Vasárnapi Ujság – 1856
1856-02-17 / 7. szám - Férjzsarnokság. Edvi Illés P. 54. oldal / Értekezések
54 A férj-zsarnokságról. Irta : EDVI ILLÉS PÁL, m. akad. 1. tag. V. De tréfán kívül, uraim! Sajnáljuk a nőnemet, melly ezen emberi hajlamunkra olly méltó is. Hiszen a nő már önmagában szánakozást gerjesztő lény, és férfi, mindennapi imájába befoglalhatja háláját Istennek, azért a szerencséért, hogy leánynak nem született. A nők nálunk férfiaknál erőtlenebbek lévén, mégis a paradicsomi átok sulyját kétszeresen, sőt háromszorosan is hordozzák, mert kenyerüket arczajok verítékével eszik, és mindig csak a maguk föztét; azonfölül a szaporítás terhe is rájok van vetve,melly miatt—nekünk férfiaknak ismeretlen — ezerféle nyavalyák seregével küzködnek, sokan kora halálukat is ebben lelvén. A gyermeknevelés első éveit, — a leginkább lecsigázókat — kiválólag ők viszik, azzal a beléjök oltott édes anyai szeretettel, melly olly kitartó és önfeláldozó. Számtalan családban nőtestvérek a fivéreknek úgyszólván meg annyi bolondaik. Végre a nők leghűbb és legügyesebb ápolóink betegágyainkon; — mint ennek is nagyjában dicső példáját adták a franczia szorgalmas szüzek és a Nightingale kisasszony kíséretében elutazott angol hölgyek, 1854. és 1855. folytán, a szövetséges hadseregek táborában és kórházaikban. Sajnáljuk a nőket még akkor is, midőn fanyarok és haragos szeszélyüek; vagy, ha az erény útjáról eltévelyedtek is. Mert mindezekre őket ingerlékeny maskatuk ragadja el könnyebben, mint a férfiakat. A szerencsétlen házasságban pedig ismét ők a sujtottabb fél. És most kérdem, urak, „közülök ki akarna fehérnép lenni — ollyan szép divatos hölgy, kit a költészek megénekelnek, ki körül az udvarló ifjú lovagok hajlongnak, kiknek ezek kezet csókdosnak, — kérdem, ki szeretne fehérnép lenni?" — Itt megengedem a közbeszólást. (Mély hallgatás.) Ugye, urak, senki sem felel. Azért halljuk tovább az előadást. Mikor a házasság mind a két félre nézve szerencsétlenül ütött ki, és az efféle lánczok férfit is nyomnak , ő azokból ki-kiszakaszthatja magát. Neki van szabadsága a nem-tetsző házi kört,mikor akarja, odahagyni. Ő hazulról elszáguldozván, bemerülhet a külső foglalkozások örvényébe , vagy társalgási körökben, utazásban és testi kéjelgésekben kereshet az elhibázott életboldogságért szórakozást, könnyebbülést, kárpótlást és vigasztalást. Szintén ha a nő lélegzenék is nagy hibákban, még azok szüntetésére vagy korlátozására is a férjnél sok képen van hatalom , de nem ám megfordítva. Mert mit tehet, vagy mit szabad tenni az asszonynak szerencsétlen férjesülés esetében? A tiszta erkölcsnek és női teendőknek kötelékeivel szorosan a házhoz csatolva, és olly foglalkozásokra rendelve, mellyek kevés szórakozást nyújtanak, — ebben a beszorított körben kényszerül ö életét eltölteni, mellynek csupa gyötrelemmé kell válni, ha a szerelemnek mindenható lehellete azt nem enyhiti. És igy a nők a rájok erőszakolt vagy az önválasztotta viszonyoknak segitség nélkül vannak átadatva. Teherhordozásra, tűrésre születve, nekik még a panasz is tilalmas ; — ugy hogy a kegyetlen férjhez martalékul esett nőnek sorsa : enni a siralom kenyerét — járdalni vérző tövisen és mocczanás nélkül búsan haladni a sír felé, csak a mellyen tul virágzik neki a keservesen kivivott pálma. De hátha a zaklatott nő terhe alatt elméjében megbódul, vagy testében nyomorékká lesz? Hátha a vereség következtében meghal ? Hátha öngyilkosságra vetemül, vagy a folytonos bú férge miatt lassadan felemésztetik, és ebben leli kora halálát, — talán neveletlen árvákat is hagyván a zsarnokra , akkor ez hogyan állhat azon nőnek sirja fölött, kit ő halálra üldözött és a ki már most, további kínzásoktól megmenekülve, elment az örök bírónak ítélőszéke elé, ott őt zokogó sírások között bevádolni. VI. Milly gyászos következményei vannak pedig a nők fölötti zsarnokságnak, gyermeknevelésre és az egész családi életre : azt is még tárgyalni, a jelen felolvasás mértékét nagyon túlhaladná. De nem vihetem el lelkemen, lelépni e szószékről, hogy a nekintásnak rész ügyéhez az óvó és védeszközökröl, — egyszersmind a vigaszokról is meg ne emlékezzem. Melly tárgyban vajha többet mondhatnék jámbor óhajtásnál, vagy szép . . . semminél; mert tettleges ellenszegülésről szó sem lehet. És itt önkénytelenül jut eszembe még most is, amit 1815-ben egy a jénai egyetemi könyvtárból kihozott vén könyvből (Secreta mulierum, asszonyok titkai) tanultam, — Isten bocsá bűnömet, — hogy