Vasárnapi Ujság – 1857
1857-07-19 / 29. szám - Szóró és szelelő rosta (rajzokkal) 280. oldal / Természeti tudományok
80 s tenyészésüket a lehetőségig gátolja, mert ezek nélkül is elég szerencsétlenség éri szegény hazánkat, különösen a földmivelőket, kiknek reményeit egy véletlen tűz, árviz, jégeső, szárazság stb. gyakran néhány percz alatt semmivé teszi. I pusztitási módja. E végre magyar honfitársaink, jelesen Német Péter Iványban, Majthényi Péter Pesten, Peterdi Röjtökön, és Bellay János Bagotán, különféle módokat ajánlottak fel, sőt próbáltak is a Gazdasági Lapok tartalma szerint 1856-ban az 50.és 51-ik számok alatt. 1857-ben az l-ö szám alatt, ugyszintén a Vasárnapi Újság 1-ső számában is e folyó évről. Nem ócsárlom én azok közül egyiket is, sőt nagyra becsülöm azon érdemes honfitársaimnak hasznos és jóltevő igyekezetüket a közjó iránt. Ugyanis részint serkentő, részint követésre méltó például szolgálnak azok másoknak is a gondolkodásra, és különféle próbatételekre. Hadd gondoljanak mentől többen különféle óvó és pusztító szereket, hogy lehessen választani azok közül a körülményekhez képest a legalkalmatosabbat; épen úgy, mint a betegségeknél az egyéniségekhez alkalmaztatott különböző gyógyszereket. Az én igénytelen véleményem az, hogy mivel az említett kártékony állatok két kitűnő alakban, u. m. pille és hernyó alakban jelennek meg, tehát pusztításukat is e két alak ellen kell irányozni. A pillék pusztítása sokkal könnyebb mint a hernyóké. Fölebb már láttuk, hogy a hernyó bepápázza magát májusban a földbe, és itt marad egy hónapig, azaz júniusban, s már júliusban előáll mint pille, vagy a mint nálunk nevezik, pillangó , tehát ebben az időben ügyelni kell a mezőn azoknak megjelenésére. A más nemek és fajoktól meg lehet azt különböztetni részint a fölebbi leírásból, részint a hím, a nő, és a hernyó fentebbi rajzából. Mikor ez megvan, ekkor a falu elöljárósága, vagy az okosabb, vagy a családfő neki állítja a falu gyermekeit, kik az efféle dologban nagy gyönyörűségöket találják, és velük az útmutatás és megismertetés szerint a pilléket fogdostatja, a nagyobbak pedig azokat mind számba vévén, ott künn a mezőn jól eltapodják vagy megégetik, hogy még tojása se maradjon. Aki legtöbbet fog, annak legtöbb gyümölcsbeli jutalmat kell ígérni, és meg is adni. Itt csak arra kell vigyázni, hogy a gyermekek a gabonát el ne tapossák, hanem csak a vetés szélén tegyék meg a vadászatot. A hernyók pusztítása már sokkal több nehézséggel van összekötve azért is, hogy azok nappal a földbe bújnak, elrejtik magukat, és csak éjszaka járnak ki a vetésekre és rétekre pusztítani mint a tolvajok, mikor a mezei gazdák a nappali munkától elfáradva csendesen pihennek. A melly helység tapasztalja, hogy határán a kártékony hernyók uralkodnak, mire mint fölebbenditéi, szorgalmatosan ügyelni kell, mig kicsiny helyen mutatkoznak, ekkor ezen helyet gyakran kell öntözni sós vízzel, ott ahol sós kutak vannak, ahol pedig nincsenek, ott jó erős lúggal; mert a csípős nedvességet, valamint a mechanice izgató szereket is, mint a pelyva, teljességgel nem szeretik, amint ezt én hernyóimmal magam is tapasztaltam. Lúgot lehet künn a mezőn is csinálni; hogy mi módon? azt minden életrevaló ember könnyen ki tudja találni. Hamut lehet a mezőn csinálni vízgazból, vizet is kap az ember majd mindenütt, s csak egy üst kell még hozzá. De ez a mód, még egyszer mondom, hogy csak akkor használható, míg a hernyók nagy helyen el nem terjednek. Ellenkező esetben, a több előadott magyarhoni módok közül azt kell megpróbálni, a