Vasárnapi Ujság – 1860
1860-05-20 / 21. szám - Vértesi Arnold: Catalauni csata 242. oldal / Költemények - Levelek Kazinczy Ferencztől Kiss Sámuelhez 242. oldal / Történeti czikkek; régiségek s rokon
242. zottság küzdelmeinek typusa volt; egy romantikus arcz sötét alapokon; a komor és unatkozó vonalakból kitörő féktelen cselekvényességnek, a buskomolyságnak és emberszeretetnek, az ábrándnak és hidegségnek olvadéka, egy méltóságos s komoly angol-olygarchai arcz a franczia forradalmi eszmék lappangó tüzétől felvilágositva és meg-megrezgetve; arcz, mely a nagy elszánások és kicsinyes gondok, a mély tervek s apró benyomások képét élesen visszatükrözi; arcz, mely a lélekkel telegraphi és szakadatlan összeköttetésben áll, mely mindig beirva van, mely mindig olvastat magáról a rá nézőkkel igaz vagy csinált érzéseket. Erős, de nem athletai alak, arányos növéssel, hajlékony s gymnastika által gyakorolt tagokkal, erős edzett mellel, s karokkal, elsült kettyütlen kezekkel, sötétsárga arczszinnel. Felső homloka igen széles átmérőjű, e sötét s nagy homlok jellemét kiegészítette a sürü nagy, egymásba folyó, borzas szemöld, melyre maga a gróf sok életet csinált Nézése többnyire éles s fürkésző, ritkábban borult és andalgó. Középszerűnél nagyobb száját nyitott, fekete bajusz takarta. Erős, csontos állán az állati élet s nyers erő kinyomata, a szigorú akarat dacra ült. Hangja erős, férfias, de nem érczes, nem zenei. Halántékait göndör fekete haj környezé. Kényelmes, tiszta, angolos öltözetet viselt, rendesen egy kis felötlő vegyitékkel. Az okos és nemes fényűzésnek, vagy inkább, a londoni kényelemnek barátja. Rendkívül pontos, munkás, mozgékony, idejét okosan s ügyesen felosztó s elrendező. Ki nem emlékezik reá, mint sietett az utczán, hóna alatt bőrtárczájával, mint végzett útközben száz apró dolgot, mint értekezett jobbra és balra; ki nem emlékezik élénk arczjátékára, gúnyos mosolyára, pihenni nem tudó nyugtalankodására, életeire, sajátságos szónoklatára s a közbeni apró sétáira a gyüléstermekben? Mig leveleit irta s olvasta, mellékesen mindenre figyelt, s a tanácskozás minden phasisait, a szónokok minden kifejezését csodálatos mimikával, s testmozgással, groteszk s pattanó életekkel szokta kisérni; arcza proteusi változatokon ment át, homlokbőrének mozgékonysága rendkívüli volt. Ha a tárgyat oly fontosnak tartotta, hogy ahhoz szólani kivánt , rögtönzött szónoklatát többnyire igen mérsékelt hangon, de támadó s polemizáló modorban kezdte; magát teljesen a perez ötleteinek, s lángesze csapongásainak engedte át. Beszéd közben taglejtései emeltebbek, hangja érczesebb s folyékonyabb, arczjátéka öszhangzatosb lett; szomszédait félretolta s az ülhelye körül nyitott téren, mint egy ketreczben, fel és alá kezdett sétálni; most szenvedélyesen csapott az asztalra öklével, majd hidegen látszott a közönségtől elfordulni, melynek nem-helyeslése s morgása csak daczát nevelte. Noha a népkegy nyilatkozatai iránt bensejében elég érzékeny volt , külsőleg ezt nem mutatta, sőt dacza az ellenhatással arányosan növekedett, a követelő tömeg előtt, melynek véleményét megveté, sohasem tudta magát megalázni. Kitűnő szónoki tehetséggel bírt, de munkássága ezen ágára nem látszott különös súlyt fektetni. Körülbelül ezek voltak fővonásai azon megnyerő alak külső megjelenésének, kiben a hon újjáteremtőjét tiszteljük. Ilyennek látta, ismerte őt mindenki e hazában,aki tevékenységének sokszor viharos, de szép napjaira emlékezik. Ezen alakot örökítse meg nekünk a művészet s mi annak láttára mindannyiszor fel fogunk lelkesedni, holott a döblingi alak inkább csak a fájó részvétet kelti fel keblünkben s csupán azon kevesek előtt bir mélyebb érdekkel, kiknek alkalmuk volt, öt utolsó magányában meglátogathatni. Catalauni csata. (451.) ,,Hej, táltosok! helyi papok! Holnap az ellenre csapok. Kié lesz a győzedelem? Jó szerencsét ki mond nekem? Egy zsák arany egy jó szóér'! Nektek arany, Hadúrnak vér. Jó bűvészim, körbe, körbe! Holnap megyek ütközetbe." Sötét éjben fáklya lobog, Peregnek a varázsdobok, A fehér hűn kereket hány, Bűvvesszőket ráz az alán, Egész sátor inog, remeg, Al -átsuhannak szellemek, Ködbe burkolt halvány árnyak, Miket csak táltosok látnak, Száz