Vasárnapi Ujság – 1855
1855-05-20 / 20. szám - Trencsénmegyei tótok. Ordódy István 158. oldal / Nép- és tájrajzok; ismertetések; utleirások
15- ben az állatok világáról is megemlékezni s azok kínzásának törvényesen gátat vetni méltóztatnék. A következmény ugyan eléggé tanúsította, hogy W. ezen emberiséges felszóllalásával nem alkalmas időben lépett fel; mert ott, hol embereket mészárolnak, állatok kímélése nem jöhet szóba. Bár meg kell vallani, hogy körlevelét W. tulságig vitte, mindazáltal panasza a fődologra és czéljára nézve igaz, és (fájdalom) maiglan áll. Ez ügyben sokan azt az ellenvetést teszik, hogy az embereknek is sokat kell tűrni saját embertársaiktól. Felelet erre : „Igen, de épen az állatkínzás által fejlik ki az emberben a mások szenvedéséni gyönyör, vagy legalább az eziránti közönyösség." Ha egyszer valakinek ez a mentség : „hiszen csak állat!" szavajárása lett, az kegyetlenségét vagy részvétlenségét emberekre is átvendi és illy mentséggel fogja szépíteni, pl. „hisz csak zsidó, — hisz csak paraszt" stb. ez által a vele együtt élő lények körét, melly iránt öt érzelme humanitásra (emberségre) kötelezi, az állatkínzó magának olly kicsinnyé teendi, hogy végre édes magát véli az egyedüli választottnak. Nem csak állatokról van pedig kérdés, midőn azok kínzásáról szólunk, hanem a mi erkölcsi méltóságunk jelleméről is, melly itt e földön magát Istennel rokonnak és Isten képviselőjének szereti nevezni. Wekherlinnek felhívó iratában immár többek között im e következők is fordulnak elő: „Üdv ama férj fiunak, ki egykor azon ötletre jut, hogy az állatoknak természeti jogát az emberek közé behozza. Ő halhatlan érdemeket fog magának kivívni az emberiség becsülete körül. Lám van rendőrség a mezőnek gyümölcseire, érczekre, erdőkre és fákra, — oktatván bennünket, az Istenség ezen ajándékait mikép kell becsülnünk és kímélnünk. Vájjon a barmok kevésbé méltó ágai-e a teremtésnek? Vájjon nekik kevesebb igényök van-e becsülésünkre ? Midőn látjuk, husárusok miként vezetnek borjút, juhot a vágóhidra , ha látjuk, sok kocsis ülésében , vagy paraszt a befogott ökrök után járva, miként bánik a hatalmában levő barmokkal : minő képek! Nyakuk úgyis kelepczében, melly azokat minden pillanatban megfojtással fenyegeti, a borjú rángolódva közelit a mészárszékhez; a kinek verítékei nyakán görgedeznek, és a vér majd orrlyukain, majd száján adja ki magát. Hiába rogyik térdre aléltságában, és könyörületért látszik esdekelni. Egy mardosó fenevad kutya marcangolja szüntelenül, míg zsarnok ura viszont tompa zuhajjal feléje csapdos fütykösével. Vagy nézdessétek ama csontváz alakú lovakat terhelt szekér előtt. Éhséges csigázás miatt erejök kimerítve, alig képesek nyomorú létezésüket odább hurczolni. De a barbárnak, ki azokat fékszáron tartja, nincs érzése. Összeszaggat hátán egy két ostort, a legirtózatosb szitkok és káromkodás között. Az ütés okozta buczkók, mellyekkel teste boritva van, vértől csepegnek stb. Amott egy szekér áll megsülyedve; odább mozdulnia lehetlen , mert a kerékvágás mélyében egy elrejtett kő áll ellent. Lehetne segíteni a bajon, egy arasznyi kis balratéréssel, de az ökröket hajtó embernek ehhez nincs belátása vagy restelli az akadályt megvizsgálni. Először is a szokott furkós bottal a szegény állatokat végig üti veri. Melly bánásmód, — ha az elakadás a barmok butasága miatt volna, — azokat még inkább zavarba hozná. Most fogja a a trágyavillát, melly szekerén lóg, és hegyét bele döfdösi az állatok combjaiba. Az ökrök elkezdenek kínjokban keserű bőgést tenni, és orrlyukaik körül véres hab gyűl össze, mint nehéz szorongattatásuk bizonysága. — S efféle dolgok szemeink előtt naponként felmerülnek, — pedig a polgárosult és a finom érzéseknek századában. Ama párisi kis leányról szóló anecdota (adoma) igen helyes. Egy husárus bárányt vezetve, vele összetalálkozott s épen rásújtott a bárányra irgalmatlanul. A szegény állatnak vér futott ki szemeiből és lerogyott. A leányka ekkor melléje hull, a bárányt kötényével befödi, s „öld meg, embertelen" (így sikolt a jó gyermek, szorult hangon) „de ne kínozd !" Az állatkínzás megszüntetésére régóta léteznek külön társulatok külföldön. Meg volt pendítve hazánkban is dr. Balogh Pál által. Addig is, míg ez minálunk szinte