Vasárnapi Ujság – 1857
1857-11-22 / 47. szám - A biztositásról Székely József 507. oldal / Elmélkedések - Hunyadvára pusztulásnak indul. H. Sp. J. 507. oldal / Elmélkedések
Robertson semmit sem várt kevesebbet e hős tette jutalmául, mint hogy legalább is aladmirállá fogja kinevezni a köztársaság. Ezt azonban nem tették vele, hanem abból a kincsből, mit ő Benavides rablótanyáján elfoglalt, átadtak neki ötvenezer piasztert — osztalékul. Ez egészen lehangolta a nagyravágyó ifjú kedélyét; rögtön elhagyta a szolgálatot, letette vállbojtjait s haragjában, csalódásában búcsút vett az egész világtól. A la Conceptione öböl közelében volt egy puszta, laktalan sziget; azt választá ki jövendő lakhelyéül; ott építtetett magának egy remetelakot, elbolondított egy éhenhalt embert, hogy az ott szolgálja őt, azután meg egy pár kétségbeesett kreol nőt, akik közül az egyiket feleségének, a másikat szobaleányának tekinté, s erősen elhatározó magában, hogy soha többé a nagyvilágba vissza nem tér, hanem mint egy uj Ádám és Éva, egy uj vadember-generatiót alapit meg tenger közepetti kis paradicsomában. Itt élt azután édenkerti ősörömök közt a világgal meghasonlott fiatal remete s tán itt is vénült volna meg, ha egy baleset onnan ki nem zavarja végkép. Mint mondám, egy rabló, a Benavides-bandából, Martelin megmenekült s szerencsésen eljutott Valparaisóba; ott, mint kormányos, szolgálatot vállalt egy spanyol hajón. Mikor a sík tengeren volt a hajó, összeszövetkezett a legénységgel, éjszaka a hajótulajdonost híveivel együtt megkötözték, kitették a dereglyébe s maguknak zárták a hajót. Martelin hallotta már hírét annak a karácsonfának, a mit Robertson a Chili parton felállított; azt is megtudta később, hogy ő félelmes ellene a Mocha szigeten él egész magányosságban s nem gondolt most elébbvaló dologra, mint hogy társainak megöléjét ott elfogja s öt magát akassza arra a fára, a honnan társai lógytak. A tervet nem volt nehéz kivinni; egy éjszaka husz ember kikötött a Mocha szigetén dereglyével s Robertsont legédesebb álma közepén lepték meg remetelakában; ott mindjárt le is ölhették volna, de Martelin nem akart elállni attól a tréfától, hogy ellenségét épen az araucani kenyérfa tetejébe akasztassa fel. Robertsont tehát lánczra verték s ledobták a hajó fenekére. A Mocha-szigettől az araucani partig azonban hosszú utat kell tenni. E hosszú ut alatt megharagudott a tenger a kalózokra s elkezdett ellenük lázongni : a vihar meghallgatta az átkozódók kivánságát s utolérte vele őket; az ár mindig közelebb ragadta őket a veszélyes sziklákhoz; Martelin nem tudott hajóján segíteni, az egész legénység között nem volt egy, aki értett volna mesterségéhez; a végveszélyben kénytelenek voltak Robertsont feloldani lánczai közül s szépen könyörögni neki, hogy szabadítsa meg a hajót az elmerüléstől. A fogoly eként abba a helyzetbe jutott, hogy három napig parancsolt elfogóinak, s azok kénytelenek voltak neki engedelmeskedni, ha azt nem akarták, hogy a viharos tengeren ostoba módon elvesszenek. Harmadnap örült mindenki, hogy a keresett araucani part helyett egy nyugalmas kikötő előtt találhatta magát, de senki sem örült annyira, mint Robertson, mert a mint egy szemközt jövő angol hajót megpillantott, rögtön a tengerbe veté magát s szerencsésen átúszott hozzá. Martalin nem merte őt vihar roncsolta hajójával a