Vasárnapi Ujság – 1855
1855-05-06 / 18. szám - A tűz. Hegedűs 142. oldal / Természettudomány
14- ban terjed, mondhatni általánosul, pedig az alsó osztálynál nem kevésbé , mint a fensőbb rétegekben. Ez nagy hiba, ez kimondhatlan szerencsétlenség, mert a fényűzés és hiúság beforrása minden egyéb családi bajoknak, és fájdalom őseink tiszta erkölcsének romlását vonja maga után. A hirlapok szerint, a jelenlegi szűk időkben minden egyéb üzlet- és keresetmód pang, csak a női fényűzésre vonatkozó foglalkozások, a selyem- s szalaggyártók stb., nem éreznek csökkenést. — Nemzeti intézményeink s hagyományaink szerinte név , hölgy, már magában mi tiszteletre méltónak tartatik? — Vájjon a tiszta erény vagy pipere teszi-e ennek lényeges ékességét? Valóban nem. Ideje édes magyarjaim, hogy más nemzetek kárán okulva, még jókor elejét vegyük ezen mindinkább terjedő bajnak, s növelés, hasznos olvasmányok terjesztése s jó példák által oda emeljük a népet, hogy az emberi méltóságot és diszt ne külső csillámban, hanem maradandó tulajdonokban helyezze. Erény, tisztaság, rend varázsfényben tünteti fel a nőt, és semmi által sem pótolható. — Okos férfi előtt azon hölgy legékesebb , legszebb és szeretetre legméltóbb, ki egyszerűsége mellett kötelessége teljesítésében keresi legfőbb kincsét. B. J. A tűz. Ule nyomán Dr. Hegedűs. Midőn a tavasz szelid fuvallata hegyet völgyet végig csókol, s a kopár mezőségeken ezer virággal tarkázó szőnyeg szövődik, a legridegebb ember keble is, a költészet szellemétől meghatva, feltárul s szivét a nagy természet feltámadási ünnepe, magasztos lelkesitő érzelmekkel tölti be. — Ha száz meg száz szunnyadó csíra láthatlan erőtől inditva börtönét szétrombolva, a kelő évszak, az öröm, a kikelet napja elé siet, a meghidegült emberszívben is édes reménynek , erőteljes cselekvésnek érzett ébrednek. S ki lenne, ki nem üdvözölné ama zsibongó áradó életet, mellyel tavaszkor találkozunk, midőn hideg sziklák hasadékaiból, rommá lőtt várfalak réseiből s a téli viharban elesett aggtőnrg porladó tövéből zöldelő füvet, tarka virágot fakaszt s fényes bogárkák egész seregét csalja elő, midőn a pacsirta fenn a magasban tengi el dalát s a vándor fecske visszatér régi fészkéhez, mellyben távollétének ideje alatt holmi kóborló verébcsalád ütötte fel tanyáját. A tél a merevültség, a halál korszaka, a hó színtelen leple alatt minden nyugszik, minden elszenderült, várva remélve a kikelet öröm reggelét. Érzelmünk ott, hol állatot, virágot, embert nem lát, mindent halottnak tart, s magát a halállal szemközt magány sivatagban elhagyatva véli. Igaz , még itt is létezik egy rejtett titkos élet, a csillogó jégkéreg alatt s az ingatag hullámban , a mozdulatlan sziklában s futóhomokban is egy, szemünk elől rejtett, parányi növény s állatvilág él és munkál, gyűlöl és szeret, hol mi csak halált és enyészetet látunk. A költők is az élő természetről szoktak dalolni, felhő, patak, csillagok élnek dalaikban, de a szél üvöltése, a meny dörgése elnémulhat, kiapad a csermely s az éj setét szárnyai holdat, napot s a csillagok számlálatlan nyáját szemeink elöl eltakarják. Setétség, nesztelenség, csüggedő magány érzete fogja el a reszkető kebelt, — melly szive gyorsabb dobbanásán kívül mi zajt sem hall. — Se setét magányban nem volna élet? . . . Hogy ne volna, csakhogy látjuk s nem veszszük észre, használjuk s nem ügyelünk reá, — s épen mert folyton körülvesz, fel nem tűnik. Más alkalommal mondom , miszerint a mindennapi a rendkivülinél nem kevésbé érdekes, ha azt elég figyelemre méltatjuk. — Az élet, melly minket szüntelen körülvesz, növényben, állatban, s önmagunkban is működik , melly röviditi a hosszú téli éjszakát, — s enyhiti a zord éghajlat kellemetlenségeit, melly mozgásba hozza a gőzgépek számlálhatlan vas karjait s melly nélkül a föld terményeit nem izes étkek alakjában, hanem csak nyers tápanyagként izlelhetnök, ez élet az, mellyről szóllani akarok. De mi lehet ez élet? hol láthatjuk? kérditek, — hiszen másutt mint növényben s állatban életet nem ismerünk. — Igaz, élő testnek tartjuk egyedül azt, melly egészet képez, s olly részekkel bir, mellyek segélyével tápanyagot kívülről szerezve, fejlődik , nagyobbodik, egy bizonyos fokig nő, mellyet elérve ismét fogy s végre feloszlik. — Mi okozza mindezt? bizonyos