Vasárnapi Ujság – 1854
1854-11-12 / 37. szám - Az avar vezér. Jókai 317. oldal / Elbeszélesek - Az avar vezér 37. szám / Fametszvények. (Magyarázó leirásokkal.)
318 nők kezéből s azzal édes kedves öcscsének veséin keresztülnyargaljon. De lefogta kezeit az eskü, megemlékezett rá, hogy ön moszkó ellen soha többé fegyvert nem emelhet. És az ő testvére is moszkó. Óh a legvalóságosabb, a legcsalárdabb moszkó mintha nem is itt, hanem távol hideg északon szülte volna hideg vérű rabnő. Nem is bántotta őt, csak saját homlokát ütötte öklével : „bolond, bolond muzulmán, a ki asszonyban biztás s moszkónak hittél! most már elmehetsz, és lehetsz magad asszonnyá, és eltagadhatod, hogy férfi vagy : férfi, akitől elvették kardját és szeretőjét!" Egész a hegyekig elkisérték az orosz fegyveresek a felszabadított cserkesz rabokat, ott már vártak reájuk Dániel bej küldöttei, kik visszont elhozták az orosz foglyokat s ott kölcsönösen kicserélték őket, négy moszkot adtak egy cserkeszért, mint mikor rézpénzt váltanak be ezüstre. Csak ekkor látta még át Balkár bég, mennyire meg van csalva, hisz őt nem kegyelemből bocsáták szabadon, hanem kénytelenségből adták ki cserébe. És ő ollyan oktalan volt, hogy hitt testvérének és elmondta az esküt, melly nélkül épen ugy megszabadulhatott volna! A cserkeszek nagy diadallal, örömkiáltással vitték Dániel bey táborába megszabadult társaikat. A bey maga messze eléjük lovagolt egész kíséretével s megölelé Balkár béget, megdicséré vitéz harczaiért s édes rokonának nevezte őt. Millyen roszúl esett ez ölelés, e dicséret a lefegyverzett avarnak. — Miért vagy ollyan szomorú? kérdé tőle Daniel bey. Nincs még kardod ? nesze vedd át az enyimet, dicsőbb kéz nem viselheti azt a tiednél. Balkár bég arcza elvörösödött e szóra a gyalázattól, a szégyentől. — Ne adj énnekem kardot többé magas bey, én uram. Holt ember vagyok én, holt, eltemetett ember, aki megesküdtem a moszkónak, hogy soha többé fegyvert nem fogok ellene. A prófétára esküdtem neki, nem tudva, hogy tőled jön a szabadítás. Dániel beg nagyon elkomorodott e szóra. — Ha prófétádra esküdtél, szólt a bégnek, akkor azt csak tartsd is meg, nehogy azt mondhassa a moszkó, hogy a cserkeszek között hitszegők vannak. És már most elmehetsz Dargó várába az asszonyokhoz, ott ápolhatod a sebesülteket, csinálhatsz lépést számukra, hogy legalább tégy valami hasznot. Miután hozzá sem szólt többé a bej, elfordult tőle, de Balkár sem igen mutogatta magát, csak eltűnt : senki sem törődött vele, hová lesz ? Löw pedig néhány nap lefolyta után, hogy nagy hadizajtól viszhangzottak az Elborús bérczei , az orosz fővezér maga jött Samyl ellen nagy erővel : száz ágyú, száz tűzokádó érczsárkány bömbölt az őserdők bérczfalai között s negyvenezer szurony lepte el a határokat. Valami áruló keresztülvezette az oroszok ezredeit a hegygerinczek rejtek utain és Samyl kénytelen volt feladni a hegyszorost s bebocsátani rajta az orosz tábor főerejét. Most, most légy ébren, most légy talpon cserkesz! soha illyen közel nem volt még a veszély, soha illy erővel nem jött még ellened! Jöjjön, aki jöhet, ne hagyj otthon senkit, még az asszonyok is, még az öregek is mind fegyvert emelnek, tán még a holtak is felkelnek a sírból s eljönnek a csatatérre. . . . csak te maradsz otthon egy magad, Balkár bég. Dargó vára előtt áll meg az ellenség; Samyl előtte húzódik mindenütt. A várat megostromolják; benne csak egy maroknyi férfi had áll, de a cserkeszek feleségei vannak ott; már rést lőtt az ellen dörgő ágyúival, a szuronyok tömegei a letört falaknak indulnak, de im a cserkesznők állnak a réseken, kard van kezeikben, férfiak fegyvere, kebleikben férfi sziv dobog s ott harczolnak bátran, ott esnek el hősien férjeik oldalán, s ollyan mérges sebet ad az asszonykéz is, mint a férfiaké. Kőszikla hull, égő szurok ömlik az ostromlók fejére alá; gyermekek leányok olajat forralnak, köveket hengeritnek, azokkal küzdenek golyózápor között s dühödt tusa után vissza kell fordulni a vivó