létre jövend, — igen bölcsen intézkedett a soproni ker. cs. kir. m. főnök ur, midőn 1853. folytán egy parancsolatban, a mészárszékre hurczolandó juhok, borjuk és mindennemű barmok kínzását szigorú fenyiték terhe alatt megtiltotta. E. /. P. Táj- és népismertetés. A trencsinmegyei felsővidéki tótok vagyis az ugynevezett hornyákok. Nem szándékom a tótok eredetét kutatni, mert tudva van, hogy azok Magyarország legrégibb lakói, és már a magyarok kijövetele idejében itten Nagy-Moravia nevezet alatt hatalmas országuk volt; én csak rövid rajzát kisértem meg e nemzet azon legszegényebb töredékének adni, melly „hornyákok" név alatt ismeretes. A hornyákokhoz Trencsin megyének jelenleg bittesei, zsolnai, kisutczai, újhelyi és predmiri járások lakói számithatók. Az illyavai járás hegyek között fekvő helységeknek lakói szintén hornyákokhoz sorozhatók, ámbár viseletökre s foglalatosságukra némileg eltérnek ezektől, és a földmivelés mellett üvegárulással s kosárfonással foglalatoskodnak. A hornyákok által lakott táj Trencsin megyének legnépesebb része. A Magyarországot lakó szláv törzs ágai között nehezen találkozik egy is, aki mind szellemileg, mind pedig anyagilag elhagyottabb állapotban volna, mint a Trencsin megyei hornyák. Mert ámbár Árva, Liptó, Zólyom megyékben sokkal silányabb határú helységek találkoznak, mint a hornyákok által lakott vidékeken, de azért azok lakói mégis sokkal tisztábbak, vagyonosabbak, jobb viseletüek, mint a hornyákok; habár földeikben zabnál, árpánál és burgonyánál egyéb nem terem. Az igaz, hogy a fent nevezett megyék lakóinak több legelőjök szénájok van, és egy marhájuk kitartja őket, de számos hornyák helységek lakói szintén nincsenek szűkében a legelőnek és szénának, és még sem vergődhetnek olly jólétre, mint az elősorolt megyék lakói, ámbár több keresetök van mint az utóbbiaknak. Kivéve a Vág mentében lévő falvakat, mellyek határai, — ha e ragadó, kavicsot magával vivő víznek nem volnának annyira kitéve — meglehetősek, a hornyákok silány, hegyes vidékeket laknak, kivált a nagy kiterjedésű kisutczai völgyben, melly ismét több völgyre oszolván Lengyel-, Szilézia- és Morvaországgal határos, és a kisutezai, újhelyi, csattczai kerületeket egészen, a bittcseinek pedig nagyobb részét foglalja el. E völgyben a községek házai annyira szét vannak szórva, hogy 3—5 órányi kiterjedést foglalnak el. Szintén e völgyben a hegyeken szétszórva fekszik a 8000 lakost számláló Turzovka falu. A hornyák — mírosz táplálékja miatt nem csuda — nem dolgozik örömest, és csak olly munkát keres, hol nem kénytelen keményen dolgozni és a mellett jól élhet, mint talpakkal lemenni, koldulni, drótozni. E keresetmódjuk szintén egyike azon okoknak, hogy földjeiket elhanyagolják, és hogy azok, kiknek munkás kezekre szükségök van, e különben népes tájon nem kapnak mindig elegendőt s ha igen, úgy kénytelenek azokat drágán fizetni. A hornyák csak akkor szorgalmatos némileg, midőn a szükséget rászorítja, egyébiránt télen vagy ősszel, mikor enni valója van, nagyon kényes és csak nagyobb árért megy munkába, kivált marhájával tett munkáját megfizetteti magának , ugy hogy tavaszszal, némelly helyen, egy lovas-eke napjába 5 — 6 ft. pengőbe kerül. Ingyen még rokonának sem ássa meg sírját. Földeiket a hornyákok a legroszabbul mivelik, ugarozásról nagyon keveset tudnak még azon helyeken is, hol őszit termesztenek; búza alá nemcsak hogy nem trágyáznak, de nem is ugarolnak, és csak a zab vagy árpa tarlót szántják meg és ugy hagyják vagy két három hétig állan, s csak azután midőn már kis eső meglágyította a megszáradt szántást, vetik el a búzát és boronálják be. Még legnagyobb gondot forditanak a burgonyára, mellyet legörömestebb esznek; és mellynek egy pár év óta nem sikerülése oka az éhségnek. Mig erdeik és burgonyáik voltak, kivált a kisutszai völgy lakóinak, addig jólétök meglehetős lábon állott, de most saját erdeiket úgyszólván egészen kivágták és nem vetették be, hanem azok újra növését a természetre hagyták. A hornyák élelme nagyon silány, mig burgonya termett, egyedül abból és káposztából (melly utóbbit azonban sok helyt kénytelen venni, minthogy rosz határjában a silány mivelés mellett nem terem meg) állott eledelek, kenyeret a legvagyo n Tán a Rusznyákot kivéve.