Vasárnapi Ujság – 1854
1854-10-08 / 32. szám - Megbüvölt gyermek 274. oldal / Fontosabb apró czikkek - Nem irigylendő postahivatal 274. oldal / Fontosabb apró czikkek - Tűzvész gyermekek által. D. 274. oldal / Fontosabb apró czikkek
274 Egy jó iskolatanitónak meleg vérrel kell birnia, hogy az iskola fűtésére ne legyen szüksége fára. Egy jó iskolatanitó, jó éji őr legyen, hogy nyilt kértéit, istálóit stb. stb. a tolvajoktól megőrizhesse; azonkivül jártas testgyakorlatokban is, hogy a háztetőről a szobába lecsepegő esővizet felfogja, és az épületekről lezuhanó kődarabokat kikerülje. Egy jó iskolatanitó ollyan legyen mint a teve, hogy sokáig birja kitartani az éhséget, és nagy hordereje legyen, s hogy sokat vegyen be magába, ha valahová vendégnek hivatik. Egy iskolatanitó legyen jó czukrász, hogy mindig tele legyen zsebe csemegékkel, hogy a gyermekek fájdalmát megveretésök után enyhítse, nehogy megmondják szüleiknek. Egy jó iskolatanító ezermester legyen, ki a gyermekeket akkor is sokra tanítsa, ha iskolába nem járnak. Egy jó tanítónak mindig rongyosan kell járni, nehogy a fiatalság elcsábittassék — szinte tanítóvá lenni. Egy jó iskolatanító derék hadfi legyen, hogy minden megtámadások és megrohanások ellen védhesse magát, ezen okból azon régi bölcs intézményt újra életbe kell léptetni, kiszolgált agyartisztekből és katonákból kell tanítókat tenni, a mi által egy más czél is éretik el, az t. i. hogy ezen embereknek minden jelentékeny költség nélkül, nyugalmas állapot szereztetik. Lám, az öregek sem voltak bolondok. Végtére szükséges a tanítónak bizonyos finom tapintat, mellyet azonban csak hivataloskodása folyamában gyakorlat által szerez meg magának — és fiatal kezdőktől tehát még kívánni nem lehet — értem ezen tapintat alatt a tehetséget, mindig a maga foltját találni, mert a világon már igen sok baj történt a miatt, hogy az iskolatanító nem a valódi foltot találta. Ki ezen elősorolt sajátságokkal bír, az minden tétova nélkül iskolatanítóknak tétethetik; azonban kezdetben neki csak sovány állomást kell adni, mert különben igen könnyen elbizakodik. További előmozdításával sem kell igen sietni, miután a türelem minden jó iskolatanítónak egyik fő sajátsága. Ami továbbá egy kinevezendő tanítónak tehetségeit és ügyességeit a tanszobában leendő működésére vonatkozólag illeti, nem kell ezeket nagyra verni fel. Argay: ne lehetne ezt is hozzá tenni: e helységben (p. o. 10 pft. büntetés alatt) tilos gyermekeknek gyufát eladni." Ha a meglett emberek gondatlanságától tartunk és óvakodunk, a józan ész azt tanácsolja, hogy sokkal inkább óvakodjunk a gyermekek gondatlanságából származható veszély ellen. Legszomoritóbb a sajóvölgyi levélnek azon része, mellyben azt mondja, hogy van mindenök, csak kisdedóvó intézet nincs egész Sajó mentében. Ez valóban fájdalmas, annyival fájdalmasabb, mert azon ezer meg ezerszer elmondott, de mai napig sem orvosolt bajról tesz tanúságot, hogy a kisdedek hazánk legnagyobb részében sokkal gondatlanabbul el vannak hagyva, mint a helységbeli borjak, csikók, libák, mellyeknek közönségesen meg van az ő pásztoruk, — a ki vigyáz rájok, hogy veszedelem ne érje őket. — E tárgyra még visszatérünk. D. Tűzvész gyermekek által. Egy sajóvidéki levelet közöl a „Pesti napló" telve szomorú tanulsággal, mennyire hátra vagyunk még épen ollyan mindennapi szükségek fedezésében, mellyek bármelly ország jóllétéhez, felvirágzásához olly szükségesek, mint rendes étkezéshez a mindennapi kenyér, mint