Vasárnapi Ujság – 1854
1854-05-14 / 11. szám - Ezüst és khinaezüst. K. 85. oldal / Ipar-; müvészet-; gazdászat-; természettudomány
85 igényelt hallgatásért azt kivánják, hogy adjon mindegyiküknek egy egy madarat. „Hé ekkép ön magam számára csak egy marad," feleltem ez, „én pedig szegény ember vagyok, és családom számos; a tudománynak az embereket igazságosakká kellene tennie, kérdem mi jogon követelitek ti tőlem zsákmányomnak kétharmadát ? Nincs-e ezáltal az igazság minden törvénye megsértve ?" Mire a tudósok azt felelték neki, hogy e szerint még nagyobb hévvel készek folytatni szóvitájukat. Emberünk hogy megmeneküljön a vitatkozóktól végre beleegyezett követelésükbe : „De" — mondás — „ha velem osztozni kivántok, nekem is osztoznom kell véletek, és ha madaraimból részeltetlek, nektek is kell juttatni tudománytokból, mondjátok meg tehát, mi volt tárgya vitatkozástoknak ?" „Mi a himnőkről (Hermaphroditák) szóltunk," válaszolának a tudósok. A jó ember, ki e feleleten nem sokat okult, kérdé: mit jelentsen e szó „himnő" ? A tudósok felesének : himnő olly lény, melly him és nő egyszersmind. — Emberünk jól megjelölé magának a hallott szót; a tudósok pedig madaraikkal ujjokra keltek. Másnap reggel emberünk a tengerpartján halászott, és midőn kihúzná hálóját, benne ritka nagyságú szép hal találtatott. E fogáson felette örvendve, sietett a jó ember a palotába és felmutatá halát a szultánnak. E fejedelemnek volt egy igen jeles bárkája, mellyben a legritkább halakat táplálta; elfogadá tehát a halat, és a hozónak ezer darab aranyból álló jutalmat szánt. E bőkezűséget a nagyvezér túlzottnak találá és urának mondá : „Uram! ha te illy csekélységért olly tetemes összeget adsz, ugy a tengerek minden halait hozzád hozandják és te nem leendesz képes azok árát megfizetni." „Én e halért ezer aranyat ígértem," felelt a szultán, „pedig illő, hogy fejedelem létemre ura legyek adott szavamnak. Mond mi tevő legyek ?" „Kérdezd meg a halászt," felelt a vezér, „vájjon hala himvagy nőnemű e? Ha azt válaszolja, him, akkor mondd neki : az ezer darab arany tied leend, ha nekem nőneműt hozandasz. Ha pedig azt felelné : nő, mondd neki : hozd el számomra a himet és az ezer arany tiéd. Ő nem leend képes kivánatodat teljesíteni, és ekképen tőle csekély ajándék iránt megmenekülsz." Tetszett e jó tanács a fejedelemnek, maga elé hivatá tehát a halászt és kérdé tőle : „Mondd meg nekem vájjon halad him- vagy nőnemű-e?" „Egyik sem," válaszolt emberünk; „mert himnő." Mind a szultán mind a vezir igen meg volt lepve, hogy törekvésüket e válasz által meghiúsítva láták; — a fejedelem mindazáltal örvendett ez egyszerű ember eszélyességén, és nemcsak a megígért jutalmat adta meg, hanem ezenfelől még más ezer aranyat lefizettetett neki. Midőn a halásznak az egész összeg kézbesittetett, épen nem sajnálta a tanpénzt, mit két madár alakjában a két tudósnak adnia kellett. „A tudomány," jegyzi meg Bidpái, „mindenkor hasznos, és az idő, mit megszerzésére fordítunk, soha sincsen elveszve." Lám azon idő, mellyet e halász a tudománynak szentelt, nagyon rövid volt, mindamellett a megtanult szónak jobb hasznát nem vehette volna soha, Ezüst és khina-ezüst. Minapi számunkban szólottunk arról, hogy a mai idő gazdálkodási, takarékoskodási nézetei mennyire megváltoztak. Elmondtuk, hogy a kamatot nem hozó kincseknek egybehalmozása, mennyire fonák dolog, és azt is, hogy a találmányok és fölfedezések mennyi sok ujjal ajándékoznak meg, s a szegényebb ember sorsát is mennyivel kedvezőbbre változtatják. Szólunk ezúttal a háztartás egy igen nevezetes tárgyáról, az ezüstről és annak pótlékairól, mellyeket az ujabb időnek köszönhetünk. Majd minden középvagyoni háznál találni ezüst evőeszközöket, kést, kanalat, villát. Nem mondjuk, hogy ez a fényűzéshez tartozik, sőt inkább a valódi szükségek egyike, mert valamennyi érez között az ezüstöt lehet legtisztábban tartani, s azért sokkal étvágygerjesztőbb ez ezüst kanál, mint például a réz, ón (czin) vagy ólomból