mellyiket kiki jobbnak gondol. — Költ Maros-Vásárhelyen. Dr. Bélteki Zsigmond. Legufjabban szerkezeti egyszerű szóró és szerelő rosta. Jól tudja minden gazda-ember többnyire saját tapasztalatából, mennyi drága idő megy sokszor kárba, ha nem rendel az Isten kedvező szelet ollyan garmadába halmozott pelyvás gabona mellé, mellynek tulajdonosa még ősi szokás szerint lapáttal szokta szórni s nyírfa seprővel fölözni a betakaritott s kinyomtatott uj termést. — Illyenkor azután hiábavaló minden sopánkodás vagy türelmetlenkedés, ha nincs szél, nem lehet szórni, s csak úgy halad a munka mint a vitorláshajó szélcsendben, azaz elakad. Igaz, hogy évről évre csökken a lapáttal szóró gazdák száma, s szaporodik azon okos embereké, akik az időt — főkép a nagy dolog idejét — kellő becsben tartják; de az is igaz, hogy minden törekvésök mellett sok a felakadásuk egy vagy más bajuk elintézésében. Egyik nem tudja, hol kell keresni a legjobb időkímélő gazdasági eszközt, más meg sokallja annak az árát, amellyet megismertettek vele, s legjobb akarat mellett sem telik tőle a megkívántató összeg; tehát vagy roszabbat vesz mint a minőt szeretne, vagy ha kedvére valót nem szerezhet, inkább semminő se kell neki és megmarad a régi idővesztegetésnél. .A legközelebbi átalános gazdasági kiállításkor föltettem magamban, hogy megjegyzem különösen azon tárgyakat, mellyek kisebb gazdaságban is szükségesek, megszerezhetők, s a biráló választmány figyelmét magukra vonták, vagy épen jutalomra is méltónak találtattak általa. Illyennek tartom azon egyszerű szóró rostát, mellyet két kis rajzban közlünk itt, s mellyet a gazd. biráló választmány első rendű dicsérő oklevéllel tüntetett ki, Vidats István kiállitmányai között. Ezen „kis rostá"-nak három szép tulajdona van, u. m. egyszerű, czélszerü és olcsó, melly tulajdonságait annál inkább kénytelen elismerni az olvasó, minél gondosabban megtekintjük a két rajzot, azt, Vegyük előbb mellyhez ez a termetes legény van állítva, a kinek helyét ugyan sokkal gyengébb dongája is elfoglalhatná a kerék mellett, ollyan könnyű a mozgása, hanem azért majd hasznát vesszük fölváltva, mert a lapátolás meg annál jobban mega jobbfeW1 próbálja — mind a pelyvás, mind a tiszta gabona mellett — a legény derekát, minél gyorsabb a rosta működése. Legfeltűnőbb módosítás és egyszerűsítés ezen rostán az, hogy nincs, nem kell benne pelyvakaparó fogas henger, s mégis ollyan jó munkát tesz, mint az eddigi hengeresek, amellyekkel mindenesetre több a babrálás. A garat feneke ollyan halántékosan fut a hajtó forgatyú felöl a rostás vége felé, hogy ha fel van húzva a tolótábla, azonnal kiömlik a legfelső rostára. Mivel pedig az a forgatyus ember folyvást mozgatja a kereket, ez meg a belől Vidats kis rostája balfelől levő vitorlát s egyúttal a rostákat rázza; tehát ugyancsak kell lapátolni a pelyvás gabonát fel a garatra, hogy legyen minek kihullani belőle. A rázóban két rosta van, mellyek közöl a felső a garattól kissé lejtősen ereszkedik kifelé, az alatta levő sűrű rosta ellenkezőleg megfordított irányban és sokkal halántékosabban ereszkedik a vitorla felé. Így történik, hogy a vitorla által csinált szél úgy oda csap a ritka rostára hulló pelyvás gabona alá, miszerint a pelyvának nincs ideje áthullani, hanem repül, még pedig jó magasan tova, ki a rostából. A pelyvátlan szem az alsó sűrű rostán lecsorog a vitorla alatt ahhoz a véghez, hol a hajtó ember áll, ahonnan zsákra lehet és kell szedni. Ezen a széles csörgőn kívül van még a rostának jobb és Hira-pille. Hernyó. No-pille. Vidats István, kis