Vasárnapi Ujság – 1856
1856-10-26 / 43. szám - A rézpataki lelkész. Jókai Mór (1 kép) 375. oldal / Elbeszélések
375 5. Tőnek gyártva 710 ft. pp. 6. Tollkés és borotvának 6,570 „ „ 7. Óraláncz s u. n. Berlini mód. . . . 6,660 ,. .. 8. Fényes gombok s ékszerekül . . . 8,970 „ „ 9. Nyaklánczokul 13,860 „ „ 10. Inggombokul 58,960 „ „ 11. Óra-hajszálingókul 500,000 „ ., És pedig ezek nemde mind napi fogyasztási czikkeink, számtalan szerszámokkal egyetemben! Mesének sem rost mondjátok, ámde mutassatok elő mezőgazdákat kik tiz forint értéket csak százra is felfokozhatnának, habár a legnemesb állattal a lóval etetik is fel terményöket. Mutassatok példákat, hogyan gazdagodhatik meg 3—4 hold föld termékéből egy család, míg én példákat mutathatok, miként lett milliós úrrá egy-egy gyufagyárnok, egy fényes gombgyártó, egy aczélpenna, egy tűgyártó stb. és miként gazdagodhatik meg némelly ember néhány hold föld terményeiből, ha azokat nem táp -, hanem öltözékül adhatja el. M. Montgomery szerint : „2 hold földöni lentermeléshez kell 7 férfi napszám, 54 női, 4'/2 ló napszám." „Terem legalább 8 mázsát." Ehhez kell 12 hóig 158 fonó napszám (ha nem géppel fonatjuk,) hetenkint 3/2 ftpp. díjjal, miszerint összesen kell 13,690 ft 13,690 ft. Kell 18 szövő 10 hóra 120 ft. havi dij 4,320 „ Kell 40 varrónő 52 hétre 2 ftjával 4,160 „ A len ára 2 holdról 750 „ 22,920 ft. Mielőtt tovább mennénk, mi magyarok csudálkozunk ugyan, hogy Izlandban 2 hold föld terméséből ennyi ember képes a gyáros tápot, s keresetet nyújtani de elborzadunk roppant kiadásaitól s irtózva kérdjük, ki fizeti meg ezen 216 személy egy évi munkáját? Igaz, ez, erővel is kiállhatott volna gépek által, de nem fél megfizetni ezek árát az angol, mert ő ezeken felül még szép összeget nyer csak eme két hold terméséből, és pedig nem másokon, hanem épen rajtunk, mert hiszen ezek zsebkendőket csináltak számunkra s pedig jutányost mert gyönyörű munkájok 12 darabját csak 25 ftért adják, holott selyem zsebkendőink 12 darabja 36 ft, s nem illy szép, nem illy tartós, nem illy czélszerü, ámde 1050 tuczat zsebkendő került ki a 8 mázsa lenből s igy összesen 26,250 ft. jött beértük, mellyből levonatván a 216 személy élelme és dija marad tiszta haszon 3,220 ftpp. Legyen e pár példa elég az iparüzlet előnyei kimutatására. Nihil est agricultura melius, nihil dulius, nihil homini liberó dignius. De hasznunkat s függetlenségünket valóban mindig inkább biztosithatóoo ojuk az iparüzlet terén mint a gazdálkodásén, mert hiszen mihelyt tápszükségleteink kielégitvék, azonnal az iparművek élvezetét szomjazzuk, és ne keressük az életben az édes és kellemes pályákat, a földmives nem egyszer adja oda könnyedén aratott terményeit egy-egy öltöny darabért, maga vagy családja számára, nem egyszer jön igen-igen szorult állapotba, mig az iparos, ha kell, naponta ujabb-ujabb terményt hoz világra és könnyedén beszerzi ön s családja szükségleteit. Kellemes és könnyű életmód a gazdálkodásai, bár iparüzletre neveltetnék ama sok tős gyökeres hét szilvafás nemes, ki az iparüzlet terén idővel családja támasza lehete, mig a gazdászatin, csak elháritlan sűlyedésnek megy eléje. Ama 325 iparág közül, melly Páris városában gyakoroltatik, mellyik legszükségesebb, commentár nélkül kitalálhatjuk,ha államéletünkre, s családéletünkre egy pillantást vetünk. Országos kiadásaink legnagyobb számai 1. a pamutkelmék, 2. a gyapjúszövetek 3. a kender- és lenszövetek. Gyapotba öltöznek e széles Magyarország gyermekei, női és leányai közül legtöbben. Gyapjú, len- és kenderszövetet fogyasztanak legtöbben a birtokosok közül, mert hiszen öltözeteik,bútorzataik számtalanféle czikkei is ezekből gyártják. A fonás, szövés, és mert az üzlet már illemi szabály, a szövetfestés tudománya az, mely helyzetünkhöz legszükségesebb. 