Vasárnapi Ujság – 1860
1860-10-14 / 42. szám - Adatok Petőfi halálához 506. oldal / Történeti czikkek; régiségek s rokon
506 száz éves elnevezését azon mesétől nyeré, hogy az csupán csak vén korában, vagy mint mondani szokták „minden száz évben" virit. Azonban ezen állitásnak semmi alapja nincs, mert hazájában, s mindazon tartományokban, hol meghonosult, például Spanyolországban, minden 8 — 10 évben egyszer virít, s virágzás után, minthogy rendkívüli vastag szárának, s ezer meg ezer virágbokrétájának teljes kifejlődése után, minden fejlődési és tápképességet s visszaszerző erőt kimerít, elvesz. Ugyan ez történik a mi tenyészházainkban is, hol ezen aloc csak ritkán, s igen késő korban jut virágzásra, s azután elhal. Egy teljes virágzásban díszlő Agave nálunk a közfigyelmet nagyon fölébreszti, és méltán, mert pompás virágai megható látványt nyújtanak, nagyszerűsége csodálatra ragad, s kertészetünk legritkább tüneményei közé tartozik. Dél-Spanyolországban , hol ,nyáron át igen sok kifejlett Agavét láthatni, szembe sem tűnik. Itt, valamint a Földközi tengerrel határos országokban, ezen növény a szántóföldek körül szokott mintegy sövény gyanánt tenyésztetni, és erős, vastag, kemény, hegyes tűalakban végződő, és szélén erős, görbe törésekkel födött levelei valóban oly áthatlan sövényt képeznek,melyen nem lehet átjutni a nélkül, hogy veszélyes sérelmet ne okoznának. Ezen óriás példányokhoz hasonlítva, a mi kerteinkben diszló agavakat csak törpéknek lehet mondani. Dél-Spanyolországban a virágzás ideje július és augusztus, azonban már májusban kezdenek a virágok fejledezni. Hasonlít a spárgasarjhoz, azon különbséggel, hogy zöldebb színű, és már kezdetben óriásnagyságú változatosságot mutat. Gömbalakú bimbója olyan, mint összeszorított emberi ököl. 6 — 8 hét alatt vastag szára hosszúra nyúlik. A kifejlődött virág i i láb vastag átmérőjű, s közönként széles pikkelyekkel van fedve. Virágaitól lefelé három lábnyira, hosszú mellékágak fejlődnek, ezek ismét apróbb ágakat hajtanak. Minden ágon nagy, sárga virágbokréta van, mely alakra, s nagyságra a kerteinkben diszlő fehér liliomhoz hasonló, s édes mézizű nedvet tartalmaz, oly nagy mértékben, hogy körötte a levegő kedves illatárral telik meg. Az ágakon diszlő virágok együtt, ezer meg ezer virágokból összerakott laborhoz hasonló pompás bokrétát képeznek. A virág magvából húsos, zöldes-veres, fanyar ízű, pálma alakú gyümölcs fejlődik ki, melyet megenni nem lehet. A gyümölcs megérése után elfonnyad a szár, majd elhal az egész növény; megtörténik azonban az is, hogy az agávé a virágzat kifejlődése után is él, amennyiben a gyökből számos mellékhajtások jőnek elő, melyek ha elegendő tápnedűt nyerhetnek, szépen és gyorsan fejlődnek. Ezeket el lehet egymástól választani, s külön ültetni. Innen az agávé kedvező éghajlat alatt bőségben tenyészik, sovány földben, minden ápolás nélkül is. Csak agavé sarjakat kell a földbe rakni, rövid idő alatt tömérdek hajtás jő elő, s néhány év alatt áthatlan sövényt képeznek. Egyébiránt más haszna is van ezen növénynek. Húsos levelei összevagdalva a marhának kedves táplálékul szolgálnak; ezen felül hosszú, finom igen ruganyos szálait szövetekre használják. Valenzia, Malaga, Cadix és más helyeken különféle műveket készítenek belőle, mint szivartartót, mesterséges virágokat, kötelet, vitorlavásznat, stb. Az indiai fige (opuntia vulgaris) a Földközitenger-melléki orgokban mindenütt tenyészik, s méltán nevezhetjük ezt az agavéval ezen országok jellemző növényének, mert ha Európa déli része felé utazunk, s meglátjuk e két növényt szabadban tenyészni, meggyőződhetünk, hogy elértük a földközi tájék áldással rakott vidékét. Az indiai fige, szintén mint az agavé a mezők, szántóföldek körülszegélyezésére használtatik, s gyakran az agavé közé ültettetik. Ilyen kerítések nemcsak gyönyörű,festői kinézést adnak a vidéknek, a mennyiben az agavénak zöld-kékes szinezete, a figének világoszöld szinével váltakozik , hanem e mellett a legátdatlanabb tömörkeritésül szolgálnak. Az indiai fige kerteinkben mint disznövény tenyésztetik. Hazája Közép-Amerika, a pozsgár fajhoz tartozik, a sziklák mellett ölnyi magasságra is megnő, míg nálunk alig egy — két lábnyi magas. — A vén korában teljesen megfásult törzs szabálytalan ágakra oszlik, s úgy néz ki, mint tüskés cserje Mind a törzs, mind ágai összenyomott, hosszúdad-kerek ízekből állanak, melyek fél láb hosszú, egy negyed láb széles csillag alakú tüskékkel vannak fedve. Egy másik faja ezen növénynek a tuna pozsgár (opuntia tuna), mely Dél-Spanyolországban, és Dél-Portugálliában az agávé gyökei mellé