Vasárnapi Ujság – 1861
1861-04-14 / 15. szám - Viktor Emánuel (arczkép) 176. oldal / Élet- s jellemrajzok - Országgyülési levelek 176. oldal / Kakas Márton levelei
"Kettő volt szerelme keblednek, — a dicsőség és egy leány; mindkettőt forró szivvel és epedve, lángolón szeretted. Mindkettő hűtlen lőn hozzád! A dicsőség ámitó csilláma elpattant, mint a játszadozó gyermek szappanbuborékja. A leány, kebled magas ideálja, a leány, kiért szeretted az életet, a dicsőséget, sőt az erényt , áruba bocsátó keblének lángjait... Ki méri meg a te fájdalmadat? (Folytatása következik.) Viktor Emánuel Olaszország királya. (Lásd arczképet 173. oldalon.) Még nincs itt ideje, hogy századunk ezen egyik legnevezetesebb egyéniségéről a pártszenvedélytől tisztántartott ítéletet lehetne hallani. Az egyik rész a koronás főt egyszerűen csak országok és tartományok rablójának nevezi, míg az olasz nemzet ő benne azon századok óta várt Messiást látja, akit az ég, a nemzet ezredéves szenvedései után a földre leküldött. Viktor Emánuel született 1820-ban, márc. 14-én. Atyja Károly Albert, ezen időben, mint trónörökös, belevegyült az akkori forradalmi mozgalmakba. A pártvezető azonban vérpadra kerülvén, a herczeg, mint száműzött, Flórenczbe költözött. 1831-ben trónra jutván, népei nem nagy bizalmat éreztek iránta. Szótlan, elzárkózott és barátságtalan természetű volt, s csak annyiban árulá el, hogy nem feledkezett meg hazájáról, hogy ő volt az első olasz fejedelem, aki a piemonti hadsereg kiképezésére komoly gondot fordított. Legidősb fia, Viktor Emánuel, még a középkori spanyol udvari szokások járma alatt nevekedett, azonban e divat feszességét a franczia szellemben vezetett tábori élettel tudta párosítani. Apr. 13-án, 1842-ben, mint koronaherczeg egybekelt Mária Adelhaid ausztriai főherczegnővel. A nép nem vett részt az udvar örömeiben, mert az olaszok, a királynak szövetségét az ausztriaiakkal úgy tekinték, mint ha a Savoyai ház örökre le akart volna mondani, Olaszország egyesítését illetőleg, régi terveiről. Azonban a történet bebizonyította, hogy ezen alkalommal az ausztriai egyenruhák legutoljára fénylettek a turini udvar ünnepélyein. Károly Albert ismét az olasz nemzetiség eszméivel kezdett foglalkozni; visszautasítá a Bécsből érkező, úgynevezett jó tanácsokat, s megengedte, hogy fia a Flórenczból és Velenczéből kivándorlott előkelő számüzöttekkel társalogjon. 1847-ben IX. Pius pápa trónra lépvén, eleinte úgy látszott, hogy az olasz nemzeti párt az egyház új fejedelmében a legbuzgóbb pártfogóra talált. A nápolyiak legelőször ébredtek fel fagyos álmaikból; Turinban a nép alkotmányt kívánt, 8 az udvar rövid tanácskozás után, márc. 4-én, 1848-ban egy igen szabadelvű alkotmányt hirdetett ki, mely mai napig érvényben van, s a nemzet politikai nevelésének iskolájául szolgál. Erre néhány nap múlva kitört a forradalom Lombardiában, s a milanói nép öt napi utc2ai harcz után győzelmet vitt ki, s az ausztriai őrizetet a város elhagyására kényszerité. Márc. 25-én Károly Albert, éjjel fáklyavilág mellett jelent meg a palota erkélyén, kezében zászlót tartott, s kijelenté, hogy egész hadseregével a lombardi testvérek segítségére sietend. A harcz a következő évig tartott, s a novarai szerencsétlen ütközettel végződött. Viktor Emánuel a szó legszorosabb értelmében részt vett atyja harczaiban. Félelmet nem ismerve, mindenütt a legveszedelmesebb