Vasárnapi Ujság – 1859
1859-10-27 / 44. szám - Üljünk évszázados ünnepet! F. M. 517. oldal / Elmélkedések; Értekezések; fejtegetések
Yiissza egy pár ember nyommal, hogy lássunk egy szép szivárványt a lefolyt idők elröppenő felhőiben. — Ki áll ott, egy — ősei nyelvét megvetni s feledni kezdő — zsibbadásba merült nép között? . . . Arczán fájdalom, homloka körül bánat szövétnek e világit; de szemeiben bátorság és szent lelkesedés tüze lángol. — Más nyelven, uj nyelven, s mégis ősei szép nyelvén szólal meg, melly elandalítja a szivet, megreszketteti a lelket, föleleveníti és tettre buzdítja a megzsibbadott erőket. Nem gondol az üldözéssel és töviskoszorúval, melly reá vár. Nem gondol a kétkedéssel, mellyet az elálmélkodott nép hozzá intéz : váljon mi lészen ebből? ... Nem gondol a gunynyal, az Írástudók csufolódásával, melly öt legkimélőbb esetben is eszeveszettnek kiáltja. — Ki ez a vizfolyam ellen révpartra úszni akaró férfiú? . . . Szép nyelvünk s irodalmunk pályatörő bajnoka ez; ki — néhány társaival — előállván, fölemelé az ő szavát, és szóla a néphez tisztán, igazán, kedvesen, bátran. S mi adá ő nékie e nagy bátorságot?A kettős tüzes nyelv, az isteni erőnek és ihletnek e magasztos nyilatkozványa. A kettős tüzes nyelv, e kettős és egymástól elválhatlan jelképe a hűségnek és reménynek. A hűség hazája — és azon kedves ősi nyelv iránt, melly édesebben zeng, mint az Aedthárfa az éjfél óráiban, édesebben mint Memnon szobor a hajnal biborán, s hatalmasabban mint a harczi tárogató. A remény, hogy egy illy hang nem halhat el mint a hattyú lézengett dala; nem szabad meghalnia , de világra szólónak kell lennie annak. És e kettős tüzes nyelv erejétől föllelkesedett férfiú, lankadatlanul tört a röges és tövises pályán előre és mindig előre És bár a teher alatt roskadozott; s bár a nagy küzdelem után kiérdemlett koszorú olly igen égeté is halántékait; s bár az eredmény élete nyugalmába került , mégis igy szóla véreihez, s ekkép buzditá azokat: „a haza éljen! . . . s veszszek el én bár, a haza fénye örök!" ... És a nép, örömest vevé e beszédet; megnyílt szive annak hallatára; föltárult lelke előtt a múltnak dicsősége, a jelennek törpesége, s a jövőnek ragyogó álma; és nagy megindulása közben, szemeiből a szemrehányás égető könye után, az örömnek meleg gyémántcseppjei hullának; és miután kizokogta magát, beszélt az édes haza nyelvén, és olly felette igen jól esett az lelkének. — Eljöttek azután a küzdelemnek napjai. A bajnok, martyri önfeláldozással hunyt el. Igy fértek hozzá egyenként és egymásután a későbbi idők irodalmi felkentjei is. Nyomor, szükség, szegénység volt osztályrészök; ebből font koszorút a sors küzdelmeikért. — De amiért küzdöttek, az fenmaradt Legdrágább kincsünk, a nyelv, él, és — mivel gyökere, annyi nemes szívvérrel öntöztetek meg — erőteljes növekedésnek, és gazdag virulásnak kezd indulni. Legdrágább kincsünk, a nyelv, él... és élni fog! Üljünk azért évszázados ünnepet, az úttörő bajnok születésének évszázados ünnepét! . . . És ti kicsinyhitűek! . . . bátorodjatok! — Mint eddig zengett, ugy ezután is fog zengeni nyelvünk, halmokon és völgyeken, — örök időkig! F. M. Fest, oktober .16-án 1850 Hatodik évi folyam Oktober 27-e 185». KAZINCZY FNB161 EMLÉKNAPJA 5 i-SS -