erők, — s mik ez erők? a testek azon tulajdona, miszerint bizonyos feltételek mellett bizonyos körülmények között, egymást felkeresik, egymással egyesülnek s ez által más testnek előállítására törekednek,—melly az alakítók mindegyikétől különbözik szinte ízre súlyra, — se folytonos harcz ép ugy foly a kemény, hideg kardvasban, mint a fejlődő rózsa bimbóban s az ember testében. A fényes vas a szabad, főleg nedves levegőnek kitéve fényét, simaságát veszti, vereses szint ölt, szóval rozsdásodik; a szőllő édes, czukor tartalmú nedve szeszes lelkesítő itallá, ez ismét csipes izü eczetté változik, a meggyújtott faggyúgyertya szemeink elöl fogy, s nem tudjuk hova jön a faggyú, viasz, melly a gyertya belét körülvevé ; elégett, a tüz megemészté fogjuk mondani, de ezzel csak más nevet adánk a tüneménynek, de a kérdésre : hova lett a viasz, faggyú, mi legyen a tüz ? nem feleltünk. Mint az ember szivben ugy minden testben, az egész anyagi világban az ellentét meghasonlást szül, tunyán szegülve ellen a kibékülésnek, örökké távol kívánná tartani az egymást gyűlölőket. — De az élet az ellenségeket egyesitni, kibékíteni meg nem szűnik, és az ellenkező keresi fel egymást, és az ellenkező vonzódik az ellenkezőhöz , hogy kibéküljön vele s egygyé olvadjon. A harcz eredménye a béke, s mint az emberi élet fénypontjában, a szerelemben legszebb alakot ölt, a legfényesebb tüneményt képezi, ugy az (úgynevezett) élettelen testek vegytani életének virága a láng ragyogó fényöltönyében s égető hevében tűnik fel. Az élettelen testek egyesülése, vegyülése, ezek életét képezi, s ezen úgynevezett vegytani élet tökélye az égés, vagy mint közéletben mondani szoktuk — a tűz. Az égést, a tüzet köznapi szükségeinkre felhasználjuk a nélkül, hogy azzal, mint történik ez? sokat törődnénk. Az égő testnek megsemmitésével, meleget s világosságot kívánunk előidézni, — de mílly csata foly le égés alatt a tűzben, — mint sodorja magával a láng az égő testeket, s vájjon, fa, szén, olaj, viasz, zsiradékon kivül más testek, p.l. az érezek, vas, ólom, mész, égnek-e vagy sem , lehet-e ezekkel is tüzelni ? azzal keveset vagy rendesen mit sem gondolunk. — Pedig nincs test, melly égés-átváltozás után ne vágyna , mellyel tüzelni nem lehetne, ha azon körülményekbe, azon viszonyba jö, melly égésére kívántatik. A lángnak rejtélyesen lobogó fénye régóta magára vonta a gondolkozók figyelmét, s a vizsgálatok kiderítik, hogy nem csak a láng, de más tünemények is hasonló eredményt szülnek, hogy tehát, mindezekben egy közös erő honol, munkálkodik. De hosszú tapasztalat s éles ész kívántatott arra, hogy tüzet sejdítsünk ott, hol sem meleg, sem fény annak létét el nem árulá, s ezredéves tanulmányozás : tűznek nyomát találni egy folyadékban, melly a tüz ellenségének, ellentétének tartatott, értem a vízben. Az első, legtermészetesb gondolat vala az égést, a tüzet, egy önálló, minden testben találtató elemnek tartani, melly az égésnél eltűnik. Az ókorban a tüzet, finom testnek, egy kén- vagy szuroknemnek tarták, melly minden égő testben létezik, s égés közben elrepül; a mult század elején Stahl német tudós, egy láthatlan, az érzékek által nehezen észrevehető gyu-anyagról (flogisticon) szólít, de ezzel a régi dolognak csak új nevet adott, anélkül, hogy a magyarázathoz közelebb ért volna. A tűz-szétbontás maradott; a jég befolyása a tudósok figyelmét kikerülte. — Ekkor vették észre, miszerint az elégett test súlya nagyobbodott, mi nem történhetett az által, hogy egyik alkatrésze elrepült, de inkább az által, hogy az égő testhez más test járult. — A tűz tehát nem lehetett felbontás, sőt inkább egyesülésnek kellett lennie, az elégett testhez egy más test kapcsolódott.—Lavoisier, ezen az égés közben az égő testtel egyesülő anyagot a lég elemében találta, s ezzel az égés egész más jelentőséget nyert. — Az égés nem volt többé egyéb, mint az égő testnek egyesülése az élennyel, vagyis ha valamelly test az élennyel egyesült, ezzel egy harmadik testet képezett, ez egyesülés közben meleg s világ fejlődik ki, csakhogy néha olly csekély mértékben, miszerint azt érzékeink által észre nem vehetni. P. o. ha a vas megrozsdásodik, vagyis, ha a levegő előnyével egyesülve lassan vasrozsdává válik, ezáltal semmi érezhető meleg vagy világ nem fejlődik, ho-