Vasárnapi Ujság – 1861
1861-10-20 / 42. szám - A debreczeni kastély. Jókai Mór 494. oldal / Elbeszélések - Dalmady Győző: A történet olvasásakor 494. oldal / Költemények
elmélkedni, másokkal értekezni, mialatt pályájának becsületes megtiltása alatt az ő buzgósága követésre méltó például szolgált fiatalabb pályatársainak. Máté István, mint fentebb irtuk, jelenleg nagy-beregi leánytanító, Tiszabecsen, Szatmár megyében született 1764-ben. Édesatyja ugyanott tanító volt. Iskoláit Sárospatakon végezvén, később ő is atyja szerény pályájára lépett, s legelőbb Tisza-Kereszturon kapott tanitói alkalmazást, mely egyházi község akkor, valamint T.-Becs is, a beregi egyházmegyéhez tartozott. Épen a jelen század kezdetén, 1800-ban lépett Máté István a tanítói pályára, s azóta folyvást működött nemes hivatásában a következő helyeken : Tisza-Kereszturon 3, N.-Lónyai 9, Márokpapiban 8, Nagy-Muzsalyban 5, Rafajna-Ujfaluban 9, Fornoson 9, Fehércsén 1, Bótrágyon 3, ismét R.-Ujfaluban 1, Ugorcán 3 évig, s végre mostani állomásán N.-Beregben mint leánytanító már egy évtizednél régebben. Hogy munkásságát sikerdúsan folytatá, leginkább bizonyítja azon köztisztelet, melyben szülök, gyermekek, egyházi elöljárók és tagok, s átalában minden rendű polgártársai előtt áll. Érdekes adat életéből, hogy 60 év alatt, mint egyházi éneklő, hány embert kisért ki e siralom völgyéből a jobb világ küszöbére. Az általa eltemetettek száma 990-re megy egy egész ezred halott! Temetési jegyzőkönyvét a mult évig pontosan vezette ; azóta az éneklési szolgálat alól fölmentetett. Tanítványait ma is, mint mindig, igazi atyai szeretettel tanítgatja. Rövid ismertetésünket azon reménységgel zárjuk be, hogy azon egyházak, hol ö munkákt, mindenkor meg fognak emlékezni az ö hü tanitójokról, s ha majd a dicsőn futott tanitói pályáról a tehetetlenség magányába vonul, élete alkonyán nem fogják elhagyni, sőt napjainak biztosításáról tehetségük szerint gondoskodni fognak. Így kívánja ezt a becsület s igazság. A történet olvasásakor. Forgatom a történetet, Minden lapja vértől pirul, Olvasok a magyar nemzet Világrázó harczairól. Mintha látnám a kardokat, Rólok a vér idecsepeg, Azért olyan piros e könyv. Mert minden csepp itt gyűlt meg. Oh, drága könyv! Alig merem Érinteni lapjaidat! Szentségtartó, mit kinyitni Csak imádság között szabad! Esz, akarat, jellem, erő, S mit csak adott az ég kegye. Hogy e nemzet nagy lehessen : E kis könyvben egyesült. Itt lakik a magas eszme, A föld napja itten ragyog, Fényeket az éjszakában innen kapják a csillagok. Ezeréves szent biblia, Isten beszél lapjaidon! Az örökkévalóságot Akaratlan itt kutatom. Ő az elsők legelsője, Ostort ragadt ugy harczola, És az idők egy végétől A másikig ér ostora. A többiek kardjaikkal Védették a drága hazát, Mintha kardjuk villámlanék Vész idején mostan is át. Levíhatlan végzetesség. Hogy a mi van, múljon is el. Egyedül az maradhat meg, A mit e kis könyv felölel. Sorsuk egy volt. Meghaltanak, De fenvannak nagy tetteik, S ez örökös cselekvésben, Most is élnek egytől egyig. Fölemelem homlokomat, Nem hagyattunk magunkra, nem! A harcz, melyet szellemökeí, Századokat tart éberen. Jőjön, a mi jőni akar, Mienk leszen a diadal; Ki az, aki mgküzdhessen Egy évezred millióival ? Óh hazám, a szabadságért Sokszor ontád már véredet, Fog-e csak egy tiszta lapot Felmutatni történeted? Minő lesz a közeljövő? Vizsgálom a fehér lapot . . . S im vörös fényt vetnek reá A föllebbent véres lapok! Dalmady Győző: A debreczeni kastély Regény. — JÓKAI MÓNITÓL. ( Folytatás.) Egy poros, hetivásáros napon szokás szerint ki volt tűzve a debreczeni városház kapuja fölé a pallost viselő kéz, annak hírmondójául, hogy a nemes tanács e napon törvényt tart elevenek és halottak fölött. Erős napok járnak! A külső tanács jónak látta a végrehajtó hatalmat egészen biró uramra ruházni, jegyzőkönybe iktatván, hogy „mivel az ur Isten a hadakat rajtunk hozta, szabadságunkkal ugy, a mint kellene, nem élhetünk, minthogy mint egy táborban, sőt ugyanabban