Vasárnapi Ujság – 1854
1854-10-22 / 34. szám - A kölcsönös TE-zésről szülék és gyermekek között. Edvi Illés Pál 290. oldal / Értekezések; elmélkedések
290 járt; most darócz köntös volt rajta. Balkár megismerte őt s elmondá neki, hogy ő kicsoda ? Az emberen látszott, hogy megrettent, midőn a bég megnevezte magát előtte; hanem azután nyájasabb lett, behíta őt magához s adott neki kenyeret enni. — Ilyen fekete kenyeret esznek most az avarok? kérdé Balkár, midőn megtörte a kemény herczepogácsát, mellyet hamuban sütöttek. Az én időmben fehér volt az avar kenyere, mint a hó. — Jaj uram, felelt a jobbágy, megeszi a liszt lángját a moszkó. — Tehát a moszkók laknak itten. — Régóta, nagyon régóta. Idejét sem tudjuk már annak, mert ők más napról számitják az esztendőt, mint mi, s nemzeti ünnepeinket, miken megtudtuk a rovásokról, hanyadik esztendőt éljük, eltiltották. Hamarább vénül azóta ifjú és leány az avar földön, egy esztendő alatt tizet élünk. Balkár bég nagyot sóhajtva kérdezé: — Mellyik csatában győzték le az avar népet? — Nem volt itten soha csata. Egy napon testvéred Gyáma bég bejött egy szoba kozákkal Karasszóba, nagy pecsétes levelet hozva magával a moszka úrtól, mellyben ő van kinevezve az egész avar föld kormányzójának. Az öreg Merisz bég örült a nagy hivatalnak, háza megtelt idegen vendéggel, faluját körül sánczolták, egyszer azután a házát lerontották, s épitettek helyébe nagy kő épületet : ezen való bújában az öreg meghalt. Csak azt kérte halála órájában, hogy ősei temetőjébe fektessék, a Nilár partjára. Meg is történt. De következő esztendőben sánczot kellett ásni a Nilár parton, a temetőt mind felforgatták s biz a te apád csontjait belehányták a folyóba. Gyáma bég most hatalmas ur az országban. Balkár bég csak nyugodtan hallgatta, a mit a pór beszélt, mintha tréfás regéket mondana neki; azután meg ő beszélte el neki, a mik vele történtek, a paraszt csak a fejét csóválta. Azután felvezette a padlásra a béget, falevélből ágyat csinált neki s oda lefekteté. A bég, ki régen nem aludt már olly kényelmes fekhelyen, mélyen eltalált szunyadni s csak arra ébredt fel, midőn egyszerre a ház körül fegyvercsattogást lódobogást hall s amint erre ijedten kidugja a fejét a padláshasadékon, látja hogy tizenkét kozák fogta körül a gunyhót. Házi gazdája, az alatt, mig ő aludt, elfutott a legközelebbi őrállomásra, ott feljelenté, hogy ő nála millyen nevezetes szökevény van, kapott érte a markába tiz jó ezüst rubelt s oda vezető maga a vendége elfogására kiküldött kozákokat. A szerencsétlenség elaljasitja az embert. Az előtt inkább maga halt volna meg az avar, mint sem vendégét kiadja elleneinek és ime ez elárulja hajdani gazdáját tiz ezüst pénzért. Balkár bég meghalla, hogy mi járatban vannak a kozákok, látta, mint mutogat házi gazdája fel a padlásra, érzé, hogy el van árulva. Szép csendesen, nesztelenül oda csúszott a padlás feljáratához, két térdére bocsátkozik, széles kését elővonta, fogai közé szoritá s ugy várt szépen az érkezőkre. Azok hágcsót támasztanak a padlás nyilásához s elébb azon tanácskoztak, rágyujtsák-e a házat a szökevény bégre, vagy elfogják őt elevenen. Ha megölik, csak száz rubelt kapnak, ha élve elfogják, ötszázat, tehát élve kell őt elfogni. Ezt tanácsla nekik a házigazda is inkább, mint hogy a házát felgyújtsák. Balkár bég hallotta jól, mint alkusznak a fejére odalenn s várta szép csendesen, a mint az első kozák fellépdelt a hágcsón a padlásra : a mint a feljárat szűk nyilásán felütötte a fejét, a bég egyszerre torkon kapta balkezével, ugy hogy egy szót nem birt száján kiszalasztani s azon pillanatban széles késével lekanyaritotta a fejét nyakáról, a csonka testet pedig felhúzta a lyukon, ugy hogy az alant levők azt hiték, miszerint társuk egy ugrással felvetette magát a padlásra. Fel biz az Ábrahám kebelébe. Nagy hevenyen jött utána a második , az is végrendelet