Vasárnapi Ujság – 1854
1854-07-16 / 20. szám - Napier Károly 165. oldal / Életirások; jellemrajzok - Napier Károly 20. szám / Fametszvények. (Magyarázó leirásokkal.) - A köszén eredete s bányászata. Dr. Hegedüs 165. oldal / Ipar-; müvészet-; gazdászat-; természettudomány
166 beta mint gyakorlatilag s népszerűen, de nem póriasságban, adattak elő. A pesti ipartanoda termeiben vasárnapokon tartatni szokott népszerű, természettani előadásokon vegyületes hallgatóság gyűlt össze; jogász és katona,orvos és kézműves, egyforma figyelemmel kisérte a mester előadásait, ki népszerű de kellemesen vonzó előadásával a legújabb felfedezéseket, számos tudós fáradalmainak diját, bámulatos könnyűséggel közérdekessé s hallgatóinak sajátjává tenni érte. Meg lévén győződve, hogy szives olvasóim a tudományt kedvelő osztályba tartoznak, s ennek felfedezései s haladása iránt szeretettel viseltetnek, — reménylem nem veendik rosz néven, ha e kis kitérés után az előbbi kerékvágásba viszszatérve, a múltkor említett kőszénről még néhány szót szólandok. Régóta ismerek a kőszén minden ásványi tulajdonát, régóta használták sok helyen különféleképen anélkül, hogy eredetéről tiszta tudomásuk lett volna, vagy erről csak elmélkedni is érdemesnek találták volna. Szomszédaink, a tudomány minden ágában szorgalmasan kutató német tudósok azonban, csakhamar erről is vitatkozni kezdettek, s e vitáknak köszönhetjük mind azt, mit e tárgyban tudunk. Voltak némellyek, kik a kőszenet, mintaként, szervtelen testnek, egyszerű égékeny ásványnak lenni vitatták, — mig mások, számos és sokhelyütt tett vizsgálódások alapján, a „kőszént nem szervtelen anyagnak, hanem szerves anyagok maradványainak, óriás szénné vált növény-halmazatoknak álliták." Kétségen felül emelte e véleményt azon sok, a kőszén telepeket fedő agyagpala s fővenyke rétegekben talált, lenyomat, mellyek egész leveleket, ágakat sőt néha egész fatörzsököket ábrázolnak, — s azon körülmény, hogy a legszilárdabb fekete kőszénben is, nagyitóüveg segélyével, rostos, sejtes vagyis növényi alakzatot lehet feltalálni. Ezek alapján azon vélemény, hogy a kőszén növényeredetü, átalánosan elfogadottá vált, midőn ismét uj vita támadta körül, vajjon mi módon keletkezhettek ezen roppant növény-halmazatok? Némellyek ezek eredetét „az özönviz előtti erdőknek tulajdoniták, mellyek fái az ár által kitépetve, a tenger hullámaitól távol helyekre sodortattak" s mélyedésekben völgyekben összetoroltatván s csakhamar „beiszapoltatván," jégtől el lévén zárva, elkorhadtak, s az iszonyú nyomás alatt felette kemény setét szinü szénné vagyis úgynevezett kőszénné váltak. E vélemény támogatásául szolgált azon tapasztalat, miszerint az éjszaki sarkhoz közel fekvő tartományok p. o. Island, Grönland partjaira a tenger hullámai évente sok ágakat, törzsöket és egyéb fatöredékeket vet ki, mellyek a legdélibb tartományoktól hordatva, ezen növényzetben felette szegény tartományokban majdnem egyedüli tűzi anyagul szolgálnak. Támogatta továbbá ezt azon körülmény, hogy Európa éjszaki tartományainak kőszéntelepeiben is, földünk legmelegebb égalja alatt, tenyésző növények maradványai találtattak, mi csak ugy létesülhetett, ha ezen növények távol helyekről hordattak az ártól éjszak felé. Ez első pillanatra igen elmésnek tetsző magyarázat azonban, közelebb vizsgálva, alig állhatja ki a szigorú bírálatot. Azon feltételnek, hogy ezen telepek egyedül óriási, összesodort fahalmazatok volnának, ellentáll azon körülmény, hogy, tekintve a kőszén telepek néha 20 ölnyi vastagságát, s a kőszénben talált fáknak könnyűségét (ezen fák ugyanis a legkisebb fajsúlyú fanemekhez tartoznak), az illy halmazoknak magassága minden valószínűség nélküli, — s csak képzelet által lenne felérhető. — Miért is mások a kőszén keletkezését, a valót jobban megközelítő módon igyekeztek magyarázni. Ezek szerint a kőszéntelepek nem más „mint vizözön előtti óriás gyeptözeg telepek," mellyek az őskor buján termő virágtalan vizi növényzete által, hasonló körülmények között, hasonló módon keletkeztek, mint illyenek, csak kisebb mértékben, maiglan