helyeket kereste fel; ha megszólalt közelében a harczi trombita, egész lelkesedettséggel így kiálta fel : „ez az egyetlenegy hangszer, melyhez értek!" Goito mellett az ausztriaiak, a többi között lesből rohantak a piemontiakra, a kik megfutmamodván, szerencséjükre, az ifjú herczegre találnak, s ennek lelkesítő példájára megfordultak, s becsülettel megállták a harczot. A novarai véres nap után Károly Albert így szól a híveihez : „Megszűntem uralkodni; királytok e naptól fogva Viktor Emánuel." Ezzel megöleté fiát, elhagyá országát, s nem sokára meghalt. A békealkudozások Radetzky gróf s az uj király között Vignale városkában kezdettek meg. Beszélték, hogy az osztrákok nagyon is kedvező feltételekkel kínáják a piemontiakat, s csak azt kívánták, hogy a Károly Alberttől adott alkotmány eltöröltessék. Viktor Emánuel nem fogada el az ajánlatot, inkább lemondott Lombardiáról, 75 millió frank hadikárpótlást fizetett, s jogot adott Ausztriának, a piemonti erős helyek megszállására. A helyzet már nehezebb nem is lehetett. Európában a reactio teljes győzelemre jutott; Rómában a francziák verék le a forradalmat, Magyarország rónáit az orosz hadak bobták el. Viktor Emánuel lelkét azonban a szerencsétlenség meg nem töré, sőt inkább nagylelkűen udvarába fogadá a különböző tartományokból nagy tömegben érkező menekvőket, kik közöl többen Piemontban megtelepedvén, az ország legelső hivatalaira is eljutottak. 1853-ban a piemontiak részt vettek a keleti háborúban, az orosz cár a legmélyebben sértve érze magát ezen eljárás miatt, de később változván a viszonyok, az orosz és turini udvarok között a legbensőbb barátság keletkezett. 1855-ben a király anyja és neje meghaltak, s a nép az udvarral együtt ölte gyászt. Ezen időben az orosz követ így szólott : „A piemontiak nagyot kerültek, a midőn Lombardiába akarván menni, elébb Krím félszigetében kötöttek ki." A párisi kongressusban Cavour gróf, aug. 8-kán, hivatalosan felhozá Olaszország szenvedéseit, de a többség nem akart e tárgyba bocsátkozni. Mindamellett ezen időtől fogva Európa sejteni kezdé, hogy az olasz kérdés előbb-utóbb újra, a legnagyobb mértékben napirendre jövend. 1859-ben, amidőn az ügyek teljesen megértek, a világ egyszerre azon hirrel lepetett meg, hogy Viktor Emánuel 15 éves leánya Klotildé herczegnő, férjhez megy Napoleon herczeghez , a házasság végbemenvén, mindenki tudta, hogy a harcz órája elközelgett. Tudva van, hogy Viktor Emánuel király az egész olasz hadjáratban mindig ott volt, ahol a golyók legsűrűbben fütyöltek. Egyszer egy ezreddel a franczia zuávok segítségére sietett, s igy kiálta : „Azt hiszitek, hogy munkátokba akarok avatkozni? Van itt tér elég mindnyájunkra, mert e mezőn azon virág terem, melyet dicsőségnek neveznek !" A solferinoi ütközetben a király San Martino falu mellett csatázott, s mondá : „Fiuk! e falu neve San Martino! kényszeritsük a németet, hogy ülje meg szent Márton napját." (Czélzás azon napra, melyben Olaszországban költözni szoktak.) A villafrankai béke után bekövetkezett események mindnyájunknak friss emlékezetében vannak. Velencze és Róma városán kívül egész Olaszország, Viktor Emánuel király kormánya alá adá magát. Legújabban a parlament a hősi fejedelemnek „Olaszország királya" czimet adá, s kijelenté, hogy az uj állam fővárosa mindenesetre Róma leend. Ha az megtörténik, a sor Velenczére kerülend; ez utolsó, de egyszersmind