a mező virulásához a májusi meleg eső. Három helységet említ, az érintett levél, mellyek rövid idő folytán nagy részben porrá égtek Sajó völgyén : Kazincz, Királyi, Rumja. És kit átkoznak veszteségök fölötti keservekben, a földönfutóvá lett leégettek ? talán bőszült ellenség, istentelen rablók, vagy eszeveszett gonosz indulatu gyújtogatók perzselték fel a hangyaszorgalommal szerzett és tatarozott szerény földmives lakokat? Nem, nem. Akikről igy szól az Üdvözitő : Bocsássátok őket hozzám, mert övék a mennyeknek országa, kisdedek, magukra hagyott kisded gyermekek, játszva adtak koldusbotot sok családatya kezébe. Azt mondja az idézett levél, hogy Királyiban „gyufásdit" játszó paraszt gyermekek gyújtották fel Sontag Bertalan lomos színét, Bányán pedig, egy iskolába még nem járó, de csavarogni nagyon is képes gyerek így szól a pajtásaihoz : legyetek ti disznók, menjetek be az ólba, majd én megperzsellek, s az egymás hátán bemászó gyermekekre zárva az ól ajtaját, zsebéből kivett gyufával rájok gyujtá azt. A bezárt gyermekeket nagy bajjal sikerült kimenteni az égő disznóólból, de a falunak fele porrá égett. Nem ismerjük a gyufásdi játékot, valami kedvencz uj találmánya lehet ez a csavarogva serdülő zsenge ivadéknak; de ugy hisszük, hogy lehetetlen volna, gyermekeknek gyufával illő vészhozó játékot űzni, ha a gyufákra illő gond fordíttatnék. Nem indítunk irtó háborút a gyufák ellen, s korántsem óhajtjuk azt a csiholó időtöltést vissza, midőn a kocsisember, ha rá akart gyújtani, s kissé révült volt a taplója, kénytelen volt megállítani lovait, s óranegyedig is elkínlódott és káromkodott, és mire kiütött, őszi saras időben ugy beszállásolták magokat a kerekek a lágy útba, hogy volt dolga az ostornak mig kiindították a szegény párák a lesüppedt szekeret, hanem azt a kettőt mindenek felett szükségesnek tartjuk és ajánljuk, hogy minden háztartásban gyermekek által elérhetlen helyen tartassanak a gyufák, és hogy tiltva legyen pénzért is gyufát adni gyermekeknek; mert híjában zárnák otthon gyermekek elől a gyufát, ha elmehetnek a szatócshoz s egy krajczárért annyit vehetnek, hogy akár egy vármegyét porrá gyufásdizhatnak vele. Szükségesnek és czélszerünek tartjuk tehát minden helység könyvébe iktatni azon egyszerű határozatot . Hogy gyufát csak felnőtt embereknek szabad eladni, s akár kereskedő akár ház aló hágja át ezen határozatot, arra bizonyos bírságot rendelni. — Ha minden falu végén ott állhat a tábla, mellyre rá van írva, hogy : „tilalmas a dohányzás" miért Egyveleg. x* Megbűvölt gyermek. Egy amerikai lap múlt július 12-én következő rendkívüli, mondhatni páratlan esetet közöl, komolyan állítva annak valóságát. A Csendes tenger közelében Copperas öböl mellett egy Izlandból kivándorlott O'Mara nevű embernek mintegy 13 éves nagyon gyenge testalkatú leánykája volt. Mintegy 9 hónap előtt, napról napra halványabb lett és szembetűnően soványodott az eddigelé piros színű, s mindenkép egészséges gyermek, s télen át valóságos csontvázzá úszott össze. A kikelett megérkeztével lábbadozni kezdett, s naponta bizonyos órában eltűnt a háztól, és mindenkor nagyon éhesen tért vissza, holott soha sem távozott egy jókora darab kósvajas kenyér nélkül. Legfeltűnőbb az volt, hogy semmikép sem lehete a gyermeket rábírni, hogy otthon húst vagy főzeléket egyék. Rendes távozása végre a szomszédságnak is feltűnt, minek az lett a következése, hogy az apa titkon rálesett kis leányára. A gyermek sietve iparkodott az öböl