Vasárnapi Ujság – 1857
1857-05-03 / 18. szám - Népszokások a magyar szinészek országából. Jókai Mór 146. oldal / Elbeszélések - A vén huszár. (Sárosy Albumából) 146. oldal / Költemények
146 A vén huszár. *) Gondolkodva ballagdogál Árokháton a vén huszár. Rongy a dolmány, rongy a mente, Bajuszát mégis kikente. Kopott nadrág, lyukas kalap, Átkandikál rajta a nap. Bocskor is van, de nincs talpa A vén huszár mégis nyalka. Hátán egy rongyos tarisznya Üres az is, semmi haszna . Aztán a torka is száradt. Éhezik is, el is fáradt .... Hányszor mondták neki : „Apám! Riktorja be kend paripám." Több ott a ló, mint kellene, Most gyalog jár szegény feje. Körűltekintget, meg megáll , megint odább ballagdogál -Egyet busul — nem busulna Na paripája megvolna. Szép lányokkal találkozik, Rájuk néz, és fohászkodik . Mit ér a télnek a virág? Fagyos éjnek a holdvilág? A fény a gyászt megmutatja, De fagyát el nem oszlatja. Messziről jött a vidékre Alig,ismer rá e népre. Mért is vágyott vissza lelke, Midőn nincsen háza, telke? Gond és bánat a jószága, Oda maradt ifjúsága , Egyet busul — nem busulna, Ha ifjúsága megvolna, Idegenek között megy el Szólnak hozzá, de nem felel. Lelke egy néma drága kő, Foglalatja a mult idő .... S háborúra tér a beszéd, Háborúnak hallja neszét , Felvillámlik szemsugára, Oda kap baloldalára, De a kéz visszaírni fogott A vér erében megfagyott . . . Ismét busúl — nem busúlna Ha az oldalán kard volna .... Megy s ráismer a csárdára, Mellybe egykor annyit jára, Mellyben egykor ugy szerették Csaknem rózsába temették. Most itten is csendes minden: A régiből semmi sincsen! Nincsen lárma, nincsen élet, Nem látni mulatni népet. . . . Elöregült a jó gazda Kedvét megette a rozsda — Némán szorít kezet vele S szeme könyökkel van tele . . . Mint visszamaradt napsugár Itt megpihen a vén huszár S egyre busul — nem busulna Ha a régi világ volna .... **) Népszokások a magyar színészek országából. Nem hibáztam a czimben; egy külön népről beszélek, mellynek életmódja,lelki világa,szenvedélyei,szokásai eltérnek a többiekétől; egy ollyan saját országról, mellyben esztendőkig lehet utazni, mint Afrika belsejében, s uj dolgokat beszélni a látottakból, hallottakból. Én, ki e sajátságos országban, mint tourista, több esztendőn át voltam szerencsés utazni; feljegyeztem néhány emlékezetre méltó dolgot e kis respublika belső életéből, melly, ugy hiszem, fogja annyira érdekelni közönségünket,mint azutleirások a karterek között. Már a belső elrendezése is sajátszerű a színészek népének, Lycurgi törvényeik egyaránt kötelezik a legnagyobbat, mint a legkisebbet; nincs ollyan kedvencze a közönségnek, nincs ollyan jó barát, a társaság között, akinek hibái, mulasztásai büntetlen maradnának; a biróság pedig saját keblükből választatik; még pedig nem a leghatalmasabbak, hanem vegyesen kicsinyek és nagyok közül : a kardalnok hoz ítéletet az első hős és a primadonna mulasztásaiért; a királyné, ki két perczet késett a próbán, megjelen a kardalnok előtt, ki ugyanakkor a lándzsatartót játszta, s az első hősnek nem volt elég, hogy megöletett a szinpadon, hanem még azon felül meg is büntettetik, amiért az ügyelőnek nem fogadott szót, hogy kiment volna, mikor hívták. A szinpadon künn büszke hősök, koszorúzott művésznők, a színfalak között engedelmes alattvalói az ügyelőknek, rendezőknek, akik künn az udvaron azután ismét szives tisztelőik, bizalmas barátaik, vagy lekötelezett híveik, ahogy a körülmény hozza. És az Araeopag ítéleteit más, világi bíróság elé vinni tilos; akit, mire ott ítélnek, azt semmi befolyás meg nem másítja, abba még az igazgató sem szólhat bele. S az illyen ítéletekért haragulni nem is szokás; a vádlott egy kicsit lármáz, míg el nem ítélték, azután egy kicsit nevet, s azután megint jó barátok lesznek : bírák és elítéltek. A büntetés mindig pénzbe megy, s a bírságok a nyugdíjintézet pénztárába folynak. A halálbüntetés el van törülve , az csak a szinpadon járja; ide künn semmit sem számit. Legszebb vonása e kisded népnek az egymáshoz való ragaszkodás, melly szerint mindenki bele tudja magát élni a közös érdekekbe, s bármennyire szemközt álljanak is a magánosok életkérdései; az egyetemes főérdek, a kis országocska jobblétének kérdése, mindenkit egyaránt hevit, ingerel, vagy csüggeszt; aki ez érdekek ellenében áruló, aki színfali híreket hord szét, aki más társaságot keres, s övéit megveti, aki hírlapokba viszi panaszait, s társaira uszítja az ujdondászatot, annak azután megkeserült az élete; az üvegszobában lakik, mellynek minden