csatakész angol brigg ellenében visszakövetelni. (Folytatása következik.) arczképei, ma már alig látható ezek nyoma, — bár ezt az egy szobát mentették volna meg a hunyadiak! — Kár volna ezen emléket pusztulásnak engedni. Őseink emlékei ápolják s tartják fenn nemzeti nyelvünk, nemzetiségünk és édes hazánk iránti vonzalmunkat is, s azokat enyészni nem engedhetjük. De még más okból is szomorú e vidék. Itt magyar szót alig hall már az utazó, — a magyar házaknál pedig a férj nejével s gyermekeivel nem saját nyelvén beszél, hanem a túlnyomó román (oláh) nyelvet használja, — ugy, hogy ha ezen, tisztelt hunyadmegyei hazámmal, segíteni nem sietnek, 50 év alatt bizonynyal a ref. egyházakban románul kell híveihez szólania a lelkésznek, ha azt akarja, hogy megértsék, s a magyarok magokat nem „magyarnak", hanem ,,ungur"nak fogják nevezni. A gyermek az utczákon magyar szót nem hall, hony románul foly a beszélgetés, s a magyar tökéletesen beolvad. — Elhanyagolják, mert nem értik a nyelv becsét, nem tudják, hogy az a nemzetiség egyedüli fenntartója, nem irtóznak azt idegennel felcserélni, nem rettegnek attól, miszerint jöhetnek idők, midőn keserűen meg fogják bánni mostani vétkes mulasztásukat. A derék hunyadi lelkész G . . . S . . . úr mindent elkövet, hogy megmentse híveit, — elmondja, hogy saját nyelvüket kiküszöbölvén, azt egymással cserélni fel, — milly rut, milly káros; de fájdalom, nem sok sükere van. — A lelkész ur egy olvasó-egyletet is igyekszik alkotni; bár csak teljesednék buzgó óhajtása! Ugyancsak a hunyadi lelkész úr most azon jár, hogy egy népiskola jöjjön létre az eddigi iskola helyén, természetes, ez a hunyadiak lelkességétől függ. Segítsenek a bajon uraim, gondolják meg, hogy a nemzet csak ugy s addig él, míg saját nyelve és hazája van; tartsanak gyermekeik mellett magyar cselédet, beszéljenek velők magyarul, iskoláztassák őket, s ha iskola nincs a községben, építsenek, a rosz karban levőket segítsék fel, igy aztán nyugodtan lehetnek, s nem kell előre pirulniok az utókor előtt, s igy nem fognak magok után egy nemzedéket hagyni hátra, mellynek neve „volt magyar" legyen! *) — H. Sp. J. Hunyad vára pusztulásnak indul Hunyadmegyéből (Erdély), okt. 22-én. Fájdalmas érzettel irok most, mivel a magyarok egyik legnagyobb emberének, Hunyadynak rombadült várából jövök. Ugy vélem, nem sokan vannak a t. olvasók között, kik legalább naptárban ne látták volna őseink e ritka, nagyszerű emlékét, — ma már csak a falak állanak fenn, tűst és korommal bevonva, — már a lak, mellyben dicső Hunyadyak emlékezetes csataterveit kigondolá, baglyok és denevérek tanyájává változott. Én ezt nem mint újságot irom; mert leégése már három éve történt, hanem csak azért, hogy kinyilatkoztassam, miszerint milly derék, milly magasztos lenne az, ha mi magyarok abban járnánk, hogy nagy ősünknek e csaknem egyetlen emlékét, — felépitvén visszahoznók régi állásába, hogy igy a vár, mellyre mi büszkék vagyunk, a maradékaink dicsőségére is fennmaradjon! Valóban hallani is fájdalmas e szomorító esetet, de látni, valóban szívszaggató. Akiben nemzetisége iránt legkisebb érzés van is, kénytelen itt könyeket hullatni, kénytelen bámulni, hogy miként megy végenyészetnek egy illy emlék. Egy nagy szoba falán meg valának a magyar királyok A biztosításról. Irta SZÉKELY JÓZSEF (Folytatás.) VI. Rentek (évi