Vasárnapi Ujság – 1855
1855-02-11 / 6. szám - Zala-Lövő. Egyházasbüki Dervarics Kálmán 46. oldal / Nép- és tájrajzok; ismertetések; utleirások - Falusi iskola tanitók 46. oldal / Nevelésügy
ellenséges indulattal viseltetett, s Attila halála után mintegy 100 évvel élt, tehát szintén nem személyesen láthatta, hanem csak szóhagyományból írhatta le Attila alakját ? Maradjunk tehát továbbra is régi rajzunknak hivei. Zala-Lövő, (Leontium). (Helynevek magyarázója). Mi a tájt regényessé, költőivé, édenné varázsolja, az a csörgedező patakok, zajtalanul tova sikamló folyamok és az itt ott hosszú lánczolatban tova nyúló , vagy a sik határon a földből egyszerre felemelkedő hegyek, mellyeknek ormait, vagy oldalait történeti emlékű várromok födik. — Zala megyének sikerült illy költői szépsége miatt kivivni azon elismerést, miként tájai, különösen a Balaton melléki tájak, télszakban Sveicz vadregényei — nyaratszakon pedig az Apenninek, Nápoly és Szicília édeni tájaival vetélkednek; Nápoly pedig, Degré szerint Salvator Rosájában : egy darab az égből, melly a földre leszakadt. Nézzünk el Zala megye fölött s tapasztalni fogjuk, hogy nincs egy nagyobbszerü halom vagy hegylánczolat a nélkül, hogy kúpját vagy oldalát egyegy várrom nem ékesitné s hogy nincs egy méhlepte kődarab halmon s hegy ormon, melly egy egy véres esemény szinhelyét ne jelölné, vagy történeti emléket nem hordana. — Lindva vára volt az első, mellynek eredetét s múltját mutatám meg e lapok tisztelt olvasóinak a mult évi 42-ik sz. lapban s ismét egy történeti régiség múltjával ismerkedtetem meg őket, olly régiségével, melly már a világrenditő Róma birodalma alatt ennek zászlaját viselé homlokzatán. — Ott, hol Zala folyó e megye határát átlépi, a csöndes Zalavölgyben fehér kőházak emelkednek, mellyek Zala-Lövő mezővárost képezik ; kétfelől a folyam fölött hegyek vonulnak el, a délről emelkedő hegyláncz hosszan nyújtja karját a vadregényes Göcsejbe s ismét tovavonul, mig homlokán Salom-vár helye (Salamon vára) és Kemend romjai feketéinek. — Zala-Lövő helyén már a nevezetes római Sabaria korában római gyarmat volt Leontium név alatt; nevét némellyek szerint úrnőjétől a bájos Leontinától nyeré, mások szerint pedig erőssége s roppant vastagságú falai miatt, millyekre ásás közben most is bukkannak, nevezték Leontiumnak (oroszlány várának). — Hogy római gyarmat volt s pedig nagyobbszerü, igazolják azon sir- és emlékkövek s kőkoporsók, mellyek közöl az elsőt 10 év előtt ásták ki a föld gyomrából; ezen emlékkő hosszúdad négyszögű alakú volt s rajta ez irat volt olvasható : „Marc. Aurelius Imperator Deo Herculi posuit" az irat két szélén Herculest ábrázoló faragványokkal. Marc. Aurelius pedig K. u. 161-ik évben kezdett uralkodni, a midőn Leontium tán már rég fennállott. Ugyancsak 10 év előtt 2 darab rézpénzt is ástak ki, egyiket Marcus Aurelius imperátor, másikat neje Faustina császárnő arczképével; ástak ki még itt egy kőkoporsót is, ebben por és egy kőlámpa találtatott, ollyszerü, melly az Archaeologia szerint, a föld alatt szabad légtől tökéletesen elzárt körben örökké ég; állítás szerint épen akkor aludt ki, midőn a koporsó felnyittatott.