Vasárnapi Ujság – 1854
1854-09-03 / 27. szám - A vakokról. Dienes L. 227. oldal / Értekezések; elmélkedések
227 óriás sziklákra talált, a legcsodásabb alakokban; meredek bérczfalak, éles hegycsúcsok emelkedtek a magasba. — Itt egy kis sziget, mellynek közepéből egy nagy czukorsüveg alakú hegy emelkedett, ott gránit szikla sorok. — Itt -ott egy kis nyirberek s alján egy elhagyott kunyhó, mellynek kéményéből nyalka füstoszlop szállt fel, a teliesen tiszta levegőbe. October 8-án értünk Farsund kikötőjébe. Hajdan terjedettebb kereskedéssel birt, de a heringfogás nem lévén már olly jövedelmező mint egykor, jóléte felette csökkent. Mig hajónk biztos révben fáradalmaitól kipihen, szives olvasóha a hajón, egy kis látogatást tenni nem fognak sajnálni. Egy hadi hajó magában kis világ; minden szegletnek megvan saját rendeltetése, minden személynek teendője s minden tér a legalkalmasabban van felhasználva. — Hét órakor minden felkel, minden zug sepertetik s a legszorgalmasabban soroltatik. — Nyolcz órakor van a reggeli, s ezután mindenki dolga után lát s kinek dolga nincs, olvasgat vagy irkál a hajó fedezetén, mig végre az ebéd ideje elérkezik, melly beszélgetés s tréfák között költetik el. — Ebéd után a mulatószobába gyűl össze a társaság s kártyázás, beszélgetés s szivarozás közbe tölti az időt vacsoráig. — Vacsora után mindenki nyugodni megy; az őrsön lévő tiszt gondosan megnézi, el vannak-e oltva a gyertyák, s ha ezt rendben találta, mély csend terül el a hajón, mellyel csak az egymást felváltó örök kiáltása s az őrsön levő tiszt vezénysipolása zavar. E mindennapiasságot csak az isteni szolgálat tartása szakítja félbe. — Valóban nincs egyhamar magasztosabb látvány, mintha négyszáz hivő, a határtalan tenger közepén, néhány deszkadarabból összeszegezett töredékeny hajójának fedezetére gyül s ihletes kebeléből buzgó dala száll fel az egek urához. E kis gyülekezet ajkairól jövő tiszta imát, csak a hullám locsogása s szél dudolása zavarja,—nincs halandó, ki a tengerésznél jobban érezné, mennyire van Istenének kezében. Éjkeleti széltől pártolva, nyolcz napi utazás után, a Canal la Manche-ba értünk, egyfelül Calais városának tornyai ragyogtak, más felül a büszke Anglia kréta sziklái nyomultak a tengerbe, s mellettük elhajózva, Porstmouth révéhez értünk. Előttünk a város terült el gyönyörű kikötőjével, mögöttünk Whigt sziget tűnt fel a habokból. Portsmouth tulajdonkép három városból áll, Portsea, Gosporth és Portsmouth; két alaptól gránitból épült várna védi a kikötő bemenetét. Az idegenre nézve, az itt horgonyozó hadi hajóosztály legérdekesebb, — néhány angol hajóstiszt felhívására a hajógyárt mentünk megtekinteni. Öt, háromfedezetü sorhajó, mindegyik 120 ágyura volt készülőben; számos, a különféle hajókészletek előállítására szükségelt gyárakat, számtalan gőzgépeket, óriási horgonyok egész seregét, hatalmas árboczokat s számos más dolgokat látunk, mihez ha hozzá vesszük, a kész sorhajók, fregattok s hadi gőzösök egész seregét : a látvány igen alkalmas volt az utazónak megmutatni, mi légyen a britt hazája s milly szerepre légyen ez a világ forgásában hivatva. A kikötő előterén horgonyzott „Victoriai" sorhajó. — A kegyelet mély érzetével léptem e hadastyán fedezetére, e névhez egy más nagy név emléke lévén csatolva. E hajón esett el Nelson, Angolhon egyik legnagyobb tengerész hőse; a hajó hátulsó részén egy kis táblán olvasható „itt esett el Nelson," s a második hajótérben egy rostéllyal keritett helyen egy másik tábla „itt halt meg Nelson." Ha visszagondol a látogató azon időkre, midőn Nelson, férfikorának delében e helyen vérzett el, hónáért küzdve, s látja az angoloknak istenitő tiszteletét, lehetlen, hogy szivünk e csataroncsolt hajón, sajátságos érzelmektől ne nyugtalanittassék. A csata- és harczi eszközök vész és halált gyártó helyéről eltávozva, ennek merő ellentétének, Whigt szigetkének látogatására siettünk. Hossza e szigetnek egy és