Vasárnapi Ujság – 1856
1856-05-04 / 18. szám - Török hölgy levele magyar nőhöz. Virág 151. oldal / Érdekességek
151 mellett kell maradni. — „Mindeneket megpróbáljatok, és a mi jó, azt megtartsátok.1" (Sz. Pál Thess. 1. Lev. 5 r. 21. v.) A legelőelkülönzésnek két útja, módja van : az egyezkedési út és a peres út. Midőn a két út között választanunk kell, az a kérdés merül fel: mellyik út hasznosabb, mellyiken lehet reményleni hogy a község többet nyer, többet kap ? Bizony bizony fáj lelkemnek, hogy épen ezen utak megválasztásában hányt a sors gátat és pedig csupán balhiedelmek, vastag előitéletek, hibás felfogások, néha-néha részakaratu, értetlen és vétkes tanácsiások göröngyeiből, az értelmiség kellő fokára fel nem vergődhetett némelly közrendű hazámfiai kiindulások elébe : mert jobbadán minden községben találkoznak, — pedig nem az okosabbak, hanem azok közül, a kik értetlenek, oktalanok, de magokat okosaknak tartják — ollyanok, a kik nagy képeket csinálva élre vetik magukat egy hozzájuk viszketegségben, megelégedetlenségben s oktalanságban hasonló töredékpártnak, akik kikiáltják, hogy „ne egyezzünk, mert az urak megcsalnak, mert az egyességet fel lehet bontani, mert a volt földesúrnak semmi joga a közlegelőhöz, mind a miénk, nekünk elkülönzés nem kell." És az okosabbaknak, az értelmes, becsületes, jóakaratú elöljáróknak hallgatniok kell, mert akik az egyességet ajánlják, akarják, tanácsolják, az ollyanokra amazok ráfogják, hogy meg vagynak vesztegetve, azok már az uraság emberei, lekenyerezettei. Azok az okos, jóakaratú honatyák, akik az 1836-ik évi törvényeket alkották, nem ok nélkül tették azt törvénybe, hogy a legelő elkülönítése, ha eszközölhető, törvényszék által megvizsgálandó szabad egyesség mellett történjék. Tudta azt jól a törvényhozó testület, hogy a földesuraság nagylelkűsége, jóindulatja, szabad akaratja s hajlama nincs korlátozva, mig a biró keze, törvény, méltányosság és részrehajlandóság által kötve van. Maga az eddigi úrbéri törvények figyelembevételével, az 1853-ik évi mártius 2-án kibocsájtott, legkegyelmesebb császári nyílt parancs IV-ik szakaszának 33-ik § -a is szabályul rendeli, hogy: „a hitelesítés megtörténte után köteles a bíróság mindenképen azon lenni, miszerint a peres kérdések egyezkedés utján kiegyenlíttessenek." Számos példák mutatják, hogy az illy községek, a mellyek hajlandók voltak egyezkedni, a legelői elkülönzésben szembetünőleg szerencsésebbek voltak, mint a kik per utján vitték azt keresztül. Tudnék megnevezni községet, hol az uraság régibb időkben minden telkes jobbágynak 28—30 holdat megadott volna, s legelői illetőséget, hol egyházak,iskolák vannak szépen adományoztak volna, — de nem kellett, csak per és per; s költséges per utján, sok időre kaptak 22 holdat; s igy egypár ezer hold földet elokoskodtak, mig más szomszéd községben, — ha bár, nem kevés ügyes bajjal létre jött egyesség utján, — .28 — 30 holdnyi legelőt adtak, egy telek föld s nyolcz zsellér ház után, a hol, ha a legelő egészen felosztatik, a szegény házas zsellérnek negyedfél holdnyi illetőségéből esztendeig való kenyere körülbelől kitelik. Nem lehet feltenni egy művelt lelkű, jóérzésű és emberileg gondolkodó uraságról sem, hogy szép és magasztos érzelmeket ne keltsön fel lelkében az, ha látja, hogy volt jobbágyai hozzá, a hűbéri viszonyok megszűntével is bizodalommal járulnak, és a közlegelő elkülönzése kérdésében nagylelkűségét igénybe veszik, őt a szépséges egyességre felkérik. Mert ha áll az egyes családoknál, hogy az apai vagy anyai közös vagyonon osztozkodó örökösök, szerető testvérek között az egymás iránti engedékenység megszilárdítja az atyafiságos békességet, miért nem állna az, hogy a volt földes urnak is szinte ollyan jól esik, ha a közlegelőn volt jobbágyaival békességes kiegyezkedés által osztozkodhatik meg? — Hiszen nem lehet tagadni, hogy a perlekedés mindkét részről kellemetlen, mert mindkettőnek óhajtását, kívánságát betölteni lehetetlen; hát még a sok utánajárás, költség, időveszteség, mennyit nyomnak a latban? Egyezkedés útján mindkét fél bizodalmasan, nyugodt és csilapult vérrel előadhatja egymás közt egy vagy más tér iránti érdekeit, kívánságát, óhajtását; az akadályokat legigazságosabban elháríthatják, egymás iránt engedékenyek, méltányosak lehetnek, s számos példák tanúsítják hogy a földesúr, a község irányában, ahol ragaszkodást tapasztalt, saját érdekei mellőzésével