Vasárnapi Ujság – 1855
1855-09-02 / 35. szám - Galeswnthe. Szilágyi Sándor 274. oldal / Történeti leirások - Obernyik halálára. Losonczy 274. oldal / Versek
275 jelleménél fogva, maga is reszketett a gondolattól, hogy olly messze menjen s olly ember sajátja legyen. Anyja Goiswinthe,ki őt gyöngéden szerette, osztozott undora, remegése s komor sejtelmeiben. A király ingadozott s határozott feleletét napról napra halasztá. Végre is, a követektől síirgettetve , vonakodott velők valamit végezni, ha csak királyok nem kötelezi magát esküvel, hogy minden nejét elküldi s Isten törvénye szerint uj nejével fog élni. Gyors követek siettek Galliába, s formaszerinti esküvel értek vissza, hogy a királynék és kéjhölgyekkeli háztartással felhagy, ha egy hozzá méltó és egy királyleányt nyer nőül. — Athanagild góth király előtt a frank királyokkal szomszédjai s természetes elleneiveli kettős sógorság annyi politikai előnynyel birt, hogy tovább nem ingadozott s ez ígérete után a házassági egyezkedés pontjaira tért. Ettől fogva az egyezkedés két pont körül forgott : a hozomány, mellyet a jövendő nő magával vigyen, s az özvegyi vagyon , mellyet férjétől az első nászéj után mint reggeli adományt nyerjen. Valóban a germán eredetű népeknél bevett szokás szerint, a fiatal hölgy felébredésekor férje öt leányisága árában megajándékozni tartozott. Ez ajándék természetes becsére nézve nagyon különböző volt. Majd pénzöszveg vagy becses házi eszköz, majd ökörvagy lófogat, barmok, házak, vagy uradalmak; de bármi volt is ez adományozás tárgya , egyetlen szóval fejezték ki, morganegida vagy reggeli adománynak nevezték a germán beszédmód különböző dialectusai szerint. A gyors követek küldözgetése által lassított alkudozások Hilperich királynak Brunhilde nővérévek házassága felett egész 567-ig tartottak, midőn Galliában egy esemény történt, melly megkötését könnyité. A négy frank király közül a legidősebb Haribert Páris vidékét, rendes székhelyét elhagyá, s Bordeaux közelében egyik falusi jószágába költözött déli Gallia égalja s gyümölcsei kedveért. Ott váratlanul meghalt, s halála a frank határszélek új változását idézte elő. Alig zárta be szemeit, midőn nejei egyike Theodehilde, ki egy pásztor leánya volt, kezét rátette a királyi kincsekre s hogy a királyi czimet megtarthassa, Guntramot egy követség által felszólita, hogy vegye öt nőül. A király ez ajánlatot jól fogadta,s teljes őszinteséget színlelve, felelé:„Mondjátok meg, hogy siessen kincseivel, mert én el akarom őt venni, s a népek szemében naggyá tenni; sőt azt akarom, hogy mellettem nagyobb tiszteletben részesüljön, mint most elhunyt testvérem mellett." E felelet által elragadtatva, Theodehilde férje vagyonát több szekérre felpakolá s a Saône melletti Chalons-ba, Guntram király székhelyére ment. De a király megérkeztekor, a nélkül, hogy őt számba venné, megvizsgálta a málhákat, megszámlálta a taligákat s megmérette a ládákat. „Nem illőbb-e, hogy e kincs enyém legyen, mint ezen asszonyé, ki nem érdemlé meg a kitüntetést, mellyben testvérem részelteté, megosztván vele ágyát?" Mindenki e véleményben osztozott. Haribert kincsét biztos helyre vitték, s a király azt, ki akaratja ellen is olly szép ajándékot csinált neki, felügyelet alatt az artes-i kolostorba viteté. Guntram testvére közül egyik sem vonta kétségbe jogát a kincshez, mellyet e csel által szerzett meg. Vele és magok közt sokkal fontosabb érdekeket kelle rendezni. Arról volt szó, hogy a négy részre darabolt gallus földet háromra oszszák, s a városokat s tartományokat, mellyek a Haribert királyságát képezék, eloszszák a nélkül, hogy köztük egyenetlenség támadjon. Az uj osztozás még kalandosabban s szabálytalanabbul ment véghez, mint az első. Páris városa három részre osztatott s minden testvér egyenlő részt nyert belőle. A keleti Pyrenaeusok ez időben a frankok által meghódított területen kivül estek; a hispaniai góthok birtokában voltak, kik ez után összeköttetésben állottak az országrészekkel, mellyek az Ande mentében a Rhoneig sajátjaik voltak. Igy a neustriai király, kinek ez osztozásig a Loiretól kezdve egyetlen városa sem volt, a góth király leendő ipja legközelebbi szomszédjává lett. E kölcsönös helyzet a házassági szerződést uj alapra fektetés befejezését sietteté. A Hilperich birtokába most jutott városok közül több Athanagild birodalma határán feküdt, mások Aquitániában voltak szétszórva, korábban nagy