Vasárnapi Ujság – 1857
1857-01-18 / 3. szám - A Dom Miguel ezred hajdan és most (képpel). Vas Gereben 22. oldal / Elbeszélések - Tóth Endre, Agg legény 22. oldal / Költemények
ír* 22 vívta, 1842—43-ban diadalmasan megfutotta „István" és „Károly" gőzösökkel a veszélyes vonalt minden lóvontatás vagy egyéb segély nélkül. Ezen fáradságos küldetések között 1843-ban neki jutott az a fényes kitüntetés, hogy az ő általa vezénylett gőzösön tenné Ferdinánd csász. kir. ő Felsége legelső utazását hajón a pozsonyi országgyűlésre, melly alkalommal a derék kapitány egy drága gyémántos gyűrat nyert a magas megelégedés nyilvános jeléül. 1844-ben az ó-budai hajógyár igazgatója lett Masjon. Ezen hajógyár, mellynek rajzát a túlsó lapon közöljük, s mellynek részletes, szak avatott ismeretését későbbre tartjuk fenn, mai európai hirü virágzását különösen M. fáradhatlan munkásságának köszönheti. Itt tág mezeje nyilt a gépészet és hajóépitészet két kedvencz tudományát nagy terjedelemben gyakorolni és alkalmazni, s nem csekély érdeméül jegyezte fel az igazgatóság, hogy az 1848—49-i zivataros időkben elég ügyes volt a nagyszerű gyártelepet minden veszélytől megóvni. 1849-ben pedig a társulat összes hajóinak technikai kormányzatát is Masjonra bizta valamennyi birtokában volt vonalon, mellyet 1856-ki dec. végéig folyvást ő vezetett, s igy el lehet róla mondani, hogy csaknem első keletkezése óta a legközelebb mult év végéig egyik legmunkásabb hivatalnoka a társulatnak növekedő korszakában. Munkásságáról s főnöki ügyességéről elég azt megemlítenünk, hogy alatta 70 gőzös mintegy 10,000 lóerővel 300 vasalju hajó mindegyik 5000 mázsa teherképességgel s 25 sertésszállító készült, a gyári személyzet létszáma pedig 400-ról 2700-ra hágott. A gyors közlekedési vonalak is többnyire mind neki köszönhetők. — Mig terhes hivatalain fokonkint fölebb lépdelt, gyakran tön tanulmányi utazásokat Német-, Franczia-, Angolországba, sőt az Egyesült Északamerikai államokba is. Ö szerzett a hajógyár számára temérdek segédgépet, ő állíta fel egy teljes gépműhelyt, öntödét, gőzhámort, fűrész- és gyalugépeket, faszárító készületet stb. Ha a hajógyár az általa vetett alapon tovább fejlődik, akkor 10 év múlva a világ legtökéletesebb illynemű telepei közé fog tartozni. Az ő ajánlatára hozattak be az utolsó négy évben a csavargözüsök (Propeller), mellyek az árus termékszállításra nézve egészen új változást idéztek elő. A lefolyt év végével Masson megszűnt a gőzhajótársulat igazgatója lenni. Az elvárás az ügyvitelre vonatkozó lényeges vélemény-különbség miatt történt, azonban mind a két részről kölcsönös tisztelettel s teljes méltánylattal. A társulat ezentúl is igénybe veszi 19 évig ritka jelességű hivatalnokának tanácsait, főkép a hajóépítés körül, melly neki köszöni mostani virágzó állapotát. A gőzhajótársulat szolgálatán kívül más téren is használt Masjon terjedelmes és alapos tudományával e hazában, így például az újonnan keletkezett pesti fürész- és gyaluló gyárnak ő az alapítója. Jelenleg Maston a m. ker. minisztérium megbízásából a Tiszaszabályozást vezeti. Tehát olly téren áll, ahol nagy mértékben kiterjeszkedhetik lángesze, s gyakorlati munkássága. S valóban nagy örömmel fogadta az ő kineveztetését, nemcsak a közvetlenül érdeklett Tisza vidék, hanem széles e hazában minden ember, aki ezen óriás vállalat országos fontosságát képes felfogni és méltányolni. Egyéni jellemzésére sok szépet lehetne mondani ezen sok érdemű derék fogadott testvérünknek. Mindenek előtt azt jegyezzük fel róla, hogy másodhazáját forróan szereti, nemes örömöt érez annak előmenetelén s egyik fő büszkesége máig is azon rokonszenv, melylyel nagy Széchenyink iránta mind végig viseltetett. A hol magyarral jót tehet, azt soha sem mulasztja el cselekedni, s lehetőleg szeret hazánkfiainak kenyeret juttatni. Különös gyönyörűségét leli abban,ha egy-egy derék kapitányról elmondhatja,hogy ez még ekkor még ekkor a hajót mosta, vitorlákat teregette, vagy ollyan ügyes gépészre mutathat, aki még néhány év előtt az ó-budai gyártelepen a fúvót húzta. Gyermekeit is ugy neveli Maston, hogy azon hazának, melly öl olly szivesen fogadta, a hol