közöl választva hatot, Szép fehér mént levágnak ott, Elbukik a szegény pára, Hörög, kapál utoljára, Hályog borul két szemére, Orrán, száján ömlik vére. Fölötte egy jóssereg áll, Minden belet sorra vizsgál. Barna sátor közepében Ül Etele arany széken; Kilesi a jövő titkát, — Kezébe fog juh lapoczkát. Izzó parázs fölé tartja, Repedésit olvasgatja S minden repedésből csak ezt olvassa ki, hogy holnap veszt. „Nem igaz, nem vesztek, nem, nem! Hadúr kardja itt kezemben." Figyel, hallgat a hun király. A legöregebb pap kiáll : „Hosszú harcz lesz, véres harcz lesz, Hős népednek fele ott vesz; A római megver téged. Ezt üzeni Hadúr néked." „Megállj, megállj, ne mondj többet!" „Nem mondtam még a legfőbbet, Megfizetve néped vére : Elhull az ellen vezére. Szivén átmegy a hún kardja, Hűn paripa tapos rajta. Ezt láttam a jósjelekben. Ezt üzeni Hadúr isten." „Elhull az ellen vezére? Ez százezerrel fölérne. Ha látnám Aetiust holtan Fetrengeni vérben, porban, Két kard nem fér egy hüvelyben, Egy világon nem mi ketten, Egyikünknek itt kell veszni, Egyikünknek el kell esni!" Oszlik az éj, pirul Kelet, Ragyog a nap Châlons felett; Châlons síkján sárga mező Kalászit rázza a szellő. Arany kalász, drága vetés, Merre aezem tekinthet és Még ma este azon helyen Hollók ülnek holttesteken. Catalaun fala előtt Két nagy sereg tábort ütött. Egész Kelet, egész Nyugat Lóra kapott, összefutott. Repdes a sas s turulmadár Melyik lesz, ki magasbra száll? Ott római, itt han s vele Ott Aetius, itt Etele. Harsog már a tárogató, Halálharczra hivogató; Halován a hún fejdelem Nyargal, mint a veszedelem. Mindegyik csapása talál, Mindegyik csapás egy halál; Ritkul az ellenség sora : „Itt jön az isten ostora!" Hull római csoportostól; De a koczka visszafordul : Aetius és Theodorik Áttörnek a hún táborig. Hol legtöbbet jár a halál, Ott jár mindig a góth király. Ős szakára száll lobogva Mint egy nagy fehér vitorla. „Fut a hún, most góth előre! Hej, római, ne félj tőle! Bár a hún az ördög fia, Most egyszer nem használ nyila." Fehér hún és fekete hún És gepida sok ott elhuny, Hős Csáth is lóról lefordul, Hadúr kardja is kicsorbul. Ardarik is hiába vág; Kantárszárat fordít Ellák, Küzdve bár, de mégis szalad : „Ellák fiam, ne hagyd magad!" Elveszítve már a csata, Megverve a hunok hada; S hogy érik a szekérvárat, Iszonyú zűrzavar támad. „Hamar, hamar, máglyát ide! Rabul nem esik Etele. Kincsemet is tűz eméssze, Ne jusson római kézre!" És nyergekből áll a máglya, Magas piros oszlop lángja. Sok aranyat, drága gyöngyöt Etele a tűzbe öntött. Küzd a hún kétségbesetten : „Csak most segits, Hadúr isten!" Hadúr isten megsegíti, Jó népét el nem veszíti. Tengerré nő a vérpatak, A légiók szétbomlanak , Mig a küzdőket az éjjel Választja egymástól széjjel. A catalauni mező Egy borzasztó nagy temető; Százhatvan ezer hős halott örök álmát alussza ott. Halvány, hideg minden vitéz, Összetörve kard s kelevéz; Itt-ott bukdácsol egy élő, Az sem tudja, hogy még él ő. Góthok hada várja, várja Mikor jön elő királya? De hű népe hiába vár, Holtak között a góth király. Fáklyafénnyel, sítét éjjel őt a vérmezőn lelték fel; Négy dárdanyélre fektették, Gyászénekkel eltemették. Ellenség vezére halva, — Betölt, a mi volt jósolva; De a kevély római és S kóbor lantos róla regél. Légiói ott tanyáznak Szeme előtt hún királynak. Farkasszemet néz a két had; Egy se mozdul, egy se támad. Ott Etele harmadnapig Táborába elzárkózik. Harmadnapig ottan marad, Negyednap szekérbe fogat; S mint a villám tovarobog, Alatta a föld is ropog. Aetius csak nézi, nézi. Fejét rázza s kitér néki. Vértesi Arnold. Levelek Kazinczy Ferencztől. *) I. Kiss Sámuelnek Kazinczy Ferencz tisztelettel. Szeretetre méltó társam, barátom! Fogadd szíves köszönetemet megszóllításodért. Kedves vala nekem illy ifjúnak nyerni — meg hajlandóságát, 's azon leszek, hogy azt mind végig bírhassam. Képemmel kívánnálak meglepni, de rezem, nem tudom melly történet által, elvesze, 's *)A dicsőült nyelvtudóssal ugy vala szerencsém levélváltási érintkezésbe jóni, hogy, miután tanulmányimat végzem,mint fiatal, szerettem a tudományt,szerettem holmi apróbb munkákat írni is. Így jöttek ki több értekezéseim és kritikáim az akkori Tud. Gyűjtő-