Chlodwig diadalai ragadták ki a góthok kezéből. E városokat, mellyeket Athanagild ősei vesztettek el, leánya számára özvegyi javadalmul kötni ki, ügyes politikai vonás volt, s nem is mulasztá el a góth király. Hiányzott-e e jelen érdekénél magasabb szempont felfogása, vagy azon óhajtásból származott, hogy a Galeswintheveli házasság minden áron létre jöjjön, elég hogy Hilperich király nem átallá, özvegyi javadalmul s reggeli ajándékul Limoges, Cahors, Bordeaux, Bearn és Bigorre városokat területeikkel megigérni. A zavar, melly a germán népek eszméi közt, a territoriális birtok jogait s a kormányéit illetőleg uralkodott, egykoron e városokat a frank uralkodó joga alól kiveheté; de a neustriai király nem látott olly messze. Egyetlen gondolattal elfoglalva, azon volt, hogy azért, mit kezéből kibocsátó, arany-és ékszerekben jelentékeny hozományt kössön ki, s azok kezeibe adassanak, ezt egyszer tisztába hozva, mi sem állott a házasság útjában. E hosszas alkudozás mind e változatai alatt Galeswinthe a neki szánt férfi iránt folytonos undort s sötét sejtelmeket érte. A frank követek által Hilperich király nevében letett igéret nem nyugtatható meg. Amint értesült, hogy visszavonhatlanul határoztak felette, rémülten anyjához szaladt, s ezt karjaival átölelve, mint egy segélyt kereső gyermek, s ezt hosszabban mint egy óráig szótlanul kényezve átkarolva tartá. Eljöttek a frank követek üdvözlendők királyuk menyasszonyát s bevárni parancsait az elutazásra; de látva e két hölgyet, egyiket a másik nyakába borulva, zokogva s olly szorosan átölelve egymást mintha össze lettek volna nőve, megindultak bármilly durvák valának is s mit sem szóltak az elutazásról. Két nap mult el; harmadikon viszont a királyné elé léptek s ez úttal tudósiták, hogy ők sietnek elutazni : a király nyugtalan s az ut messze van. A királyné sirt s leánya számára egy napi haladékot kért. De midőn másnap jelenték, hogy az elutazásra minden kész, igy felelt : „Csak még egy napot s többet nem fogok kérni; tudjátok-e, hogy a hova leányom megy, ott számára nincs több anya ?" De már minden ürügy ki volt meritve. Athanagild királyi s atyai tekintéllyel közbe lépett s Galeswinthe — bár mennyire sirt is a királyné, — azok kezébe adatott, kiknek feladatuk vala öt jövendő férjéhez vinni. Toledo utczáin át hosszú sorban lovasok, szekerek s málhákkal terhelt nyalábok vonultak el s az északi kapu irányában folytatták utjukat. A király leánya kísérete után lovagolt egy a Tájon átvert hídig meglehetős távolban a várostól; de a királyné nem határozhatá el magát, hogy olly hamar visszatérjen s tovább akart menni. Elhagyta szekerét, Galeswinthe mellé ült, s állomásról állomásra, egyik napi ut után a másikig tovább utazott több mint száz mérföldig. Minden nap azt mondá: addig megyek, s mikor czélhoz ért tovább is folytatta útját. Hegyek közelében az utak nehezekké lettek; számba se vette s mégis tovább akart. De kísérete a menetet tetemesen növelvén, s az utazás veszélyeit és nehézségeit szaporítván, a goth urak elhatározák, hogy tovább egy mérföldig sem engedik menni királynéjukat. Most az elválás elkerülhetlenné vált, s anya és leány átengedék magokat szeretetöknek, de több nyugalommal. A királyné szomorúsága anyai remegésének szelid szavakat kölcsönző : „légy boldog, mondá, de én remegek érted, ügyelj magadra gyermekem, ügyelj nagyon magadra" E szavakra mellyek Galeswinthe sejtelmeit nagyon is kitalálák, e könyek közt felelt : „Isten akarja s alá kell magam adnom!" S a szomorú elválás megtörtént. A nagy számú kiséret elvált, lovasok és szekerek két felé oszlottak ugy, hogy az egyik tovább ment, a másik Toledo felé visszatért. Mielőtt a goth királyné szekerébe lépne melly őt visszavendezte, megállt az ut szélén leánya járművére szegzett tekintettel, utána nézve fenállva és mozdulatlanul, mig a távolban s az ut fordulataiban elveszett. Galeswinthe szomorúan de sorsában megnyugodva folytatta útját észak felé. Kísérete, a két nemzet góthok és frankok harczosaiból s uraiból átment a Pyrenaeusokon, Narbonne és Carcassone városokon, még mindig nem hagyva el a goth királyságot melly egész idáig terjedt; aztán a Tours és Poitiers felöli útról Rouen város felé fordult mint ahol akarták tartani a menyegzőt. Minden nagy város kapujánál megállott a kiséret s készületeket tett ünnepélyes bevonulásra; a lovagok levetették uti köpenyeiket, kitakarák lovaik szerszám-