Vasárnapi Ujság – 1858
1858-04-25 / 17. szám - A magyar Tempevölgy (Balatonvidék) (16 képpel). Jókai Mór 195. oldal / Hazai tájleirások; intézetek; népviseletek; épitészeti művek - Isten szava (az erdők pusztitása ellen) Ompolyi 195. oldal / Természettudományok; ipar; gazdaság
195 Sokat beszélt s rendkivüli szeretetreméltósággal. Midőn a felszolgáló vendéglői kiment s magokra maradtak, egész őszinteséggel nyilvánitá, milly veszélyezettnek gondolja életét. Erősen hivé, hogy a franczia kormány intézkedéseket tön az ö elraboltatása vagy megöletése iránt. — Száz meg száz terv szökdelt elméjében élete megmentése végett. Töprengett s aggódott az eszközökön, mellyek által e vidék népét elámíthatná, mert előre tudva volt, hogy nagy néptömeg várja a közelebbi posta állomáson. Kinyilatkoztatá a biztosoknak, hogy legtanácsosb lenne Lyonig visszatérni s onnan más uton Italiába hajózni. De a biztosok semmikép nem fogadhaták el e tervet s igyekeztek arra bírni, hogy egyenest Toulonba vagy Frejusba tartsanak. Próbálták meggyőzni a franczia kormány felöl képzelt istentelen szándék lehetetlen voltáról, mondák neki, hogy a nép sem bélyegezné magát illy nagy bűnnel, habár eddig némi illetlenségeket követett is el a császár személye iránt. Hogy kisérőit meggyőzze félelmének alapos voltáról, elbeszélé nekik, mi történt közte s a vendéglősné között, ki őt föl nem ismeré „Vájjon — szólt a vendéglősné a császárnak találkozott ön Bonapartéval?" — „Nem! — felelé a császár"„Kiváncsi vagyok tudni — folytatá az asszony — vájjon meg bire menekülni; mindig azt hiszem, hogy a nép őt legyilkolja s meg is érdemli a semmiházi! ugyan mondja csak ön, elviszik őt Elba szigetére?" — ,,Igen, el". — De csak belefojtják a tengerbe, ugye? — „Magam is azt hiszem! felesé Bonaparte. Látják önök — szólt a biztosokhoz fordulva milly veszélynek vagyok kitéve!" Sőt annyira ment nyugtalankodása, hogy kérte őket, vizsgálják meg, nincs-e a vendéglőben valami alkalmas rejtett ajtó, mellyen elosonhatna, vagy hogy az ablak, mellynek redőnyeit megérkeztekor lebocsátá, nem igen magas-e, hogy róla szükség esetében leugorjék. Az ablak kivülről rostélyos volt s e körülményre figyelmeztetvén, rendkivüli zavarba hozta őt a biztosok egyike. A legkisebb zajra is összerezzent s elsoppadt. Ebéd után magára hagyták s néha-néha, betekintettek szobájába, a mint kívánta vala. — A vendéglőben és körüle sokan gyűltek össze, a biztosok hosszas ottmulatásából Napoleon császár jelenlétét gyanitván. Ezek ugyan el akarták hitetni a néppel, hogy Napoleon előre ment, de legkisebb hitelre sem találtak. A bámulok közöl sokan kijelenték, hogy nem akarnak ők a császárnak semmi roszat, csak látni óhajtják, milly hatást tett reá a szerencsétlenség, legfeljebb hangos szóval szemére hánynak egyet mást s megmondják neki az igazat, mit olly ritkán halla. A biztosok mindent elkövettek a nép lecsöndesitésére s csakugyan czéljukat is érték. Alkalmuk volt egy szavahihető embert küldeni a következő posta állomás (Aix) polgármesteréhez, minek következtében kellő rendelkezések tétettek ott minden zűrzavar eltávoztatására. Schuwaloff tábornoknak, a kisérő biztosok egyikének hadsegéde jelenti, hogy a bámész tömeg már az utczákról csaknem egészen elvonult. A császár tehát elhatározta, hogy éjfélkor indulni fog. Túlzott óvakodásból ismét uj eszközöket vett elő, hogy föl ne ismerjék. Sok sürgetés után arra birta az emlitett hadsegédet, hogy a kék kabátot s a fehér kalapot, mellyben a császár a vendéglőbe érkezett, öltse magára; bizonynyal azért, hogy szükség esetében majd ő tartassék a császár személyének. Bonaparte, ugy akarván utazni, mint osztrák ezredes, Koller tábornok egyenruháját vette magára, ékesítve a Terézia rend keresztjével, mellyet a tábornok viselt, egy porosz ezredes uti sapkáját tette fejébe, Schuwaloff tábornoknak pedig köpenyegét ölte föl. Miután a szövetséges hatalmak biztosai így felöltözteték a császárt, elindult a menet. Drouot tábornok ment elöl, azután az álcsászár t. i. Schuwaloff tábornok hadsegéde; követte Koller tábornok, a császár, ugy Schuwaloff, és gróf Waldburg porosz tiszt. Az álcsászár t. i. a kékkabátos hadsegéd Napoleon hintajában, maga pedig Napoleon, Koller tábornokkal egy kocsin. — Aix-ban néhány csendőr, a polgármester rendeletéből elszéleszté a tömeget, melly a kocsik felé kíváncsian özönlött s azután békében folytatták utjokat Elba felé. (véte kivetek.) Isten szava. Az ,,A. A. Z." után a „Magyar Futár" egy figyelemre érdemes czikket hoz : „Tirol déli