Vasárnapi Ujság – 1854
1854-04-16 / 7. szám - Régi s ujabb világ. K. 51. oldal / Értekezések; elmélkedések - Olasz sajátságok. Babinszky J. 51. oldal / Táj- és népismertetések; utirajzok
52 sőt úgy látszik csak annyiban tudja magát olasznak, amennyiben olaszul beszél, pedig neki mindene, anélkül, hogy akarná a legolaszabb. Bajos azonban meghatározni, miben áll ez az olaszosság, mert annak valami pozitív jellege nincs, hanem hiánya az, a minden más népeknél felvett, vagyis öntudatosan követett formáknak. Párisnak az egész divatvilág hódol, az olasz nem; egy társaságban annyiféle föveget, annyiféle szabású öltönyt látni, amennyi az egyén. A franczia konyha sem tudott még eddig győzni az olasz martalék nélküli marhahúsa, íztelen becsináltféle keverékjei, s főszerepet vivő reszelt sajátja felett. Vendégét nem házánál fogadja, hanem vendéglőbe, vagy kávéházba irija meg, és együtt költ vele, vagy ha megkínáltatik, része fizetését és odaengedi, hogy nem vendégszeretők, az is mutatja, hogy kapuik mindig csukvák. Nem példátlan, hogy maguk a nők, a magasabb rangúak, szállodák termeiben fogadják a látogatásokat. Családjánál, bizalmával megtisztelt barátját sem vezeti be. A nők különben is igen elzárkózva élnek. Éléskamrája szűken van ellátva, leginkább piaczról, falun az afféle szatócsboltból él; házi kenyeret nem ismer, ezt nála péksütemény, vagy a szegényebb néposztálynál, a kukoriczalisztből sürüre főzött polenta pótolja, mint némelly oláh vidékeinken a málé. A pékkenyér többnyire kétféle u. m. franczia és olasz, mind alakjára, mind minőségére különbözők egymástól; ez utóbbi a mi görögjeink áldozó kenyerekhöz hasonlítván, kevésbé kovászos lehet. A pék czimbata : „fabrica di pane," kenyérgyár. Evés ivásban mérsékletes ; mindamellett, hogy hamarkodva eszik. Részeg olaszt nagy ritkaság látni. Levesét, ha csak nem igen sütűi, mint millyen a minestrája is; issza, mert fogytig kanalazni nincs türelme. Szereti a keserű eledelt, s átalán a zöldséget, főleg a salátát. A fejes salátát, ugy a mint megtermett, kezébe véve megy az utczán, s élvezettel szaggatja és eszi leveleit. A reszelt sajt mindig ott áll asztalán, de se ritkán, bors még ritkábban, paprikája nincs. Szereti fejét fedve tartani. Láttam pongyolára vetkezett olaszt hosszúszárú pipából dohányozva magas tetejű kalappal fején. S nem egyszer festett kalappal számol vendégével a fogadós. A nyelv dolgát igen könnyen veszi. A midőn már több jeles iróink müveit fordításban az egész miveltebb külföld birta, s a midőn a magyar nyelvnek diplomatikai polczra lett felküzdésének zaja messze országokra elhangzott, sok, és pedig tanult olasz azt hitte, hogy Magyarországon latinul beszél a nép. Egyik olasz utazó azt írja, hogy a németek éjjelre álomitalt szoktak inni. Az olasz, ha egy pár szót elsajátít, azt gondolja, hogy már tudja a nyelvet, pedig épen ebben bír kevés ügyességgel, s viszont az olasz nyelvet még olly roszul beszélőről is azt hiszi, hogy képes, az ő igazán munkás segítségével, vele beszélgetést folytatni , jeleket használ, igyekszik kitalálni gondolatát, s úgyszólván szájába adja a szót. Nem is tudja megkülönböztetni a hibásan beszélőt, csak folyvást beszéljen; neki elég jól van, ha megértette. Á talán a nyelvészet nem igen erős oldalú, — a mi sok valószínűséget kölcsönöz amaz adomának, melly szerint a 30 évig Bécsben lakott olasz , még mindig nem tudván] németül, e feletti boszankodásában „dumme natio"-nak nevezte a nemzetet, mellynek olly nyelve van, hogy 30 év alatt nem tudja megtanulni. A h betűt nem tudja kimondani. Erősen állítja, hogy Cicero az olasz nyelv kiejtésével beszélt, hogy pl. mangus-nak mondja magnus-t. írása az olvashatlanságig rosz, gondolván, hogy a szépen irt betűk sem fejezhetnek ki többet. Mivel több közönségnek szánt irodalmi nyelvezete is teli van felkiáltásokkal, és sóhajtásokkal; s mig az olasz élete keményszivüséget tüntet fel, itt kelletinél gyakrabban ellágyul. Vére heves, mit a meleg égaly is előmozdít; ezért hajlandó a fantáziára, mit zenéje, festészete eléggé