*) — A várnak most már csak helye látszik, mellyet néhol, az időtől még megkímélt roppant s óriási vastagságú kőfaldarabok jelölnek. — Azon korban, midőn a magyar s hazája 150 évre a török rabigába esett, e vár fényében volt s csakugyan a törökök rombolták le több s nevezetesen két más kisebbszerü erősséggel, mellyeknek helyeit ma Egyházasbükk és Ozmánbükk helységek jelölik. Lövőnek már a régi korban nevezék el, e most a völgyben évenkint csinos és izletesb kőházakkal szaporodó mezővároskát és pedig onnan, mert a Zala folyó jobb vagy déli partján elvonuló hegyek, magasságuk miatt lövőhelyül szolgáltak a portyázó törökök ellen, s ellenük e hegyen állandó őrpontok állíttattak fel, hol gunyhók s később házak épültek s Lövő és más helységeknek veték meg alapjukat). Illy őrpontok s helységek nevei, ámbár ezeket emléktelenül eltörlé az idő, máig is élnek; illyenek : Tompa, Jáhom, Irsa, Keresztúr, Sz. Márton. A Szalavölgyben példabeszéd vagyis szójárás : Szala-vize, Szalarákja, Szala-menyecskéje, s e szójárás a mondottaknak a más vidékbeliek fölötti kitűnőséget jelenti. Zala-Lövő nem rég mezővárossá emeltetett s azóta rendes vásárai is vannak; nevezetes a Szala két partját összekapcsoló 6 oszlopon álló kőhíd, melly mintául szolgálhat minden hidépitésznek s méltán dicséretére Zalamegyének, melly azt épitteté s építészének, ki általa e vidékén emlékét örökité. Dervarics Kálmán (eddig : Egyházasbükki), csak két fél nap van hetenként, mellyen — a növendékek hon maradnak — s a tanitó lakában szabadon töltheti idejét. — Ez alkalmat is használni akarná. Íráshoz fogna, de kis ablakú setétes szobájában — kivált borult időben — jól megerőtesse szemeit hogy lásson; felhagy az Írással, inkább a szabadba megy, honnét a tiszta légtől megújulva estvére lakába visszatér. Itt a szabadban eszmélt gondolatit feljegyezné, de övéi szóváltásai megzavarják felfogásait; pedig azt ki nem kerülheti, mivel nincs több szobája egynél maga és családja, sőt még cselédje (ha bír tartani) számára is; van alkalom, hogy az iskolai segélyt kéregető deákoknak, vagy a főbb innepeken templomi tanítást tartó ugynevezett legátusoknak, és kéregető barátoknak is (miután a lelkész úr több szobája ízletes lakása nincs számukra üres hely) a tanítónál kell szállásolniok. Bevárja tehát a tanitó az időt, mellyben övéi csendes álomnak adják magukat, akkor olajat tölt mécsesébe és munkához fog. Először is a jövő nap terhéről gondoskodva, elhatározza mire fogja oktatni növendékeit, miképen gerjeszt bennök kedvet tanuláshoz, mellyik természeti tárgygyal fogja megismertetni azokat, stb. Ez megtörténvén, ha a következő napon temetése is lenne, búcsúzó verseket is készit, mert a köznépnél ez a régi elhagyandó szokás mégsem maradt el. Ezután már a munkától ellankadt testét nyugalomnak adja. Hát már más teendője nem is volna a tanítónak? dehogy nem, sőt inkább még sok is volna, amit jelen helyzetében nem tehet. írhatna kézi könyveket növendékei használatául , mert a reál és főbb iskolák számára annyi könyv jelenik meg, hogy nem győzzük a hirlajzokban olvasni czimjeiket, de a népiskolai könyvekkel vajmi keveset törődnek! ki is törődnek ? — a felsőbb iskolai könyveket azon osztályok tanitói készítik, kik azokban működnek, — egyházi beszédeket azon lelkészek bocsátnak ki, kik a sz igét hirdetik; hát a falusi nép gyermekei számára kik készithetnének czélszerübb könyveket, mint azon tanítók, kik velők töltik majdnem több mint fele részét életöknek. — Hát mért nem készítettek már eddig, s mért nem készítenek mostanáig is? Talán a néptanítók között is vannak ollyanok, kik N. T. Edvi Illés Ur szerint szólva — ugy vannak alkotva már a természettől, hogy népnevelési könyveket írni képesek volnának ? Vannak igen is, de hogy