részeiben, hol a madarászatot végetlen szenvedélylvel űszik, néhány évtizedtől fogva nagyon ritkulnak a vándormadarak. Mult ősszel egészen elmaradtak és a panasznak nem vala vége, de valódi okára ki sem figyelt. A teremtés urának, az embernek, kinek, ösztön nélkül, a többi állatok felett azon szomorú előnye van, hogy magát észrevétlenül, de rendszeresen tönkre teheti, az Isten ollykor kézzelfogható intéseket küld, mellyeket, ha a Kosmosz nem is olvasta, legott megérthetne. És még sem érti. A vízáradások régi időkben olly ritkák voltak, hogy történtökkor emlékköveket állítottak; most azon évekre állíthatnók, mellyek a nélkül múlnak el. Jégesőről az árendákban sehol említés nem volt; most év is a nélkül ritkán fordul le. Egy eső nélküli nyár miatt egy egész emberkoronát panaszkodtak; most vízvezető intézmények vannak napirenden a minden évben előforduló szárazság enyhítésére. Atyáink házai bizonyítják, hogy éghajlatunk más lett. Urak és polgároknál az egész házban egy kemencze vala; egyszerű ablakok kerektáblákkal, szitához hasonlók, és rosz reteszek a jég tisztítására szolgáltak. Roszul járnánk, ha 6—8 hétig tartó hidegben a szakonkint zajló téli részek ellen a régi eszközökkel kellene óv Öznunk magunkat. Már a vándormadarak is más útra kelnek. Nem Isten szava ez, ki hangosan így int : „Áldásul plántálám hegyeitekre az erdőket, hogy folyamaitok forrásait őrizzék, nyárban a jeget hűtsék, télben enyhítsék, a jégesőt és a szélvészeket eltávolítsák, földeitek termékenyítésére felhőket gyűjtsenek, a hegyek kérgét összetartsák, hogy el ne temessenek. De ti az erdőt tövestől pusztítjátok, dőre vakságtokban kaput nyittok a nyomornak, elvágjátok saját és gyermekeitek életutait és a paradicsomot pusztává változtatjátok. Íme hírnökeimet küldöm : a vizárt, a jégesőt, a szárazságot, a hőséget, a fagyot és szélvészt; a madarak útját másfelé vezetem, — emberekhez, kik jótéteményeimet nem tapossák, intészekül, hogy okuljatok." Illy körülményekben csudálkozhatni, hogy a közvélemény az erdőpusztitásokat törvénykivülinek nem nyilvánítja, ha másrészről az emberek átalában gondolkodni szeretnének, és az ok és okozat olly távol nem volna egymástól. A felvilágosodott kormány teendője tehát az emberek beteg ítéletének segítségére jönni, és e rettenetes bajnak terjedését akadályozni. E jótékony szándékát a kormánynak mutatják az ez év elején életbelépett erdőtörvények. E törvények kezelésétől függ az eredmény .... Ha jogi fogalmak szerint a tény kiváltképen következményei után megítélendő, nincs törvény, melly az erdőpusztitóra nézve igen csekély lenne. Az égető egy házat, vagy legfelebb egy falut tesz tönkre, melly néhány év múlva újból fölépül. Mi ez egész vidékek pusztulásához képest, mi által a földek tönkre tétetnek, a kulturához szükségelt tényezők elzáratnak s elemi csapások normális állapottá válnak, a légkör megváltoztatik *), az élet feltételei elvágatnak? Feltéve, hogy ezekért egyes fapusztitó nem tétethetik felelőssé, de ha az okozott kárt annyi töredékre osztjuk is, amennyi erdőpusztitó van, még elég marad fenn a példás büntetés igazolására." Ompolyi. A magyar Tempevölgy. Hegényes tájleirás JÓKAI MÓRTÓL. Mit érthetnék mást e név alatt, mint a Balaton vidékét ? amelyik tájrésze hazánknak érdemli meg inkább a Tempevölgy nevet? ahol magasabb szellemek dalolni taniták a költőt;a nem költőt pedig érezni azt, amit a költő énekelt. Sok szép tájékát bejártam hazámnak ; voltam az alföld végtelen rónám, álltam a székely havasok csúcsain, de mindeniknél jobban megragadott a Balaton-vidék. Az alföld úgy tetszik nekem, mint egy édesanya, ki nem sokat piperézi magát gyermeke előtt, nem iparkodik kedvéért szép lenni; de kalászos mezőinek aranytengerével mutatja, milly híven szereti, millyen jó anyja volt, s mig rezgő délibábjában tündér meséket mond neki, pacsirta énekben zengi bölcsődalát. —Erdély képe viszont ugy tünt fel előttem, mint egy büszke tündér, ki bámulatra hiv, bűvöl és elcsábit; fenyvesek zúgása titkos szókat beszél, havasok látása a távol után vonz; valami ugy kényszeri elérhetlenek után sóhajtani; és egy fájó érzés nehezíti a megválást. Ahole a Balaton-vidék egy bájos menyasszony, ki vőlegényére vár, minden ponton uj bájait tárja fel; mentül tovább nézzük, annál szebbnek látjuk, s bár nevessenek ki érte, én azt mondom, hogy az egész táj mosolyog! S még esre mélyebb, még egy jellemzőbb benyomást hagytak lelkemben e külön tájak. A hegytelen alföld, mellyen semmi emlék, vagy rom *) Hát a mezőségen kiszáradó források?