ültetve, egy hüvely hosszú igen kemény tüskéivel hozzáférhetlen kerítést képez. Mindkét pozsgárfaj júliusban nagy kénsárga virágokat hajt, melyeknek magvaiból nedvteljes külsején rövid pikkelylevelekkel födött, tyúktojás nagyságú bogyók fejlődnek, melyek belülről vöröses színüek, s tömérdek magocskákkal vannak ellátva. A közönséges figegyümölcsök ízletes csemegék, nedvteljesek, és édesek, s egész Dél-Európában indiai fige név alatt jőnek a kereskedésbe. A fige törzse vékony szilárd fakötegekből áll, melyek háló alakú bütykökkel vannak összekötve, s rétegenkint feküsznek egymáson. Az indiai figével rokon a Cochenille pozsgár (opuntia coccionellifera) Mexikónak egy sajátlagos növénye; ennek nedvével táplálkozik azon becses rovar, mely az oly szép mint gazdag veres bársony szinü festéket szolgáltatja. Az ujabb időben Spanyolországban, főképen Malagában nagy sikerrel tenyésztik. Kűn Pál: Adatok Petőfi halálához. Midőn legnépszerűbb költőnk emlékét ezennel megnyitjuk, egy szent tartozásunkat s igéretünket teljesítjük. Midőn még néhány évvel ezelőtt homályban valánk Petőfi születése helye s ideje felett, a eziránt naponkint egymással ellenkező adatokat, sőt vitákat is olvastunk : a Vasárnapi Újságnak megdönthetlen erejű bizonyítékokkal sikerült kideríteni azt, hogy Petőfi Sándor 1823. jan. 1-én Kis-Kőrösön született (1. V. II. 1857. 1. és 3. sz.). Még akkor megigértük, hogy a kinek feltaláltuk bölcsőjét, a magyar nemzet kedvencz költőjének, feledhetlen barátunknak sirját is fogjuk keresni s addig nem fogunk nyugodni, míg az igazság itt is kiderül. A puszta jó szándékkal kellett beérnünk eddig, mert Petőfi halálának körülményei oly tényekkel valának összefüggésben, miknek megemlítését a közel lefolyt időkben még mindig tiltották a viszonyok, s melyek előadása balmagyarázatokra szolgáltatott volna ürügyet. Most azonban elérkezettnek véljük az időt, hol e tárgyat többé halasztanunk nem lehet, hol be fogja látni mindenki, hogy itt csupán egy nevezetes történeti tény kiderítése forog szóban, melynek semmi más mellékczélokkal sincs köze. Szégyen és pirulás nélkül tovább nem türhetjük e bizonytalanságot s még jókor el kell magunkról háritani a késő kornak bizonyosan bekövetkezendő vádját, hogy kortársunknak, a nemzet ünnepelt költőjének sirját fölkeresni restek valánk, s a helyett megelégedénk naponkint megujuló mendemondákkal, melyeket részint a jóakarat, de többnyire rövidlátóság s nem ritkán szándékos áltatás koholt végnélküli ámításunkra. Tudni akarjuk, tudnunk kötelesség : Petőfi Sándor hol és mikor halt meg ! Az igazság kiderítése, egyelőre ugy látszik, némi nehézségekkel lesz egybekötve, amennyiben ellenmondó nézeteket is fog kelleni összeegyeztetnünk. Azonban türelmünk nem fog elhagyni. Ki akarunk hallgatni mindenkit, aki a dologhoz avatottan hozzászólni képesnek érzi magát, s ezennel fel is hívunk minden igazlelkü embert, aki nem üres pletykák, hanem a meggyőződése s igaz tudomása szerinti tények előadása által kitűzött czélunkhoz vezethet, szíveskedjék velünk, úgy ahogy tudja, adatait közölni. Idő előtti beleszólással nem fogjuk zavarni a kérdés kifejlődését, s csak majd ha mindent előterjesztettünk olvasóink elé, fogjuk a tanúskodások eredményét összeállítani. Most még számosan vannak, kik egyes részletekre híven fognak emlékezni, de azóta máris 11 év múlt el s az idő halad — nincs vesztegetni való perezünk. Ezúttal négy közleményt nyújtunk az olvasónak, melyek, reméljük, elég alkalmasok lesznek arra, hogy másoknak felhivásul szolgáljanak s a tárgy iránt kellő érdeket ébreszszenek. $ * $ . Erdélyből vettük a korábbi hónapokra vonatkozó következő naplótöredéket e czim alatt : I. Petőfi és a székelyek. Besztercze, jan. 19. 1849. Ma fontos híreket kaptunk. Gaalfalvánál nagy csata volt. A fővezér azt irja , hogy e hó 21-kén Szebenben lesz. Az ősz fővezér felől beszélgetünk , midőn a szobába egy honvéd százados lép. Petőfi volt. Ismerősök lévén, melegen szorítottunk egymással kezet. Ő a Királyhágón tuli események sötét képei elől menekült Erdélybe. Egy szivárványt látott ő, mint mondá, fellegeinken s e szivárvány őt Erdélybe vezette. Sokáig beszéltünk, mi neki az erdélyi s ő nekünk a magyarországi dolgok folyamáról. Estefelé együtt indultam vele vágyaink Mekkája, a hadsereg után Szeben felé. Bár közleményeink lehangoltságát némileg szünteték , arczán még mindig ott ült a sötét felleg, mit Magyarországról hozott. Maros-Vásárhely, január 21-kén. Az uton Petőfi kedélye lassankint felderült. A változatos panorámák, mikben e tündérország még télen is oly gazdag, erős bűbájjal hatottak a TARHAZ.