nem teszik, ennek egyedüli oka csekély jövedelmük. — Bár a „Pesti Napló" 1854 julius 11-diki száma szerint : Az oktatásügy minisztérium elrendelé, hogy olly községekben, hol az iskolapénz hetenként 1. vagy 2. kr. volt, folyó julius hó elsőtől kezdve 2/2 és 3 krra hetenként, vagy havonként 8, 10, és 12, krra emeltessék ; de még mindeddig nem jött foganatba, sem hivatalosan nem köröztetett. — Igy, az iskolai szakban említettem teendői annyira elfoglalják a tanitót, hogy hivatalos körén kívül semmit sem tehet; a nyári iskolaszünetkor pedig — ha magát és családját a bekövetkező tél hidegétől ruházattal megóvni akarja, vagy arról is aggódik, hogy holta után özvegye és árvái ne kénytelen stessenek a házak ajtai előtt kéregető koldusként kiimádkozni a naponkénti élelmet, — külső gazdasági munkához kell látnia. Ez fájdalom ! hogy a tanítónak nem csak szellemileg kell a lelki mezőn működni s a gyenge elmékbe a jó magvat hintegetni, a lélek éberség csiráit öntözni, és őrködni, hogy konkolyt ne hincsen közé az ellenség , hanem anyagilag is a földet kell mivelni; — és mind ezen fáradozásai mellett az a kilátása van, hogy holta után családja a legnyomorubb álapotban tengjen. A kézmives ha elhal , özvegyéről gondoskodik a czéh, s ollyan tapasztalt segédet rendel hozzá, ki a mesterséget folytatja, melly után az árva család tápláltatást nyer. — ha a földmives kimúlik, megmarad földje, az özvegy és árva abból megél; csak a néptanitó szegény árva családjának nincsen fejét hova lehajtania. Vagy talán azok az egyének, — kiket a boldogult tanitó, a boldogult férj és családatya idomitott, — özvegyével, árváival fogják élveztetni hálájok jutalmát. Vagy talán az a haza, — mellynek a megboldogult hű és munkás polgárokat neveli, — gondoskodik özvegyéről s árváiról? Még eddig sem a haza, sem egyesek nem tették azt. Mig tehát a tanitó jelenje és jövője anyagilag illy szomorú , addig ne reményljenek czélirányos nevelést a legügyesebb néptanítótól is, mit megbizonyíthatnak az erre vonatkozó számtalan esetek. Adjara mindenható Isten, hogy a népnevelés szent ügyét az illetők minél elébb felkarolják s a néptanítók fohászai hálaadássá váljanak ! Greszler Sámuel néptanító. Falusi iskolatanítók. A falusi iskolatanító naphosszat az iskolában működik, növendékeit szoktatva, oktatva és intve; mert mit is tenne egyebet, ez az ő hivatása, mivel nem csak tanító, hanem nevelő is, sőt magánlakában saját övéi között sem teheti békésen szájába az evő falatot, mert azalatt az oskolából zajos rendetlenség hallatszik, a minek csak a tanitó jelenléte vethet véget; oda siet tehát és ott van közöttök, mig a nap hanyatlásakor haza bocsátja növendékeit s maga is családjához tér. Ez igy van naponta, Hol vannak vagy elvesznek e régiségek ? Szerk. 46 Czáfolat Egerből. A „Vasárnapi Újság" dec. 31-iki számában egy a „Helynevek magyarázóját" érdekkel olvasó, s mint irja, „egri születésű uri ember, ki szülőföldjét mindennek elébe teszi, az általa kutatott helynevek eredetét e rovat alatt a t. közönség elé terjeszteni elhatározá magát", és ez elhatározását Eger neve eredetének fejtegetésével csakugyan foganatosítja is; sőt a puszta helynév magyarázatával nem elégedvén meg, egyúttal neki szánja magát, s rajzát adja Egernek. Annak, ki Egert nem ismeri, rosz néven sem vehetjük, ha e rajzot netalán hűnek tartva azt véli, hogy legalább is a tatárok szomszédai vagyunk. Mi vihette írót „szülőföldjének, hol először szívta az édes hazai