Vasárnapi Ujság – 1860
1860-02-26 / 9. szám - Thali Kálmán: Csaba vezér 98. oldal / Költemények
98 szép hivatásának, a Bornemisza-párt legtevékenyebb tagjai egyike volt, de fájdalom nem részesülhetett az örömben, hogy jobbra fordulni láthassa az ország szerencsétlen körülményeit, melyek a mohácsi veszedelmet szülték. A pozsegamegyei főispánság 1525. elején örökös joggal ruháztatván reá s utódaira, a nemzeti csapást megelőző hónapokat megyéjében tölté, s összegyűjtött fegyveresekkel Frangepán seregéhez csatlakozván, ilykép nem vett részt a mohácsi csatában, mely után Ferdinánd mellett nyilatkozott s Szapolyay többszöri csábitó ígéretei mellett is hű maradt adott szavához. Ferdinánd a kincstári ügyekhez alkalmazta s többször igen fontos követségekre használta; nevezetesen 1544. évben a budai basához Jahaja-Oglihoz küldte, hogy megnyerje a béke közbenjárójául, s a mint később megköttetvén a béke, ennek daczára is Pápa s Tata közt dulásokat tön Velicsán a székesfehérvári bég, és Ratkay s Telekessy pápai s veszprémi kapitányok e miatt véres boszut álltak rajta , nehogy a budai föbasa e miatt szintén duló kirontást tegyen, vagy épen fegyverre szólitson valamennyi magyarországi basát s béget, Ferdinánd ismét őt küldötte Budára Kusim basához. E küldetésében is szerencsésen járt el, mert Kusim, ki mély beszédünek nevezte, megígérte, hogy el fogja tiltani a béke megháboritását, s képviselőket küldeni Hatvanba, hogy ott a király küldöttjeivel értekezve, elintézzék a fenforgó viszályokat. Mivel az, ha a budai basa nem engeszteltetik ki, több vidék feldulását eredményezte, sőt a béke megszűnését is szülhette volna .Dessewffy igen fontos szolgálatot tett nemzetének, hogy a kiengesztelés munkáját, kiküldetését szerencsésen végezte. Ezután Pozsonyba tért vissza, hol mint a kincstár elnöke elkövetett mindent, hogy minél inkább szaporítván az államjövedelmet, annál kevesebb terhet kelljen a nemzetre róni, később királyi főudvarmester-czixnet nyert, s végre országbíró lett, s mint ez fejezvén be érdemdús életpályáját, végintézete következtében ugyanott a ferencziek zárdájában temettetett el. Ezen Desewffy Jánosnak, ki a családnak itt Magyarországon mint, egy második alapítója jön, arczképét közöljük ma. Szűkre levén szorítva itt a tér, csak felületesen s futólag adhatjuk elő a 16, 17, s 18 századokban élt Dessewfyek sok oldalú érdemeit, — de azt még sem hagyhatjuk említetlenül, hogy Miklós, ki tevékeny részt ven II-ik Rákóczy fölkelésében, később Francziaországba vándorolt ki, hol fia Károly Mária, lovassági tábornok s a Szt. Lélek s Sz. Lajos rendek lovagja lett. Gyermekei azonban visszatértek ősi hónukba, s a legidősebb, Tamás, mint a Lichtenstein lovasezred ezredese hullt el 1804. Casano mellett; — Sándor pedig s László a költő, mindketten a touli franczia káptalan kanonokjai, — csendes visszavonulásban éltek, — amaz Pozsonyban, ez II. Szombatban (ez utóbbi 1821. halt meg). Testvéreik, Ferencz s Lajos, ismét visszamentek Francziaországba, s ott most is katonai szolgálatot viselnek, nevezetesen az idősebb ezredes, az ifjabb pedig őrnagy. Meg kell még említenünk Istvánt, a jeles bajnokot s lovasságvezért is, ki igen ifjontan ven részt Bocskay fölkelésében, s vakmerő hajdúival egészen Bécs faláig száguldott. Később kivándorolván hónából, csak 30 év múlva tért vissza, s bár már túlélte napjai javát, azonnal a cs. kir. hadseregbe lépett. — Megnyervén Pálffy Miklós szeretetét, lovassági csapatvezérré lön, s mint ilyen, eldöntő részt vön a párkányi s Buda alatti diadalokban,s a midőn sikerrel végződött a hon fővárának ostroma, az elsők közt volt fenn a bástyán. — A budai diadal után is Pálffy oldala mellett maradván, mint a mai 3-ik számú huszárezed tulajdonosa Jenő savoyai herczeg legjelesebb alvezérei közé tartozott. A zentai csatát és Pálffy kezdték meg, s ketten tettek legtöbbet a fényes diadal kivivására, valamint a pétervári s belgrádi diadalmaknál is lovasaikat s illetőleg őket illette a főérdem, mert mindkét alkalommal ők vezérelték el csata sorsát eldöntő lovassági rohamokat. Részt vett még azon háborúban is, melynek győzelmei által mentetett meg Mária Terézia roskadozó trónja. Nevezetesen mint fötényező