titkát keresztül kasul látják, azt minden lépten nyomon ellenző ösztön fogadja, mig, vagy meg nem tér, vagy meg nem törik. Ellenben ha ragaszkodást tapasztal társai részéről, aki szorgalom, ügyszeretet, feláldozó tehetség, türelem által magát kedvessé tevé; például : valaki elkésendő a próbán jelenetéről, már csak négy percre van, talán nem is tudja, hogy itt kellene lennie : ha kedves személyről van szó, akkor észreveszik távollétét; színházi szolga kész érte szaladni, két peret oda, két perez vissza; a vétség megelőztetik, a várt személy pontban ott terem; de ha nem kedves személy, nem törődik vele senki, nem futnak érte ; ott a fekete tábla, ott a színház törvényei; az ő dolga volt magára vigyázni, senki sem köteles őt megóvni. Egy igen eredeti és jellemző vonást rajzolhatok ide a színészvilág társas mulatságairól. Mint igen régen tudjuk, a mi színészeink, ezermesterek. A zeneszerzéstől és a drámaírástól kezdve le a czipővarrásig minden szépművészetnek akad itt képviselője.Legközelebb hatan ismertebb színészeink közül egy zenebandává alakultak, melly néhány hónap alatt annyira vitte tudományát, hogy versenyt muzsikál akármellyik czigánybandával. E banda hivatása a kölcsönös felderítésre van szánva. Lehet- e ennél kedélyesebbet kigondolni ? Tizenkét részvényes tag kötelezi magát névnapjának megülésére, kölcsönös részvéttel járulván a legszükségesebb kiadásokhoz, s a vidám fesztelen mulatságokat fűszerezi a czigányos egyenruhába öltözött banda, míg a jókedvű ifjabb tagok, felváltva a zenét,mulatságos productiókkal derítik fel a társaságot; a komolyabb férfiak költőink verseit szavalják; az ollyan mulatság,a minőt semmi nagy ur semmi áron meg nem szerezhet magának, mert a humort nem adják pénzért; igy csak a szinészek tudják soksorozni egymás örömeit. Hát mikor bánatuk van, midőn valakit balszerencse ér, a társas szellem akkor még erősebben tud nyilatkozni köztük; ha egy színész megbetegszik, azt mindenki siet látogatni; ha szegény, összerakják forintjaikat, hogy könnyebben viselhesse a gyógyítás költségeit, s midőn egy ízben szó volt róla, hogy egy hosszasan betegeskedő tagnak a betegség idejére fizetése levonassék, az egész társulat testületileg tiltakozott ellene. S midőn néha egy-egy polgára e kis népnek eljátsza azt a jelenetet, amit Ristorinál legtöbben bámultak : a meghalás scénáját még pedig Ristorinál is hívebben, mert nem is ébred fel utána, akárhogy kiáltoznának is neki fuorát; akkor a hű sorsosok ismét családgyűlést tartanak, ha a meghalt nem hagyott maga után semmit, eltemetik saját költségükön, gyász éneklők, zenészek, halotti kiséret, mind kitelik saját népségükből, s az elhunyt jelesnek, kiről elfeledkezett a világ, a mint letűnt a világot ábrázoló deszkákról, ismét az ő áldozataik gyűjteménye emel szerény temetői szobrot, mint emelt legközelebb Bartha emlékének, nem kéregetve idegen földön, nem dicsekedve vele idegenek előtt. Mindezeket pedig nem ok nélkül jegyezgettem fel: óhajtanám, hogy mások is megértsék. A színészek közt uralkodó társas szellem, szives kedély, közérzület példája vajha irodalmi köreinkre is lenne hatással; ahol élünk, mint a széthullott kéve, kiki önmagának; három ember nem jön össze, a ki egymásnak igaz barátja volna, s ha kiki önmagát nem szeretné nagyon, elmondhatná, hogy senki sem szereti. Mi nem szeretjük azt, a kinek jó dolga van köztünk; elfeledjük azt, a kinek roszul megy sorsa; a kisebb gyűlöli az erősebbet, a nagyobb megveti a gyöngét, építi a chinai falat minden osztály maga körül, s nem bocsát magához és nem közeledik; még az elhunyt dicsőbb pályatársak magasztalásában is kevesebb a holtak iránti kegyelet, mint az élőknek tett szemrehányás; pedig bizony ránk is illik a költő mondása : ,,Ha önnyi téren hírem és magam bőven tanyázunk, miért e hosszas út? . . . Jókai Mór: Hala<lunk-e Magyarországon? Semmiről sem olvasunk gyakrabban a hazai, de különösen külföldi lapokban, mint hogy a mi az ipart, gazdaságot, s ezzel karöltve *) Előleges mutatvány Sárosy Gyulának „Az én albumom" czimü almanachjából. **) A t. közönség tudvágyának a szerző neve fölfedezésével annak idejében maga •íz ,,Album" teend eleget; mi hogy hova előbb megtörténhessék, fölkéretnek a t.cz. gyűjtök , hogy előfizetési iveiket szükséges ellenőrzés tekintetéből betöltve bár, vagy betöltetlenül, f. é. május 15-ig, melylyel mint véghatárnappal a további előfizethetés megszűntnek nyilváníttatik, magához a szerkesztőhöz bérmentesen beküldeni méltóztassanak. (Lakása: országút 3-ik sz. Ludvház.)