ellennek; nem emberek azok , a kikkel itt harczolt, hanem ördögök és tündérek a szűz falakon diadalmasan lobognak a cserkesz asszonyok tarka fátyolai Hallod-e ezt Balkár bég? Az asszonyok harczolnak a moszkó ellen! Az asszonyok a csatában vannak, csak te neked kell otthon maradnod ! Az orosz tábor nagyja az icskéri erdőben foglalt helyet. Midőn az orosz fővezér sátorát leütteté, egy halomra akadt, mellyen nagy négyszegletű kő volt emelve s a kőre sz irva: „E helyen esett el cserkeszek kardjától négyezer mészkó!" Tizenöt éve volt már azon esetnek, az orosz fővezér föltevé magában, hogy az akkor esett csorbát épen e helyen fogja kiköszörülni, s majd egy másik emlékkövet emeltet, mellyre az lesz irva : „E helyen volt a cserkeszek utolsó csatája." A cserkesz is azt gondolta épen, hogy e helyen kell neki még egyszer megküzdeni az orosszal, a hol még tán most is látszik a fák mohán a rá fecskendett orosz vér, a hol minden fa, minden kő régi harczok emlékjele; az uj oroszok láthatják a fák kérgeibe vésett betűket, miket a győztesek végzett harcz után vágtak azokba; — nem a holtak nevei azok, hanem a megölőké; — s gondolhatnak reá, hogy ott minden fa tövében egy egy eltemetett honfiok porladozik ; rosz hely ez az oroszoknak. Samyl khán egy reggelen összegyüjté harczosait, kik minden oldalról visszavonultak az oroszok elöl s Dániel bey kíséretében szemlét tartott fölöttük. Az egész sereg csupa lovasság volt ; alig tett néhány századot a szökevény lengyelekből alkotott gyalog légió, kik a szurony hatalmával iparkodtak megismerettetni a jó cserkeszt.Többnyire csak karddal és lóval tudott az bánni, s ha rés mellett, várfalon kellett megállania, a kétélű harczi bárd többet ért kezében a szuronynál. A hosszú puska vállán csak védelemre való, harcz kezdetére; a két pisztoly és a hosszú kés az öv mellé dugva pedig a harczok végére, mikor a ló lerogyott már, a lovas a földön fetreng, midőn tiz húsz sebből foly már a vér, midőn a kéz nem birja már a kardot, akkor haldokló kézzel kilőni a pisztolyokat s végső vonaglással egyet döfni még a késsel a fölül került ellen szivébe : erre való pisztoly és kés. — Hát ez micsoda különös ember itt ? kérdi Samyt, a midőn meglát egy lovon ülő férfit, akinél sem puska, sem kard, sem övébe szúrt pisztoly és kés nincsen , csupán egy hajlós fűzfavessző van kezében, lehántva fehérre. — Micsoda csodálatos ember ez? kérdé Samyl, reá mutatva. A fegyvertelen férfi odalovagolt a khán elé és szóla: — Zultánom! Én vagyok ama Balkár bég, avarok fejedelme, kit a moszkok ravaszul megesketének, hogy soha fegyvert ellenük nem fogok. íme én megtartom eskümet, mert fegyvertelenül jövök háborúba! De él az Isten és látni fogja, hogy fegyvertelenül is harczolok az orosz ellen. Sem kard sem lőfegyver engem nem védelmez; de állíts engemet azért a legelső sorba, azoknak sorába, kiknek meg kell nyitni a csatát, kik arra vannak hivatva, hogy holttesteikkel utat nyissanak az ellenség közé és én berontok az ellen közepébe, mintha minden kezem ugy tele volna fegyverrel, mint tele van a szivem átokkal és keserűséggel. Samyl hosszasan tekintett éles sas szemeivel a bég hevült arczába, azután megszorítá annak kezét, s rábízta, hogy vezérelje a könnyű dsidások ezredét. Ö, a fegyvertelen vezér, egy egész ezredet vezessen a csatában! Jaj lesz annak az ellenségnek Az icskéri erdő két óriási hegyhát között fekszik, mellyek mintegy teknőt képezve, fogják a tág völgyet körül. A vadonnat rengeteget két ut vágja keresztül, az egyik orosz Circassiaból jön a legmeredekebb hegyeken át, miken ágyút nem lehet keresztül vinni s megy Dargó vára felé szűk vizmosta szorosokon. A másik ut keresztben vágja ezt át s a csecsencz föld föutját képezi, melly egyedül járható szekerekkel, s a Szuntsa folyón áthatol, a Kaspi tenger felé. A hidat a Szuntsa folyón letörték a cserkeszek az oroszok előtt s a túlpartot elzárták levágott fákkal, s seregük javát oda álliták fel. Az orosz fővezér jól tudható, hogy azon a helyen kell el-