egynegyed mértföld, alakja hosszas négyszög, s bár kiterjedése csekély, mégis öt népes város, számos falu s számtalan nyári lak fér el rajta. Keleti oldala dombos, felváltva itt-ott meztelen sziklák s erdős völgyekkel; déli részén a londoni úrivilág kéjlakjai vannak. — Itt látni azon szép falusi lakokat, mellyek leirhatlan kiességben terülnek el szemeink előtt; babér, ákácz s örökzöld bokrok, s zöld pázsit dombok közül, egy-egy normann izlésü házacska tűnik ki veres tégla s fehér mészköböl tarkán épitve; csucsives ablakai, ragyogva kacsintanak a falakat boritó, felfutó növények örökzöld köpenye alól ki, mig előttük rózsa- s fuchsiabokrok tarka szinvegyületben virulnak. Nincs hely e földön, melly egy illy angol lakot bájoló kedvességben felülmúlná, hol mindazt élvezhetni, mit szelid éghajlat, nyájas környék és földi szerencse nyújthat a vándor halandónak. November 4-én elhagyók a portsmouthi révet s már 12-én Madeira, a Canari sziget egyikének révében horgonyoztunk. Meleg nappalok, lágy szelek, mellyek vitorláinkat kedves domboruságra dagaszták, ragyogó, langy nyári éjszakák novemberben, világitva a telihold szelid fényétől, szóval minden egyesült, hogy utunkat az atlanti tengeren keresztül, széppé s kellemessé tegye. (folytattatik.) A vakokról. DIENES LAJOSTÓL. (Folytatás.) A harmadik vak gyermek atyja, kit Bélának nevezhetünk, vagyonos és tudományosan mivelt, s igen józan gondolkozású példás családatya volt. Ollyan, akiről a magyar ember azt szokta mondani, hogy derék okos ember. Gondos apától, aki okos ember is, van is bőven mit aprítania a lébe, nem lehet egyebet várnunk, ha a Mindenható világtalan gyermekkel látogatta meg, mint hogy mindent elkövet, ezen szerencsétlen sorsának enyhítésére, nem kímélve sem költséget sem fáradságot. Béla apja nem azon uri emberek sorába tartozott, kik mindent fogadott emberekkel tetetnek gyermekeik nevelése körül, s azt hiszik, hogy Isten beelégszik szülői sáfárkodásukkal, ha felszámlálják előtte, mennyit költöttek évenkint gyermekeik nevelésére. Ő nemcsak költött, de fáradozott is gyermekei nevelése körül, mert erős hite volt, hogy valamint az anyáknak legszentebb kötelességök gyermekeik ápolása, az atya mulhatlanul tartozik azok nevelése fölött őrködni. És ezen kötelességet tízszeres buzgalommal teljesité világtalan kis Bélája körül. Alig mult két éves a szegény fiúcska, midőn szeme világát elveszté, s a szerencsétlen apa, Pest leghíresebb orvosaitól, kik sikeretlenül fáradoztak, a vakok intézetéhez fordult. A véletlen ugy akarta, hogy épen a hó utolsó napján kereste fel ezen jótékony hajlékot, s e napon minden hónapban próbatétek van a növendékeknek, a mellyen mindenkit szivesen fogad az intézet. Béla apja kezdettől végig mindent éber figyelemmel követett, sokat látott és hallott egy pár óra folytán, a mit nem minden embernek hitt volna első szavára, de a mi egyszersmind jótékony balzsam volt sebzett atyai szivére. Látta mint irnak rajzónnal és tentával némellyek, mint olvassa el ujjaival egyik, a mit a másik épen most nyomtatott tűhegyből összeillesztett betűkkel, s ha helyesirási hibát követett el (ami többnyire betűcsere által történik), azt azonnal észrevette. Látta mint raknak össze fabetükből ahoz alkalmas völgyezett rámába a kisebbek, egyes szavakat vagy egész mondatokat, s milly figyelmesen nézi át ujjaival egy nagyobbik, ha valljon nem csinált-e valahol hibát. Bámulva győződött meg arról is, hogy törtszámokkal olly gyorsan bánnak el fejből a növendékek idösbjei, miszerint a papíron nem volt képes olly gyorsan elkészíteni ugyanazon számvetést, és meggyőződött róla, hogy az hibátlan. Látta és hallotta azt is, milly előmenetellel haladnak különbféle zenében. Látott több rendbeli kézimunkákat, czukorszelenczéket, sótartókat, kalamárisokat, vak asztalos- és esztergályostól, harisnyákat, fejkötőcskéket, karmantyúkat (haraszból és selyemből), stb. mellyeket vak leánykák kötöttek, czipőt is