Vasárnapi Ujság – 1861
1861-02-10 / 6. szám - Pontok Magyarország multjából. Mártonffy Károly 63. oldal / Történeti czikkek; régiségek s rokon
vír. Másnap délben indult tova Görgei hadteste. Az eső folytonosan szakadt, aki az ottani utakat ismeri, képzelheti, mivé lettek azok, három napi esőzés után ? A városból pusztult a népség jobbra-balra a szerteeső falvakba. Aznap már semmi, de semmi élelmiszert sem lehete kapni, még kenyeret sem; a lakosok elrejték azt, hogy a nyomban jövő orosz seregnek legyen mit előadni, nehogy a várost boszuból elpusztítsák. Egy muszka hadi-fogolylyal találkozom, kit egy „hadi-költő" barátom vezetgetett karon fogva. A fogoly valami herczeg fia volt (van az az oroszoknál elég s jól beszélt francziául, értett németül is. Csak mosolygott, midőn a hadi-pacsirta szokott enthusiasmusával hegyestül-völgyestül odaajánlotta Muszkaországnak Magyarországot és a forradalmi seregeket. — Nekünk ti nem kelletek, felek nagy őszinteséggel, sem országotok, sem katonáitok, ha ti még most sem tudjátok, hogy miért jöttünk ide? az rátok nézve szomorú dolog. Poéta barátom, odasúgta fülembe , hogy ne igen hallgassunk a fiatal emberre, aki különben jó fiú, — de hiszen arról ő, muszka létére, nem tehet, hogy a politikából egy szót sem ért. A hadtest tovavonult Arad felé. Az egész magyar seregben ez volt a legszebb hadtest, a Illik és Vilik. Semmi sem mutatta rajta az ellenség elől futó sereget. Rendben, tömegben vonult elöl a huszárság, utána hét ágyú, a nyolczadik vétágyú, azután a gyalogság, oldalt egy egy markotányosnő kétkerekű talyigájával, utána ismét egy lovasüteg, a tüzérek ötéves sorban fennültek az ágyuszekéren, a kanócz kézben volt , jöttek a vörös sipkások, megfogyott, de mindig hős csapat, utánuk ismét ágyuk, az ágyuk után huszárok fehér csákókkal, ismét daczos képű robogó gyalogság, a manswörthi viadorok, a hatvanharmadik zászlóalj, leghátul a legjobb lovasütegek és a Hunyady-huszárok kerek, vörös szalagos, és tollas kalapokkal, azt beszélték róluk, hogy ezeknek van legtöbb szenvedélyük a kozák lándsákkal vitába keveredni. Fedezetnek voltak hagyva. Követte a sereg vonulását, oldalt, előtte és utána a minden rendű menekvők és maradozók szomorú csapata, rendetlen tömegben lepve el erdőket, mezőket, s bujkálva szerte a kukuriczaföldeken. A dinnye akkor ért; a rendetlen, kiéhezett zagyva csoportok neki estek az egészségtelen tápláléknak, a környék, melyen átvonultunk, r így tünt elő, a felszeldelt és elszórt dinnyéktől, mint valami csatatér, ahol iszonyú sok lekaszabolt emberfő van elszórva. Másnap érkezett meg a sereg Aradra. (Folytatása kövekezik., Pontok Magyarország múltjából. (Emlékeztetőül költőinknek, művészeinknek.) (Folytatás.) Midőn 1552-ben Temesvárt, hol Losonczy István parancsolt, a törökök megszállották, a vizikapunál történt csatázáskor egy Kubát nevü török hadnagy egy nagy karddal neki huzakodik Pattantyús Balásnak, hogy agyonvágja, s ezt mondá horvátul : Engem hívnak Kubátnakl — Bálás a vágást paizsával felfogván, abban a perezben a törököt lándsájával nyakán keresztül szúrja, igy válaszolván : Engemet meg Balásnak! * * 1566-ban Kerecsényi László Gyula várát a törököknek feltétételek mellett feladván, a törökök igéretöket itt sem állották, s az maradt az őrzők közöl csak életben, a ki elfuthatott. Igy menekült meg Zichy György is, ki is, midőn sötét éjjel Várad felé tébolyogna, Serényi Miklóssal találkozott, ki szintén Gyulából menekült. Mivel pedig a sötétben mindketten egymást töröknek vélték, kardra kaptak, s mikorra észrevették tévedésöket, már egymást meg is sebesítették. Együtt mentek ezután Váradra és sebeikből felgyógyulván, Zichy György később mosonymegyei alispán lett. Mesopotamiából az Eufrates mellékéről egy Karalikócz nevü török bajnok csak azért jött Magyarországba, hogy a híres vitéz Turi Györgyöt láthassa. Midőn Maximilián királlyá koronáztatott, régi szokás szerint a világ négy része felé karddal vágást tett. Karalikócz, ezen czeremoniát meghallván, homlokát rongyokkal