Vasárnapi Ujság – 1859
1859-08-07 / 32. szám - Az utolsó budai basa. Jókai Mór 374. oldal / Elbeszélések - Thali Kálmán: Az erdő vihar előtt 374. oldal / Költemények
374 a tenger felöli része készen volt ugyan, de szárazföldi oldalán az erődítvényi munkálatok még nem voltak befejezve. A csapatok tehát partra szálltak. Niel az erősség főpontját képező úgynevezett déli torony ellen két ágyútelepet állított fel, s nem csak hogy az e körüli munkálatokat két nap alatt befejezte, de a torony lövegeit is elhallgattatá. Tenger felől a megtámadás sikeretlen volt, de annál jobban sikerült a szárazról, mert a czélszerüen felállított franczia ágyuk olly hatalmasan működtek, hogy a vár már aug. 16-án kénytelen volt kapitulálni. Ezen rövid, de eredménydús esemény, habár messzebbre ható katonai jelentősége nem volt is, rendkívül emelte Niel tekintélyét. III. Napóleon az 1855. év elején hadsegédének nevezte ki, s azon megbízással küldé Szebasztopol alá, hogy őt tudósítsa, mi okból nem halad előre a város ostroma. Nielnek ezen látogatása 1855. évi február havára esik, midőn az egyesült hadak már négy hónap óta tartották megszállva Szebasztopolt. A futóárkokbani háromheti tartózkodása meggyőzte őt arról, hogy az elhatározó támadás Szebasztopolnak nem a város felőli része, hanem a Karabelnaja külváros ellen intézendő. Ezen irányban lehetett csak az erősség legfontosabb pontjához, az úgynevezett MalakolF-toronyhoz jutni, mit ha beveendeztek, az egész déli résznek, valamint a szebasztopoli kikötőnek is uraivá válhatának. Midőn ápril 9-én az akkori mérnök-parancsnok Bizo tábornok egy ágyúgolyó által megöletett, az ostromműködések parancsnokságát Niel tábornok vette át. Május 6-án az erősséget a már folyamatban volt terv szerint utólag bombázni kezdék, midőn azonban ez is, miként az előbbi, sikeretlen maradt, és a rohamot, melly most a katonai működéseknek tulajdonképi czélja volt, semmivel sem mozdította elő, Canrobert tábornok eddigi állásáról, a főparancsnokságról lelépett. Canrobert utóda, Pelissier, most Niel tábornokkal egyesülve, megváltoztatta az eddigi ostromrendszert. Az oroszok erős tüzérségét s nagyszámú gyalogságát valami rohamszerű támadással kellett legyőzni. Az előkészítő ágyúzás után tehát többször ismételt rohamot intéztek, mire az ellenség egymásután vesztette el positióit, mellyekbe a mérnök-csapatok azonnal erősen befészkelték magukat. Illy módon végre sikerült 1855. sept. 8-án az erősséget rohammal bevenni. Niel tábornok a franczia mérnök-tisztek közt tekintély lett. Császári hadsegédi állása politikai jelentőséget is biztosított neki; császára, mint tudjuk, az utolsó években több bizalmas küldetéssel tisztelte meg. Utolsó illy küldetése volt a turini, mellynek czélja részint katonai tanácskozmányok, részint pedig házassági alkudozások voltak, melly utóbbiak Napoleon herczegnek Klotild herczegnőveli egybekelését eredményezték. Sokan csodálkoztak a sors különös játékafelett, hogy Niel most Garibaldival ugyanazon ügyért harczolt, azon Garibaldival, kinek csapatait egy évtized előtt Rómából kiűzte. Azonban, mint mondták, e hadjáratnak köszönheti legmagasb kitüntetését s a solferinói nagy nap adott alkalmat, az ő tehetsége nagyobb mérvű működésének is. Az erdő vihar előtt. Olly borzasztó mély csend ez itten, Olly szivdöbbentő hallgatás : Bár messziről már dörg a villám, Bár távolról már a vész csatáz. A rojtos lombot nem lendíti . Csak egy sohajnyi fuvalom, Tücsök se czirpel bokros főben. Dalszó se zendül a galyon. Ül a madár hűs berkek árnyán készitgetvén örömdalát : A melylyel üdvözlendi majd a Villámot , a vész sugarát. Nem bolyg a páston annyi szellő Mit egy lepkének szárnya hajt, Ölő hévségben a lehervadt Rózsáknak ajka sem sóhajt. . . . Leheletét magába fojtja A sziklahércz , és ugy figyel; Ormán a szálló felleg árnya Gyorsan, nesz nélkül lebben el. De most zaj kél. A messzeségből Vészjósló tompa hang üvölt, Idáig alig hogy elhalhat — Siket füledbe, lomha föld! A szikla keble meg-megdobban, A messzeség fel-feldörög; A viszhang mégis mintha száját Befogták volna , félve nyög. De hallgatózó bokrokon át Suhogva száll a sejtelem . . Halk szellő lebben . . . majd eltikkad . . . Elfojta a lég hirtelen. — Megint a régi borzadalmas Mély csend; ijesztő némaság; Madár pihen, csermely se csörren, Nem leng a jég, nem reng az ág. A bokrocskák, a völgyi sarjak Busán egymásra hajlanak, S a levélkék , a galyak fülei Hallgatnak bár : nem hallanak. A bércztetőn a fenyves boldog, Ö hallja már, hogy zeng az ég, Ö látja a vihar jövését — Készen is vár reája rég. S néz a távolba . . . hol a vészek Vadul ringatják a tavat, S fönn, a fagylepte szirtek ormán Szél szórja a zilált havat. . . . Ott küzd a sas a légörvényben, Vad forgatag körülkapá; Már alig vihar . . . kimerülten A mély torkába hull alá . . . De fölvergődik végerővel, — Szállnak kitépett tollai — Az ég megvillan . . . még csak egy perez . . . S a sast le fogja sújtani! — A fényű látja a küzdelmet Magasban, a hegy ormiról : Mig a völgyben a vészdörgésnek Csak egy-egy fojtott hangja szól . . . Ott fejőket halkan susogva Összedugják a csemeték, És aggodalommal és reménynyel Rémlik egymás tekintetét. . . . És aggodalommal és reménynyel Tekintnek a jövő elé. — Nem tudva , a vész erre jó-e, Vagy elvonul más táj felé?! . . . Thali Kálmán: Az utolsó budai basa. Történeti elbeszélés JÓKAI MÓR-tól. Vedd fontolóra, magyar nemzet, e történetet, mit előtted most leirok. Sokat vétettél önmagad ellen, sokat bűnhődtél önmagad miatt. Kerested a veszedelmet és megtaláltad; elhajítottad magadtól a jó szerencsét és nem nem találtad meg többet. Terhedre volt a nagy hatalom, amit Mátyás király hagyott rád, alig vártad, hogy azt apró darabokra feloszthasd , sok embernek jusson belőle, senkié se legyen. Mikor végveszedelmedre esküdt ellenség jött határodra, akkor belháborut csináltál magadnak, abban vérzettél el. Mikor eljött rád a válság napja, nem voltál rá készen; álmodból riaszta fel a jajszó. Egy hatalmas nemzet, mint te, egy maroknyi haddal jelent meg felkészült ellensége előtt, az ott elveszett,