bűvös szerekkel miként lehet a férfi karját, mikor ő azt verésre épen felemeli, rögtön elbémítani, hogy úgy járjon, mint ama gonosz zsidó király Jeroboám *). De hisz ezt maguk a nők sem tennék meg, ha nekik ezt az arcanumot megsúgnám is. Aztán : miként lehet férfit egy évig nővé átváltoztatni , ami már még derekabb volna. Csakhogy ehez viszont a reczeptet az én kisczeli patikáriusom (fájdalom) nem tudja megcsinálni. Ha nem idves lenne talán, ha nők a férj elöl minden felbőszüléskor elfutnának. De, uraim, akkor a nő akár mindennap futhatna, — ruházatja, hozománya és gyermekei nékül, mellyeket a férj nem ad ki. Élelmeződni pedig miből ? Lakni hol? — nem lévén Madarak Magyarhonban, mint nemrég olvastuk az elfutott asszonyok menedékhelyéről Törökhonban. Az elfutott nőt férjének buszúállása üldözni szokta mindenütt, és ha visszatér, sorsa gonoszabb az elsőnél. Vagy tán jó lenne, ha szomorú ügyét a nő lelki atyja elébe terjesztené? Oh! megint itt is a lelki atya legyen a szükségben segitő! Ó, — kinek a physikai okokat vizsgálni nem illik , — alig tehet többet, mint a háborgó feleket béke gondolatira, megbocsátásra, szeretésre birni, — mellynek tüze pedig ki van oltva. Ha lelkész a zsarnok férjet komolyan megdorgálja, azzal is csak a panasztevőnek sorsát nehezbíti, ki efféle folyamodásáért bizonyosan búvaltatni fog. Vagy folyamodjék-e nő a világi birákhoz? Hisz ezek maguk is férfiak lévén, már ennélfogva nem képesek egészen arra, hogy magukat egy szegény zaklatott nőtársnak helyzetébe és keserveibe beletalálják, s azokat méltányosan megbírálják. De hátha biró uraimék (csak a falubirákat értem ám!) maguk is épen házi basák és nőbecsmérlők, kik aztán mindig inkább a férfit pártfogolják, mint a szenvedő asszonyt. Birák a raffinált zsarnokságot nem is fenyíthetik, csak a vastag bántalmazásokban kitörőt. Azonban tegyük, hogy birák a garázda férjre kemény büntetést mérnek, azáltal ő még bosszúállóbb lesz, és a vele tovább is lakni kötelezett nőtárson ezzel sincs segitve gyökeresen. Vagy: örök elvállásra vessék-e fej őket a zaklatott nők? ez már a kétségbeesésnek iszonyú lépése, és nem megy könnyen ; — aztán nőknek az urahagyott czím elviselhetlen dolog is a nyelvek miatt. De hát valljon, mi adhatna itt vigaszt nőnemnek ? Megmondom, mi : — egy olly házassági törvény, mellyet férfiakból és asszonyokból kinevezett választmány fogalmazna ; mellyhez mindenesetre pár zaklatott feleséget is meg kellene hivni szólásszabadsággal; jegyzőül pedig az én feleségem férjét, ki viszont elvinné zsebében a Code Napoleont és a //«^'-szigetiek törvénykönyvét, — a Talmudból azt a fejezetet, melly zsidóknak az elvállást olly igen megkönnyíti; s akkor aztán mi is ollyan hátbaütő pálczát készítenénk a vadszeszélyü férfi uraiméknak , hogy durva bántalmaktól a nőnem Magyarhonban emancipálva lenne örökre. Addig is idves volna, ha e szép honban nőnem-becsülési társulat alakulna, mellybe magát minden jólelkű ujhazas férfi beíratni köteleztetnék. De még-még addig is, mígnem ez egylet létesülhet, ajánlok szenvedő némber-testvérimnek egy bűvös talizmánt, mellynek az a titkos ereje van , hogy, ha azt amulet-képen éjjel-nappal köblökön (akarom mondani keblökfter) hordozzák , meggyőzendnek bármi kemény sorsot. Ez pedig a béketűrés lelke és a vidor könnyelműség, mellyekkel ők egyébiránt is nagyobb mértékben vannak felruházva, mint a férfiak; — és a mellyek gyógyerejét az ártatlanság belérzete csudaképen is növeli. Illyen öltözékben tetszenek ők legjobban a szent Istennek. Sokat olvasunk ij időnkben, nőnevelésről és nőnevelő intézetekről. Nem tudom, hová akarnak ezzel a férfiak czélozni, oda-e hogy a nőnem így is, amint sorsa most áll, ahhoz képest idemuttassék, vagy hogy a korábbinál tökéletesebb nevelést nyerjen. Részemről csak azt az észrevételt teszem, hogy nőnevelés ügyéhez ne merészeljen szólni más író, mint aki maga is egynöü házasságban él istenesen, és ezzel a nőnem becsülésének csalhatlan bizonyságát adta — egyszersmind a ki maga is nevelt leánymagzatot és férjesitett. Bezárom immár e farsangi felolvasást a következő kis mythussal (azaz : szent regével) : Midőn Jupiter — a hajdani világ istenségeinek fejedelme — legelső asszonyt teremtette, annak idvözlésére minden istenek é istennek eljöttek, hogy őt megajándékozzák. Pallas tűz adott nek Venus tükröt, a grácziak pedig kellemet és vidorságot. Akkor Jupiter felszólamlék és monda : „Mindezen szép holmitekkel a leányk *) I. Király, XIII, 5.