Vasárnapi Ujság – 1856
1856-07-06 / 27. szám - Fekete világ. Jókai Mór (5 kép) 234. oldal / Elbeszélések
238 .No azon nagyon csudálkozom, hogy engem ne említett volna?" Véli a másik sértett fél. „Oh igen, ő nagyon is emlékezett önről, még pedig jobban, mint ön várná, mert önnek csak érdemeit hozta föl." ,A tegnapi szóváltás után." „Igen, igen, a tegnapi szóváltás után, — midőn egyik igaztalanabb a másiknál, — nem gondolják meg saját és családjuk helyzetét, végre pedig engem, kinek nincs kedve önöktől megválni." ,Hát ki akar elmenni?" „Ö, — mondja a gróf, — belátja, hogy önnek igaza van, s inkább hátrálni akar, mint az ön érdemeit kétségbe vonja." A tiszt megilletődve állt, utóbb könyvit törlé, végre azt mondá a grófnak : ,Bocsásson meg a gróf, — ha az elmegy,ugy én sem maradok!" „Tehát megbékélnek önök?" ,Ezer örömmel!" válaszol a meghatott ember. „Úgy szent a béke, hanem ezen jelenetről egy szó se legyen közöttök, — a mit nekem mondanak bizalmasan, arról nem lehet egy harmadiknak szólni." Ezt is elintézte volna, s a két jeles, de szenvedélyes ember egymás érdeme iránt figyelmesebb jen, s el sem hitték volna, hogy a gróf ügyeskedése hozta ki őket a zavarból. Hány illyen aprólékost hallottam én elbeszéltetni a grófról; de ez már olly régen volt, hogy a gyermeki gondatlanságnak mitsem róhatok föl azért, hogy nagy részét mégis elfeledtem; de a mire emlékszem, hiven följegyeztem. (For„atása köveiket.) Fekete világ. Elbeszélés, irta JÓKAI MÓR. Czélja e kis munkának azt bebizonyítani, hogy mikor egy eredetileg miveletlen nép, melly különben hajlamánál fogva minden szépre és jóra képes, a mivelődést abban keresi, hogy más polgáriasult népek külső szokásait majomként eltanulja, s külsőségekben akar hozzájuk hasonlitani, a helyett, hogy saját nemzeti jellemét, ősi szokásait, nyelvét megtartva, ezeknek az alapján iparkodnék valódi miveltség után törekedni, akkor az illyen nép mindent vesztett, és semmit sem nyert, eladta a napot, vett az árán holdvilágot, tudatlan név helyett cserélt bolond nevet. Mindezeket én itt szép hegedűszóban el fogom mondani : — akinek fülei vannak a hallásra, hallja meg I. szakasz. A fekete királyné. Tudjuk jól, mit jelent nyelvünkön ez a szó : „fekete angyal?" Azt a gonosz földalatti rémet, azt a minden jók ellenségét, akitől az Isten őrizzen meg bennünket. Arra pedig nem gondoltunk, hogy lehetnek emberek, népek, egy egész világrész lakói, kiknek joguk van az angyali szépséget így rajzolni magukban : magas délczeg alak, fekete arcz, melly fénylik mint az aczél, és sima, mint a bársony; sötét, villámszóró szemek, izomtól dagadó karok; gömbölyű vállak, miknek feketesége a hollókat megszégyeníti, és hozzá a négy ragyogó szárny. Tehát van egy egész világ, ahol az angyalokat a legtökéletesebb feketéknek képzelhetik, föltéve, hogy ott is a szép hölgyekről veszik az angyalok mintaképét. Egy a miénknél sokkal boldogabb világrész az, Afrika, hol a szabó és czipész-mesterség még egészen ismeretlen, hol a férjeket nem ejti kétségbe a változó divat, a hölgyek minden piperéje egy sor piros gyöngy a sima nyak körül s tarka tollakból, finom pálmarostból szőtt rojt-öv a karcsú derékon. Hol minden gazda háziúr, minden férfi földesúr, minden leány férhez megy annak idejében. Hol az édesanya föld, melly nekünk már csak mostohánk, ingyen jó kedvéből terem mindent, a hol virág tövében, fa tetején kész kenyér terem, az embernek csak a megsütésével van gondja, hol erdőszámra nő a kávé, ananász és narancs, mint nálunk a kalendárium. Hol a költő agyában, ha vers támad, metsz magának egy bambusznádat, sípot csinál belőle, elfújja rajta kedvesének a nótát, nem küldi a lapszerkesztőknek, hogy nyomtassák ki az újságban. Hol ha panasza van egy embernek a másikra, elvégzi élőszóval és ököllel, nem keres érte prókátort és törvényszéket. Hol a bort, az édes mámor italait nem a kocsmáros méri, rovásra; csak a pálma oldalát kell megfúrni érte, az okos fa ad annyit, amennyit elégnek talál. Ez egész boldog világrészben csupa fekete emberek laknak. Egyik jobban megközelíti a tökéletességet a fekete színben, másik kevésbé, de mindnyájan megegyeznek abban, hogy a fehér szín nem is szín, hanem betegség jele. Hány, meg hány millió lehet e fekete lelkek száma, azt senki sem mondhatja meg, mert e világrész belsejébe még eddig senki sem hatolt; a