is nem csak engedékeny volt, de szivén hordva a vallásosságot, a népnevelés szentügyét, még az egyházakra, az iskolákra is, örök időkre kiható jótékony áldozatokkal járult. Csudálatos s valóban ferde gondolat az, hogy az egyességet fel lehetne bontani, holott annál erősebb törvény nem létezik, mint a jól kifőzött, megkötött, s mindkét fél által aláirt egyesség, mellyre a felsőbbi hatóság — a törvényszék, — a helybenhagyás pecsétjét ráütötte. Sajnos, valóban elkeserítő azon minden alap nélküli szerencsétlen gondolkozása némely nyugtalan, agyafúrt embernek, hogy az úgynevezett nadrágos, vagy miféle osztály iránt bizalmatlansággal viseltetnek, holott azok nélkül semmi fontosabb ügyeikben nem boldogulhatnának; holott azoknak tekintélyesebb]ei, épen a nép érdekében, annyit tettek s tesznek most is, hogy azokat még poraikban is áldhatnák. Jaj annak a népnek, melly ezt be nem látva, ostoba, alap nélküli beszédek, s — mint mondani szokták, — bogár után indul, és csak későn látja be, későn bánja meg, hogy saját előmenetelét, saját boldogságát tette koczkára, mert „vakvezeté a világtalant, s mindketten a verembe estek." Ne ámíttsátok hát önmagatokat közrendű hazámfiai, hanem ragadjátok meg az alkalmat, melly most kínálkozik, megvetve a szűr alatt handabandázó okoskodókat, őrizkedve a kártékony és vétkes hitegetőktöl, kik — ha jól végére jártok, — midőn ellenzik a jót , vagy saját fazekuk mellé szítják a tüzet,vagy torzsalkodásból, vagy értetlenségből dolgoznak; törekedjetek azon, hogy a törvény javaslatához képest mindenek előtt az egyességet kisértsétek meg és ha csak lehetséges, a közlegelő elkülönzését barátságos egyezkedés által s lehetőségig tagosítással karöltve hozzátok teljesülésbe, gondoljatok magatokra, utódaitokra, egyházaitokra és iskoláitokra, s tanuljátok meg, miszerint : „Szabálynak kell lenni minden jó embernél, , Hogy sovány egyesség jobb a kövér pernél." Barrett: Egy török hölgy levele egy magyar delnöhöz. Hogy milly dagályos és felczifrázott írással élnek keleten s illetőleg a törökök a levélirásnál : arra elegendő példa ezen itten alább szerkezeti levél, mellyet török belnő egy magyar hölgy kívánatára szerkeszt. „Ön hölgyem egy a keleti szokás és izlés szerint irt levelet igényel tőlem, melly a mozlemek sajátságaihoz illő szellemet, ékes szólást és irályt tárjon föl. Feltéve, hogy arabs, perzsa, vagy török, ki azt önnek írja, képzeljen engem hát most, hogy én egy híres kassas vagyok. Úgy hiszem, legjobb leend gyöngéd érzelemmel kezdeni, mert mindaz, amit a szerelem mond, legalkalmasb mindig arra, hogy bárminő nyelven is előadjuk. Én önt nőül veszem, hölgyem, és kegyed az én rabnőm lesz , arra el kell határozva lennie; a nők semmi mások a mi honunkban, és ők e viszonyukat nem is változtatandják meg, még a Mahomed paradicsomában sem. Nekem részemről lenni fog vagy tizenkettő, de ha ön ezek között kitűnő teend, akkor a más tizenegy, mint kegyedet fölül nem múlók, egész értöket férjtelenségben tölthetik. Ez érzemény itt ép olly uralkodó, mint gyöngéd, az érdekelni fog török nőt, midőn ellenkezőleg magyart csak nevetségre indít s pedig ok nélkül, mert szóljunk őszintén : van e Budapesten nő, ki megvetné azon édes boldogságot, hogy vetélytársait örökre boldogtalanná tegye? Kegyed hölgyem, ki különben olly eszes, minden, amit csak képes volna illy esetben tenni, csak az fogna lenni, hogy mélyen színlelné örömét. Oh igen! jöjjön csak velem Konstantinápolyba, vagy még inkább Damaszkusba, hol kénye szerint egész biztossággal gyakorolhatja szeszélyeit. Nem látja, hogy a szenvedély minden országban ugyanaz és csak a szokástól függ, hogy azt minő modorba jellemezze. Egy méltóságteljes mandarin és egy csinos arszlán mindkettő ugyanazon posztójú mezben öltözködvén, nem lehetne a kelméről megkülönböztetni, hogy amazt Csinában, ezt pedig Magyarhonban kiösmerjék; hacsak egyedül a szokás ezt Pestre, amazt pedig Pekkingbe nem ítéli. Minden hajlamaink egy természetnek, s azokat csak a népek és országok szokásai különítik el egymástól. Kezdjünk hát a képes keleti irályon beszélgetni, mellyet meg akar ösmerni, de akkor képzelöm szabad röptét is engedje meg, mert e helyek divatjának az az ízlése. Én magamat hát kis szeráljomba helyezem, egy szívnek, melly önt imádja békés birtokába, ott ön egyedüli tárgya leend az én édelgéseim és kimeríthetlen vágyaimnak. De sürgetős dolgaim kevés időre távozásomat igénylik.