bekötözte, s ugy járkált fájdalom-tettetéssel fel s alá. Ha ki baját kérdezte, csúfolódva azt felelte , hogy őt az uj magyar király, midőn kelet felé is vágott, kardjával sértette meg. Midőn 1565-ben Balassa Menyhért és Svendi Lázár a királyi hadakkal Szatmár alól Kisar nevü faluhoz vonultak, utánuk ment ide Zápolya és Hasszán basa is, és bár derék ütközetre a dolog nem került, de apróbb csatázások naponkint történtek. A török táborban ott volt Karalikócz is. Egyszer több törökkel egy erdőben lesbe állott, a táborból kijáró magyarokra leselkedvén. A Balassa és Svendi táborából Tallóczi (melléknévvel Bánfi) Bálint, Magócsi Gáspár és Székely Antal néhány katona kíséretében épen azon erdő felé lovagoltak, hol Karalikócz lesben állott. Midőn Bálinték az erdőhöz közel értek, előugrik Karalikócz, s Bálintot név szerint szólítva, párviadalra hivja. Társai neki biztatván Bálintot, a bajvivást elfogadja, s oly erővel csapnak össze, hogy mindketten lovastól együtt a földre rogytak; előbb felugrott Bálint, s a lova alatt vergődő Karalikócznak fejét egy fiatal katona által elüttette. A családi élet a nő körül összpontosul; a dolog természetéből folyik tehát azon következés, hogy a nők a családtagokra, köztök férjeikre is nagy befolyást gyakoroltak s gyakorolnak. Nem ritka azon eset napjainkban is, hogy a nő férje tetteinek is irányadója. Egy nemzetét hőn szerető nőnek férje rosz hazafi alig lehet. A magyar nőkben az asszonyi erényeken túl a hazaszeretet, nemes büszkeség, férfias bátorsággal párosulva, kitűnő jellemvonásként említhető. Ezt tanúsítja történetünk több eseménye, például felemlíthetem a páratlan nagy hazafit, Hunyady Jánost, kinek nemes törekvését egész életén át a nagyravágyás, hatalommali visszaélés sohasem szennyezé, és ki tudja, váljon e nagy ember tetteinek ily irányban nyilvánulása, legalább egy részben nem a szintén páratlan jellemű nőnek, Szilágyi Erzsébetnek tulajdonitható-e? Miután e lelkes nő felel, mindamellett, hogy férje után első rangú magyar nő volt, hogy nagyravágyó lett volna, még ellenségei sem mondhatták, sőt a történet ellenkezőt bizonyít, s Erzsébetet a fentebb említett s a magyar nők sajátjául állított tulajdonokkal ékeskedő lelkes nőt példánykép gyanánt állítja elénk. Ugyanis, midőn Erzsébet szerencsétlen fia László megöletett, Mátyás pedig fogságba tétetett, nem asszonyi sírással, hanem fegyverrel igyekezett fiát a fogságból kiszabadítani, és a mint Mátyást királynak tehette, e nemes boszuállás után Erzsébet ismét a bús özvegynő lett, s minden országos dolgokba avatkozás nélkül, sőt ami a világtörténetben is talán egyetlen példa, az udvari fény kerülésével, csendes magányában Vajda-Hunyadon, mint egykori boldogsága helyén élt és halt meg. * A gyengédebb asszonyi tulajdonokon kívül férfias bátorságuknak is a magyar nők több példáját adák, jelesen történetünk tanúsítása szerint: Midőn Salamon 1073-ban Belgrádot ostromolta, a bevételt egy, a várban levő magyar fogoly szűz azon hős elszántságának köszönhette, hogy e szűz a várat felgyújtotta, ezáltal az őrizetet zabarba hozta stb. 1428-ban Zsigmond király Ráczországban a törökök ellen harczolván, Galambócz várát ostrom alá veszi. Ott volt vele a temesi főispán Rozgonyi István és ennek hős lelkű neje Szentgyörgyi Czeczilia is. Ez utóbbi a Dunán egy fegyveres hajóra ült, a vizén fel s alá hajózott, a török hajókkal győztesen csatázott, s a várra a Dunáról ágyuztatott. Ezeket Zsigmond egy, 1434-ben kelt királyi levelében maga felemlíti. * A Zápolya-párton álló Homonnai György neje Tarczai Anna, Ferdinánd népe ellen Tarkö várát hősiesen védelmezte, érzülete s bátorsága jeléül a várfokra egy nagy fekete zászlót tüzetett ki (1589-ben).' * -> * A szintén Zápolya pártján állott Bebek Györgyöt Maximilián vezére, Svendi Lázár haddal támadván meg, a távollevő Bebek nejét, Patócsi Zsófiát leányaival együtt Szádvárban ostrom alá veszi 1567-ben. Midőn Bebek kémjeit, kik által a kova előbbi segítséget nejének szenni akarta, elfogták volna, a várat ostromló *