legjártasabb utazók alig voltak ötven hatvan mérföldnyire a tengerparttól; vasutak és gyorskocsik még itt tervben sem léteznek; utazás csak a gólyák dolga. És pedig ezek is emberek, miként mi. Akik örülnek és szomorkodnak, amazt többet, emezt kevesebbet, mint mi, a kik tudnak szeretni és gyűlölni, erősebben, mint mi, a kiknek szive lelke olly képes minden nagyra és nemesre, mint a mienk és a kikről még nem tudhatjuk, váljon egy késői időben nem ők lesznek-e a világ a urai, mikor már minket saját bűneink és gyöngeségünk lesöpört földszínéről? (Folytatása küvelkedik.) •János gazda. Vasárnap délután volt. Vígan szólt a zene a helység korcsmájában, fél falu oda sereglett, ugyancsak járták a győztest, mert az az átkozott Jani Ferkó úgy talp alá tudja húzni. János gazda a háza előtt üldögélt egy kis gyalog széken, s hátát az ágasnak vetve olly figyelemmel olvasott, hogyha ágyút sütnek is el füle mellett, még sem pillant föl. Egy nagy zöld táblás könyv a kezében, nagyon szeretheti a mi benne van, mert szomszéda Bagai Mihály másodszor kivánt neki jó estét, még sem mondott egy szíves fogadj Istent. Adjon Isten jó estét harmadszor is! — kiáltá Bagai Mihály. — János bácsinak trombitával kell fülébe köszönni. Talán valami szép dallos könyv, vagy valamelly szép istoria az a mit olvas, hogy úgy bele merült? — téve hozzá kiváncsian. — A dal, és szép történetes könyv is jó hébehóban, mert felderíti a lelket, képezi a szivet s nemesiti az erkölcsöt , de a mit én most olvasok, sokkal feljül államazokon, különösen hasznos voltánál fogva, mert annak tudása nélkül a mi e könyvben foglaltatik, nem eszünk becsületes kenyeret, és nem lesz tisztességes ruhánk, — felese János gazda. — Dejszen könyvből nem sütünk kenyeret, s nem csináltatunk felöltőt — mondá Bagai Mihály. — Jobb bizony ha eljön kegyelmed is a csapszékbe, s iszunk egy kancsó bort, hiszen aki egész héten izzad, megérdemel egy korty bort. — Az is igaz! én is magamhoz vettem már a részemet, de itthon, mert igy olcsóbbért jobbat iszom — mondá János, gazda, — s a mellett józan fővel mulatok is, ebből a jó könyvből. — Mi légyen hát az a jó könyv, a miből annyi szép dolgot lehetne tanulni? — — Ennek a neve „Falusi Gazda" mellyet Pesten Fényes Elek uram és több tudós urak irnak, a kik értenek a gazdálkodáshoz, s jegyző urunk meghozatta, mert csupa ajándék olly olcsóság. — Ugyan hogy vesztegetik, ha már olly szörnyű olcsó? — kérdé Bagai Mihály kiváncsian, azt gondolván hogy egy iczczebor árú lesz az egész könyv. — Két forint harmincz krajczár ezüst pénzben. — felese János gazda. — Hjuh! méreg drága az, ki győzne arra keresni! — — Igen ám! de évenként nyolcz illyen füzetet kap az ember azért a potom pénzért, — biztatá János gazda szomszédját. — Még akkor is sok, szegény ember nem győz annyit keresni. — Mennyit iszol meg öcsém! ha most a korcsmába mégy? — kérdé János gazda. — Már miért kérdi azt? Hát egy iceze bort, s ha kedvem csucsorodik, vagy jó pajtim akad, kettőt. — felesé Bagai Mihály, s negédesen egyet rántott fél vállán fityegő felöltőjén. — No látod öcsém! az egy ezüst húszas — szóla János gazda. — Szerezz magad mellé egy jó partit, ki szinte megfogadja hogy négy vasárnap nem megy korcsmába, s igy ketten megkiméltetek nyolcz húszast, mennyi elég arra hogy együtt előfizessetek a „Falusi Gazdára"; és higyjétek nekem, ennek egyszeri olvasása több gyönyörűséget szerez, mint egész évi borozástok. — Igen ám kegyelmed olvasott ember, de mi nem értjük meg a nyelvét — ellenvető Mihály. — Az a kifogásod se legyen. Ülj le mellém ide a padkára, majd olvasok én előtted néhány sort, magad ítéld meg, váljon megérted-e? Itt az előjáró beszédben Kenessey Kálmán úr azt tanácsolja, hogy mi falusi gazdák is olvassunk, tanuljunk, s gazdaságunkat javítani igyekezzünk. Nézd csak hogyan int bennünket — mondá János gazda, s orrára csíptetvén pápaszemét, következőt olvasá a Falusi Gazdából : „Szeresd hazád földet édes hazámfia! miveld szorgalmasan és józanul, ne engedd azt uzsorások kezére jutni, mert csak igy fogsz legszentebb hármas kötelességednek eleget tenni s melly kötelesség hazád fejedelmét tisztelni, hazádat szeretni, ön magad, s ön magadban családod jólétét előmozdítani int. Igy leszesz hű polgár, jó hazafi, és derék családapa. Ha szorgalmas, takarékos, és értelmes gazda vagy, országfejedelmed