tanúsítanak. Gyakori is náluk a véreresztés; ha a kézműves a szokottnál jobban felhevül, szalad a sebészhez, s eret vágat. Az orvosok még utóbbi időkben is rendesen érvágással kezdik a gyógyítást, hogy lássák a beteg vérvegyületét. Nem „borra" hanem „kávéra való"-t kér, leginkább idegentől, mert öveitől meg szokta nem kapni. A bottega-tól (korcsmáros, kávés, a sajátkép ugyancsak a helyiség) visszajáró legkevesebbet is elteszi, de azért olly parancsolva szolgáltatja ki magát, mintha bőkezüleg jutalmazna, és mindamellett készséges szolgálatot nyer, mert a korcsmáros vagy kávés sem szokott különben tenni hasonló körülmények között. A boltos sohasem ad elég papírt a vett áru beletakarására, ha kérsz, ad hozzá egy kisebb darabot. Idegen véleménytőli függetlenség jellemének egyik főbb vonása. Gyakran látni ökörszekérben napernyőket, nőkalapokat, s alóluk minden gondrozás nélkül tekingető szép nőket. Esernyőt még akkor is visz magával midőn lóháton utazik. A jól öltözött olasz is maga vesz estelijéül szolgálandó húst a piaczon, s tenyerén viszi a korcsmába, hogy megsüttesse, közönségesen roston, nem gondolva avval, hogy legjava a parázsra csepeg. Szeret burnótozni, maguk a nők is. Szép, fiatal hölgyek burnót szelenczét hordanak magukkal; egyrészt talán azért is, mert szemökben a burnótozás előidézett nedvesség azok ragyogását emeli. Nem igen szereti a csint, tisztaságot, még temploma is szemetes. Házaik ablaka alá mindenféle rongyokat függesztenek szárítás végett. Jobb házakon is láthatni már építéskor e czélra szánt horgokat. Főleg lábbelijével keveset gondol; jól öltözötteket látni fakó topánnal, azt legfeljebb nagy ünnepekkor fénymázoltatják azon alkalomra a város minden utcza sarkán műhelyt állított tisztítók által. Fürdők nagyobb városban sincsenek; tehetősebbek házuknál fürödnek, bodnároktól e czélra bérelni szokott kádakban. A város főhelyein mészárszék, hentes, s egyéb élelmiszerboltok foglalnak helyet; van mégis minden népesebb városban egy kiválólag diszutcza, mint a fényűzési czikkek kirakata; ez egyszersmind sétahely, s minthogy rendesen szélesebb a többi utczánál, nem is utczának, hanem „corso"-nak híják; Velenczében „Merceria". A nők a templomba lépve letérdelnek, csak rövid ima után mennek beljebb. Maga a pap a szószéken olly heves tagjártatással él, olly színpadi mozdulatokat tesz az annak megfelelő széles emelvényen (nem cathedra), hogy az lélekből eredő ama szent buzgalomra nem indíthat. A figyelmesen vizsgáló véghetetlen sok ellenmondásokat fog találni e nemzet jellemében. Így van a vallással is. A vallás cselekvényeit nemcsak gyakorolja, de túlviszi; azonban a morál tanait, a keresztény szeretet igaz elveit magánélete műveire nem viszi át. A böjtnapokat szigorúan megtartja, míg némelly korcsmában sem kaphatni húsételt ; s ekkor a korcsmáros a játékot, kártyát sem engedi meg. Alig van ház, mellynek homlokzatán vagy a szentkehely S.S.S. (sanctus, sanctus, sanctus) felirattal, vagy valamelly szent szobra ne állana. De történt, hogy a részvéttel ápolt beteg idegent, megtudván, hogy protestáns, iszonyodva hagyá oda. Mig a katonák is rendes időbeli imáikat kiki ágyánál térdelve végzi, de azért az olasz részvétére a szerencsétlenség hiába számit, s csúfot tud űzni a halottból, s volt idő, midőn az oltár előtt gyilkolták le a papot. Másrészt meg a templom szentségét még a tolvajok is tisztelik, kik előtt bizton állnak nyitva az ollykor épen ajtó nélküli templomok. Az Isten szolgái iránt tartozó hódolat teljes tiszteletből náluk igen sokat levon az, hogy sokan azok közül szűk ellátás következtette helyzeteknél fogva, gyakran kényszeritnék a nép közé vegyülni, s kiki bizonyos házakat nyerni meg ép ugy mint az orvosok. A papi rend már azáltal is profanáltatik, hogy arra szánt gyermekeiket már kis korukban papi ruhában járatják. A templomban a karénekhez hangosan bravózik. Ünnepi fárdulatokkor minden társulatok, (nem csupán a czéhek) mint gazdászati, ipar, zene, stb. egyletek, saját zászlóik alatt, s ebbeli rendszabályaik különbsége szerint képviselvék;