Vasárnapi Ujság – 1857
1857-01-25 / 4. szám - Zsidóiskola. Edvi Illés Pál 30. oldal / Elmélkedések - Sárosy Gyula, A jó szolga 30. oldal / Költemények
A jó sz « 13 % SÁROSY GYULÁTÓL. Ez a szűre, ... ez kalapja, . . . Ez kabátja, . . . Mindezt ő csak nyolcz esztendő Múlva látja. Nyolcz esztendő! messze van még No de semmi — Isten neki! jó szolga, ha Meg kell lenni. Ládában van minden holmid Ereklyéje. Nem teszünk rá soha semmit. Csak melléje. Édesanyám ugy vigyáz rá Mint a kincsre, Édesapám gyakran kérdi : Baja nincs-e? Jött a kemény parancsolat : Hogy menned kell . . . El is mentél, tele is volt Szemed könnyel. S a mint kezét szüleimnek Megcsókolád — C5 , Egy pár könnyet még apám is Hullatott rád. Csak tűrd békén, mit rád mért az Erős végzet : A hideget, a meleget S az éhséget. Számláljuk mi minden perczét Az órának, S megérezzük tüstént, ha el-Bocsátanak. Megérezzük hogy szabad vagy, Hogy közelgesz, És készülünk nagy örömhöz Nagy ünnephez. Lesz meleg ágy, puha kenyér, Iüvös árnyék, S tán az Isten nyugalmat is Ad hozzá még! Lehuzzuk mi czifra ruhád Es bakkancsod; Vizet adunk, hogy megmossad Kezed s arczod. Régi gúnyádnak kopatlan Minden szőre; Rád adjuk azt s leültetünk Asztalfőre. Itt fogsz élni mi közöttünk Békességben; Megélünk tán, csak az Isten Tartson épen! Jó szüleim mint fijokat, Olyvást látnak, Én meg téged testvéremül Ö ~ Hű barátnak. Istenem! csak ütne hát már Az az óra, Melly lábodat határozza Indulóra. Tán szived, melly szüleimért Olly hiven vert, Megszeret majd engemet is Ha megismert. Zsidó-Iskola, az az : mit tanulhatunk a zsidóktól. (Farsangi merengés.) Irta EDVI ILLÉS PÁL. Az én édes jó Istenem irgalmából, e feltolakodott újévnek sorompóin is átbujtatva lettem szerencsésen és elevenen; ugy hogy még tovább is emberi alakban létezhetek a nap alatt, mellyet (bölcs Salamonkint) olly igen jó minékünk nézhetni szemeinkkel. Mit én, magam elbizva, oda magyarázok, hogy ez a világtól elvont fogyaték életecském még tovább is szükséges valamire. Én nem tudom, mire; de talán arra is, hogy Isten időt enged, elmond legzem : tehát visszatérek e választott Lapomhoz, mellyem mozoghatásomban ugy érzem magamat, mintha sas módjára megis tudnám. Valamikor pedig én e Laphoz czikket írni leülök, mind akkor ugy képzelem magamat, mint egy roppant nagy templomban magas szószékre felálló szónokot, legalább is husz ezer embertől környezve, kik mindnyájan felém néznek és hallgatnak beszédemre, a kik előtt én viszont lélekben magamat mélyen meghajtom, őket tisztelettel üdvözlöm, még papsipkámat is leteszem íróasztalomra, és így elkezdek irni Istennel. Ugyanis, én illyenkor nem a múzsákat szoktam hívni segítségül, hanem a Jákobnak öreg Istenét, és a názáreti nagy prófétának Atya-Istenét, kinek országa terjesztésében fáradozom minden iratimmal; őt kérvén, hogy keblemet ihlesse meg, miszerint tudjak irni agg koromban is mindig valami érdekest, tanulságost és olvasásra méltót; a nagy nemzeti közönség viszont találjon műveimben olvasmányt, leírásra méltót. S illyennek ítélem jelen czikkemnek tárgyát is. És most hát édes tollam, zsidók madarának tolla, serczegj vígan e nemzetről. De bezzeg itt is hűven ám, ama harmadévi becsületes izraelitának hozzám bocsátott leveléhez *), mellyben műveimet igy dicsérte meg : ,,Herr, Sie sind ein Wahrheitsliebender Schreiber!" az az : Uram, Ön