Vasárnapi Ujság – 1859

3. Költemények - Losonczy László: Boka Károly 39. oldal

39 Azelőtt a messze róna mélyén A kunhalmot mosolyogva nézem; Most e halmok égig nyúlnak nékem, Örök fényben, örök dicsőségben, S bár aranyat nem adnak, de bennek Még aranyabb hős szivek pihennek, E szivektől ég a puszta nyáron . . . Kedves alföld! kebeledre vágyom. Azelőtt ha egy-egy lápra léptem A nádasok sürii erdejében, Azt gondoltam : be más a mi földünk, Nem mozdul az, vas az, mint a lelkünk. Most igy szólnék : indulj föld alattam, A tengerre vigy egy pillanatban. Tengeren tul vigy el, édes lápom! . . . Kedves alföld! kebeledre vágyom. Azelőtt, bár hiven ismerélek, Almaimban sohsem jelenéi meg, Most előhoz minden, minden éjfél, Mintha szivem közepében élnél, És én látlak, s reszket lelkem lelke, Fehér csonttal van földed bevetve, Fehér csont a fekete lapályon . . . Kedves alföld! kebeledre vágyom. Boka Károly. Mindszenti Gedeon. Előttem állt tul a Tiszának Kedvencze, a hirhedt zenész. Emléke e percznek szivemből Soha soha el nem enyész. Hallom szép nótáit, fülembe Az édes hang mindegyre zeng Ottan vagyok a vigadók közt Lelkem meghatva ott mereng! Oh Istenem! minő vigasság, Mi búskomoly, mi nemzeti! . . . Sir a hur, a hegedii húrja, S a szivet mélyen ihleti, Egy ezredévi kin, keserv szól, Hangjára a szív fáj, szorul; Kevésbe mul, hogy a ki hallja, Egymás nyakába nem borul! De im a hegedű keserve Vidám örömre változik; Szivélesztő szózatja, hangja Csapong az égi boltokig. Pár perczig tart csak e csapongás ­A hegedű elkomolyul, S csöndes siralma visszatérvén, A kebel újra fáj, szorul! . . . Az ő játéka nem vihar, melly Zug, tör, magával visz, ragad; Felhő az, csöndesen borongó, Mellynek nyomán eső fakad . . . Mig a kedélyt csak izgatólag Érinti annyi népzenész : A sirva-vigadó magyarnak Boka Károly kedvencze lészsz ! Losonczy László. Villám Bandi, a rengeteg iia. Népies beszély, irta ERDÉLYI JÓZSEF. (Folytatás.) VI. Mig a betyárok dobogó szivvel haladtak a falu felé, azalatt Súgár Mihály uram ö kegyelme nagy kőháza pitvarában, Villám Bandi a legszebb boldogságot élvezte. Szive, kedvese szivén dobogott, s kimondhatlan gyönyörrel gondolt a jövő napra, melly minden aggodalmat megszüntet, s minden rágalmat lealáz. — Holnap örökre enyém leszesz; — susogta a boldog vőle­gény; — enyém örökre, én jó csillagom; az én szivem királynéja, feleségem, reménységem! — Most pedig az én jó Istenem áldjon meg, mert mint hallom, tizenkettőre kukurikol a kakas. — Feküdj le drága jó angyalom, s álmodozzál a földi jóról, miről eddig ál­modnod sem lehetett. — Reggel pedig, az én életem legrózsásabb hajnalán várj reám ártatlan epedéssel, hogy mire a reggeli misére harangoznak, szépen felöltöztessenek, s a szent oltár előtt velem összeadhassanak. — No Isten veled szép csillagom! az én jó Iste­nem, az árvák nagy Istene legyen veled, drága angyalom! Bandi magához szorította Katát, hosszasan megcsókolta, az­tán az éj sötétségében eltűnt. :— Mig Bandi furulyázva hazafelé ballagott, s a méla hangok kiséretében részről-részre elgondolta : hogy minő lehetett a föld paradicsoma, Illőm Peti, a falu közepén álló korcsma melletti keskeny ut, akáczfái, s liliombarbátái mellett foglalt helyet, s a betyárokhoz igy beszélt : — Tehát kegyelmed ideálljon a bokor mellé; kegyelmed pe­dig a korcsma hátához. Tolvaj Gyurka az akáczfák alatt foglal helyet, Muhar Jankó oldalamnál marad. Gergely előre megy, s magát ré­szegnek tettetve, beleköt Villám Bandiba. Ha Villám Bandi meg­löki, segitségért kiált, Matyi ekkor előugrik, mi is megrohanjuk, s a többit majd elvégezzük mi. — Ha kinyújtóztatjuk, még ötszáz forintot adok. Gazember legyen, a ki megszalad ! A betyárok kijelölt helyeikre álltak; Gergely pedig, a félsze­mű hórihorgás betyár, a nagy uton haladt felfelé, honnan Bandi juhászt