem nem veendik rosz néven, ha e kis kitérés után az előbbi kerékvágásba visz­szatérve, a múltkor említett kőszénről még néhány szót szó­landok. Régóta ismerek a kőszén minden ásványi tulajdonát, régóta használták sok helyen különféleképen a­nélkül, hogy eredetéről tiszta tudomásuk lett volna, vagy erről csak elmélkedni is érde­mesnek találták volna. Szomszédaink, a tudomány minden ágában szorgalmasan kutató német tudósok azonban, csakhamar erről is vitatkozni kezdettek, s e vitáknak köszönhetjük mind azt, mit e tárgyban tudunk. Voltak némellyek, kik a kőszenet, mintaként, szervte­len testnek, egyszerű égékeny ásványnak lenni vitatták, — mig mások, számos és sokhelyütt tett vizsgálódások alapján, a „kőszént nem szervtelen anyagnak, hanem szerves anyagok maradványainak, óriás szénné vált növény-halmazatoknak ál­liták." Kétségen felül emelte e véleményt azon sok, a kőszén tele­peket fedő agyagpala s fővenyke rétegekben talált, lenyomat, mellyek egész leveleket, ágakat sőt néha egész fatörzsököket áb­rázolnak, — s azon körülmény, hogy a legszilárdabb fekete kő­szénben is, nagyitóüveg segélyével, rostos, sejtes vagyis növé­nyi alakzatot lehet feltalálni. Ezek alapján azon vélemény, hogy a kőszén növényeredetü, átalánosan elfogadottá vált, midőn ismét uj vita támadt­a kö­rül, vajjon mi módon keletkezhettek ezen roppant növény-hal­mazatok? Némellyek ezek eredetét „az özönviz előtti erdőknek tulaj­doniták, mellyek fái az ár által kitépetve, a tenger hullámaitól távol helyekre sodortattak" s mélyedésekben völgyekben össze­toroltatván s csakhamar „beiszapoltatván," jégtől el lévén zárva, elkorhadtak, s az iszonyú nyomás alatt felette kemény setét szinü szénné vagyis úgynevezett kőszénné váltak. E vélemény támogatásául szolgált azon tapasztalat, misze­rint az éjszaki sarkhoz közel fekvő tartományok p. o. Island, Grönland partjaira a tenger hullámai évente sok ágakat, törzsö­ket és egyéb fatöredékeket vet ki, mellyek a legdélibb tarto­mányoktól hordatva, ezen növényzetben felette szegény tarto­mányokban majdnem egyedü­li tűzi anyagul szolgálnak. Támo­gatta továbbá ezt azon körülmény, hogy Európa éjszaki tarto­mányainak kőszéntelepeiben is, földünk legmelegebb égalja alatt, tenyésző növények maradványai találtattak, mi csak ugy léte­sülhetett, ha ezen növények távol helyekről hordattak az ártól éjszak felé. Ez első pillanatra igen elmésnek tetsző magyarázat azon­ban, közelebb vizsgálva, alig állhatja ki a szigorú bírálatot. Azon feltételnek, hogy ezen telepek egyedül óriási, összeso­dort fahalmazatok volnának, ellentáll azon körülmény, hogy, tekintve a kőszén telepek néha 20 ölnyi vastagságát, s a kőszén­ben talált fáknak könnyűségét (ezen fák ugyanis a legkisebb fajsúlyú fanemekhez tartoznak), az illy halmazoknak magassága minden valószínűség nélküli, — s csak képzelet által lenne fel­érhető. — Miért is mások a kőszén keletkezését, a valót jobban megközelítő módon igyekeztek magyarázni. Ezek szerint a kőszéntelepek nem más „mint vizözön előtti óriás gyeptözeg telepek," mellyek az őskor buján termő virágta­lan vizi növényzete által, hasonló körülmények között, hasonló módon keletkeztek, mint illyenek, csak kisebb mértékben, maig­lan szemeink láttára képződnek. A szárazföld felszinén ugyanis, patakoktól átfolyt völgyek­ben, tócsákban és más vizenyős helyeken, vizalatt dus vizi nö­vényzet támad, melly olly gyorsan mint támadt elkorhadván, vagyis szénné válván, egy felette vékony, de a fölötte újból tá­madó s ismét elkorhadó növényzet által folytonosan vastagodó szénréteg képződik. Az alsó rétegek a felsőbbektől nyomatva, mindig keményebbek sötétebbekké válnak, mig a legfelsőbbek végre