Vasárnapi Ujság – 1856
1856-01-13 / 2. szám - Uj iparág. Hory Farkas 10. oldal / Költemények - A polgári új év ünnepének története. Edvi Illés P. 10. oldal / Tudományos - Magyarhoni krónikák. Edvi I. Pál 10. oldal / Tudományos
10 És ebben áll a takarékpénztáraknak legfőbb érdemük. Nem csekélyebb volt a hatás, mellyet az első takarékpénztár mindjárt első éveiben megkezdett olcsó kölcsöneivel a maga körében előidézett, telhetően részesitvén azokban mindenkit, aki szabályai szerint kivántató elegendő biztositékot kimutatni képes volt, s nem egyszer nyújtván menedéket a közbirodalom által napról napra jelentékenyebb erőre segített véd szárnyai alatt, a földbirtokos-, kereskedő-, iparos- és földmivelő-osztályok számos ollyan szánandó tagjainak, kiket az akkoriban lábra kapott veszedelmes uzsora üldözőbe vett, s már már tönkre juttatott. S valóban aki a hazának akkori hitelszegény viszonyait, s a még ujdon uj váltótörvények életbelépésének első éveit figyelemmel kisérte, sok keserű adatot gyűjthetett magának arról , miszerint az uzsorának, a társadalom életén rágódó ezen fenének, elfojtására, más hitelintézeteknek akkor még csaknem teljes hiányában a pesti takarékpénztár közreműködése nem csekély tényezőül szolgált. Sokat köszönhet a pesti takarékpénztár olcsó és kevés fáradsággal s költséggel megszerezhető kölcsöneinek a kereskedés, mellynek itt a középponton erősebb lábra állitásához s felvirágoztatásához segédkezeket nyújtott s máig is nyújt, — ugyszinte a két főváros, különösen Pest városnak gyarapodása és csinosodása, mellynek kebelében számos nagyobb és kisebb diszes házak a takarékpénztár kölcsöne segítségével épültek fel, — valamint végre az ipar, mellynek szorgalmas bajnokait erejükhöz mért kölcsönökkel felsegiteni a pesti takarékpénztár mindenkor egyik főfeladatának tartotta és tartja. Legfontosabb volt azonban a pesti takarékpénztárnak azon — az akkori viszonyok között úgyszólván merész lépése, melly szerint kölcsöneiben a volt jobbágyságnak is részesitését, és igy az előbbi időkben leggyámoltalanabb néposztály sorsának javitását tűzte ki czélul, s ezen szép feladatát — megküzdve számtalan akadállyal, okszerű óvatossággal kidolgozott s az élethez ügyesen alkalmazott eljárási szabályainak segítségével keresztül is vitte, s ebbeli tette nem maradt siker nélkül, mert több évek során át tapasztalnia lehetett, miként a volt Pestmegyében, — mellynek területén tul terjeszkednie az általa kezelt idegen pénzekérti felelősség és a folytonos felügyelhetés nehézségei nem engedték, — sok száz jobbágy sőt egész községek jobb létre, s többen telkeik örök megváltására a takarékpénztár kölcsönének élvezése által lőnek felsegitve. Növelte a pesti takarékpénztár iránti közbizalmat annak szabályilag kitűzött, s pontosan meg is tartott azon gyakorlata is, melly szerint évenkénti tiszta hasznának egy részét hazai köz és jótékony s szent czélokra, a nyomor és inség enyhitésére forditani szokta, s e czimek alatt már eddig is, ámbár egy ideig érzékeny csapások által volt e részben megakadályozva, tetemes összeget, mintegy 10,000 pengő frtot áldozott. — Melly tettének jutalmát — azon buzditó elismerésen és méltányló megelégedésen kivül, mellyben felsőbb helyről több izben részesittetett — azon öntudatban találja fel, miszerint ezen intézetet és ennek minden működését az általa előre segített hazai czéloknak és jótékony intézeteknek hálás elismerése, úgyszintén számos ügyefogyott szegényeknek — kiknek nyomorát enyhítette s könnyeit leszárította — áldása kiséri. Elvitázhatlan érdeme még az is a pesti takarékpénztárnak, miszerint a hasznos és üdvös eszme Magyarországon benne, és általa fogamszott meg legelőször, ez törte meg az utat s egyengette ki az ösvényt, mellyen később keletkezett testvérei már biztosabban haladhattak. Mindezen itt elsorolt szép eredményeket, a gondviselés kedvezésein kivül, azon férfiak kitartó buzgalmának és ügyes tapintatának köszönhetni leginkább, kik az intézet élén annak dolgai vezérletével, s kezdetben kellő vágásba indításával megbízattak. S itt