földi boldogságát előmenetelét találta, méltó szülöttei, hü polgárai legyenek annak idejében. Egész életét pedig, de kivált a hazánkban megfutott pályáját nagyon alkalmasnak tartjuk arra, hogy követendő például ajánljuk ifjainknak, a kiket Isten kitűnő tehetségekkel, nemes hajlammal, erős akarattal és munkaszeretettel megáldott. Más részről pedig óhajtanunk kell, hogy a külföld, melly folytonos bevándorlásokkal szaporítja sorainkat, több illy tevékeny, ismeretdús és jellemerős fiait ültesse át hazánk hálás földébe. Ds. Agglegény. (Genre.) TÓTH ENDRÉTŐL. Deresedik már a feje, De nem sokat gondol vele. Fakó papucs, kopott kabát, sapka . Unalmában, a szobában A legyeket csapja. Kormos falon óra perczeg, Elejt minden futó perczet . . . S emlékébe szállnak rá a multak — Ó, hogy ezek, mint a legyek, Veszendőbe hulltak! S félreteszi légycsapóját Sarkig nyitja házajtóját; Ősi telkét véges-végig nézi . . . — Ne nézd szegény öreg legény, Nincsen ott, mit nézni! Csöndes a ház, bús az udvar, Közepén egy gór tyúk kapar, A pitarban görbe malacz turkál S vetemedett orra felett Sánta szajkó ugrál. Maris asszony a konyhába, De biz ott sincs semmi lárma, Vágó kése koppan néha-néha, Vagy az étel sisterékel Valamelly fazékba. Eresz alatt hosszú ingben, Csepű hajjal szennyes szinben, „Miska fiam" kis verebet kínoz, S halkal-halkal nagyokat nyal Ajakán, a kínhoz . . . S jön az alkony; hamvas szárnya Fátyolt lebbent udvarára. Maris asszony a vacsorát adja, S nagy kénytelen, nagy kelletlenül mellé a gazda. Mig az étel el nem fogyott, „Miska fiam besompolyog — — Farevét váj az ajtófélfából .... És bedugja setét zugba : — Nini, hogy világol .... Jó, hogy jobban nem világol! Mig Miskának ad a tálból, Nem világlik föl a gyermek képe . . . És nem látja a mi bántja : Saját szégyenképe. A Dom Miguelezreri hajdan és most. VAS GEREBENTŐL. Hadd mondom el ezt a történetet, melly nekem olly jó szün esik, mint az a jó falat, mit az ember szerettében utoljára hagy, és szintén lassan rágja, hogy el ne fogyjon mindjárt. Ne bántsátok azt a vén katonát, ki a dicsőségről olly szivesen beszél, hisz én magam is kétszer mondanám el itt egyfolytában, ha azt nem gondolnák, hogy az áráért teszem. Ott ül a padvégen, lábszárain megviselt kék nadrág, fölöltenek egy megvedlett katonaköpönyeg, s mégis olly kínálva issza a bort, mintha otthon ezer akóst ütne csapra egyetlenegy kortyért, pedig a szegénység kisérte hazáig s a dicsőség, mellyből apránkint beszél el valamit, hogy a gyarló népség legalább hirből tudjon valamit arról, mit ö ágyuszó közt olly közelről látott. Hiszi a népség a beszédet, s midőn épen elcsöndesednék a beszéd, egy kemény képű legény a kályharácsról azt is akarta tudni, hogy a dicsőségen és komiszkenyeren kívül hallotta ám hirét egyébnek is, még pedig igen gyanúsan kérdi : ,Igaz-e, katonabátyám, hogy még ötvenet is vágnak a katonára ?" „Ahhoz is ember kell öcsém!" Mondja az obsitos meghúzván bajuszát annyi önérzettel, mennyiből tán azt is kitalálhatná az ember, hogy ő is kiállta az ötvent, s mégsem halt meg bele. ,De sok ám az az ötven?" Fohászkodik az előbbi. „Hát még a száz! — mondja rá a vén obsitos, — annak az ötven még csak fele utja!" A fiú nagyot fohászkodva jött le a kályharácsról, hova dicsőséget hallani mászott föl, hanem a száz botra ugy elment minden kedve, hogy már haza indulna busulni a katonafogdosás előtt, ha csak a vén katona újra hozzá nem fogna a beszélgetéshez. ,Hát mikor az óbesterünk aludt!" Mondja fontos képpel a katona, egyszerre elnémitván a kocsmai döngést, valamint a mi legényünk is megállt, hogy ezt az egy történetet még megvárja, pedig a száz bot ugyancsak nógatta hazafelé. „Micsoda ember az az óbester?" kérdi a legény az elbeszélőt, ki nagyon megbotránkozott azon, hogy még az óbestert sem ösmerik, azért a fiúnak eszéhez akarván mérni a feleletét, azt mondja : ,Az csak ollyan úr a katonák közt, hogy az parancsolja az ötvenet is, meg a százat is." Elég ebből ennyi, a fiú nem kérdezkedék tovább, megállt a kályharácsnál, hova a hallgatók tolakodtak, s várva várták, hogyan aludt az óbester. Itt azonban kivesszük a szót az obsitos szájából, s elmondjuk,