szemeink láttára képződnek. A szárazföld felszinén ugyanis, patakoktól átfolyt völgyekben, tócsákban és más vizenyős helyeken, vizalatt dus vizi növényzet támad, melly olly gyorsan mint támadt elkorhadván, vagyis szénné válván, egy felette vékony, de a fölötte újból támadó s ismét elkorhadó növényzet által folytonosan vastagodó szénréteg képződik. Az alsó rétegek a felsőbbektől nyomatva, mindig keményebbek sötétebbekké válnak, mig a legfelsőbbek végre iszappal, homokkal takartatnak s később kiásatva gyeptőzeg neve alatt tüzelő szerül szolgálnak. Hogy a kőszén is hasonló módon keletkezett, mutatja nemcsak az, hogy a turfa alsóbb keményebb rétegei a barna kőszén felső rétegeihez, ennek alsó rétegei a fekete kőszén felső rétegeihez hasonlítanak, olly annyira, hogy ezen átmenetet úgyszólva szemmel kisérhetjük, de igazolja továbbá az is, hogy a kőszéntelepek Beudant szerint, igen gyakran „kiszáradt hatalmas teknők, tócsák fenekét ábrázolják. Mindezeknél nagyobb bizonylat a kőszén turfa-módja szerinti eredetére az, hogy a kőszéntelepekben és azt fedező kőrétegekben találtató lenyomatok, nemcsak a fatörzsek és gallak, de a legfinomabb levelek is a roncsolásnak, sodortatásnak nyomait, mit ha távol helyekről hordattak volna össze, magukon viselniök kellene, nem mutatják; — sőt ellenkezőleg még a legfinomabb részek is, olly épek és sértetlenek, minden rostjai tisztán láthatók; mi bizonyára csak lassú elborilás s nem erőszakos összetorlásra mutat. Mint a serdülő lány, szűz szerelme zálogául vett virágot, imakönyvének lapjai közé ügyelő gondossággal zárja, ugy zárta a természet, rejtélyes könyvének óriási lapjai közé az ősnövényzet egykori díszének maradványait. — Évezredek multanak, mióta ezek eltemetve hevertek, mig végre eljött az idő, midőn az anyaföld legifjabb s legkényesebb szülöttje az ember, daczolva a mélység kísértetes veszélyivel, a bányák setét üregeibe leszállt, s a szótalan, „hideg kőrétegekről olvasá le földünk kőtáblákra irt történetét." Mint a kegyeletes gyermek, édes anyja könyvének levelei közt talált száradt virágok látásánál, bár illatjuk s pompás színeiktől őket rég megfosztá az idő, anyjának ifjú korára visszaemlékezik, s az eszmetársulat lenge fonalán, tündéri gyorsasággal a bokor, mellyen virult, a kert s azt környező táj képzelete előtt feltűnik s benne az alakok mindinkább megszilárdulnak, — ugy sikerült az emberi észnek, ezen csekély szin és illattól megfosztott maradványokból, az összehasonlító természettudomány s képzelő tehetségének segélyével, az eltemetett növényzetet, s mert ez teszi a táj jellegét, az elsülyedt világról tájképet, a valót igen megközelítőt, állítani elő. „Fárasztó egyformaságban, úgymond egy német természettudós, tűnt fel a zajgó tenger habjaiból az alacsony kőszénsziget, mellyen korunk szigeteinek szakadozott sziklapartjait hiába keresnők. — Mély posványok, dus, de virágtalan növényzettel takart ingoványok lepték a szárazföldet, mellyen az első turfatelepek keletkeztek; — az elkorhadt növényrészekből támadt televény földből, pompás ős erdök emelkedtek. — Nyalka, harmincz lábnyi pálma alakú fák törtettek a nehéz sürü gözfelhőkön keresztül, mellyek a nap sugarait felette gyengiték." Legyező-alakú lombtetöjük óriás kótyagforgó gyanánt, könnyű ingásokban lengett idestava a szellő leglágyabb fuvatánál. Feltekintve sajátságos ellentétet képezhetett ezek könnyű, légies lombtetejük a gőztől terhelt légkör borongós sötét felhőivel. Fásalakú füvek között itt ott fenyőalakú fák, pikkely- és pecsétfák már egészen kihalt nemeivel felváltva, emelkedtek ég felé; néhol „pálmák kezdeményei" is valának láthatók. Csüggesztő egyformaság, párosulva a legmélyebb síri csenddel jellemzé az őskor kőszénerdeit. A sivár magányt madárdal, bogarak dongása nem zavaró. Csak egyes napfényt kerülő hüllők, békák, kígyók és óriás gyíkok sikamlottak kísértetiesen e turfa mocsárakon keresztül. A hatalmas turfa-telepek készen voltak, a kőszénerdős rendeltetésüket teljesiték, s a föld belsejében megrázkódva, felszinöket hatalmas hegyekké tornyositá, a tenger szilaj árjait, iszo