Vasárnapi Ujság – 1854
1854-05-07 / 10. szám - A havasi sas. Tsudi után Dr. Hegedüs 75. oldal / Ipar-; müvészet-; gazdászat-; természettudomány
75 porig sújthassa, s e bizonyságokat, számitása szerint, magoknak a bűnösöknek kellett kezeibe szolgáltatni. Csakugyan ugy is jön. A mint másnap a görög követek Vigil tolmáccsal együtt Attila sátorában, hol öt fakarszékben ülve találák, megjelentek, s a császár válaszát és ajándékait a királynak átadták, ez rövid üdvözlet után Vigilhez fordulva boszúsan riadt rá : „Gaz állat! hogy mersz szemem elé jönni, holott tudtad, miszerint minden követséget megtiltottam , mindaddig, mig minden szökevény vissza nem lesz szolgáltatva." Vigil, ki az előbbi követség alkalmával mint tolmács Attila e parancsát csak ugyan hallotta, mentegetőzve felelt, hogy a szökevényeket mind elhozták, mert nem volt több a birodalomban tizenhétnél, s azok itt vannak. „E hazugságodért — menydörgé Attila — rögtön karóba húzatnálak s a madaraknak vettetnélekélkül,ha a követség jogait nem tisztelném." Erre fölolvastatván minden szökevény nevét, parancsolá Vigilnek : menjen vissza a császárhoz, vigye meg izenetét e foglyok kiadása iránt, s hozza meg azonnal a császár válaszát. E volt a tér, mellyben a bérgyilkosnak magát meg kellett fogni. A tolmáccsal együtt egy előkelő kunt is rendelt Attila Konstantinápolyba, ki tulajdonképen azzal volt megbízva, hogy Vigil minden lépésére ügyeljen. Amint Vigil, ki a hozzá ezelőtt nyájas Attilának mostani magaviseletén némileg megzavarodott, útnak akart készülni. Edek hozzá jővén, tettetve súgta neki, hogy minden legjobb rendben van, s a sikerrel felelni mer, azért csak hozza el az aranyat ez alkalommal, melly olly kedvezőnek kínálkozik. Vigil nem is képzelte,hogy el van árulva, s jó reménnyel búcsúzott a követektől. E pillanatban jött Attila tilalma, miszerint egy görög se merjen a kun földön, élelmén kivül, semmit vásárolni mindaddig, mig a két nemzet közt az egyesség meg nem lesz kötve. E tilalom még Vigil jelenlétében hirdettetett ki. A görögök ezt nem tudták mire vélni, annál jobban tudta Attila. Mialatt Vigil oda járt, Attila a görög követeket udvarában szívesen fogadta, hosszas ideig gazdagon vendégelte, s miután ártatlanságukról bizonyosan meggyőződött, megajándékozva visszabocsátotta. Ezeknek élete kezében volt, de ő az ártatlant a bűnöstől még boszniában is meg akarta s meg tudta különböztetni. Vigil gyorsan járt el az ügyben, Chrysaphius örömében, hogy minden olly jól és gyorsan megy, 100 font arany vérdijjal bocsátotta őt útnak. Vigil magával vitte mintegy 18—-20 éves fiát is, s minden baj nélkül megérkezett Attila udvarába. Itt rögtön elfogták, málháit szeme láttára átvizsgálták, s miután a 100 font aranyat egy bőrzacskóban megtalálták, őt a király elé vezették. Attila kérdésére : mi végre hozta magával e sok aranyat ? hasztalan volt a tolmács minden mentegetőzése, hogy ő azt lovak, barmok vásárlására s foglyok kiváltására hozta, mert Attila mind ezt előbbi parancsában megtiltotta. Most Attila int szolgáinak s parancsolja, hogy Vigil fiát tüstént vagdalják öszsze,ha atyja az igazat ki nem vallja; a szolgák engedelmeskedve már villogtaták meztelen kardjaikat. Ennek láttára Vigil térdre rogyva kiáltá : bocsássátok fiamat, ő ártatlan, én egyedül én vagyok a bűnös," s az egész cselszövényt szóról szóra elbeszéli. Attila látván, hogy a vallomás igaz, a fiút szabadon bocsáttatja s visszaküldi Konstantinápolyba, hogy atyja váltságául, kit bilincsre veretett, hozzon még egyszer 50 font aranyat. Attila nem szomjazta az orvgyilkos vérét, kit csak aljas eszköznek tekintett, boszúját a főbűnösökkel akarta éreztetni, s ezt a legnemesebb módon hajtotta végre. Követet küldött a császárhoz , ki a terv nem sikerültét megtudván, remegve várta Attila boszuját. A követtel együtt Orestes az irnok is megjelent a trón előtt, nyakában ugyanazon erszénynyel, mellyben Vigil az Attila vérdijául szánt aranyat vitte volt. Miután az irnok a császárt és Chrysaphiust megkérdezé , ismerik-e ezen erszényt? a követ Attila nevében e szavakat intézte a császárhoz. „Theodosius és Attila nemes apák