egy igazságszerető Íródeák. Szép köszönetet e bókért ! — (Akará talán mondani Schriftsteller, könyvíró.) Először is kérdem magyar olvasóimat, vajjon tudják-e, hogy e népfaj magyar czimének Zsidó, szószármazása mit jelent és miből ered, — holott ezt Sidom-tól, ezen palaestinai város nevétől alig lehetne származtatni? — Lássák önök, a magyar ezt a névszót is, mint sok több számtalant, közvetlen a tóttól vette, ki pedig csúfolni olly igen szeret. Tót szó ez, uraim, zsid, melly jelenti az izraelitát. Közvetve azonban származik ez viszont az olasztól, melly nyelven az izraelitát (másként hébert, másként judaeust), igy nevezik giudeo, kimondva dzsiudéo. Melly szó mivel rövidebb, mint az öles hosszú izraelita nevezet, hogy nyomásban és írásban mind én író, mind a betűszedők (kik nevemet már több mint 30 éven rakják), sok tért és fáradságot meggazdálkodjunk , azért jelen czikkemben e szót fogom használni készakarva. És most kisérjenek engem t. cz. olvasóim mind végeztig, talán most sem leszek malmokra. Mert itt már elborítja lelkemet a gondolatok özöne, midőn a világtörténelem széles folyamán e kis népfajnak, mint nemzetnek fölmerülését, közel 2000 évi életét és viszont eltűnését lelki szemeim előtt elléptetem. Milly roppant nagy időköz ez! képzelgésem szárnyai elzsibbadnak, ha fontolgatni akarom, mikor volt az, hogy Ábrahám az egy Isten-imádás alapját a föld kerekségén megvetette, mellynek kincsét aztán maradéki két évezredig gondosan őrizték és föntartották; — mikor volt az, hogy Mózses, a Memphisi Fáraóh udvarnak növelménye, e népet hatalmas karokkal nemzetté idomitotta, — mikor volt az, hogy e kisded nemzet a virágzás és dicsőség tetőpontján ragyogott, Dávid és Salamon királyok alatt, s a jeruzsálemi templom is fölépíttetett; — mikor volt az, hogy e népfajnak nemzeti élete végpusztulásra eljutott; mikor Krisztus után 70. észt. augusztus hóban, a római fővezér Titus ez oktalanul daczoló maroknyi népet legyőzte, nyakát rabigába hajtotta, a szent várost földdel egyenlővé tette, a fényes templomot sem kimélvén meg, mellynek helyén ma egy nagyszerű török mecset áll, — mikor e hadparancsnok a hires templomnak kincseit, a frigyládát, (abban a sinai két kőtábla töredékeit, Mózses törvénykönyvét, Áron vesszejét, egy tele vödör mannát,) a sok szent edényt, az arany asztalt és azon a 10 arany kenyeret, lánczraflizött számtalan fogoly zsidó rabszolga kiséretében zajos diadalmenetben Rómába elhurczolta, honnét aztán azok az ötödik évszázad folytán, — midőn Genzerich vandál király által uj Karthagóba, az afrikai tengerparton épült székvárosba, átszállittatni parancsoltattak, szerencsétlenül a tengerbe sülyedtek, következőleg a zsidóságnak e drága kincsei és nemzeti jelvénye máig is a földközi tenger fenéken rejlenek örök sötétségben. Rómában pedig mai napon is áll az a diadalkapu, melly alatt Titus, pompás menettel a székvárosba bevonult; de jaj! ez alatt zsidó el nem megy soha, készebb órányira kerülni, mert az meg van átkozva zsidóktól No, de hová ragadtál el pajkos lúdtoll ? Hisz e nemzet itt már rég véget ért, és úgy teng elszórva a földszinén, mint egy vert had, sőt mint eleven múmia. Igen, uraim, de maradványai, mint hajótöredékek, jön úszkálnak jelenleg is az idők mérhetlen tengerén, és hivek emlegettetni fog a történelem mezején, keresztyénektől is mind a világ végezetéig. Lám