Vasárnapi Ujság – 1859

1859-09-18 / 38. szám - Ormodi Bertalan: A szerelem völgye 446. oldal / Költemények

446 angol királynénak ajánlva. Ezek mindjárt eleinte olly nagy kelet­nek örvendettek, hogy még ugyanazon évben Londonban újra nyomattak. Londonból 1791-ben Hollandba távozott; innen 6 évi távollét után, ismét visszatért Bécsbe, hol minden 1792-ben, közben mint elismert művészt fogadák. De e kora tömjénezések el nem tántoriták, a mindenünnen harsogó tapsok el nem kapták; szeré­nyen visszavonult tanulmányait folytatni. A zeneszerzésben Albrechtsberger volt most mestere, ki e részben a leghelyesebb irányt adta neki. De különösen nagyon elő­nyösen hatott rá Salieri barátsága, kivel mesterénél ismerkedett meg s ki ízlését különösen drámai s aesthetikai szempontból mi­velé ki. Hummel minden diadalai közben sem felejtkezett meg hazá­járól, sőt folyvást a leghőbb vágyat táplálta, ismét láthatni a hont, mellyről kora gyermeksége óta csak a leghalványabb fogalmai voltak. Azért a legnagyobb örömmel vette herczeg Eszterházy meghívását kismartoni zenekarába, mellynek élén akkor szintén nagy hazánkfia Haydn József állt. Hummel mindannak daczára, hogy másunnan sokkal előnyösebb feltételekkel kecsegtették, mégis ezt fogadta el. 1803-ban jött Kismartonba, hol azonban Haydn, a felka­pott ifju iránt nagyon ellevén fogulva, őt nagyon hidegen fogadá. De ez el nem keserité végkép a lelkes ifjút, sőt ellenkezőleg csak nagyobb munkásságra ösztönzé. Illy körülmények között született első nagy miséje, mellynek hallatára Haydn egészen elragadtatva a nyakába borult s a hideg elöljáróból most Hummel legjobb ba­rátja lett. Hummel önvallomása szerint, ezek voltak legszebb évei, mel­­lyeket Kismartonban Haydn oldalánál töltött. Ekkor volt­­ lelke­sedve a művészet iránt, ekkor születtek legtöbb és egyszersmind legszebb művei is. A herczegi kar számára irt számos s valóban nagyszerű templomi s hangverseny szerzeményei, továbbá gyö­nyör­ü zongoramüvei mellett folyvást dolgozott a bécsi operaház számára is, hol szép dalművei, különösen „Guise Mathilde"' folyvást a legnagyobb tetszésnek örvendettek. Ezalatt elhatott hire Párisba is, s az ottani nagyszerű conser­vatorium világhírű igazgatója, a genialis Cherubini, személyesen jött le hozzá, hogy e hirdetett mű­vés­szel megismerkedjék. E rövid ismeretségnek kölcsönösen barátság lőn eredménye, s elválásukkor Cherubini Hummel nagy H-moll symphoniáját vitte magával, melly által a Hummel név Francziaországban is ismeretessé s magasz­talttá lett. Csak 1811-ben hagyá el Kismártont s pár évre ismét Bécsbe vonult, hol magán zene­ leczkéket adott. Sok, igen tekintélyes zongo­rajátszó került ki keze alól, s szintén ez időben készité nagy zon­gora-iskoláját is, melly még korunkban a legtökélyesebbek közé tartozik. Ekkor ismerkedett meg a zenevilág óriás tehetségével Beet­hovennel s ekkor szövődött köztük az az emelkedett viszony, melly csak ihlettebb lelkek sajátja. De a mennyire szerették egymást, később ép olly arányban keletkezett köztök az az elkeseredett ha­rag, melly a két barátot elválasztá egymástól, Beethoven utolsó perczéig. Sokan e meghasonlásból nem a legkedvezőbb következte­tést vonják Hummel jellemére, de mi az egészet inkább hajlandók vagyunk Beethoven ismert hevességének tulajdonítani. Annyi bizo­nyos, hogy soha félelmesebb vetélytársak nem álltak szemközt mint ők. Mert ha véletlen ép úgy nem akarja, hogy az ő tevékeny­sége Beethovenével összeessék, úgy bizonyosan Hummel lett volna korának leggeniálisabb zeneköltője. De ha e részben a babért nagy hazánkfiától elragadták is, de nem ragadhatták el tőle mint zon­gora­játszótól, mert tagadhatlan, hogy ő nemcsak korában, hanem az eddig élt minden zongorajátszók közt is legnagyobb volt. Külö­nösen kitűnt művészetének nagyszerűsége szabad ábrándozásaiban rögtönzéseiben, mellyekkel valóban csodákat mivelt. Igy Mosz­kvában Fieldnél