gyermekei; Attila nemességét megtartotta, Theodosius ellenben elvesztette, midőn Attilának adófizetője s igy szolgája lett, s nem becsületesen jön, midőn az ellen , kit a sors urává rendelt, mint rosszolga alattomosan incselkedett. Nem fog azért neki Attila mindaddig megbocsátni, mig Chrysaphiust vesztőhelyre nem küldi." Theodosius a világ előtt végkép le volt alacsonyítva. Hogy kedvencz tanácsnokát megmenthesse, mindent elkövetett a császár Attila megengesztelésére. Fényes követség által gazdag ajándékokat küldött neki. Attila viszont sokat engedett; Vigilt, szabadon bocsátotta, a Duna túlsó partját nem kívánta, nem szólt a szökevényekről, számos görög fogolyt ingyen elbocsátott, de Chrysaphius fejét folyvást követelte. Az udvar , de kivált maga a herélt, legnagyobb szorongásban volt. A következő 450-dik évben a kun birodalom roppant hadi mozgalom szinhelyévé lönt. Attila népei fegyverkeztek, a határokat seregek lepték el, nyugat és kelet egy iránt remegett. Egyszerre, ugyanaz nap s ugyanaz órában II. Theodosius és III. Valentinianus keleti és nyugoti császároknál Konstantinápolyban és Ravennában egy egy hírnök jelent meg e megdöbbentő izenettel : „Uram és urad Attila parancsolja : készits számára palotát, mert jó." A Siavasi sas. Tsuji után Dr. Hegedűs. (Vége.) Minden alapos ok nélkül vonták kétségbe azon számos s hitelt érdemlő adatokkal bizonyított körülményt,hogy a sas védetlen gyermekeket is elortana. Többek mellőztével csak Surbachen Anna esetét kívánom felhozni, melly Bern közelében történt. A kis Annát három éves korában szülei szénagyüjtéskor magukkal vitték fel a hegyekbe, s egy öl közelében leültették, a gyermek csakhamar elaludt s atyja őt szalmakalapjával betakarván , dolga után látott. Visszatérve s gyermekét a kérdéses helyen nem találva, azt aggodalmasan keresé, de minden siker nélkül. — E közben egy vad hegyösvényen haladó paraszt távol dombról gyermeksikoltást hall, s a hang után indulva a halom szélén borzasztó mélység partján a kis gyermeket találta, — a mélység felett egy hatalmas keselyű keringett, melly azt elragadta, s ember közeledésétől ijesztve, ezen az óltal 1400 lábnyi távolságban levő helyre letette. Kisded karjain látható karmoláson kivül mi baja sem esett, és még számos éveket élt ezen az isteni gondviselés által olly csoda teljesen megőrzött személy, kit a környék népe ennek emlékére Sas Fanninak (Geyer Anni) nevezett. Hogy a sas nemcsak kegyetlen s vérszomjas, de bátor vad, mutatja a következő eset. Schudders felett egy éves bakra lecsapván , mielőtt martalékjával fölszállhatott volna, a pásztor által hatalmas fütykössel dühösen megtámadtatott, de a sas olly keményen csapkodott szárnyaival s vagdalkozott csőrével, hogy a megijedt pásztor jónak látta menekvését futásban keresni, — kénytelen lévén a tusa tárgyát képező bakot a győztesnek akarva, nem akarva átengedni, ki is vele nemsokára a felhők között tűnt el. A pásztort ezóta sas emberkének (Geiremannli) csúfolta a vidék. Hatalmas szárnyasunk nagyobb számmal csak a rhátikoni havasok felső vidékeit lakja, honnan téli időben néha a völgyekbe is leszáll; e körülményt használják fel a vadászok s gallakból font, szalmával betakart gunyhókban naphosszat lesik, mig a hóra öntött vér szine vagy a csábul odavetett sült macska szaga figyelmét nem ébreszti. Ha ez sikerült, eleinte tágabb, de mind inkább szűkebb gyűrűkben kering a vágyott martalék felett, s habár a gunyhó gyanút gerjesztve is, a néma csend s a sült ingerlő illatja azt csakhamar eloszlatja, végre a martalékra lecsap, s azt mohón kezdi felfalni, de drágán fizeti a lakomát, mert egy pillanat, s a lesben álló vadász golyója elejti, ki vele faluról falura vándorol, a pásztoroktól egy egy marok gyapjút, a gazdaasszonyoktól tojást kap, a tyúk s birkarabló megöletésének dija fejében. A havasok merész fiainak nem ritkán sikerül a sasfiakat fészkükben meglepni s őket elragadni, mi azonban, — a sas csak a legjárhatlanabb ormokon fészkelvén s fiait keményen védelmezvén, a legkoczkáztatóbb s életveszéllyel járó merényletek egyike. — Scherrer, hires zergevadász, szédelgő bérczormon sas*