várták. Illőm Peti nagyon jól tudta, hogy Bandi kedvesénél van, és hogy szokás szerint, éjfél után fog onnan elballagni. De meg már furulyájának édes bús zenéje is hallatszott, mindig közelebb, s mindig jobban; a támadás tehát okvetlenül meg fog történni. Illőm Peti dobogó szivvel gondolt a sikerre. © © A mint a hórihorgas vak betyár, Bandi felé dülöngözött, Bandi ki akart térni előle, de a betyár hirtelen eléje botorkázott, s a juhász legényt megtaszította. — Hitvány részeg vagy! — kiáltotta Bandi komolyan; — s kitérek előled. — Mit! én részeg? — nyávogta a betyár öntudatlanságot szinlelve, s jobbra-balra diilöngözve; — te vagy a! te bitang! te zsivány! te hollók eledele! — s nagy fényes baltáját a juhászboj­tárra emelte. Bandi, a baltát a betyár kezében megkapta, s abból azt egy pillanat alatt kicsavarta; a betyár ekkor orditani kezdett ; mire a czinkosok előrohantak, s Villám Bandit körülfogták. Bandi lehajította czifra szűrét, eldobta furulyáját, s hatalmas fokosával oliv szerencsésen harczolt, hogy a betyárok néhány perez múlva megszaladtak, s Illőm Petit lábai alatt hagyták. — Agyon akartál veretni, te nyomorult! — beszélte Bandi méltósággal; s lábam alá estél, mint hitvány féreg. — Más ember talán eltaposna, a minthogy ezt voltaképen meg is érdemelnéd, de mivel Villám Bandinak legkisebb öröme sem telik a férgek taposá­sában, állj fel, szedd össze magad, s takarodjál előlem. De jegyezd meg jól, hogy én is ember vagyok, s ha türelmem elszakad, ugy elcsufitlak, hogy a pokolnak sem fogsz tetszeni. — Köszönöm! — sipegte Illőm Peti dühödten; — nagyon köszönöm hires nagyszivüséged; máskor nem foglak háborgatni. Bocsáss meg! -r Illőm Peti felkelt, a földről felemelte kalapját, azután a kezé­ből kiütött fokost, s midőn Bandi egész nyugodtsággal tovább folytatta útját, Illőm Peti utána sompolygott, s hátulról főbe vágta. Bandi a súlyos fájdalomtól, különösen pedig az életben először kapott ütés szégyenétől elragadtatva, magasra emelte fokosát, s ugy megütötte Illőm Petit, hogy az rögtön összeroskadt. Hosszas csend állott be, mialatt a juhászlegény gondolkozni látszott; .... azután hirtelen, mintegy kétségbeejtő eszmétől megrettenve, az összeroskadt Illőm Petihez rohant, görcsösen ra­gadta meg annak hidegülő kezét, s tompa hangon susogta : — Meghaltál-e, vagy élsz!? — ha élsz, szólj, mert mindjárt elvesztem az eszemet. Illőm Peti nem felelt. — A juhászlegény arczárói verejték­cseppek folytak. A holdvilág kibukkant a sürü felhők közöl, s meg­világosította a tárgyakat. Villám Bandi, Illőm Petiről elforditotta tekintetét, s kétség­beesetten rebegte : — Meghalt, és nem fog felébredni soha! Gyilkos lettem; oh aj nekem, mindezen, mind pedig a másik világon! A szerencsétlen juhászlegény az árokba húzta a halottat, s tanakodni kezdett. Nem tudta elhatározni, hogy mit tegyen. Egyik perezben azt látta helyesnek, hogy legjobb lesz magát Kivégezni; majd megrettent e gondolattól, mellynek végrehajtását az Isten szent törvényei nagy mértékben tilalmazzák. Majd arra gondolt : hogy magát a tisztes birónál feladja, s a többit majd el­végzik a törvényszék tudós tagjai. Ekkor életének egyetlen bol­dogsága, reménye, szép szerelme! szólalt fel szivében, az a tündér vágy, mellynek még földi halandó nem birt ellenállani. Be akarta húzni a hullát a Torna folyamba, hogy, mintha mi­sem történt volna, másnap reggel megesküdhessék, azután, ha tovább nem , legalább néhány napig élhessen olly boldogan, a mint azt az ö szerencsétlen szive ohajtotta. De ez véleménye szerint, még nagyobb fájdalomra szolgálta­tott volna alkalmat. Ha később fognák el öt, nehezebb lenne a vá­lás keserve; sokkal erősebbé változnának a sziv kapcsai; s a mi leg­főbb, megcsalatva érezné masrát általa Súgár Kata. s az a tisz +es

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék