Vasárnapi Ujság – 1858
1858-09-26 / 39. szám - A beduin boszuja. Káldor 458. oldal / Elbeszélések - Vajda János; A virrasztók 458. oldal / Költemények
A virrasztok. *) Itt a nagy halott előttünk, Kiterítve, mereven. A hideg, a téli éjben, Csillagoltó sötétségben. o . Mi vagyunk még éberen. A sirásban elfáradt már Valamennyi jó rokon. Talán mi se volnánk ébren Hanem mert a torban, éhen Rágódunk a csontokon. A csontokon sem rágódnánk, De hát — ez a kenyerünk; Nem maradt ránk dús örökség, Fizet minket a nemzetség , Ha sírunk, énekelünk. Már maholnap ez se kell majd — Elég volt a gyász, a dal; Ami meghalt, föl nem támad, Haszontalan minden bánat! Hajrá étel, hajital! Illyen szelet hallunk is már, Ki legtöbbet örökölt — Annak van a legjobb kedve, Ott van a mult elfeledve És eladva az a föld, Hol pihennek a nagy ősök Kik szerezték vérükön Azt is, a min ők mulatnak — Idegenek jól aratnak Vérben ázott térükön. Ők alusznak szépen, mélyen Ébren már csak mi vagyunk; Ők alusznak és álmodnak Mi virrasztunk ébren, hát csak Ébren is mit álmodunk. Álmodunk mi hihetetlent, El se merjük mondani. A holt szeme félig nyitva, Hátha meg nem volna halva S lehetne még valami . . . A nagy tenger éjszakába Ki-ki nézünk ollykoron, Mert nem tudjuk hány az óra, Hallgatunk a kakasszóra Merengünk egy csillagon. Jó reménnyel, vak reménnyel Hogy ha megvirradna már! De a hajnal csak nem pirkad, S amit láttunk, az se csillag, — Bolygó fény, vagy fény bogár! — És csak olly csöndes ne volna. De ez ugy fojt, ugy ijeszt — Dalunk is már egyre fárad, Alig ad még bátorságot — Égen földön semmi nesz. Szempillánk is csuklik immár S ha az álom elnyomott, S mi is alszunk, boldog Isten! Akkor aztán késő minden — Mozdulhat a tetszhalott! . . Vajda János: A beduin boszuja. (Egy ut izó naplójából.) Négy órás fárasztó lovaglás után egy fák és bokrokkal szépen benőtt völgybe értünk, hol a nap fáradalmait kipihenni közakarattal elhatároztuk. Mig a kiséretünkben levő beduinok egész készséggel szedték le a szükséges pogyászokat, s pányvázták ki lovainkat a gazdag fűbe, addig kisded karavánunk egy fa alá telepedve, figyelemmel függött kalauzunk ajkain, ki felszólításunkra, a beduinok vadregényes életéből, a következő történetkét beszélte el. A Budsir közelében tanyázó két Kabul törzs, Ulad Abd-el-Dsebber, s Beni Idser, még őseiktől tanulta egymást kiolthatlanul gyűlölni. Különösen a két törzsfőnök Achmet Bey Mohamét, és Haliad Bursali halálos ellenei voltak egymásnak Az ősi gyűlölséget és elkeseredést egy közbejött esemény még nagyobbra növelte. Volt Haliad Bursalinak egy szép fiatal s igen okos tevéje, mellyet mindig maga tanitott, s tenyeréből etetett, szóval, e teve volt kedvencze, öröme, és büszkesége. Csak egyszer kellett Achmetnek e gyönyörű tevét megpillantania, hogy azt megkedvelje, s elorozni magában elhatározza. Hogy gonosz szándéka sikerüljön, kémeket küldött ki a szomszéd Beni Idser törzs tanyái felé, kik rövid idő múlva azon kedvező hírrel tértek vissza, hogy Bursali nyájai a szép tevével, minden különös őrködés nélkül egy völgyben legelnek. Legjobb harczosai közöl kiválasztott néhányat, s velük még azon este a tanyát elhagyva a Beni Idser törzs hegyei közé lopózott , s az érintett völgy torkolatánál kedvező alkalomra várakozott. Gyönyörű csillagos éj volt. A hold teljes fényben ragyogott, s az egész láthatár halvány fényben úszott. Mindenhol néma csend. Csak néha-néha halatszott a Beni Idserek örebeinek vad üvöltése a közel tanyáról, felhiván koronként a pásztorok figyelmét, kik valami vérszomjas oroszlán vagy ravasz hiénát gondoltak a tanya körül lapangani. Midőn a hajnal elönté a hegyek ormain bíborát, látta Achmet vad harczosaival leshelyéről, mint terelik le a völgybe a nyájat, de a támadásra alkalmas perczet még nem hitte elérkezettnek, tartván attól, nehogy a pásztorok közöl egy megmenekülvén, lármát üssön. Bevárta tehát, mig azok a nyájat egymás után elhagyják A szerencse kedvezett a rablónak. Alig mult néhány óra el, már csak egy pásztor maradt a nyáj mellett, s az is leheverve, nemsokára mélyen aludt. Mint a kigyók csúsztak most Achmet és társai, egyik bokortól a másikig, felhasználva a kedvező perczet. A szép teve nyugodtan legelészett az alvó pásztor mellett, csak az ebek vették észre a földön kúszók neszét, gyanúsan emelték fel fejüket, körültekintve, s egy-egy