jövedelem, kamat, osztalék) biztosítása és outinak. A rente-biztositóintézeteket is a biztositások közé szokták számitani, noha részint az életbiztosítás alá tartoznak, részint a takarékpénztárak és nyugdíjintézetek közé sorolandók. Ugyanis, vagy ollyanok , mellyek tagjaiknak bizonyos évi jövedelmet biztosítanak, vagy ollyanok, mellyek csak bizonyos korosztályoknak engednek jövedelmet, melly jövedelem mennyisége vagy magassága, a felvett alapelvek szerint számitva, véletlentől függ, melly intézetek annálfogva semmi bizonyos rend-hez nem kötik magukat. Illy intézetek czélja: a betett és rájuk bizott tőkéket minél magasabban kamatoztatni, s a résztvevőknek idővel magas évi jövedelmeket szolgáltatni. Az eszközök alkalmazását tekintve azonban, ez intézetek nagyon eltérnek egymástól, ha szintén azon czéljukban mindnyájan megegyeznek is, hogy a résztvevők egymás öröksége után áhítoznak. Évi társulatokat képeznek t. i. s ez évi társulatok ismét külön osztályokat, mellyek a jövedelmet nyerők kora szerint alakittatnak. Némellyik évi társulatnak 6 — 7 osztálya van, mások még több, például 11 korfokozatot vesznek fel. Rendesen 100 vagy 200 forintot tesznek be. Némelly intézetek mindjárt az első évben a betét után jövedelmet adnak (kamatot, osztalékot), mások, mint a karlsruhei intézet, az első évben nem adnak semmit. Az elv mindenütt ugyanaz, hogy a résztvevőknek kezdetben mérsékelt, később gyorsabban emelkedő, s a vén korban igen gazdag évi jövedelmet adjanak. Átalában illy intézetek nagy hibája, hogy a fiatal kor rovására, az öregkort, nagyon is megsokalható kedvezményekben részesíti, például vagy jóval nagyobb összegeket kell fiatalabb korúaknak betenni, vagy az idősb korosztálynak, aránylag a fiatalabb korosztály betétéhez, jóval nagyobb jövedelem jár ugyanazon összeg után. A bécsi e nemű intézet, melly 5% kamatlábra van alapitva, biztosit eredeti rentekre III. „ 21 — 35 ,, 4% és igy tovább, ugy hogy a VII. osztályban 65 éven felül már 61 2%-t biztosit. A rentek emelkedése, mint már mondottuk, örökösödés által következik be, minthogy halálozás esetében a rentének azon része, mellyet az illetők életökben húztak, a fentebb említettük évi társulatok közül annak javára tartatik vissza, melly évi társulathoz a megboldogult tartozott, ugy hogy, ha egy meghalálozott résztvevő lassan lassan 100 sőt több tallér évi jövedelmet húzott mig élt, örökösei semmit sem kapnak, de a tőke ugyanazon évitársulat legfiatalabb osztályára, 8 az egész évi társulat kihaltával, a később támadt évitársulatokra száll. Mivel illy örökösödések által az évitársulatok vagyona rendkívül emelkedik, nagyon megfogható, hogy illy intézet ügynökei gyakran mindenféle csábító valószínűségi számításokkal édesgetik a résztvevőket, kik aztán addig I. osztályban 0 — 10 kérévig 4 °/0. II. „ 11-20 „ 4% *) Vajda-Hunyad várának fenntartására az építészeti régiségeket kutató s fenntartó központi cs. kir. bizottság által tett indítványra a cs. kir. belügyminisztérium nyilvánitá, hogy a fenntartási költség az országos alapból nem utalványoztathatik, de a bizottmányra bizza további lépéseket tenni, hogy a várlak omladozása meg legyen akadályoztatva. A gyülekezet azonban elhatárzá, a minisztériumot utólag megkeresni, hogy az legalább a beomló félben levő lovagterem befödési költségeit utalványozná. Ezt írják legközelebb Bécsből. Szerk.