működött Nádasdy Ferencz ama bátor merénye kivitelében, midőn a majdnem legyőzhetlen erő által védelmezett Rajnán átvezérelte a királyné diadalmas seregeit. — Ezen győzelmet, mely 1744. jul. 1-én történt, azonban nem soká élte túl, mert még azon évben meghalt. — Az ő nevét viselte a 3-ik huszárezred, valamint Imre, ki szintén altábornagyi rangot viselt, a 8-ik huszárezred tulajdonosa , s kora legkitűnőbb bajnokainak egyike volt. A Terézia korabeli hadakban átalában halomra aratták a győzelmi babérokat a Dessewffyek, kik közöl Endrét, az ezredest, maga Fridrik porosz király is nagy dicsérettel emlegeti munkájában, melyet hadjáratairól irt. Tamás, ki a felkelő nemesség ezredese volt, szintén diadalról diadalra szállt, több győzelem kivivására eldöntőleg hatott, s a királyné hadserege legjelesebb bajnokai közt fénylett. József, a ki 1744. lovassági tábornok volt, 1746. egy vakmerő hadi merény alkalmával esett el, mint szintén hősi halállal mult ki fia Ferencz is, ki ezredében törzstiszt volt. Az épen emlitett József bárói rangról grófira emeltetett, és hasonló kitüntetésben részesült a fennebb dicsőitett István unokája Sámuel is, ki Sáros főispánja volt. — Ez a grófi rangot, 1775-ben nyerte, s az ő unokája (István fia) volt a hires József gróf, kit már fölebb emlitettünk. Kazinczy F. kortársa s benső barátja volt ő; róla még tüzetesen fog szólani máskor a Vasárnapi Újság, most csak annyit, hogy e jeles férfiú nemzetünk újraéledése korában az 1795., 1802., 1805., 1811., s 1825. országgyűléseken mint Sáros, Szabolcs, majd Zemplénmegyék követe, s mint iró,egyiránt kitűnő érdemeket szerzett,a századunkbeli legtudományosabb s legmagyarabb főurak közt tündöklött, s mint ember is a legszeretetreméltóbb s legtiszteltebb egyéniségek közé tartozott, ő volt a korán hunyt, lángeszű Aurél, s a mostani akadémiai elnök Emil és Marczel grófok, s a ritka miveltségü s szivnemességü Virginia gróf hölgy atyja. S valamint a mágnási ág szakadatlan lánczolatban hazafiúi tiszteletet érdemlő férfiakban volt gazdag, ugy a nemesi ágak ivadékai közt is, — egész a legújabb időkig — a szó legnemesebb értelmében vett honfiak egész csoportozatával találkozunk. Joggal mondhatjuk el, hogy az ősi törzs, melynek gyökeit elődeink ázsiai hazájában kell keresnünk, minden ága bogaiban dús csemetéket termett. A Desewffy család tagjai ma, mágnási, nemesi ágakon, hazánk több vidékein laknak, nevezetesen Szabolcsban, Sárosban, Abaujban s Nógrádban, mely utóbbi megyében 1848. előtt multunk kitűnőbb egyéniségei közé tartoztak Jób és Ottó — az abauji Kg ivadéka volt, hogy többeket ne említsünk, Arisztid. ft —y . — v. Csaba vezér. — Székely ösrege. — Az Elborús bércze alatt, Kaukázus hegy tövinél , Karbunkulus koporsóban — Ottón alszik Csaba vezér. Hamvaira az öreg bérez Mint siroszlop ugy nehezül: Odvas gránit-homlokán bus Ezredévnek szelleme ül. Elborúsról szállong egy sas Föl, a magas föllegekbe, — Az a sas a lég királya, Az a sas a — Csaba lelke! Alszik a hős, nagy, mély álom Nyomja lankadt szempilláját . . S várja, várja elszállt lelkét : A turult, a jég királyát . . . Várja, várja századokig . . . Hófehér lesz nagy szakála; S mint szakála fehéredik : Ugy sötétül hosszu álma. Tűzfényben ég a Hargita, Jajgat egész Székelyország . Ősi földön értt kalászit Ellen-patkók eltapossák. Ifjat, férfit fegyver emészt; Bár tizet öl , uj tiz kerül . . Ah, a szüzet ki menti meg Bitor rablók körme közül?! „Oh én lelkem : turulmadár ! Vetkőzd le már a lakodat! Jövel ismét kebelembe, — Keresd föl már a lakodat!! De a sas nem hallgat rája, — Szállong fenn a felhők felett, S éles, villámszemeivel kémleli a fényes eget . . . Attila ül fönn az égben — Hős Csabának édes atyja Ül a gönczöl szekerében, Lángfutását igazgatja . . . Ő rá néz a turulmadár, őt tekinti sasszemével; S titkos éjjel nagy dolgokról Tanakodik szellemével. . . Attilának parancsára Szállhat csak a koporsóba : Addig Csaba nyugodalmát Bűvös álom tartja, ójja. — El kell vesznünk hun-utódok!! — Vértül veres az Olt vize . . . Ugy fut lelke-szakadottan A Dunába, a tengerbe. A tengeren hűs szél füvölt . . . Vidd el búnkat szél, sebesen! Mondd a zordon Elborúsnak : Omlik az Olt vér-veresen!