iszappal, homokkal takartatnak s később kiásatva gyep­tőzeg neve alatt tüzelő szerül szolgálnak. Hogy a kőszén is hasonló módon keletkezett, mutatja nem­csak az, hogy a turfa alsóbb keményebb rétegei a barna kőszén felső rétegeihez, ennek alsó rétegei a fekete kőszén felső rétegei­hez hasonlítanak, olly annyira, hogy ezen átmenetet úgyszólva szemmel kisérhetjük, de igazolja továbbá az is, hogy a kőszén­telepek Beudant szerint, igen gyakran „kiszáradt hatalmas tek­nők, tócsák fenekét ábrázolják. Mind­ezeknél nagyobb bizonylat a kőszén turfa-módja szerinti eredetére az, hogy a kőszéntelepekben és azt fedező kő­rétegekben találtató lenyomatok, nemcsak a fatörzsek és gallak, de a legfinomabb levelek is a roncsolásnak, sodortatásnak nyo­mait, mit ha távol helyekről hordattak volna össze, magukon viselniök kellene, nem mutatják; — sőt ellenkezőleg még a leg­finomabb részek is, olly épek és sértetlenek, minden rostjai tisz­tán láthatók; mi bizonyára csak lassú elborilás s nem erősza­kos összetorlásra mutat. Mint a serdülő lány, szű­z szerelme zálogául vett virágot, imakönyvének lapjai közé ügyelő gondossággal zárja, ugy zárta a természet, rejtélyes könyvének óriási lapjai közé az ősnövény­zet egykori díszének maradványait. — Évezredek multanak, mióta ezek eltemetve hevertek, mig végre eljött az idő, midőn az anyaföld legifjabb s legkényesebb szülöttje az ember, daczolva a mélység kísértetes veszélyivel, a bányák setét üregeibe le­szállt, s a szótalan, „hideg kőrétegekről olvasá le földünk kőtáb­lákra irt történetét." Mint a kegyeletes gyermek, édes anyja könyvének levelei közt talált száradt virágok látásánál, bár illatjuk s pompás szí­neiktől őket rég megfosztá az idő, anyjának ifjú korára vissza­emlékezik, s az eszmetársulat lenge fonalán, tündéri gyorsaság­gal a bokor, mellyen virult, a kert s azt környező táj képzelete előtt feltűnik s benne az alakok mindinkább megszilárdulnak, — ugy sikerült az emberi észnek, ezen csekély szin és illattól megfosztott maradványokból, az összehasonlító természettudo­mány s képzelő tehetségének segélyével, az eltemetett növény­zetet, s mert ez teszi a táj jellegét, az elsülyedt világról tájké­pet, a valót igen megközelítőt, állítani elő. „Fárasztó egyformaságban, úgymond egy német természet­tudós, tűnt fel a zajgó tenger habjaiból az alacsony kőszénsziget, mellyen korunk szigeteinek szakadozott sziklapartjait hiába ke­resnők. — Mély posványok, dus, de virágtalan növényzettel ta­kart ingovány­ok lepték a szárazföldet, mellyen az első turfa­telepek keletkeztek; — az elkorhadt növényrészekből támadt televény földből, pompás ős­ erdök emelkedtek. — Nyalka, har­mincz lábnyi pálma alakú fák törtettek a nehéz sürü gözfelhőkön keresztül, mellyek a nap sugarait felette gyengiték." Legyező-alakú lombtetöjük óriás kótyagforgó gyanánt, könnyű ingásokban lengett ide­stava a szellő leglágyabb fuva­tánál. Feltekintve sajátságos ellentétet képezhetett ezek könnyű, légies lombtetejük a gőztől terhelt légkör borongós sötét fel­hőivel. Fásalakú füvek között itt ott fenyőalakú fák, pikkely- és pecsétfák már egészen kihalt nemeivel felváltva, emelkedtek ég felé; néhol „pálmák kezdeményei" is valának láthatók. Csüggesztő egyformaság, párosulva a legmélyebb síri csend­del jellemzé az őskor kőszénerdeit. A sivár magányt madárdal, bogarak dongása nem zavaró. Csak egyes napfényt kerülő hül­lők, békák, kígyók és óriás gyíkok sikamlottak kísértetiesen e turfa mocsárakon keresztül. A hatalmas turfa-telepek készen voltak, a kőszénerdős rendeltetésüket teljesiték, s a föld belsejében megrázkódva, fel­szinöket hatalmas hegyekké tornyositá, a tenger szilaj árjait, iszo

Next