vagyunk, a mi előadja magát, tegyen törvényt felöle biró uram." Első biró uram, nemes Bachio János, ezen megtiszteltetésre mindgyárt megbetegedett, s mint a kenő asszony jövendőié, aligha szándékozék az idők jobbra fordultáig elhagyni a házat, az egész nagy teher nemzetes Keresztszegi Illés, második biró uramra maradt. Még ez fiatal, harminczon alul lévő ember volt; második bírónak azért választatott meg, hogy ahol zűrzavaros provincia akad, oda küldessék; sok volt benne a tűz, még nem törte meg az élet, épen ilyen viszontagságos időkbe való ember volt. De féltek is tőle és tisztelték nagyon; a tanácsban is, ha csak ránézett valakire, annak elmúlt a beszélő kedve; künn a piaczon pedig csak úgy oszlott előtte a vásár, s a szegény hala de aki szeme elé került, azt se tudta, melyik lábára álljon, ha megszoktá. A piacz azért tele van adó-vevő néppel, mert azért hogy a tanácsházban az ország sorsát döntik, az embernek csak jól esik a fonatos, meg a haladó*; s hogy az idők viszontagságai a város étvágyát le nem hangolták, arról tanúskodik a, a hosszú sor szalonnás sátor, a melybn délig egy fia kolbász nem fog maradni. Egy pár kofa szokás szerint összenyelvel, tanodai diákok interveniálnak, egy kis csetepaté, egy pár bevert orr támad; mindezt kedélyesen nézik a kapuból a darabontok, gondolván, hogy nincs olyan veszekedés, amely magától el ne múlnék. A tisztelt publikumot az érdekli legerősebben az egész tanácsházi ülésből, hogy lesz-e akasztás ? A porkoláb meghitt ismerőseinek kitalálta vakkantani, hogy „Lengyel"-ért küldtek. Az a Lengyel a bakó. Vájjon égetni, seprűzni, vagy karóba húzni visznek e valakit. ? Még bizalmasabb emberei előtt azt is kimondta a porkoláb, hogy Igyártó Mihály uramat a Csapó utczából vasraverve zárták el a „kettős ajtajú" tömlöczbe. Igyártó uram pedig tekintélyes polgár,a külső tanács elnöke, s a városi fegyveres felkelőknek hivatalával együttjárólag vezetője, ki csak nem rég jött haza Székelyhida alól. Vájjon mit véthetett szegény : Másod bkó uram egyenes parancsára záratott be. Ebből majd nagy lárma lesz! A tanácsteremben a zöld asztal mellett ott ül már tizenegy tanácsos, a tizenkettedik helye üres, az a fogságra vetette. A hosszú tanácsterem boltozatáról égő lámpa függ le, inkább ősi szokásból, mint világosság terjesztését , mert hiszen délelőtt az idő. A falakon a város kegyes patronusainak arczképei vannak sorba felaggatva; legelöl Enyingi Török Bálint,mellette János fia, azután Mélius Péter, a kedvenc lelkipásztor, kinek sirhalmán a legnagyobb kő emeltetett, ami Debreczenben megkapható : a daliás Báthory Gábor, akinek még festett képe is oly szép, hogy mikor személyt kell törvényben esketni, mindig szólongatni kell, hogy ne bámuljon arra a képre; azután a dicső Bethlen Gábor arczképe, kire nem lehet kényes szem nélkül tekinteni. A legújabb kép pedig Rákóczy Györgyöt és nejét Lorántfy Susánnát, ábrázolja, kik mindketten nagy jóltevői a városnak és szent ekklézsiának. Nem kevésbbé érdemteljes személyek azok, akik eleven alakban az aszárnál ülnek : Ferenczy János, Guthi József, Fdor Jónás, Komári Péter, Hadházi László, és »a többi, a kiknek a nevei nem fognak olyan gyakorta előfordulni, de a kik azért mind érdemes, vótummal és consultatioval biró tanácsosok, tehát a kiket azért nem szükség megvetnünk. A mint a városház tornyában az ón a kilenczet elütötte, abban a perczben megnyílt a mellékterem tölgyfa ajtaja s belépett rajta nemzetes Keresztszegi Illés uram, saját maga hozva hóna alatt a szükséges irományokat, s a mint az elnöki székhez ért, a mint az irományokat letette az asztalra, mindnyájan felkelének, de nem azért, hogy neki jó reggelt kívánjanak, hanem hogy vele együtt rázendítsék a szent éneket, mely nélkül tanácsülést meg nem kezdtek akkor. „Jövet, szent Lélek úr Isten! Töltsd bé lelkeinket épen Mennyei szent ajándékkal, Szivbeli jó tudománnyal. Az ének alatt ráérünk Keresztszegi arczát és termetét megitélni. Szokottnál magasabb, erőteljes férfi, kinek mutatóujja alatt