Vasárnapi Ujság – 1860
1860-07-01 / 27. szám - Tompa: Gróf Mikó Imréhez 321. oldal / Költemények
Mint gyors döfésre, mely a szivbe hat, Kinos hideg fut át minden tagon : A gyászhiten, mit kisért iszonyat, Feljajdult mély fájdalmában a hon. Mi szivünk ő, mi "hő szivünk vala, Vérrel tartván minden kicsiny eret, Férfiúvá növénk fel általa, S e dús, nemes sziv, — ime megrepedt! Ha lesz , midőn jókedvre megnyeri Ez a nemzet borongó végzetét, Mely a pásztort ugyan veri . . . veri . . Hogy elszórná a nyájat szerteszét! ? Egyenkint ád az ég nagyot nekünk, Ki véd, emel s létünkkel összeforr; És megrázkódunk ... és megrettenünk Midőn eltűnik mint a meteor. / Rég megvirradt, az idő nincs korán, A gabna sok s az arató kevés; Oh, hogy ne volna a küzdök során A legnagyobb gyászos kidőlte, rés!? Ki népét jós, biró s vezér gyanánt Ová, Ítélte és vezette bűn; És látta már a boldog Kánaánt, S nem ért oda, — eltűnt titokszerün! Oh, van nekünk, van elég bánatunk, és mérjük a titkon élő sóhajt; Egyik bajból még fel se lábadunk, Már a másik szorongat és fogyajt! Örömeink is olyan árosak . . . Erősségünk is üt rajtunk sebet; lm, —orczáink a könytől sárosak : Koronája fejünknek elesett! A Vasárnapi Újság hetenkint egyszer nagy negyedrétben egy és fél éven jelenik meg. — Előfizetési iij Buda-Pesten házhoz küldve vagy postai úton külön a Vasárnapi Újságra félévre 3 ft., a Politikai Újdonságokkal együtt 5 ft. uj pénzben. — A Vasárnapi Újság a Magyar Sajtóval együtt (a Politikai Újdonságok nélkül) félévre 10 ft., évnegyedre 5 ft. uj pénzben. — Az előfizetési dij a Vasárnapi Újság kiadóhivatalához (Pest, egyetem-utcza 4. szám) bérmentve utasitandó. Mégis, — dicsőség a dicső nevén! — Nem a halál, az élet itt nagyobb! Az elmúlás szép esti tünemény. Ha ily napnak sugáritól ragyog. Ki az , ki el nem ment apáihoz ? De mily kevés, ki akkép méne el : Hogy nyomdokán áldás, fény áradoz, S még neve is gyújt, bátorit s emel! S e nagy szellem, — vlvén hogy tovaszállt, A honfi bút, eme fényes ködöt : — Teljes szivből szeretni a hazát! Ez az, mit onnan is lelkünkre köt, S int , hogy munkás élő fiak legyünk, Ne sírjánál kővévált Niobék, Hogy közelebb jőjön a nap velünk , Melyért küzdött s melyről ő álmodék. TE, a ki legjobban érzed magad A gyászt, melylyel sorsunk most büntete — Mert legnagyobb a földingás alatt A legmagasborom rendülete, — Biráld meg lelkedet! Ember s barát Méltó könyét titkos szobádba vidd! S lássunk nyilván, a honnak nagy fiát : Szilárd lélekkel mint egy rómait! A honfiúság szép, nagy nevezet, De áldozó tisztet ruház reánk; És vétenénk , ha kinzót, nehezet, Nevében nem gyönyörrel hordanánk! A honfiúság szent örök! de sok Sok terhe van, — s jaj nékünk még ha nő! A mult annyit lerovatlan hagyott, S uj tartozást hoz a jelen s jövő. Ragadd gyorsan, Erdély Széchényié, Ragadd kezedbe a szent lobogót! Elöl s fenn kell annak lebegnie, Mint a midőn az ö kezébe volt! Ki hü, ki jó , gyűjtsd e zászló alá, Haladj velők s küzdj lankadatlanúl! Hogy Ö, ki már harczát megharczolá, Avasson fel méltó utódáúl!