lassú morgás árulta el a kuvaszok folytonos őrködését. Csak egy két másodperczet vártak még, hogy a kutyák gyanúja elenyésszék, s akkor a lehető leggyorsabban előre rohantak a magas fűben. „Előre, előre" suttogta Ahmet „öljétek meg a pásztort." „A halál ajkai némák." S mielőtt a nyugodtan alvó pásztor eszmélhetett volna, a beduin hosszú kése markolatig fészkelt keblében. „Allah! Allah! suttogott ő, s görcsös vonaglások közt kisértette meg a felkelést, — de a száján kiömlő vér elfojta a szót ajkain." „Allah nagy" kiáltott fel Ahmet önelégülten „hanem e gonosz ebek, folytatá, még fellármázzák a Beni Idsereket, öljétek meg őket, s hajtsatok el annyi marhát, a mennyit képesek vagytok. Azután gyorsan el, kövessetek engem, hősök unokái " „El! El! szólt tovább Achmet aggódó arczczal, tüstint esni fog, Dursali nyomozni fog minket s igy fog szólani : Ezt Abd-el-Dsebber cselekedte, s erős harczosaival reánk üt, s vér fog ömleni faluinkban." Alig hogy elvégezte Acmet szavait, már az eső nagy cseppekben hullott alá, s a harczosok nyugtalankodni kezdettek. „Csakugyan a Beni Idserek — mondák többen — üldözni fognak minket, s menekülés közben fognak reánk ütni." Eközben a martalékul esett nyájat összeterelve, útnak indultak. A ravasz főnök s harczosai, hogy az üldöző Beni Idsereket tévedésbe hozzák, zsákmányukat a hegyi patak medrében hajtották előre; ahol pedig patak nem volt, a nyomokat összetiporták, vagy farkuknál fogva vonták előre az állatokat. Így tettek két nap és egy éjjel tanyájuk körül egy nagy kerülőt, mignem a Ved el-kebir nagy folyó partjaihoz értek, mellynek medrében vagy két óráig haladtak, hogy minden nyomot megsemmisítsenek. Végre elérték tanyájukat, s a zsákmány szétosztásánál Ahmet megtartá magának Bursali páratlan szépségű tevéjét. S most az Abd-el-Dsebber törzsbeliek öröme nem ismert határt, nem ismert korlátot; a hegyek és völgyek viszhangoztak a harczi énekektől. „A Beni Idserek kutyák, igy énekeltek többen, ők alusznak, mikor az Abd-el-Dsebber őrködik. — — Bursali legelőjéről mi isszuk a tejet, s a mi késeink pirosak a Beni Idser vérétől, mert Allah győzelmi koszorút ad a hősnek. A De a Beni Idserek nem aludtak. Midőn a nap leáldozott, s a TM nyáj nem tért vissza a szokott időre, — kimentek a törzs férfiai felkeresni az elkésett nyájat, s ekkor meglelték véres tetemét a legyilkolt pásztornak, s néhány tévedező ruhát az elrabolt nyájnak. — Halad Bursali e hírre dühösen tépte szakálát, s megesküdött saját fejére, be nem hunyni addig álomra szemeit, mig véres bosszút nem áll a rablókon, kik legelőjének büszkeségét, kedvencz tevéjét elhajtani merészelték; s fegyverét felkapva a törzs legbátrabb harczosaival rögtön elsietett. t? o *) E jeles költeményt Vajda Jánosnak e napokban megjelent „Költeményei második bővitett kiadásából" közöljük mutatványképen. Addig is, mig a komoly, higgadt itészet Vajda számára is kijelölné az irodalmunkban őt megillető helyet, s erényei vagy hibái lajstromát felmutatná, örömmel idvezeljük e versgyűjteményt, mellyről meg van irva, hogy azzal ,,értékre nézve az újabb költészeti termékek közöl egy sem versenyezhet." A bővebb meggyőződést ajánljuk olvasóinknak, kik, a könyvből reméljük, el fogják ismerni, hogy itt költői erő és folytonos törekvés komoly nyilatkozataival állnak szemben. — Szerk. Beduin annyit jelent, mint puszták fia. Igy hívnak egy számra nem csekély mohamedán népfajt, Arábia, Egyptom és Északi Afrika sivatagjain. Városoktól, faluktól távol vándor életet élnek külön családokban, mellyeknek feje a seik, s külön törzsökben, mellyeknek élén egy-egy emir áll. Nyájaikkal s teherhordozó állataikkal együtt gyakran változtatják tartózkodási helyöket, s folyvást költöznek olly tájakra, hol friss vizet s legelőt találnak. Legkedvesebb állataik a teve és a ló, azonkívül van szarvasmarhájok, juhok s szamarak. Mindnyájan bátor, jó lovasok; a vadászatot felette kedvelik. Állataikon cserélnek a szomszéd népekkel ruhát, fegyvert. Vannak köztök igen kegyetlen, rabló törzsök, kik csak a vendégszeretetet tartják tiszteletben, különben ellenségnek néznek mindenkit, a ki nem hozzájok tartozik, s nem szövetségesük vagy védenczök. Átalában a beduin mind szegény, tudatlan, vad és nyers, de szabadságára büszke és féltékeny nép. — A szomszéd népek rettegett ostora, Istenén kivül egyéb urat elismerni nem akar.