Vasárnapi Ujság – 1858
1858-02-14 / 7. szám - Szabó Ádám (arczkép) 73. oldal / Élet- s jellemrajzok
A Vasárnapi Újság hetenként egyszer nagy negyedrétben egy és fél iven jelenik , vagy postai után a Politikai Újdonságokkal együtt 4 lt. pp. — Az előfizetési dij a meg. — Előfizetési dij január-juniusig, azaz : 6 hónapra Buda-Pesten hízhoz küldve | Vasárnapi Újság kiadó-hivatalához (egyetem-utcza 4. szám) bérmentve utasítandó. Szabó Ádám, a magyar néptanítók Nesztora. A Vasárnapi Újságnak azon jó tulajdonsága van, hogy minden tekintet nélkül rangra és osztályra, részrehajlatlanul ismerteti meg a velünk érdemdús egyének arczképéit s életét. Méltán kérek abban egy kis helyet az én érdemes öregem számára is. Egy futó pillanat ez igénytelen alakra — s megtudjátok, mellyik osztály tagja áll előttetek. — Tisztelettel hajlok én meg az ősz hadfi előtt, kinek babéros homlokáról az aratott diadalok dicsősége ragyog, — tisztelettel a polgári pálya férfia előtt, ki magas hivatását felfogva, nemes önzéstelen , kebellel fáradott hosszú évek során át a közjó előmozdításában; — tisztelem a tudomány és művészet választottait; — de a kegyelet ellenállhatlan érzése ragadja meg mindannyiszor keblemet, valahányszor az iskola szük falai és pora között megőszült aggastyánokkal találkozom. Ezek homlokáról nem ragyog a világi dicsőség babéra; ott ülnek a nehéz gondszük eredők, tanúi ama hosszú küzdelmes évek sorának, mellyeken egész nemzedékek nőttek fel kezök alatt, kiket mint megannyi gyöngéd csemetéket, hiven ápoltak, hogy idővel, midőn a nekik szánt földbe ültetik át, az élet viszontagságaival daczoló s magoknak és másoknak enyhet adó terebélyes, gyümölcsöző fákká válhassanak. Ezerek jöttek el hozzájok s mentek el tölök, kiknek ők mutatták meg a felvilágosodottság és szellemi kincsek tárházát, kiknek lelkébe ök hintették a vallás és erkölcs boldogságot termő magvait. S mennyi türelembe, bajba és fáradságba került mindez — ki tudná előszámlálni? S rendesen mikép szokta a világ jutalmazni e fáradalmakat? — mindnyájan el tudnók mondani. — Mi kevés helyen méltányolták eléggé a néptanító munkáját? Ellenkezőleg hányszor kelle hallanunk zsémbes zugolódást, midőn a mester munkája bérét, szegényes gabonailletékét szedi be, midőn megérdemlett garasait követeli? Most már országvilág elismeri, hogy í * az iskolamesterek épen olly tisztes, mint fontos osztályt képeznek s hogy az ö kezökben nyugszik, az ö képességöktöl s buzgalmuktól függ nagy részben a nép s ez által az ország erkölcsi és anyagi jóléte, mert ők rakják le a nép fiatal nemzedékének szivébe azon alapot, melly ha nemes, szilárd és erős, bízvást építheted föléje az emberi erény és tökély legtartósabb oszlopait. És mégis a népnevelők osztálya az, melly legkevesebb méltánylatban részesül, vagy — mondjuk, jobb jövö reményében — részesült. — Anyagi szükség, lenézés, sok esetben hálátlanság volt fáradalmainak, nemes küzdésének jutalma, — többnyire a kötelességteljesítés öntudatára levén utalva. Azonban mivel több irányú, a szellemi munkát inkább méltányló korunk s eddig tett számos szép tapasztalásunk reménylenünk engedi, hogy e téren nem ugy lesz már, mint volt régen. Adja Isten saját nemzeti érdekünkben, hogy ne is legyen ugy. Azért ne is zugolódjunk a multakért, hanem bízzunk e részben is egy jobb jövőben. Szabadjon ezek elmondása után e lapok olvasóinak ez igénytelen arczképben egy az iskola küzdterén megőszült bajnokot bemutatnom. Szabó Ádám ez, talán a legrégibb, legérdemesebb magyar iskolatanitók egyike, ki még a mult század közepén született 1766-ik év September 17-én Zalamegye Szent-Grót nevü mezővárosában, hol is evang. lelkész hiányában az ottani kath. plébános által kereszteltetett meg. Tanulmányait a szomszéd Vasmegye nemes-dömölki iskoláiban kezdé s folytatá egész a grammatikáig. — Szülei látván a vas türelmet és szorgalmat, mellyet tanulmányaiban kifejtett, elhatározák őt a tudományos pályára képezni s e végre a soproni lyceumba iraták be. Ott azonban a rhetorika végezte után leküzdhetlen hajlam támadott lelkében a tanítói pályára— s kívánsága nem sokára teljesült is, mert 1786-ban Malomsokon (Győrmegye) rendes tanitóvá jött, hol hat évet töltött. Innét Nemes-Dömölkre s később ennek filiájába hivatott, melly két utóbbi Szabó Ádám, néptanító.