készültek, mellyeken mindig rajta hagyja nyomát az étel, különösen ha savanyú. Igaz ugyan, hogy aki igazán éhes , az jó izót eszik fatálból fakanállal is, csak legyen mit, de azt azért mégis elismeri mindenki, hogy legtartósabb, legdíszesebb s legkevésbé ártalmas az ezüst evőeszköz. Hanem az ezüst drága. Sok középsorsu ember nem teheti, hogy annyi öszveg pénzt holt kapitálisba verjen. Számítsunk csak. Egy tuczat 13 próbás ezüst kanál körülbelől 85, a munka 15, s igy az egész áru 100 pengő forintba kerül. Kinek van egyhamar kanalakra kiadható 100 p.forintja? Továbbá azonkívül, hogy ezen 100 forintja, ha egyszer belefektette, nem hajt kamatot, figyelembe kell venni azt is, hogy az ezüst a használás és tisztítás által mindig kopván, mennél ócskább, annál kisebb értékű lesz, s hogy az elsikkasztás, eltévedés veszedelmének mindig nagyon ki van téve. Innen van, hogy már régóta mindenféle kísérleteket tesznek, mi módon és mivel lehetne az ezüstöt legczélszerübben pótolni, ugy hogy a haszonvehetőség és tisztaság ugyanaz maradjon, de az ár olcsóbb, a megszerezhetés könnyebb legyen. És valóban, hogy számtalan , különféle nevü érczkészitményeket elhallgassunk, akadt is egy, melly rövid idő alatt igen nagy népszerűséget nyert. S ez a pakfong vagy uj ezüst. De az idő bebizonyitá, hogy ez diszitményi müvekre, gyertyatartókra, asztali kirakatokra, butor-diszitésekre igen jól alkalmazható, de egyátalában nem való evőszerekre, miután a pakfong kanál használat közben undorítóbb lesz, mint akármellyik czin készület. Mi következett ezután? Új módot találtak ki. Elkezdték a pakfongot ezüsttel bevonni, megezüstözni, de eleinte ez is kevés sikerrel kecsegtetett. Miért? Mert nem találták el még az igazi módját. Az eddigi ezüstözés nem volt egyéb, mint egy lehető legvéknyabb ezüst hártya, mintha rálehelték volna , ugy hogy ha az illy evőeszközöket egy ideig használták, a széleken csakhamar előbujt a pakfong s még inkább árulta el a czifra nyomorúságot, mintha ón vagy réz kanalakat tettek volna az asztalra. Mintha mondták volna azok a kanalak : „nem mind ezüst, a mi fénylik!" Ismét neki estek tehát a fejtörésnek s addig nem nyugodtak, mig e bajon is segítettek. Ez az uj találmány Angliában született, s ez az úgynevezett khina-ezüst, melly olly gyorsan terjedt ott még a legelőkelőbb osztályok között is, annál inkább a kevésbé vagyonosok között, hogy méltán csodálkozhatni, miért nem talált az már nálunk is régen kelendőségre. A khina-ezüst készítési módja igen egyszerű,s a készítmény jutányossága s hasznossága igen szembeötlő. A khina-ezüst eszközök alapanyagát is a pakfong teszi, de az ezüstöt nem lehelik többé rá véknyán, mint azelőtt, hanem galvanikus, hideg uton vonják reá, ugy hogy a pakfongnak elég vastag borítékja lesz valódi ezüstből, még pedig a javából, a 16 próbásból, mellyet különben egészen ezüst evőeszközökhez sem szokás használni. De itt e finom ezüst mulhatlanul szükséges, mert az a legruganyosabb, a legfeloszthatóbb. S ennélfogva minden khina-ezüstből készült kanál kívülről valódi ezüst és csak ha ketté törik, tűnik elő az ezüst burokban lappangó pakfong. Innen van, hogy a gyáros minden áruczikket a vételi ár két ötödrészéért szívesen visszavesz, s jó lélekkel állhat jót portékájáért. Ha pedig idővel az ezüst boríték egy vagy más helyen megkopik, akkor a kiigazítás igen könnyű és olcsó. A gyáros újra gépe alá teszi a kopott darabot, s a galván-folyam újra szépen behúzza a megkopott helyet ezüsttel, ugy hogy többé rá nem ismerhetni, mellyik volt a megsérült rész.Egy illy evőeszköz eltart husz évnél is tovább, kívülről valódi ezüst s tuczatját meg lehet kapni azon az áron, amibe az igazi ezüstnél maga a munka kerül, tudniillik 15 pengő forinton. Az austriai birodalomban eddig még csak egy illy khinaezüst gyár van Bécsben. Tulajdonosaik neve Konraetz és Korra, kik — amint a lapok hirdetéséből olvassuk — már több helyen, s nemrégiben többi között Pesten is (Dorottya utcza, 7. szám) nyitottak raktárakat. K.