legnehezebb felvonása lesz, a szemünk előtt lefolyó olasz drámának. TÁRHÁZ. Országgyűlési levelek Kakas Mártontól. Tisztelt szerkesztő úr! Paulo majora canamus! A mottóból sejtheti ön, hogy nem a szokott szintelőadásokról van szó, ahol az ember csak „tréfából" szaval hazafias verseket, melyekért aztán „jó pajtás"-zsarnokok papirosra festett tömlöczbe csukatják az embert, vagy pedig hóhérnak öltözött Dul Elemér kezeibe adják. A társaság már megalakult; vannak igen sokan kegyes atyák szerepeire, még többen a hérosi fakkra, lesz egy pár mulatságos komikusunk, egy néhány intrikust is látok már szerződtetve, vannak statisták és kardalnokok elegen, csak király és primo amoroso hiányzik még közülünk. Hogy jutottam én a jobb oldalra, azt majd mindjárt megmagyarázom. Hát én csak háromnegyeddel jöttem a terembe hamarább, mint a kirendelt óra, s akkor már tele volt ülve a baloldal, minden ember csak oda törekedett; a később jövőknek nolle velle a jobb oldalra kelle fanyalogni; de még jól jártam, ahogy jártam, mert ha két paddal előbbre visz a nagyravágyás, annak a két végét két „aranykulcsos" őrzi, onnan ugyan soha „felsőbb engedelem" nélkül ki nem tudnék jőni, egyébiránt akárhol ülők is, „kakasülő" lesz annak a neve, az pedig, tudjuk, hogy mindig liberális hely volt. Nagyobb baj az annál, hogy olyan keskenyek az asztalaink, hogy azokon nem hogy egy süveg, de még csak egy Bécsből várandó conccessió sem fér el, annak pedig már csak keskeny a talpa. Node semmi, most van tervben egy ideiglenes országház építése a füvészkertben, ahol majd jobban elférünk, s mely, azt mondják, sokáig eltarthat, „ha valami nagy szél nem jön." Hanem megjárja velünk az érdemes publikum, a ki tőlünk most valami érdekes előadásokat vár; a legfényesebb szónoklatok most mind a zárt értekezletekben mondatnak el, s a gyűlés elé csak az egyezményes határozat kerül; épen mintha az operaszomjas közönségnek a rendező a dalműszöveget olvasná fel, s azt mondaná, hogy már most hazamehet. Ez pedig nagyon czélszerü intézmény propteristos certos infames criticos oda fenn. Most még semmi sincsen; egymásban keressük a hibát ex offo, aki bort vagy ütleget osztogatott, az hazamehet. Ezen az egy helyen nem ismertetik el a pénz és az erőszak hatalma. (Csak egy napig voltam előadó, s már annyi „tattatik" és „tettetik" ragadt a tollamhoz, hogy nem birok tovább írni, majd holnapután többet.) Kakas Márton: Ipar, gazdaság, kereskedés. b.— (4 zsizsik ellen) a „F. Gr." ajánlja, hogy az e kártékony bogártól megóvandó borsót, kisebb részletekben, forró vízzel leöntjük s a vízben azt jól megkavarjuk. Igaz, hogy ezáltal több szem elveszti csiraképességét, de nem tapasztalták, hogy az ilyen maggal bevetett térek feltűnően hézagosak lettek volna. b,— (Chinai növények Francziaországban.) Chinából a francziák, az utolsó hadjárat alkalmával több könnyen meghonosítható növényt is hoztak magukkal. Ezek közt legnevezetesebb egy buzafaj, chinai neve goes-lan. E növénnyel épen ugy bánnak, mint a mi búzánkkal s ez utóbbitól abban különbözik, hogy többféle kép lehet használni. Leveleit főzelékül eszik s szára a marhának felette kedves takarmány. Hasonlag nevezetes a pétoni növény, egy salátafaj, csakhogy ize jobb s magasabbra női. Chinában ép oly átalánosan használják, mint nálunk a káposztát, sőt ennél még jobban el van terjedve s nemcsak magánosan, hanem majd minden étel mellé is eszik.