nélkül költözött a más világra. Egymás után következett valamennyi. Nem akart egy is alul maradni, nehogy társai majd a jutalomosztásnál azt mondják, hogy ő nem volt jelen. Balkár bég pedig ott ült a sötét nyilás fölött, mint a prédáját leső hiúz s egyenkint torkon ragadva őket, legyilkolá nesztelenül a nagy hallgató sötétségben. Ha valamellyik keze reszketni talál, ha ideje marad áldozatai valamellyikének egyet kiáltani, el van veszve a bég. Nem kiáltott az egyik is. Egymás után fölment és lefeküdt mind a tizenkettő, a feje erre, a teste arra. A házigazda tartotta alant a hágcsót. Midőn mind a tizenketten oda fenn voltak már, és még mindig semmi nesz nem hallatszott, a gazda nyugtalankodni kezde. A padlás hasadékairól valami kezde a ruhájára csepegni, mint az eső; úgy fázott tőle, pedig meleg volt. A megöltek vére volt az. — Hozzátok-e már a béget? kérdezé suttogva, midőn valakit a hágcsón alájönni látott. — Magam hozom magamat, áruló! dörgött a bég szava a nyomorultra, ki félholtra ijedten bukott térdre a félelmes alak előtt; csupa vér volt a bég tetőtül talpig. — Hozz kötelet elö ! szólt tompa hangon a gazdához; ez szót fogadott engedelmesen. Vesd át a kötelet a gerendán, kösd meg az egyik végét rajta, a másikon csinálj hurkot. — Ugy. Most állj fel arra a tökére s dugd a fejedet a hurkon keresztül. A boldogtalan megtett mindent, ahogy mondva volt neki s midőn azt parancsolta a bég, hogy rúgja ki maga alól a tökét, azt is megcselekedte és ott fulladt meg a kötélen. Utálta volna a bég fegyverét illy undok állat vérével bemocskolni, a ki urát elárulja ellenének. Saját magának kellett büntetését végrehajtani magán. Akkor lehordá egyenkint Balkár a megölt lovagokat a ház héjáról, felkötözé lovaikra egyenkint, lábaikat a kengyelhez, csupán egy lovat tartott meg magának, annak a gazdáját kettesével ülteté egy másik háta mögé; azzal eloldá a lovakat kötőfékjeikről s elbocsátá szabadon. A paripák egyenesen hazatértek a szokott őrállomásra. (Folytattatik.) A kölcsönös TE-zésről szülők és gyermekek között. Mióta a nevelés szent ügye, a paedagogia az őt illető méltóságra, minden civilizált nemzeteknél felvergődött, és rendszeres iskolai tudománnyá is alakult : azóta főrangú nevelőmesterek mellett kontárok is lépdeznek fel, kik uj meg uj nézeteikkel más ügytársaikat fölülmúlni és modoruknak párthiveket gyűjteni törekesznek. Állítottak egyszersmind nevelőintézeteket, különféle szerkezet szerint, — nem épen nyerészkedési vágy és charlatánkodás nélkül. A sok közül Pestalozzi-e vagy melyik lehetett az a nagy mester, kinek agyából a szülők és gyermekek kölcsönös TE-zésének ujdivatú tana megfogamzott : megmondani nem tudom. De azt tudom, hogy az a tan mint valami gyönyörű élet, igen hamar életre kapott és a családokban mindinkább terjed; apostolai ugy adván ki a TE-zést, mint liberális és uri modort, a Kegyedezést viszont mint köznépnek valót, illiberalist, pedáns és rococo bánásmódot. — Kétségkivül ezt a hangot a családban, először is gyakorlatba a világ nagyjai vették. Ők akartak ezzel is a nagy közönség szélesutjától eltérőleg, szokatlan ösvényeken járdáivá csudálatoskodni, különczködni, urizálni és magukat a népseregtől ezáltal is megkülönböztetni, hiuságuknak ez az újság nagyon hízelegvén. De majmozás utján az gyorsan leszivárgott a lantabb rendű családokba, — mint szokott történni az ujdivatu öltözékekkel is; — ugy hogy ma már e hanggal rövidke aristokraták, parányi hivatalnokok, pénzes városi polgárok, zsidók, sőt kézmivesek családaiban is találkozunk. Mi több : találkozunk olly felfordult kis világgal, hogy míg a szülők magukat gyermekeiktől TE-ztetik, addig ők viszont ezekkel per Maga társalognak. Atya vagyok én is, és (Istennek hála!) szerencsés atya. Neveltem egy fiút és egy leányt, kiket bátran felvezethetek a világ előtt. Oktatás, következőleg nevelés tárgyában írott többféle dol-