3,400,000 font jó gyapjút adogálunk el évenkint és 593,713 font hitvány gyapotért adjuk oda árát, holott önmagunk sokkal czélszerübben dolgozhatnék fel, és tantalusi szomjjal esvén a földmivelésnek, hogy eme gyapotfogyasztási igényünknek eleget tehessünk, elhanyagoljuk az élet második fokozatát, a mivelődés második fokát, az iparüzletet, melly pedig csak addig marad második, mig az első meg nem tétetett. Tanuljuk meg tehát a fonás, szövés, a selyem-, gyapjú-és gyapotfestés, a len- és kenderfehérités és a szövetszinezés mesterségét ugy, mint azt a nagy nemzetek gyakorolják, állítsunk gyárakat, mellyek saját szükségeinket kielégitendik, s mi is, ha nagyok nem leszünk is,legalább megismerjük az élet kellemeit, mellyet amazok élveznek. Tanuljuk meg kielégíteni életszükségletünk legátalánosb s a táp után legelső igényeit, állítsuk ide belföldre ama gyárakat, mellyeknek czikkeit nélkülözni nem vagyunk képesek. Meg bírjuk szerezni ezeket nyers terményeink árán, midőn földeken drága kenyéren dolgoztatnak fel? Valóban akkor még inkább megfizethetjük itt helyben, hol a fuvart, a drága munkát, és ama nagy nyereményeket, mellyeket nyugat Európa gyárai a keleti vadonokból húznak, önmagunk megnyerjük. Ne várjuk, hogy ama gazdag nemzetek dolgozzanak miránk, ne várjuk, hogy azok hozzák ide gyáraikat, elég anyagunk, elég időnk van,s ha nagyobb birtokosaink a bérrendszert megismerik, pénzök is elég lesz, hogy gyárakat állitsanak, s munkát nyújtsanak azoknak, kik a földmivelésre nem alkalmasak, és igyen gyáraikban készittessék meg ama czikkeket, mellyekért jövedelmök legtöbb része szivárog külföldre. (Folytatása követk.) A rézpataki lelkész. Elbeszélés JÓKAI MÓRTÓL. (Folytatás.) A megszorult kisértet dehogy merte azt mondani, hogy ő illyen meg amollyan elkárhozott lélek a pokolból, sőt inkább attól félt, hogy most mindjárt lelket csinálnak belőle, s igazán a pokolra küldik. Egy ideig azon törekedett, hogy kiszabadítsa magát az ifjú vas kezei közül; annyi volt az, mintha valaki a gőzhajó gépeit akarná puszta kézzel feltartóztatni. Bertalan úgy megkötözö öt saját vaslánczával, mint egy gyermeket. Akkor oda állná egy szegletbe, meggyujtá a gyertyát s lehúzta a lepedőt a kisértet fejéről. Az ember arcza be volt festve korommal és mészszel szép tarkára. Ollyan volt rá nézve, mint a legeslegszebb ördög, a szeme körül fehér, az orra fekete, és igy tarkázva az egész pofa. — Ki vagy? Mi neved? kérdé tőle most már csendesebb hangon a lelkész. A rém sajátságosan elváltoztatott hangon válaszolt. — Kérem szépen, én a Juliska leányasszony szeretője vagyok. Igy szoktunk összejönni, hogy rajta ne kapjanak. A kisértetet ezúttal csak az irgalmas Isten kegyelme őrizte attól a rettenetes pofoncsapástól, a mi a pap tenyerén már utalványozva volt számára ezért az undok hazugságért. Bertalan legyőzte magában azt az emberi haragot, ami e szóra támadt szivében s még egyszer nyugodt hangon szólt az ismeretlenhez : — Egy bűnt kettővel akarsz takargatni. Előbb rosz hírbe hozod a fogadót, aztán el akarod lopni a legártatlanabb hajadon tiszta becsületét. Ez hazugság. Azonban folytasd. Mondj még akárhányat, hogy ki fia vagy , én elhallgatom, de amíg azt mondom rá : ez hazugság volt, addig el nem bocsátalak. Ki vagy hát? A megnyomorított gonosz lélek nagyot fohászkodott erre a vigasztalásra s más hangon kezdett beszélni. — Megkövetem, tiszteletes uram. Nem vagyok én senki egyéb, mint a zsidó kocsmáros a szomszéd faluból. Azért tettem ezt, hogy a vendégeket elijeszszem innen. — Ez megint hazugság! — szólt a lelkész. A szomszéd kocsmáros derék, becsületes ember, nem vetemedik illyen dolgokra. Mondj mást. Ki fia vagy? A kisértet most már mérgesen telelt. / — Én vagyok az ispán, aki lelke van! — Hm. Ez úgy látszik, hogy reggelig itt akar hazudni, monda a pap. No majd végit szakítom én ennek egyszerre. Mindjárt megtudom én, hogy ki vagy jámbor lélek ? Azzal megfogta az árva lelket, odavitte a mosdó tálhoz, mellyben reggelre el volt készítve a víz; a nyavalyás bekent pofáját minden kapálózás daczára beledugta a vízbe s egy darab szappannyal lemosta róla a kormot és meszet szépen, meg is törölgette azután a kendörei ispán. Az utolsó szava igaz volt a kisértetnek. Csakugyan ő volt az . Ollyanforma kicsapott ispán, a kit minden tisztességes helyről elkergettek, a kit sehová be nem fogadtak, a kivel semmi uradalmi tiszt nem akart együtt szolgálni, s a ki utoljára egyik úrtól a másikhoz tolakodott, s engedte magát mindenféle szolgálatra használni, s föl sem vette, ha innen-onnan kikergették és viselte az ispán nevet valamennyi pályatársa méltó botránkozására. A tiszteletes úr leölelite a kezeit ezen csúnya foglalatosság után, s meg is törülgeté szépen. > — Bögöly uram — szólt azután. Minthogy már megismertük egymást, jelentem, hogy én egy kézzel sem fogok kegyelmedhez többet nyúlni. Ennek Bögöly uram csak örült. Hanem a lelkész ezt mondván, a somfa suhogót a hóna alá vette, amiből megint Bögöly uram azt a siralmas következtetést kezdte húzni, hogy kézzel nem akar hozzá nyúlni, hanem bottal: