Vasárnapi Ujság – 1859
1859-10-02 / 40. szám - Adatok a dohány történetéhez 475. oldal / Természettudomány; ipar; gazdaság - Visszapillantások az olasz hadjáratra: (1. Három magyar huszár Vogherában. 2. Egy huszárezred fogadtatása Münchenben. 3. Osztrák csapatok a Brennerhegyen. 4. A franczia sereg visszatérése Párisba. 5. A buffalorai hid a Ticinón. 6. Halottak temetése 475. oldal / Történeti czikkek; régiségek s rokon.
111 hogy egykor ezek is hirhedt zsiványok félelmes tanyái voltak? Illyesmi ugyan nálunk a felföld rengeteges barlangjaiban csak épen ugy, mint a barlang nélküli alföld rónáin mindig valóbbszinü volt, mint nem. Kevésbé valószinü talán a monda másik része, hogy e barlang a több órányira terjedő hegységen keresztül hat, s annak másik oldalán Szent-György vára alatt nyilik, mig ez oldalt előbb látott régi várainkkal összefügg. — Illyesmi is, a várak földalatti összeköttetéseiről, legalább a beszédben és mondában nem újság. Annyi igaz, hogy az utóbbi körülményt az öreg Bélnél olvasható élénk és kedélyes leirásában, már felemlitve találjuk ki több mint egy század előtt, épen ugy, mint, mi, a vár urai társaságában szövétneket előre vivő s az aknák vizeit átúszó vezetők előcsapata kíséretében járta be. — Csakhogy ő még azon sajátságukat is észleli, mellyet megint mi már nem tapasztaltunk, hogy időnkint az aknák méhében földalatti szélvész és vihar keletkezik, mit szerinte ezen vidék akkori gyakori földindulásai okának tartottak — bizonyára az akkori természettudósok, mert a maiak — akartuk mondani : a földindulásnak már helyesebb vagy mélyebb okát tudják; — de bizony mi nem tudjuk tudjuk-e vagy sem, s azért nem is mondunk semmit. Ez ugy is az ő gondjuk, kiknek épen most javában nyilik a világuk! Míg a régiség- és történetbúvárnak — jól megjegyzendő, hogy nem mondjuk tudósnak, mióta e helyett bizonyos helyütt : tanulmányozót, vagy mit, mint szerényebb kifejezést ránk akarnak vitatni, mi így kerüljük ki a Scylla és Charybdist. — Míg tehát, mondok, a régiségbúvárnak, ha ki nem is halt talán egyhamar SZÍVÓS faja, de sietnie kell, nehogy inkább kimutató tárgyai cserben hagyják; sietnie kell, hogy az elenyésző rom utolsó korhatag falát még helyén találja, a levéltárak sárguló hártya- és papírleveleit még megláthassa, mielőtt őket egy rideg ősz teljesen elhullatá vagy elfonnyasztá. És ha más sem marad hátra, — hogy legalább az elhaló rege végfohászát felfoghassa! (Folytatása következik.) Adatok a dohány történetéhez. II. György angol király neje annyira szerette a spanyol burnótot, hogy kedvencz gyümölcsét, a dinnyét másként meg sem ehette, hacsak ezen izgató szerrel be nem volt hintve. Hogy hogysem, elég az hozzá, hogy a dohány gyorsan meghonosult Európában, s annak élvezete ezer meg ezer embernek egyik első életszükségévé vált. A legrettenősebb despoták hiában sújtották villámaikat a dohány és burnót ellen. Orbán pápa egyházi átkával lesújthatta a jansenistákat, de a dohány és burnót élvezői csak nevezték a kiközösítésseli fenyegetéseket. Amuráth zultán még dühösebben üldözte e növényt és élvezőit, de a jámbor muzulmánok csak folytatták szépen a dohányzást, nem ijesztette őket vissza a rettentő példa, hogy többen közölök e bűn miatt zsinór által lőnek kivégezve. A franczia orvosok nagy buzgalommal küzdöttek a burnet élvezete ellen, annyira, hogy nyilvános felolvasásokat tartottak annak ártalmas voltáról nagyszámú és félig meggyőződött hallgatóság előtt; midőn azonban ezek látták, hogy az érdemes felolvasó is előadása közben szépen kihúzza burnót-szelenczéjét, s belőle nagyokat szippant: az egész hallgatóság harsány kaczajra fakadt, s mindenki azonnal örömestebb utánozta a praxist, mint a szépen előadott theoriát. Az eredeti indián pipa neve „tabago" volt, mellyről Kolumbus később egy szigetet nevezett el, azt hivén, hogy hasonlít az ama Y alakú eszközhöz, mellyből az indiánok kérelmesen eregették az illatos füstfelhőket. Az e czélra használt növénynek különféle neve volt, s valószínüleg a különböző országokban különböző növényt füstölgettek. Igen hihető, hogy Angolországban már Amerika fölfedezése előtt is divatozott a füstölés, s hogy a szerzetesek, különösen azok, kik egészségtelen mocsárak közelében laktak, e czélra a növények egy bizonyos nemét használták, hogy a romlott levegőt jól emésztő gyomruktól némileg távoltartsák. E növény még napjainkban is nemcsak a dohány meghamisítására használtatik, de sok vidéken egyenesen dohány gyanánt is élnek vele, azt tartván, hogy a dohánynál kellemesebb és egészségesebb. Valószínü, hogy e növényt főkép egészségi szempontból használták, míg a dohány mindig azon előjoggal bírt, hogy füstjének beszívása és kilehelése gyönyört szerezzen, habár sok dohányzó azt hiszi, hogy ezáltal a természetnek bizonyos lassúságát is el lehet távolítni. Dr. John Wesley, az egyházi reformátor, a dohánynak eme rendeltetését is tagadta, s elvei terjesztőinek egyikét, ki nagyon szeretett dohányozni, azon ígéretre bírta, hogy többé soha egy pipával sem fog kiszíni. S hogy lőn megtartva az igéret ? Midőn a reformátor erre nem sok idő múlva az önmegtagadó prédikátor szobájába lépett, majd hanyatt esett meglepetésében, hogy ezt egyszerre két pipából látta dohányozni. Átalában a tubákolást komolyabb és ünnepélyesb foglalkozásnak tekintik, mint a dohányzást, s főleg azon időben volt divatban, midőn a modorok még feszesebbek voltak, s a szokások több haszontalan formasággal jártak. Mennyire előmozdította a tubákolás az ipart is, midőn még szokásban volt az udvaroknál, művészeket, tudósokat és diplomatákat burnótszelenczével megajándékozni, melly gyakran valódi mestermű volt, ellátva a magas ajándékozó arczképével, s köröskörül gyémántokkal befoglalva! Ha valamelly nagy érdemekkel biró egyént a fejedelem ajándékkal akart meglepni, az udvari aranyműves vagy ékszerész azonnal parancsot kapott illy burnótszelencze készítésére; a megtisztelt személy pedig, alighogy a magas vagy legmagasb ajándékozótól távozott, többnyire azonnal az aranyműves felé hajtatott, s az ajándékba nyert burnótszelenczét készítőjének mérsékelt áron ismét eladta. Így történt aztán, hogy ugyanazon burnótszelencze mint ajándék több izben különböző személyeknek került kezébe; tizenkétszer megvették, s ugyanannyiszor került vissza a készítő műhelyébe anélkül, hogy e furcsa circulatio csak legkevésbé is feltűnt volna. A híres irodalmárok közöl Goethe gyűlölte, s Heine ki nem állhatta a dohányt. Balzac, Hugo Viktor és Dumas papa nem dohányosok, mig Müsset Alfred, Sue Eugen, Merimée, Sand György (asszony) e növénynek nagy tisztelői közé számitandók. (Nálunk Vörösmarty még maga készité is szivarait — akkor még lehetett! Itt csak Jókai nem dohányos.) A spanyol és mexikói hölgyek szintén örömest élvezik azt, a török háremhölgyek pedig szenvedélyes csibukosok. Így lett a dohány a királyi palotától a koldus kunyhójáig átalában csaknem nélkülözhetlen életszükségletté; számosan vannak, kik a legnagyobb nélkülözéseket is könnyebben tűrik, ha dohányozhatnak,s ez, mondhatjuk, második kenyerek. A krimi háború alatt egy katonának egyik lábujját kloroform alkalmazása mellett levágták. A seb rendkívül vérzett, s a sebész a felügyelőnek keményen meghagyta, hogy a beteget fölkelni semmi esetre ne engedje. A felügyelő néhány perczre kénytelen volt betege mellől távozni, s midőn visszatért, annak csak hűlt helyét találta. Végre a vérnyomok után feltalálta őt az udvaron ülve s mohón pipázva. Midőn az engedetlenségért, melly könnyen életébe is kerülhetett volna, megdorgálták, így felelt: „Nem tehetek róla; egy-két szippantást kellett tennem, hogy annak az istentelen szernek (kloroformnak) az izét szájamból eltávolítsam." A dohányzásnál tán kevésbé, de mégis nagyon el van terjedve a tubákolás is, különösen az éhes nők, ha egyszer hozzászoknak, annyira szenvedélyekké válik, hogy inkább képesek bármi nélkülözésre, mintsem azzal felhagyjanak. Sokan lefekvéskor a burnótszelenczét vánkosuk alá rejtik, hogy valahányszor fölébrednek, egyet-egyet szippanthassanak. — A tubákkal megmérgezések is történnek. 1712-ben Noailles herczeg a franczia koronaheczegnőnek egy szelencze spanyol burnótot ajándékozott, mellynek ez nagy kedvelője volt. A burnót meg volt mérgezve, s a herczegnő öt nap alatt meghalt. Ez eset természetesen nagy figyelmet gerjesztett, és sokáig épen ugy féltek az emberek egy szippantás burnótot elfogadni, mint azzal mást megkínálni. A dohányzás kártékony voltáról itt-ott még jelenleg is tartanak különösen az orvosok, értekezéseket és felolvasásokat, de most már senki sem hallgat rájuk. A kormányok részéről sem tiltatik többé, részint mert úgyis csak annyi volna az, mint a falra borsót hányni, részint pedig, mivel azok, kik a megtiltást eszköszlendők volnának, többnyire maguk is a dohány tisztelői közé tartoznak. Akik nem dohányoznak, meg nem foghatják, mi jó van a dohányzásban. Nehéz is volna azt illyen emberekkel megértetni. (Vaknak színekről beszélni.) A dohányzás szükséges rész; igen jól tudjuk, hogy, jobb volna, már csak financziális szempontból is, nem dohányozni, hanem azért — mégis csak dohányozunk. Visszapillantások az olasz hadjáratra. IV. A franczia hadsereg visszatérése Párisba (aug. 14-én.) Ez ünnepélynek, melly a rövid olasz hadjáratot befejező, bőséges leirását hoztuk a P. U. aug. 25-i számában. Szerencse, hogy testvérlapunknak a fontos események közlésével nem kell addig várakozni, mig egy-egy illustratiót is mellékelhet leírásaihoz; gyors futárként előzheti meg testvérének képekkel magyarázó, ki nem kerülhető késedelmét. Képünk magyarázatai! 1 némi főpontokat mégis újra kell érintenünk. A kép azon pillanatot állítja elénk, midőn Párisban az ünnepélyesen bevonuló franczia hadsereg Napoleon császár előtt léptet el. A császár a Vendôme-téren (hol az I. Napoleon szobrával diszitett Vendôme-oszlop áll) foglalt helyet. Ott volt a császárné, a kis császári herczeg s az egész hivatalos világ is. A külön hadtestek parancsnokló tábornagyai a császárral átellenben állottak fel, mig hadtesteik elvonultak s azután a császár kíséretéhez csatlakoztak. A első hadtest vezére Baraguay d'Hilliers tábornagy volt; a második hadtest élén Mac Mahon tbnagy lovagolt, a harmadikat Canobert tbnagy, a negyediket Niel tbnagy vezeté. Az utóbbit rendkívüli lelkesedéssel fogadá a párisi lakosság. Mind a négy tábornagy arczképét ismerik lapunk olvasói. Az ünnepélynek legjobb idő kedvezett eleinte, később egy kis zápor zavará meg, de azért a rend sehol sem bomlott meg s a párisi népség ki nem fáradt figyelemmel kiséri az elvonuló katonákat, különösen a sebesülteket, továbbá az elfogott osztrák zászlókat s ágyukat, mellyek a bevonulás rendében szintén szerepeltek. Maga Napoleon császár és tábornagyai is sűrű éljenzéseknek voltak tárgyai. Ez volt, mint mondták, zárköve a rövid, de heves olasz hadjáratnak, — mellynek egyes részleteire azonban időszakonként még visszatérendünk.