Vasárnapi Ujság – 1858
1858-02-21 / 8. szám - Török halom; történeti rajz. Pap Mik 86. oldal / Elbeszélések - Tóth Endre; Sátoros czigány 86. oldal / Költemények
8e tén kedvező alkalma nyílt magát az udvarnál s legfensőbb körökben is személyesen megismertetni. Hivatalkodása folytán a r. kath. tanintézeteket rendbe hozta, az ifjúság erkölcsi és szellemi műveltségét előmozdította, a tanároktól rendet, pontosságot, lelkiismeretes eljárást követelt s az erdélyi r. kath. egyházjavak állapotának olly remek kimutatását szerkeszté, melly legalaposb s hitelesb okmányként maiglan is zsinórmértékül használtatni szokott. — A könyvvizsgálói korlátlan hatalom is kezére bízatott 1781-ben, mellyet, hogy milly részrehajlatlan igazsággal kezelt, már csak az is eléggé bizonyítja, hogy a sajtót egy részről sem engedte meg más vallás, vagy nemzet rovására felhasználtatni. Ezen eszélyes eljárása által nemcsak a fejedelem magas kegyét, hanem honfitársainak bizalmát és közszeretetét is kivivá magának. 1786-ban kir. főkormányszéki valóságos tanácsossá neveztetvén Nagy-Szebenből Kolozsvárra költözött. 1788-ban károly-fehérvári czimzetes kanonokká iktattatott. 1793-ban pedig szerbiai czimzetes püspöknek szenteltetett fel. A nagy tudományu s szélesen elterjedt birü gróf Batthyány Ignácz halálával az erdélyi püspökszék megürülvén, négy hónap múlva I. Ferencz király s erdélyi nagyfejedelem, a főkormányszék kihallgatása elmellőzésével s minden előleges kijelölés nélkül — mi azon időben rendkívüli érdemek elismerését kifejező kegy vala. — 1799., márczius 14-én Mártonfi Józsefet az erdélyi r.kath. püspöki székbe emelte. Kineveztetését egész Erdély osztatlan örömnyilatkozattal fogadta. Csak maga a fényes érdemek köztiszteletü bajnoka, s a szerencsének e perczben felkarolt kegyencze nem tudott örvendeni. Nemes keblére épen ez elhatározó perczben nehezedett a legnyomasztóbb aggodalom. A püspöki szék jószágainak per alá fogott jelentős alkrészei (Alvincz és Drombár)ezen időtájban még függőben voltak; sőt gróf Batthyány halála után azon hír kezdett közönségesen terjedni, hogy az erdélyi kir. kincstár a püspöki szék minden javadalmait elfoglalni készül és az uj püspöknek, az 1715-diki becsüárban, évenkint készpénzül csak nyolczezer forintot fog fizetni. A méltó aggodalmat nem csekély mértékben növelte azon tény, hogy több egyházi férfiú az erdélyi r. kath. püspökséget akármilly föltétel alatt is késznek nyilatkozott elfogadni; sőt azok közt volt egy ollyan is, ki maga felajánlása mellett 8000 forintért is kész volt püspökösködni. Illyetén baljóslatú jelenségek közt Mártonfinak, mint az erdélyi r. kath. egyházi javak husz éven át éber és erélyes védőjének, elborult nemes kedélye. Egy rémgondolat — a főpásztori czimet az egyház méltósága s tekintélye alá sülyedésén vásárolni meg! — több mint öt hónapon keresztül háborgatá a mély és őszinte vallásosságu egyháznagyot, mig végre egy helyesen kikerekített nézetben lelt vigaszt és megnyugvást. Belátta ugyanis ő, hogy azon fejedelmi magas kegyelem, melly őt kérésén kivül püspöknek nevezte ki, a püspökségben még áldozat mellett is meg fogja tartani. És reményében nem csalatkozott. A kegyes fejedelem a magán kihallgattatásban részesült Mártonétól az ügy állásairól alapos tudomást nyervén, atyailag biztositá öt az iránt, hogy mindazon javadalmakat, mellyeket előde bírt, ő is háboritlanul bírni fogja. Igy végződött el Mártonfi ildomossága által, az erdélyi püspökségre nézve ezen életkérdés Bécsi hódolata alkalmával eszközlé ki azt is, hogy be nem várva a pápai megerősítő okmányt, a püspöki javak neki rögtön átadassanak, mellyek 1799. május 20-a óta csakugyan neki jövedelmeztek. A terhes ügynek sikeres elintézése után, 1800. nov. 23-dikán, Erdélyben a r. kath. egyházmegye kormányát minden jók örvendezései közt megragadta. Révai Miklós is, az ünnepelt főpásztornak súlyos életterhekkel küzdő barátja, a közöröm vidám népe közé vegyült bájhangzásu lantjával. — A magas remények, mellyekkel hívei kormányzása iránt eltelve valának, együl egyig teljesültek. Tizenhat évi püspökségének folytán miket tett a szakadatlan munka közt megőszült főpásztor az egyház javára, édes magyar hazája ügyeinek előmozdítására, azokról a hivatalos jegyzőkönyvek hangosan