Vasárnapi Ujság – 1861
1861-11-10 / 45. szám - Képek a hazai népéletből: 8. Tolnamegyei csősz a csárdában (képpel) 533. oldal / Hazai tájleirások; intézetek; népviseletek; épitészeti művek - Tollrajzok az állatvilágból: 1. A nyul 533. oldal / Természettudományok; ipar; gazdaság
33 tunk, kellemes hűvösséget érzünk, mely testünket ismét felüdíti és mely csupán az erdőnek párolgása okozta hűvösebb légmérsékletből ered. Szólanom kellene itt most még az erdőnek az iparvilágra szóló hasznairól, a kedélyre ható kellemeiről, a madarak zengéseiről, a vadászat élvezeteiről stb., de ezeket az olvasóra bízom, ki, hacsak egyszer is erdős hegyi vidékben utazott, a sokféle kellemes benyomásról tulajdon költői ihlete és emlékezete szerint festhet magának egy-egy idylli képet (Folytatása következik.) Képek a hazai népéletből. (VI-VII.) A magyar földön lakó népek viseletének és szokásainak ismertetéséül lapunk mai száma ismét hoz két rajzot, melyek a természet és élet után készült hű másolatok. Az egyik kép : VI. Baranyavár vidéki szerb eredetű nők viseletét ábrázolja, melynek feltűnő sajátossága azonnal szembeötlik. A nő fövege turbánszerü, s közepe táján kendővel tarka van a fejhez kötve. Egyéb ruházata a legegyszerűbb fehérszinü , s szoknyája térdig fel van gyűrve s mellényét piros szalagcsikok diszitik. Ami a lábviseletet illeti, e nők legfelebb csak vasárnapokon vagy nagy hidegben viselnek harisnyákat; egyébkor mindig mezítláb járnak. Kötője tarkaszínü, vastag gyapjukelméből van készítve. VII. sz. képünk Sterio rajza után egy tolnamegyei csárdai jelenetet ábrázol. A főhős benne a csendesen iddogáló és pipázgató öreg csősz, egy ősjellegü magyar alak, melytől a természeti épséget, férfias erőt s némi méltóságteljes, öntudatos felsőbbségi érzetet első pillanatra is megtagadni nem lehet. A rajznak azon becse van, hogy élő alakok után készült másolat. Tollrajzok az állatvilágból. I. A nyul. Ki ne ismerné a nyulat az ő festői lapátfüleivel? Ki ne lett volna már legalább egyszer nyulat életében, ha egyébütt nem, a tálban ? Minden lelki furdalás nélkül hagyhatom tehát el ezen sülve kedves állat külső leirását, nem akarván az egyszeri iró példáját követni, a ki még az embert is tetőtől talpig leírta, azon föltevésnél fogva, hogy jöhet oly korszak, amikor az egész emberiségből egy szál sem lesz már fönn, s mily jó hasznát vehetik akkor az ő könyvének! Megtanulhatják belőle, hogy nézett ki az egykor létezett, de már végkép kiveszett emberiség ! Bizonyos tekintetben alig lehet kényelmes életet képzelni, mint a nyúlé, mely oly egyszerű paradicsomi életet él, hogy még a szokásos reggeli mosdás és fésülködés fáradságától is megkímélheti magát. (Közbevetőleg legyen mondva : a víznek nem nagy barátja, mert sohasem iszik, de az ily természetű emberektől abban mégis különbözik, hogy a borral sem szokott élni.) Hátha még azt is megemlítem a cs. k. rendőrség engedelmével, hogy adóért sem exequálják! Vájjon ki ne irigyelné tehát állapotát? De e mellett a nyul élete még némi előkelőség színével is bír, mert csak az est beköszöntével szokott némi tevékenységet kifejteni, s napjait, hogy úgy mondjam, csak éjjel élvezi, midőn az állatvilág dolgozó osztálya, név szerint a ló, ökör, szamár stb. már édesen pihen durva szalmaágyán, s kimerültségében a csontjait is alig bírja mozgatni. Ekkor kezdődik a nyúl lakomája, melyhez már napnyugta előtt kiszemeli a gyenge, friss vetéseket; valódi epikureista módjára gondoskodik arról is, hogy étlapja minél változatosabban legyen összeállítva, s e végből majd a kövér lóherföldeket s fiatal repczeveteményeket, majd a szőlőhegyeket tiszteli meg látogatásával; ha pedig ünnepnapot akar ülni, addig jár-kel, míg káposztát vagy petrezselmet nem talál, mert ezek szerencsések kedvencz eledelei közé tartozni. Ha bendőjét tisztességesen megtömte, csak akkor jut eszébe, hogy hiszen az ember . . . akarom mondani, a nyúlnak az evésnél nemesebb rendeltetése is van. Eszébe jut, hogy ő is halandó, s ha utódok nélkül múlik ki az árnyékvilágból, ki örökli az ő nemes erkölcseit? Kire hagyja a szépen viruló veteményeket, káposztáskerteket stb., melyeket a jó Isten kétségkívül csupán és egyedül az ő fogai alá teremtett ? E nemes indokból tehát párt keres magának, kivel aztán a szűz holdvilágnál édes perczeket tölt, miközben néha oly buzgalommal tánczol, mintha másnap valami világhiri, színpadon a „Szerelmes ördög"-ben akarna föllépni. — Végre fölpirul a hajnal, s a szerelmes nyul, egy holdvilágot imádó poétának is becsületére válandott sohajok közt, felkeresi tanyáját, ott lapátfüleit kecsesen fejére lapítja, s az éj fáradalmai után jóizüen alszik — nyilt szemmel. Ki merné tehát tagadni, hogy a nyul sok előkelő ember életmódját követi ? Sok természetbúvár oly udvariatlan a nyul iránt, hogy megtagad tőle minden tanulékonyságot. Igaz, hogy doktorságig bajosan tudná fölvinni, de azért tőle minden talentumot elvitatni, igaztalanság, világos rágalom. Nem egy nyulat láttam, mely fiatal korában holmi kötéltánczosok fogságába esvén, annyira vitte, hogy dobolni s gyermekpuskát elsütni tudott. Van tehát a nyulak közt is elég kapaczitás, s hogy mindamellett még eddig sokra nem vihették, arról ők nem tehetnek, mert hiszen „czivilizátoraink" annyira el vannak foglalva a mi czivilizálásunkkal, hogy a szegény nyulakról egészen megfelejtkeztek. Az organologok fölfedezték, hogy a nyul feje oly lapos, hogy ennélfogva csupán a félelem organuma fejlődhetett ki benne nagyobb mértékben. És valóban e félelem oly nagy, hogy óriási árnyat vet a nyul jellemére. Innen származik a „nyulszivü" czim is, mellyel ha valakit megtisztelnek, képes érte párbajra szállni, bebizonyítandó, hogy egy kicsit mégis vitézebb a nyúlnál, mely a legkisebb zörejre is ugy megijed, hogy ilyenkor látja csak, mily tökéletlen teremtés ő, hogy csak négy lába van, holott legalább is százzal szeretne futni a képzelt veszély elől. A félelem ekkor annyira erőt vesz rajta, hogy egészen elbódul, se lát, se hall, s gyakran épen ellene torkába fut, vagy úgy falnak szalad, hogy be is töri bölcs koponyáját. Látnivaló tehát, hogy nemcsak doktor, de katona sem igen válnék belőle, habár Képek a hazai népéletből : VII. Tolnamegyei (iregi) csősz a csárdában. (Sterio után.)