a hazaszerte tisztelt tervező után méltán első helyen áll azon férfiú, kinek jól talált arczképe — lapunk homlokán látható: királyi tanácsos Simoncsics János ur, ki az intézet igazgatójává mint akkori másod alispán, még annak keletkeztekor megválasztatván, hivatalát — mellyre az azótai valamennyi választó gyűlés által újra és egyhangúlag elválasztatott — a választmány tagjainak közremunkálása mellett, ritka buzgalommal a legapróbb részletekig kiterjedő szorgalommal, türelemmel és az intézet dolgaiban s annak javára önzéstelen és lelkiismeretes készséggel jelenleg is folytatja *). Pest, január 7-én 1856. Sz. J. Uj iparág **). A költő irjon költeményt Minél szebbet, minél jobbat, Köztük legény a csárdában A ki gondol legnagyobbat, Az nem vagyok, S a mit írok, Megtörtént tény, Csupa való, S igy a vége nem csattanó. Nem magasztos, nem fölséges, Csak egy kissé nevetséges. S hajót festem, Itt, mint Pesten, Tárgyam habár nem nagyságos, Félig meddig tanulságos. De mire már e nagy fenék Kicsiny kádhoz? Hogy ha egyszer pennát verek, Hozzáfogok, ahogy tudok A munkához. Itt is, hol fehér homlokát Felütötte a Vlegyásza, Szintúgy lobog, mint másholott Fortuna asszonyság gyásza, Mert zárjel közt legyen mondva, Falvam e hegy alá vonva, Küzd a hosszú télviharral, S cserélve posztót Biharral, Ő szeszélyes asszonysága, A kis hamis, A mint mondám falvamba is Be-be kacsint. S kaczérkodva el-elkövet Egy-egy kis csint. Történt hogy egy igénytelen Uj román nőt, Kit magas vágy nem ostromolt, Alarczos bálban soh'se volt, Beterite fátyolával, S tengerré nőtt Búja baja fájdalmával. Bajolt, küzdött, s midőn többé Nem birt úszni tengerébe', Kinja alatt, Egy szerencsétlen gondolat Villant bomlott"elméjébe; Éjfél tájban, Mélyen horkolt a ki csak volt A szobában; El-kiindult puszta éjen S a kert szélén A körtefát útban esté Búsan föltekinte rája S aztán . . . elég az hozzája Magát rajta fenn feletté. Lett mint szokás, lótás futás A helységbe' Végre a hulla sirba hullt, S a kiszorult szellemnek út Nyilt a légbe. Keletkezik tanácskozás, S értelmezve lesz az irás : Ha átkozott ki függ a fán, A fa akkor az, igazán, Fejszét vesznek, Neki esnek, S alig telt egy pár perez bele, A szép fa porba hulla le. „Tüzet neki!" kiált a nép, S a fa körül füstjelleg űl, Midőn egy férfi közbe lép Egy honoratior-alak, Fején egy fél magas kalap, Ki a syntaxist végezé Imigy-amugy ahogy kitelt, Mégis alkalmazásra lelt Miként előre érezé, S nem csalta meg a számitás , Itt lehet ő Montesquieu (monteszkiő), Hol kevés a capacitas. S ha tanszéket állitnának Itt leczkét ő adna Kantnak. S bár kicsit tud, de ám azért Hogy az iparüzlethez ért, Jelét adá. Midőn a bámész népet ő Megszólitá : Tehát Ha hamvát a szél fújja el, Mi haszna lesz? jobb adja el Szomszéd e fát. És indítványa osztva lett, A körtefát, Ki többet ád, Az birja mindenek felett, Az árverés gyorsan halad, Ki ád többet? három forint, Iparosunk szemével int, Senki többet? reá marad , És ágastul, S madzagostul Azon nyomban Udvarán van. Eddig úgy a hogy, rendén volt A fa kályhába vándorolt S betört iparosunk kedve, Elégethető jog szerint, Mert hisz három bankó forint Vala a fába fektetve. De halljuk csak, uramfia, Most jő még a komédia Ami most lett, A történet Megmaradandó lapjára Méltó hogy intabulálja. A fát, amint eléhozá, A madzagot leoldozá Az iparos, S egy papiros Tartalmaként szekrényébe Ügygyel, móddal helyhezé be. A babona Ki nem tudja Ganzensdorftól Csernátonig Mily vitézlőn uralkodik ? *) Ez alkalommal részünkről e. derék hazafi érdemeinek elsorolásánál el nem hallgathatjuk azt, hogy mint a pesti nemzeti színháznak több év óta igazgatója, bölcs takarékossága, ügyszeretete s buzgalma által ez intézet irányában elfeledhetlen érdemeket szerze magának, mellyek annyival magasabbra becsülendők, minthogy általok szinházunk, lételének legkétségesebb éveiben jön a boldogabb idők partjaihoz kormányozva. Szerk. **) Olvasóinkat figyelmessé tesszük e versre, mellyet szerzője olly ügyesen dolgozott ki, miszerint neki e genjehez csak szerencsét kívánhatunk. Szerk.