Vasárnapi Ujság – 1856
1856-10-12 / 41. szám - A rézpataki lelkész. Jókai Mór (1 kép) 357. oldal / Elbeszélések
A „Vasárnapi ujság" hetenként egyszer egy nagy negyedrétű íven jelenik meg. • Előfizetési dij julius—decemberig azaz : 6 hónapra Buda-Pesten házhoz küldve vagy postai után a,,Politikai újdonságokkal" együtt csupán csak ." ft. pp. Az előfizetési dij a „Vasárnapi ujság" kiadó hivatalához (egyetem utcza 4. sz.) bérmentve utasitandó- A rézpataki lelkész. Elbeszélés JÓKAI MÓRTÓL. (Folytatás.) A jó öreg Botorján Péter, a régi tiszteletes ur, maga sem volt arról hires, mintha valami kellemetes ember volna; az öregeknek sok gyarlóságuk van, kivált a kik család nélkül vénülnek meg; ő is szeretett az ifjabbakban gáncsoskodni, lehetőleg fösvény volt, s minden előadható alkalommal kész volt kimutatni minden titkolózás nélkül legnagyobb önzését, de a ki még e kellemetlen virtusokat nálánál is nagyobb fokra vitte, az testvér nénje volt; általánosan e néven ismeretes : „Czenczi néni." Hajh bizony az régen volt, a mikor ezt a szépen hangzó nevet akik kimondák, gyöngéden sóhajtottak mellé : az epedések, sóhajtások ideje elmúlt, helyette bekövetkezett a pörölések és patvarkodások zivataros korszaka. Czenczi nénit ugy ismerte minden jó lélek, mint a kivel egy födél alatt lakni többet ér egy hat esztendeig tartó violentialis processusnál. Mikor Bertalan szerényke szekeréről leszállt a lelkészlak előtt, a tisztelendő ur ott várta őt a folyosó alatt, hosszú szinehagyott, valaha fekete, kaputjában, hosszú szárú csizmáival és egy hosszú kalappal a fején. Bertalan szép férfias alak volt. Bajusza, szakálla csak alig sarjadzott még; termete kifejlett; csak kissé előrehajlott feje adott annak némi megalázódó alakot, mellyről gazdag gesztenye szin hajfürtök váltak két felé, természetes csigákban fogva körül szép halavány arczát. Az udvarra lépve, szerényen üdvözlé a lelkészt, ki egy lépcsővel magasabban állt előtte s egy szóval sem mondá neki, hogy lépjen be, vagy tegye fel a kalapját, hanem átvevé pathetbe a nyújtott hivatalos levelet, azt feltöré nagy teketoriával, elolvasta végtül végig, egy párt köhintett rá s azután fontos orrhangon kérdezé tőle : — Hogy is iriják kegyelmedet uram öcsém? — Bába Bertalan, szolgálatjára. A főnök utána nézett a levélben, ha igazat mondott-e? — Tehát kegyelmed ide rendeltetett segédlelkész gyanánt. — Saját kérelmemre történt e megbízatásom. — Hol végezte iskoláit? Bertalan megnevezte a tanodát. Péter úr nagyon csóválgatta rá a fejét. — Ej, ej, onnan nagyon korhely tanulók szoktak kikerülni! Van kegyelmednek iskolai bizonyítványa? Bertalan előmutatá azokat. Az öreg úr megint sokáig nézegett, olvasgatott, s azt jegyezte meg rájuk, hogy az ő idejében nem osztogatták ám ollyan könnyen az eminentiákat. Most hozzá fogott valami sajátságos vallatáshoz. — Szokott-e öcsém uram bort inni? — Soha sem. — No mert azt én meg nem engedem ám. Szokott-e öcsém uram pipázni ? — Nem. — No mert azt én egy átaljában nem tűrhetem. Tud-e öcsém uram tánczolni? — Nem volt rá alkalmam, hogy megtanuljam. — No ne is legyen, mert én ollyan káplánt magam mellett meg nem szivelek. Amint látom, öcsém uram nem borotválkozik. — Nem volt rá eddig okom. — Az pedig elmúlhatatlan. Hát azok a nagy lecsüngő hajfürtök mire valók? Fodrász-e kegyelmed, vagy pedig muzsikamester, hogy bodrozott hajat viseljen. Tanácsolom, hogy lenyírassa tisztességesen. Még egyet is meg kell jegyeznem. Semmi sem olly káros dolog egy segédlelkészre nézve, mintha kihajtott inggallért visel. Abból származik a hivalkodás, a vallás megvetése, a negédesség, a feslett erkölcsű élet és a kárhozatos njitási vágy, azért azt meg ne lássam többet. Most pedig lépjen be kegyelmed és mutassa be magát Vinczenczi a testvéremnek, és kezet csókoljon neki, mert az nekem valóságos édes testvérem, és annyiba, vagy még többe vegye, amit ő mond, mintha én magam mondanám. Bertalant nem zavara meg e különös fogadtatás; a jó öreg úr furcsa utasításai inkább jó kedvre hangolák. Szépen szót fogadott neki, maga előtt bocsátva, bekiséré a szobába, ahol Czenczi néni rettenetesen dúlt-fúlt, egy söprüvel a kezében ágyak, almáhiomok alatt kotorászott és sehogy sem akarta vendégét észrevenni, hanem a helyett azon lamentált, hogy egy gombolyag czérnája most volt itt az asztalon s már elveszett, a sok jövő-menő csőcselék bizonyosan ellopta, nem is lehet más egyébként. Bertalan első tekintetre megtalálta a gombolyagot a kályha vállán s átnyujtá azt a haragos házi szellemnek. Ez ketté metszé egy perezre haragját s kénytelen volt elfogadni az ifjú köszönését. — Hiszen jól van káplán uram, ha már itt van, hanem mondhatom ám, hogy itt nagyon szegény szállása lesz. Bertalan biztosítá, hogy ő nagyon kevés helyen meg tud férni. — Azt is előre mondhatom, hogy nálunk igen sovány kosztja fog lenni. Az öreg úr erre azt jegyzi meg, hogy hiszen majd itt lesznek a disznótorok, azokba ő helyette majd eljárhat. Czenczi néni ez ellen hatalmasan protestált , ő korán szokott feküdni, és nem tűrheti, hogy a káplán éjjelről éjjelre oda csavarogjon, ő nem nyitogatja neki az ajtót, sem azt meg nem engedi, hogy a kapun ugráljon be. Bertalan komoly férfias hangon szólt bele a vitába, hogy ő nem kívánkozik semmi mulatságba, kevéssel be fogja érni, de kíván lelki nyugodalmat és azoknak becsülését, akikkel egy födél alatt lakik. E határozott, szilárd hangon ejtett szavakra egyszerre elnémultak a háziak s nem tudták hogyan folytatni a kezdeti thémát.