jelentette magát egyizben egy szenvedélyes zene kedvelő kereskedő, ki mint állitá, nem akarta a várost elhagyni, mielőbb Fieldet, a nagy művészt nem hallotta. Field eléggé szives volt ismeretlen vendégének kívánságát teljesíteni, s ámbár nem tartá őt valami nagy zeneértőnek, mégis egyikét azon szép Capri­cióinak játszotta, mellyek elismert klassikai becscsel birnak. Az ismeretlen igen köszönte s állitá, hogy ő soha sem hajlott annyi szabatossággal s könnyűséggel játszani. Erre Field is felhitta, hogy játszanék ő is valamit, habár még olly csekélyet. Az ismeretlen­­ eleinte vonakodott, de miután látta, hogy Field nem enged , végre megadta magát s ugyanazon themát, mellyet Field abban hagyott, felvette, s olly meglepöleg ábrándozott felette, hogy Field a bá­mulattól megmerevedve hallgatá. Végre könnyek közt felkiáltott : ,,Ön Hummel, mert senki Hummelen kivül nem tud igy áb­rándozni!" 1816-ban, miután a lipcseieket s berlinieket is meglátogatá, a würtembergi udvar szolgálatába lépett, s négy évvel ezután weimariéba,hol korunk nagy zongora királya s szintén jeles hazánk-a fia Liszt Ferencz is tartózkodik. Innét még 1822—25-ig beutazta Olasz-, Orosz- s Francziaországot, mindenütt a legnagyobb diada­lokat aratván. Visszatérvén Weimárba, már már egészen a nyugalomnak, volt magát szentelendő, midőn nagy vetélytársának Beethovennek betegségi hite ő hozzá is elhatott. Ez, egész Európát megszomoritó hír Hummel lelkületét is mélyen megrázá, s feledvén az elkesere­dett haragot, melly őket olly rég elválasztá, sietett, hogy ha még lehetséges, vele utolsó pillanataiban kibéküljön. Midőn Beethoven közeledni látá, nem is engedé szóhoz jutni, hanem azonnal nyujtá neki kiengesztelő jobbját. Hummelé maradt azután a dicsőség ezen nagy embert végső pillanataiban ápolhatni, s szintén ő rendezte nagyszerű temetését is, mellyen egész Bécs sirt. — S most még Lengyelhonba tett egy nagy műutat s ;:<után visszatért Weimarba, hol minden lehető czimekkel, kitüntetésekkel felruházva, sőt úgy­szólván elhalmozva, 1837. év október 17-én elhunyt. Hummel mint zeneszerző, akár gondolatainak eredetiségét és mélységét, akár a kivitel nagyszerűségét véve, a világ legnagyobb zeneszerzői közt méltó helyet foglal el. Ehhez járul meglepő ter­mékenysége. Ő a zenészet valamennyi nemében nagyszámú műve­ket hagyott hátra. Nagyszerű templomi és színi szerzeményeket, hangverseny-darabokat, de mindezek mellett mégis zongorára írt szerzeményei bírnak legtöbb klassikai bec­csel. Nagy Septett-je ta­gadhatlanul legszellemdusabb műve. Végre érdekesnek tartjuk megemlíteni roppant nagy vagyo­nát, mellyet hátrahagyott. A mellett, hogy legkevésbé sem élt fu­karul, mégis 375,000 franknyi összegről rendelkezett végrendele­tében. Ezenkívül Európa majd minden uralkodói ajándékaiból birt 26 nagy értékű brilliant gyűrűt, 34 szelenczét s 114 gyönyörű órát; más apróbb emlékeket ide nem számítva. P. G. A szerelem völgye. (Török eredetiből.) Halovány a gyöngyvirágnak arcza, Halovány, mint Elka legszebb hölgyem; Mint a holdfény, melly fehér ezüstként Csillámlik a dús kalászos völgyben. Török kényúr, büszke palotában Gyöngyvirág és hold nem érted búsúl. Nem te érted hullnak égő könyek Legszebb hölgyed halovány arczárul. Késő éjjel, ha a kényúr alszik Az urnő nem ismer édes álmot, Élvezi szép rabszolgája karján A tiltott szerelmi boldogságot. Hűvös patak csörgő árja mellett Tamarindák alatt ülnek gyakran. Nézik a tündöklő hold sugára Mint fürdik enyelgve a habokban. S szól a szolga : Te vagy a dicső hold, Én vagyok az alacsony kis csermely Kértelek: Oh szállj le a magasból És te jöttél nyájas szerelemmel. S az urnő szól, valamint a sugár Fürdik a kedves patak habjában, Ugy fürödjön lelkünk szerelemben Szerelemnek szent boldogságában. De egyszerre barna felhők jöttek Elsötétül hold és csermely fénye: Reszkess Elka, igy fog elenyészni Szerelmednek édes üdvössége!

Next