felé, s meglehetős távolságban végre leült egy helyen, és mozdulatlan maradt vajas kenyerével kis ideig, midőn a lesben álló atya rémülettel vette észre, hogy egy hét és fél láb hosszú fekete kígyó hirtelen ott termett, s fejét a kis leány ölébe tevé, és az falatonkint adogatta a vajaskenyeret szájába, s valahányszor ő is szájába vett egy falatkát, olly dühösen kezdett sziszegni a borzasztó kenyerestárs, hogy a kis leány ijedten kivette szájából az eledelt, s telhetetlen zsarnokának adta azt. Az apa nem mert mozdulni, nehogy megriasztva gyermekén álljon boszút az undok állat. De akaratlan sóhajtásától megrezzenve elillant a kigyó s a kis leány azonnal haza sietett még egy darab vajas kenyérért, s ismét visszatért. Az atya most töltött fegyverrel állott lesbe, s a mint a leányka előbbi helyére telepedett a közelgető kígyót úgy főbe lőtte, hogy az irtózatos kanyargások között nem sokára megszűnt élni. Ugyanazon pillanatban elájult a gyermek is, s mire felélesztették iszonyú görcsös vonaglásokba esett, mellyek mindenkép hasonlók valának a meglőtt fekete kígyóéihoz, és ugyanazon pillanatban, midőn a kigyó megszűnt élni, a szerencsétlen gyermek is kiadta lelkét. A szerencsétlen atya előadásából az tűnik ki, hogy a szegény gyermek nagy idő óta semmiféle eledelt nem evett otthon, és nem részesült egyéb táplálékban azon csekély maradéknál, mellyet a kígyó hagyott neki néha néha. xxx* Szemesnek áll a győzelem, szelesnek hajótörés. A keleti eseményeket naponta taglaló lapokban, többek közt az emlitetik, hogy azon muszka térképeken, mellyek az egyesült tengeri hadvezérek kezébe kerültek, Krimm partjain mindenütt ellenkezőkép voltak a kijelölések, ollyformán, hogy ha minden elővizsgálat nélkül a térképek szerint indultak volna a hajók, szépen neki rohantak volna a víz alatt lappangó szikláknak, a járható vizeket pedig nagy gonddal kikerülték volna mint veszedelmes szirtes helyeket. Vajjon tudatlanságból csinálták-e illy hibásan észak tudósai a legújabb kiadású tengeri térképeket, avagy tréfából, ennek eltalálását a t. olvasóra bízzuk. — Nem irigylendő postahivatal. Egy utazó angol, szerencsés volt Dahomey-ben azon afrikai szerencsen királynál látogatást tenni, ki 25,000 asszonyból álló hadseregéről, és rabszolga-kereskedéséről, mellyet nagyban űz, ismeretes. „Parancsoló, kevély, komoly magatartású s okos kinézésű férfit találtam, — úgymond az angol, — ő felségében, nagyon természetes öltözetben ült asszonyai és miniszterei közepett, midőn elfogadá tisztelgésemet. Sok érdekeltséggel kérdezősködött, Liberia szerecsen köztársaságról s annak elnökéről Róbertről. — Én elmondtam neki a mit tudtam Libériáról és Robert úrról, s midőn a civilisák világhaladására tértem át, nagy áhítattal hallgatá szavaimat. — Ezen figyelmes hallgatásban egy hírnök háboritá meg azon örvendetes hírrel, hogy hős asszonyai bizonyos ostromlott várost bevettek, s annak lakosait biztositák a rabszolgavásár számára. — E hír úgymond nagy örömére leend apámnak. Küldjetek ide egy szolgát. A szolga belépett, és alázatosan hallgatá ő felsége szavaira, kinek egy intésére, valami durva fabárddal villám sebesen lecsapta fejét egyik miniszter. Alig történt ez, ismét megszólalt ő fsge, valamit — úgymond — elfeledtem, hivjatok még egy szolgát, ez is belépett mint az előbbi, s ennek is ugyanaz a miniszter csapta le fejét, mihelyt a király üzenetét átvette.Én — úgymond az angol — borzadva kérdém, miért cselekszi ezen embertelenséget ? mire ő fsge