tanúskodnak. A fényes érdemek sorozatából csak néhány ragyogó pontot említünk. A püspöki javak erélyes megvédése s helyes gazdászata által egyházmegyéjének s lelkes utódainak méltó hálájára tette magát érdemessé. A szegény lelkészek s néptanítók fizetése javítására a maga jövedelméből sok ezeret áldozott. Özvegyekre, jó igyekezetü árvákra s elnyomorodott szegényekre jótékonyságát bőven árasztá, midőn ő igen kevéssel beelégedett. Híveit hathatós szónoklatával élte fogytáig üdvös eredményekkel oktatta. A székesegyházat sajátjából földiszesitette, kijavította. A károly-fejérvári Batthyány-intézetet a végenyészettől megvédte; a csillagda fedelezésére sok ezeret költött; a könyvtárt ritka példányokkal, a pénzgyűjteményt ritka becsű érmekkel gazdagította. Kolozsvárit egy kisebbszerű csillagdát hozott létre. A tudósokat — köztök az Ínséggel küzdő Révaiakat — s tudományokat pártolta, tanáccsal s pénzzel bőkezüleg segitette. Felséges fejedelmének a háború zaja s nyomorai közt a reá rótt hadi költséget nemcsak maga idejében szolgáltatta be a kincstárba, hanem önkéntesen többet is áldozott stb. Ennyi jótétemény s közhasznú szolgálat a királyi széknél titokban nem maradhatott. Az érdemméltányló fejedelem öt bokros érdemei jutalmául álladalmi valóságos belső titkos tanácsosi czimmel és szent István apostoli magyar király jeles rendje középkeresztjével ékesítette föl. Hetven évre terjedt áldásos életpályáját 1815. márc. 3-dikán végezte be. Hűlt tetemei a károly-fejérvári székesegyház sírboltjában pihennek. Végezetre szó nélkül nem hagyhatjuk a nagytudományu székely főpap irodalmi működését. Nyomtatásban, köztudomás szerint, csak két munkája jelent meg. Első azon német gyászbeszéde, mellyet Mária Terézia királynő hamvai felett tartott. Második pedig azon két versezete, mellyeknek egyikét Csórán, Barcsai Ábrahám íróasztalánál rögtönözte, másikát pedig „Az erkölcs temploma" czimüt, lelkes hazánkfia s érdemes barátom dr. Ötvös Ágoston ur ujabban hozott világ elé; ugyanazon tudós férfiú, kinek biztos adataiból szövődött a jelen életrajz. — Kéziratban több műve maradt fenn, mellyeknek jó része ugyanazon nemeskeblü tudománybarát érdekes gyűjteményében van s közlésüket tőle várjuk, reméljük. Csak dicső tettek s magasztos erények iránt fejeztük ki mély tiszteletünket, midőn a károly- fejérvári sírbolt egyik nagy halottját érdemeinek fénypalástjában feltüntettük s reméljük, hogy a „Magyar Plutárk" emléklapjai közleményünkkel is gazdagultak, Vass József. Sátoros czigány. Bérezek mögött a nap fölkel, Bérezek alatt ponyvasátor; Bele néz az őszi reggel, De nem lát a füsthomálytól . . . Szellő lebben . . . S mintha kárpit Volna füstje, szétháramlik. Az előtér köröskörül Göndör rajkóképpel telve; Hulló angyalnép az égbül . . . Mintha sötét felhőn kelne. Barna arczon fényes könyek — Marakodnak, könyörögnek. Benn a sátor közepében Füstöl a tűz, néha lobban; Asszonyember közelében Kettő-három, nagy dologban : Szitogatják a forgácsot, Megforgatják a bográcsot. Odahátul, hol a fény fogy, Reng a föld a csattogástól; Csak egy ingujj sejteti, hogy Ott erős kar kalapácsol . . . Gyorsasággal mozog le s fel — Veri vasát — mert felesel . . . v . Derül a táj; bérez és róna Éktelen a bágyadt fénybe; Lomb és virág eltűnt róla Hogy ne veszszen fagyos télbe; Megy a daru, megy a gólya — A czigány nem tehet róla. Ő is menne, ha van kedve; De ha épen nincsen szárnya . . . Szabadabb meg nem lehetne, Akárhová vinné lába . . . S ki most kilép, a lány épen Ezt forgatja tán eszében? Mint egy sima bronz szobor, kit Piros fénybe vont a hajnal, Mosolygásra nyitván ajkit, Néz az égre fél sóhajjal . . . Jó utat mond a madárnak S nem vágyai, Csak álmai Mik a madár után szállnak! Tóth Endre: Torokhalom. Történeti rajz. Megunta II ik Rudolf király a törökkel a sok háborút s békét kötött III ik Amurattal. A béke feltételei azonban megengedték, hogy mind a két fél egymás földére üthet s prédálhat a mennyit csak tetszik; de ágyúval várat nem volt szabad ostromolni. Mi alatt a török hazánk szivét, Buda várát birta, folytonosan adózott neki az ország. Minden városnak pontosan be kellett az adót a határnapra küldeni s ha valamellyik nem tudta előteremteni, az minden bizonnyal számolhatott reá, hogy nemsokára nyakára