az Ígéret földe Falaszlin név alatt, 1517. óta mint török birtok, ma is létez. Lám a minden felekezetű áhitatos keresztyén híveknek legmagasztosabb búcsújáró helye ma is a szent föld, azaz : zsidóország. Lám maiglan a királyok és fejedelmek, ujdon született gyermekük kereszteléséhez a Jordánból hozatnak vizet. Lám a mi házassági ügyeinkben a rokonsági fokok meghatározásához alapul máig is a Mózsesi törvények használtatnak. Lám nekünk keresztyéneknek alig vitethetik végbe egy isteni szolgálatunk, alig egy szónoklatunk a nélkül, hogy e népnek nevét szájunkba vennők. Mert ezé a dicsekedés, hogy belőle jött ki a Messiás és Idvezitő,kinek tudománya az egész világot megváltoztatta. Csak igen kár, hogy a zsidók maguk ezt nem ismerik; azon felül pedig a mózsesi tiszta vallástól messze eltávoztak, és vallásuk nagy részben czeremóniákká fajult. De nem czélom izgatni, valamint nem czélom, hálátlan védő beszédet írni a zsidóság mellett, minőt javat írtam a keresztyén nőnem mellett. Hanem czélom a népfájnak fényoldalát minden bordáival t. cz. olvasóimnak fölvezetni, ezzel a keresztyének és zsidók közötti fojtott gyűlölséget szüntetni, a kölcsönös türelem lelkét pedig ébreszteni. Annyit azonban zsidó felebarátinknak meg kell mondanunk szakálukba nyíltan, hogy itt az ideje, miszerint ők is, mint a török szomszéd, engedjenek a kor hangos kivánatának, és a reformot vegyék munkába, minél előbb kimondván az igazat : „Önöket, zsidó lakostársaink, e hazában teljes jogegyenlőségre emelni, tökéletesen emancipálni és meghonosítani nem lehet, mígnem a tiszta mózsesi valláshoz visszatérendenek, és a Talmudról végképen lemondanak." A reformiszony miatt van, hogy önök az európai országokban, minden kísérletek után is, tökéletesen emanczipálva még alig vannak másutt, mint a hessen-kasseli kis tartományban, és málnai Frankfurtban Rothschild ősi lakó városában : még talán Francziországban, Holland- és Belgiumban is 1792. óta lobog a zsidó fölszabadulás zászlója, megerősítve a Napoleontól parancsolt, 1807-ben Párisban tartatott nagy Sanhedrin (főzsinat) által. De az e zsinaton megállapitott elvek *) az emlitett országokon kivül nincsenek bevéve nyilvánosan. Sőt Spanyolhonból s hazánkban a bányavárosokból kizárvák a zsidók jelen korunkban is. Reformált zsidót látni, nekem még nem volt szerencsém, és ha egyet Pamphiliából, Kappadócziából vagy bárhonnét hozva pénzért mutatnának itt Kemenesalján , bizony szívesen megfizetném a belépti díjt, csakhogy láthatnám a ritka embert. De azért elhiszem, hogy léteznek ietto ollyanok sokan, és létezik egész felekezet is szintén reformált zsidókból álló; név szerint Krimiában, és más vidékein a török és orosz birodalomnak keletföldön. Aztán illy reformált zsidók ugyan ott az u. n. Karaiták, végre az Afrika keleti szélén fekűvő Abyssinia czimű országnak összes népe, melly tisztán zsidóság, és egyedül a mózsesi törvénynek hódol Hinni akarom pedig, hogy felvilágosult, mivelt és reformot óhajtó zsidó, hazánkban is rejlik a sokaságban nem egy vagy kettő, hanem egész legiónyi, sőt rabbik is; csakhogy nem bírnak önhatalmukból egyesülni, — mint pl. a pesti zsidóságnál is a legköze l) Lásd : „Vasárnapi Újság" 1855. lap 199. *) Magyarra fordítva a szellemdús Löw Lipót főrabbi által, ki jelenleg Aradon van, e czím alatt : „Zsidó-vallás-elvek." Pápa, 1848. 8dr. 441.